A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása. A társadalmi egyeztetésre bocsátott Nemzeti Földhő Stratégiában vázolt intézkedések a magyar zöldgazdaság húzóágazatáv
Az amerikai kincstárjegyek hozamai november óta nem látott szintek közelében mozogtak csütörtökön, a befektetők a stabil munkaerő-piaci adatokat és a Federal Reserve inflációs figyelmeztetéseit mérlegelték. A héten újjáéledt az aggodalom az infláció felpattanása miatt.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok vég
Lengyelország kormánya véglegesíti az alacsony gabonaárak által sújtott gazdák megsegítését célzó támogatási csomagot - közölte a mezőgazdasági minisztérium.
Idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől az Átlátszó oknyomozó műhely, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a megelőző évben, azaz 2023-ban. Ezúttal is az derült ki, hogy a kormánypárti médiában jelent meg a legtöbb valótlanság.
Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat. Az elektromos autók száma mintegy harmaddal 27 024 darabra csökkent. Arányuk a személyautók gyártásában a ko
Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban – közölte az Eurostat csütörtökön. Éves szinten az euróövezet építőipari termelése 0,4 százalékkal zsugorodott februárban, miután januárban 0,3 százalékos csökkenést regisztráltak. Az egy évvel korábbihoz képest az EU építőipari termelése 0,6 százalékk
Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban. Az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) csütörtökön azt közölte, hogy szezonális kiigazítással, évesítve az előző havihoz képest 4,3 százalékkal, 4,19 millióra csökkent a használtlakás-eladások száma az Egyesült Álla
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság az összesen 3,116 milliárd forint osztalékot az egyedi éves beszámoló szerin
Összesen 8 000 000 forint bírságot rótt ki az RT-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbo
A magyar kormánypártok által szervezett brüsszeli konferencia elleni rendőrségi fellépésről, az Európai Parlament politikai dinamikájáról, valamint az ország esetleges kilépésével kapcsolatban is nyilatkozott Orbán Balázs, a kormányfő politikai tanácsadója csütörtökön a brüsszeli EU-csúcson.
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök. A csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak. A bűnszervezetet irányító három férfi és a további tizenegy gyanúsított megtévesztéssel szerezte meg a sértettek bankszámláján lévő össze
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
A Microsoft 13 milliárd dolláros befektetése az OpenAI-ba trösztellenes vizsgálat tárgyává válhat az Európai Unióban, amennyiben a szabályozó hatóságok úgy ítélik meg, hogy ez a partnerség korlátozhatja vagy torzíthatja a versenyt az EU belső piacán.
Az EU-tagállamok vezetői a csütörtökön véget ért brüsszeli csúcstalálkozón egy új versenyképességi megállapodást sürgettek a globális riválisokkal szembeni gazdasági szakadék megszüntetése és az ipari hanyatlás megfordítása érdekében. Viszont a kétnapos ülés érdemi döntések nélkül zárult a belsőpiaci reformmal kapcsolatban.
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalom mellett, vállalati hírek
Mozsgai József, a sellyei Mozsi Major egyik megálmodója abban hisz, hogy mérni kell mindent, és a termelés minden területéről minél több adatot kell gyűjteni.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance nemrégiben bejelentést tett a Felhasználói Eszközbiztosítási Alapjával (SAFU) kapcsolatban. A bejelentés szerint az alapban
A korábbi cseh elévülési rendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal, mivel gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi a versenyjog megsértéséből eredő kár megtérítéséhez való jog gyakorlását – mondta ki friss ítéletében az Európai Unió Bírósága.