"A pénz az pénz", az MVM nem hajlandó többet fizetni azért, hogy LNG-re váltson, és éppen ezért használ még mindig orosz gázt, amelynek a súlya Magyarországon még 60-80%-os, Ausztriában pedig 80-90%-os – többek között ezt mondta egy múlt heti bécsi olaj- és gázipari konferencián Mátrai Károly. Az MVM vezérigazgatója azt is jelezte: reménykedik a cé
Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.
Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac di
Az uniós szabályok szerint jövőre csak olyan kávé kerülhet forgalomba Európában, melynek termesztéséhez nem köthető erdőirtás. A leginkább kiszolgáltatott gazdák nem tudják tartani a határidőt - hívja fel a figyelmet a Douwe Egberts kávé gyártója.
A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.
A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (Eit Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. A kiberbiztonsági incidensek súlyos következményekkel járhatnak a kkv-kra nézve, ami egyúttal az ellátási l
Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport.
Az idei Hungarian Business Awards-on Hódosi Lajos, a HUNGRAIL ügyvezető igazgatója vehette át a “Vasúti közlekedés fenntarthatóságáért” nagydíjat. A szakember az eseményen osztotta meg velünk gondolatait, céljait és a díj jelentőségét. Fintech.hu: Gratulálunk! Mit jelent Ön számára ez a díj? Köszönöm szépen! Ez a díj a HUNGRAIL és a teljes csapatun
Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, ahol látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.
Az idei Hungarian Business Awards gálán Kiss Katalin, a Volkswagen Group Services Kft. ügyvezetője vehette át az Integrated Manufacturing Services Grand Prix díjat a vállalatnál végzett közel két évtizedes munkájának elismeréséért. Katalin megosztotta velünk gondolatait a díjról, a díjazott tevékenységről és a jövőre vonatkozó terveiről. Fintech.hu
Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások ellen. Ezt az ügyfelek átállíthatják esetileg, ha nagyobb összeget akarnak valamiért utalni. Van olyan bank, amelyiknél már most is van ilyen védelmi korlát, az OTP pedig a hét elején értesítette az ügyfeleit, hogy májusban 1 mil
Szőlősi Attila, a Novicon Hungary alapítója és ügyvezetője az idei Hungarian Business Awards díjátadóján vehette át a Best all round System Innovator díjat. Milyen út vezetett idáig, és milyen terveik vannak a jövőre nézve – egyebek mellett erről kérdeztük az eseményen. Fintech.hu: Mit jelent Ön számára ez a díj? A díj számomra a csapatom munkájána
Az Insideren megjelent cikk szerint a Samsung csoport, ellentétben néhány vállalattal, amelyek a négy napos munkaheteket részesítik előnyben, állítólag az ellenkező irányba mozdul el – legalábbis a vezetői szinten. A Korea Economic Daily új jelentése szerint a dél-koreai üzleti óriás az összes divíziójában hatnapos munkaheteket vezet be a vezetők s
Tizenöt év után a cégnek ki kell költöznie a MÁV-Volán csoport budapesti Könyves Kálmán körúti székházából, mert nem újította meg a szaktárca a bérleti szerződést.
A streaming szolgáltatások világában újabb változásokra készülhetnek a felhasználók, ugyanis május 21-től az HBO Max neve Maxra változik, és a felhasználók számára új funkciók, sorozatok és filmek várnak elérhetővé. Ezzel párhuzamosan viszont jelentősen emelkedik a streaming előfizetési díja is, mivel bővül a szolgáltatáskínálat is.
Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka ma
A kormány felelősségteljes politikát folytat, azaz a gazdasági teljesítmény növelése a környezetvédelmi szempontok figyelemben tartása mellett zajlik, s a pécsi dohánygyár mostanra már karbonsemleges minősítéssel is rendelkezik.
Sziszegő csótány, tarantula, kígyó, varangy, leguán, patkány – egyik állat sem olyan, amelyet az ember boldogan enged közel magához. A Next Top Model Hungary még versenyben lévő tizenegy szépsége sem lelkes, amikor kiderül, hogy nem csak egy fotón kell szerepelniük a korántsem aranyos állatokkal, hanem a fejükre, arcukra, nyakukra helyezik a nem mi
Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások ellen. Ezt az ügyfelek átállíthatják esetileg, ha nagyobb összeget akarnak valamiért utalni - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Van olyan bank, amelyiknél már most is van ilyen védelmi korlát, az OTP pedig a hét elején érte
Az orosz mezőgazdasági vállalatok munkáját nem zavarták jelentősen a több régióban lezúduló heves áradások – mondta Dmitrij Patrusev moszkvai mezőgazdasági miniszter, enyhítve a termés esetleges pusztulásával kapcsolatos félelmeket.