Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem é
Új biztonsági funkciókkal, felszereltséggel és az S-CROSS-okban már népszerűvé vált Suzuki Connect szolgáltatással megújulva érkezik az új Vitara. Arról nincs hír, hogy mennyiért lehet majd megvenni Magyarországon.
Creo kompozit alkatrészek tervezése és gyártása: A Creo egyszerűsíti a kompozit (például szénszál, üvegszál és kevlár) alkatrészek tervezését és gyártását, ezzel megkönnyíti a gyártócsapat munkáját, optimalizálja a teljesítményt, csökkenti a költségeket.
Mínuszokkal indult a hét a tengerentúli terménypiacon. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal került kevesebbe, mint múlt csütörtökön. Pénteken az Egyesült Államokban és Európában is zárva voltak a piacok, hétfőn Európában még nem nyitottak ki, de Amerikában igen.
Argentína kormánya az anarchokapitalista és libertárius elnök, Javier Milei vezetésével új szabályozást vezetett be, amely előírja a virtuális eszközök szolgáltatóinak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a versenyhatóság.
Az Alteo igazgatósága részvényenként 200 forint rendes és 200 forint rendkívüli osztalékot javasol a közgyűlésnek elfogadásra a csütörtök délután közzétett közgyűlési dokumentumokban.
György László szólt a kormány által nemrég elindított zöldenergetikai konzultációról; a 13 kérdésből álló, online kérdőíveket április 15-ig lehet kitölteni.
Vincent van Gogh híres, Csillagos éj című festményére emlékeztette a kutatókat az a gekkó, amit az indiai Nyugati-Ghátok hegységben fedeztek fel 2022-ben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Óriási szervezeti átalakulás zajlik a világ legnagyobb kriptotőzsdéjénél. A Binance történetében először igazgatótanácsot alakított. A Binance Holdings, amely az azonos
A 2017 és 2022 közötti időszak 10 milliárd köbméter feletti átlagához képest 2023 áprilisától 2024 márciusáig 8 milliárd köbméter közelébe mérséklődött a hazai gázfelhasználás.
65 ezer pont felett, 65 384,6 ponton zárta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX a márciusi hónapot, amely ugyan februárhoz képest enyhe, 0,8 százalékos csökkenés, de továbbra is történelmi magasságot jelent. Nagyságrendileg az azonnali részvénypiac forgalma is tartotta a februári szintet – 219,6 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagba
Az Egyenlítő Alapítvány 2024-ben harmadik alkalommal hirdeti meg mentorprogramját, melynek stabil tudást és keretrendszert biztosító 7 hónapos folyamata lehetőséget ad mind a csatlakozó Mentorok, mind pedig a Mentoráltak részére, hogy ebben, a professzionális eseményekkel fűszerezett, kiemelkedő programban közösen fejlődjenek.
Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbi
Kedvezőek a gyorsneutronos reaktorok (BN) tapasztalatai, biztonságosan, környezetbarát módon, gazdaságosan termelnek energiát - mondta Andrej Szmelov, a Roszatomhoz tartozó Belojarszki Atomerőmű technológiai csoportjának vezetője csütörtökön az erőműben külföldi újságíróknak.
Végre a hazai kis-és középvállalkozások is haszonélvezői lehetnek az AI-forradalomnak: a fejlesztőkből, AI-szakértőkből, és reklámügynökségi szakemberekből álló Think AI csapata megtalálta annak a módját, hogyan teheti a vállalati folyamatok szerves részévé a mesterséges intelligenciát anélkül, hogy a kkv-knál bárkinek is promptolnia kellene hozzá.
A kormánypárti PestiSrácokat már többször is törölte a YouTube, méghozzá örökre, amiért néhány évvel ezelőtt gyerekpornót töltött fel a profiljába, de most újra elérhetők PS-hez köthető tartalmak egy nevüket viselő csatornán a videómegosztón. Megkerestük Huth Gergelyt, a PS főszerkesztőjét és a YouTube-ot tulajdonló Google-t is az üggyel kapcsolatb
2024. január 1-jével jelentősen megváltozott a magyarországi munkavégzésre tekintettel utólagosan kifizetett jövedelmek (például bónusz, jutalom) szociálishozzájárulásiadó-kötelezettsége.
Tovább csökkent a németországi infláció márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló keddi jelentése szerint.
Az előzetes adatok szerint 5018 milliárd forint, a GDP 6,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. évi hiánya. Az egyenleg az előző évinél 911 milliárd forinttal kedvezőtlenebb, GDP-arányosan közel 0,5 százalékponttal romlott - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nem túlzás azt állítani, hogy drámai első negyedéves értékesítési számokat közölt a Tesla kedden, ugyanis a tavalyi negyedik negyedévhez képest 20 százalékkal kevesebb autót szállított ki a gyártó. A számokat látva a befektetők adni kezdték a részvényt, már több mint 8 százalékos mínuszban is volt a Tesla árfolyama.
Bár március utolsó két hetében a Portfolio becslése szerint mintegy 250 milliárd forintnyi kamatot fizettek a prémium állampapírok, szerény, mindössze 76 milliárd forintos összegért rohamozták meg a forgalmazókat a befektetők a múlt héten. A tavaly még nagy kedvencnek számító PMÁP csak a harmadik helyen végzett.