Tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménymutatója márciusban, részben a kereslet erőteljesebb visszaesésére, miközben a cégek továbbra is optimisták.
A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 89 dollár fölé emelkedett, ezzel tavaly október vége óta nem látott szintre került a jegyzés a növekvő geopolitikai aggodalmak és a korábban vártnál nagyobb kereslettel kapcsolatos várakozások közepette.
Nagyon megszigorította a kommentálás szabályait a Telex a napokban és megtiltotta olvasóközönségének az internetes linkek használatát a hozzászólásokban. Eddig az olvasók tudományos folyóiratok vagy elismert hírlapok cikkeire való hivatkozásokkal nyilvánosan cáfolhatták meg a lap egyes állításait, mostantól viszont erre már nincs lehetőség. A portá
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint a digitalizáció és a fenntarthatóság a kulcs. Az átalakuló világban a cégvezetőknek mindkét területen naprakész tudással kell rendelkezniük - mondja az egyetem vezetőképző akadémiájának dékánja Barbara S
Nagy, erős, kényelmes, hibrid, összkerékhajtású, tele van minden digitális luxussal és vezetéstámogató rendszerrel. Ezek a jelzők mára a piac számos típusára ráillenek, az elegancia, a nyugodt magabiztosság és a tapintat viszont már kevésbé. Mit tud az új Nissan X-Trail, amit mások nem, miként tudja megkülönböztetni magát az európai piac legnépeseb
A tavasz beköszöntével egyre inkább kerülnek le a ruhadarabok, sokan pedig most határozzák el, hogy nyárra megszabadulnának néhány kilótól. Számukra jó hír, hogy most még épp időben vannak ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott fogyással megszabaduljanak akár tíz kilótól is. Ehhez pedig csupán néhány szabályt kell betartaniuk.
A General Electric bejelentette, hogy véget ért a vállalat három részre való szétválásának folyamata, ami egy új fejezetet nyit az amerikai ipari óriás történetében.
Április 4-én érkezik a mozikba Csáki László első animációs filmje, a rendszerváltás idején játszódó, humoros, valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló Kék Pelikan. A premier apropóján a filmet forgalmazó JUNO11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – az egyetlen lapszám erejéig ismét olva
Lövöldözés történt a Helsinkitől északra lévő Vantaa város egyik iskolájában. Egy 12 éves diák megsebesített három másik 12 évest. Az incidensben egy diák meghalt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - írja a hatóság.
A BYD 43%-os eladáscsökkenést jelentett a 2024-es első negyedévben az előző negyedévhez képest, így lehetséges, hogy a Tesla visszaszerzi a világ legnagyobb elektromosautó-értékesítőjének címét - írta a Reuters.
Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk – hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbi
A Truth Social tulajdonosának, a Trump Media & Technology Groupnak a részvényei több mint 20 százalékot estek hétfőn, miután a vállalat 2023-as pénzügyi éve jócskán elmaradt a várttól. Az események hatására a cég többségi tulajdonosának, Donald Trumpnak több mint 1 milliárd dollárral csökkent a vagyona - írja a CNN.
Tovább erősödött az ingatlanpiac márciusban: a 11 046 ingatlan-adásvétel 3 százalékkal haladja meg az előző havit, éves szinten pedig 42 százalékos bővülés - közölte a saját adatain alapuló tranzakciószám-becslést a Duna House.
A Médiatanács múlt héten három esetben is szankciót alkalmazott jogsértő médiaszolgáltatókkal szemben.A Rádió Smile 2023. november 6–12. között nem teljesítette szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé megfelelő mennyiségű szöveges és zenei tartalmat, valamint közszolgálati célokat szolgáló műsorszámot, emellett megsértette a közszolgálati műs
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményben kéri a lakosságot a vízóraaknák, pincék fogságába került békák, elsősorban a varangyok mentésére.
2023 – túlzás nélkül állítható – „fekete évként” került be az osztrák gazdaságtörténetbe: az alpesi köztársaság bruttó hazai terméke 0,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A bécsi Wifo gazdaságkutató intézet március utolsó napjaiban nyilvánosságra hozott tavaszi előrejelzésében ez évre a gazdasági teljesítmény növekedését valószínűsíti,
Az egy évvel korábbihoz képest 4,3 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal nőttek februárban az ipari termelői árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Április 1-jén, hétfőn is folytatódott a meleg levegő beáramlása délies irányból a Kárpát-medencébe, a szokatlanul nyárias időben több melegrekord is megdőlt - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden.
A tavalyi évben keletkezett káresemények után mintegy 1680 mezőgazdasági termelő részesült március végéig 2,85 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban, a kifizetéssel érintett összes terület nagysága meghaladja a 20 400 hektárt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - írja a hatóság.
A Truth Social tulajdonosának, a Trump Media & Technology Groupnak a részvényei több mint 20 százalékot estek hétfőn, miután a vállalat 2023-as pénzügyi éve jócskán elmaradt a várttól. Az események hatására a cég többségi tulajdonosának, Donald Trumpnak több mint 1 milliárd dollárral csökkent a vagyona - írja a CNN.
Nem tiltakozott a Microsoft Magyarország az ellen, hogy a társaság egyik vezetőjét a kisvállalati kategóriában díjazták: ezzel mintegy elismerve, hogy a vállalat lecsúszott a középvállalati kategóriáról. A Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyik ügyvezetője, Szabó Péter lett „Az Év C
Kelebián 30,2 Celsius-fok volt hétfőn kora délután, ez pedig azt jelenti, hogy idén április 1-jén volt az első hőségnap - közölte a HungaroMet Zrt a Facebook-oldalán.
Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybanknak és más nagy intézményeknek miért nem sikerült előrejelezniük az infláció mértékét az elmúlt években, egyszerű lenne azt mondani, hogy kudarcuk oka az volt, hogy előre nem látható nagy sokkhatások következtek be. De ha az uralkodó modellek csak akkor működnek, ha a változók viszonylag stabilnak tekint
A dollár markáns erősödésének következtében ismét nyomás alá került a forint, így kedden reggel már újból a 395-ös szint felett áll az EUR/HUF kurzusa, a dollárral szemben pedig egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a magyar deviza.
Nem voltak világmegváltó tervei a két gyerekkel külföldről hazatelepülő Carrick Orsolyának, de miután lekésték az óvodai beiratkozást, nem tudott teljes állást vállalni és a lányait is el kellett helyezni valahol, ezért jó ötletnek tűnt egy kéttannyelvű családi napközi beindítása. Azonban kiderült, hogy a szülők legalább annyira rászorulnak a nyelv
A várakozásoknál is alacsonyabb lett a német infláció márciusban, a februári számhoz képest jelentős csökkenést látunk, ami azt jelenti, hogy a gyengélkedő német gazdaságban kezd helyreállni az árstabilitás.
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem v
Március végével lezárult a második időszak, amelyben az EU-tagállamoknak a megelőző öt év átlagához viszonyítva 15 százalékkal kellett visszafogniuk földgázfelhasználásukat. Magyarországon tavalyhoz hasonlóan idén is a kötelező rendelkezés szerinti mértéket meghaladóan, ötödével csökkent a fogyasztás - közölte kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM