A brexit ebben az összevetésben is éreztette hatását, Németország után ugyanis már Ausztriából érkezik a második legnagyobb összeg a külföldön dolgozó magyaroktól.
Nagyon bejött a TV2-nek a Házasság első látásra, ennek is köszönhetik, hogy főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportnál megnyerték a hetet. Az RTL-en jól teljesített A mi kis falunk és A renitens, viszont Az álommeló egyelőre nem produkált túl erős számokat. A korábbi hetekben a 18-49 és a 18-59 éveseknél, főműsoridőben nyert az RTL. A mögöttünk
A Godot idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. /Prix Libre, a francia modell/ A jubileumi év alkalmából a Godot Intézet egyedülálló kezdeményezéssel áll elő, bevezetve a „Prix Libre” modellt, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy távozáskor maguk döntsék el, mennyit fizetnek a belépőért a minimálisan elvárt 1000 forint felett.
Március a kerti rózsák első metszésének ideje. Minden rózsára érvényes a következő: minél jobban visszavágjuk őket tavasszal, annál intenzívebb lesz a növekedés és bőségesebb a virágzás.
Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP kártya a legnépszerűbb juttatási fo
A kormány nagyon komolyan átírná a versenyjogi szabályokat: bevezetnék az alapvető jelentőségű vállalkozások fogalmát, amelyet egy adott piacon jelentős befolyással rendelkező cégekre terjesztenének ki. A Gazdasági Versenyhivatal mondhatná ki ágazati vizsgálatok alapján, ha valaki beleesik ebbe a kategóriába. Ha a hatóság pedig úgy ítéli meg, hogy
A kormány nagyon komolyan átírná a versenyjogi szabályokat: bevezetnék az alapvető jelentőségű vállalkozások fogalmát, amelyet egy adott piacon jelentős befolyással rendelkező cégekre terjesztenének ki. A Gazdasági Versenyhivatal mondhatná ki ágazati vizsgálatok alapján, ha valaki beleesik ebbe a kategóriába. Ha a hatóság pedig úgy ítéli meg, hogy
Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól - tájékoztatta az Energiaügyi Minis
Nehéz volt mellényúlni idén a tőzsdéken, a világ részvénypiacai kifejezetten jól teljesítettek, és a nyersanyagpiacon is adódtak jó, adott esetben pedig kiemelkedő lehetőségek. A magyar piaci befektetők számára sem volt unalmas az év első három hónapja, hiszen a hazai részvénypiacon több izgalmas sztori is kínálkozott, ráadásul nem a blue chip szeg
Miután kiderült, hogy a költségvetési hiány 3982 milliárd forint lesz 2024-ben, az Államadósság Kezelő Központ módosította az idei finanszírozási tervét. A tervezettnél 1467 milliárd forinttal nagyobb hiány nagyobb részét a forint intézményi piaci kibocsátás emelése biztosítja, de nő a devizakibocsátás is.
A klímaváltozás és új szereplők belépése nehezíti a csemegeszőlő-termesztők és -forgalmazók életét. A felmerülő problémákról és megoldásokról nemzetközi szakértők beszélnek május 8-10. között Riminiben.
A kártevők idén sokkal hamarabb hagyták el telelőhelyüket és kezdték meg károsításukat. Az Agroinform.hu 2024. évi 14. heti növényvédelmi előrejelzése.
Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbi
Közös ügyünk a zöldenergia, ezért a kormány online kérdezi meg a polgárok véleményét 13 fontos kérdésben a napelemektől a rezsicsökkentésen át az elektromobilitásig - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára kedden a Facebook oldalára feltöltött videóban.
Erősödött a forint kedd délután kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, 0,2 százalékkal az euró és 0,6 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.
A KSH adatai alapján 6,7 százalék lett a 2023-as eredményszemléletű költségvetési hiány. Erre az évre 4 és fél százalékos deficittel számol a kabinet, az eredeti terv 2,9 százalék volt. Vagyis idén közel 4000 milliárd forint hiányt kell az államnak megfinanszíroznia, csaknem 1500 milliárd forinttal többet, mint ami eredetileg szerepelt a költségvet
Erősödött a forint kedd délután kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, 0,2 százalékkal az euró és 0,6 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.
A Xiaomi részvényei 16%-os emelkedést értek el, miután a cég bemutatta sportos elektromos autóját, amely jelentős érdeklődést váltott ki. Előrejelzések szerint az üzletágon rengeteg pénzt bukhat a mobilóriás: az autónkénti veszteség elérheti a közel 10 000 dollárt (kb. 3,6 millió forintot); a vállalat piaci értéke így is 7,6 milliárd dollárral nőtt
A Mundus Vini szakértő zsűrije 2 aranyéremmel is jutalmazta a François pezsgőket, a President Brut-öt és a President Blanc de Blancs Extra Brut 2018-at.
Nincs ember, aki nem szeretné a rejtvényeket, a fejtörőket. Nézzük csak meg az újságokat, magazinokat, mindegyikben kötelező elem egy-két rejtvény. Az emberek kíváncsiak, érdeklődőek, szeretik tudni az aktualitásokat, ezért is olvasunk végig nap mint nap annyi cikket. Azonban szeretjük törni is a fejünket, „megdolgoztatni az agytekervényeinket”, ah
Loretta Mester, a clevelandi Federal Reserve elnöke szerint várható idén kamatcsökkentés, bár a májusi ülésen ez még nem történik meg; hosszú távon azonban magasabb kamatszintre számít, mint korábban várták - számolt be a CNBC.
A blokklánc tranzakciók nyomonkövetésére és kripto csalások leleplezésére szakosodott ZachXBT hívta fel a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok kormánya nagy összegű bitcoin eladásra készülhet. Az amerikai állam még az egykor legnagyobbnak számító internetes feketepiac, a Silk Road 2012-es felszámolása során tett szert egy jelentősebb, 50 000 bi
Az előzetes adatok szerint 5018 milliárd forint, a GDP 6,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. évi hiánya. Az egyenleg az előző évinél 911 milliárd forinttal kedvezőtlenebb, GDP-arányosan közel 0,5 százalékponttal romlott – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 5,8, az exportértékesítéséi 3,5 százalékkal csökkentek - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a Holnap hívlak. Melyiken? párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamely