A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte keddi, kamatdöntő ülésén.
Közel 20 százalékkal zuhantak az első negyedévben az iPhone-értékesítések Kínában. A világ egyik legnagyobb okostelefon-piacán 2020 óta, a Covid-járvány kitörése óta nem szenvedett el ilyen mértékű visszaesést az Apple.
A várakozásoknak megfelelően lassított a kamatvágások ütemén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amely a keddi kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal, 7,75 százalékra mérsékelte az alapkamatot.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75%-ra mérsékelte az irányadó kamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ezzel folytatódott a kamatcsökkentési ciklus, ám a korábbi hónapokhoz képest már kisebb sebességgel. Az év közepétől akár teljesen leállhat a monetáris lazítás.
Sem állami, sem önkormányzati szinten nem volt szükség a gázfogyasztást korlátozó intézkedésekre az elmúlt télen - közölte az Energiaügyi Minisztérium kommunikációs főosztálya vasárnap az MTI-vel annak apropóján, hogy április közepén véget ért a hivatalos fűtési szezon. A tájékoztatás szerint a nagyarányú megtakarítást hozó előző fűtési szezonhoz k
Bő másfél évtizedes fejlődése során a Bitcoin és a kriptovaluta piac eljutott odáig, hogy a feketegazdaság fizetőeszközéből az intézményi, szabályozott
Április közepétől vásárolhatók meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei közül maximum huszonötöt tartalmazhat. Az alapot kibocsátó OTP Alapkezelő szándékai szerint a termékkel azok a befekte
7,75 százalékra vágta vissza a jegybanki alapkamatot az intézmény Monetáris Tanácsa. Ez egybevág a jegybank lassítási politikájával, ami az év közepére teljesen le is állhat.
Összesen kétmilliárd eurót blokkol a magyar kormány abból az uniós forrásból, amely a tagállamok Ukrajnának juttatott fegyverszállítmányainak re-finanszírozására szolgálná.
A nők gazdasági szerepvállalása nem csupán társadalmi igazságosság kérdése, hanem a gazdasági növekedés kulcsa is egyben – írja Vida Norbert, a PwC Magyarország menedzsere.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte keddi, kamatdöntő ülésén.
Lefelé vásárlással kompenzáljuk az egyelőre még bizonytalan anyagi helyzetünket, de vannak ennek pozitív hozadékai is – derül ki a MediaMarkt márciusban végzett reprezentatív fogyasztói kutatásából. Előtérbe kerültek a sajátmárkás termékek, a fellendülőben lévő használt cikk piac pedig felpörgetheti a körforgásos gazdaságot.A tavalyi év nagy kihívá
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Legutóbbi, márciusi ülésén a testület 75 bázisponttal 8,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot a februári 100 és a januári 75 bázispontos enyhítést követően.
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium április 22-én kiadott közleménye szerint 2024 első negyedévét tekintve megállapítható, hogy az év első három hónapjában a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az els
Rekordszámú jelentkező, több mint 100 ezer önkéntes regisztrált az idei TeSzedd! hulladékgyűjtési akcióra - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, az országos program első napján a Fejér vármegyei Válon.
Sokaknak jelent problémát, hogy az egyébként szép állapotú szobanövényének földjén időről időre kiül a penész. Ilyenkor az ember leszedegeti a felső réteget, rátölt egy új virágföldet a meglévőre és reménykedik, hátha megszűnik a probléma.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0,5 százalékponttal 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az új feltétel holnap lép hatályba. A forint kissé erősödött a hírre.
A Magyar Nemzeti Bank alapkamat-csökkentésének hátteréről tájékoztatott Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. A háttérbeszélgetésről percről percre közvetítettünk.
A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Időszakos karbantartás indult a Mol százhalombattai finomítójában április 20-án, a tervek szerint június 24-ig tarthatnak a munkálatok, szúrta ki a Világgazdaság.
2024. február 17-től minden digitális szolgáltatónak (például piactér, közösségi oldal, tartalommegosztó platform, alkalmazás-áruház, utazási és szállásplatform) az új digitális szolgáltatásokról szóló rendelet szerint kell kezelnie a felhasználók adatait. A rendelet nagyobb kontrollt ad a felhasználók kezébe, kérdés, hogy élnek-e ezzel a lehetőség
Az Európai Bizottság után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megerősítette: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre az uniós rangsor élmezőnyében lehet - közölte kedden feltett Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az Equinor észak-norvégiai Hammerfestben található LNG-üzemét kedden evakuálták, mivel a karbantartás során gázszivárgást érzékeltek - közölte a vállalat.
A Kontron Hungary 2023 végén kötött szerződést a Ganttplan Aps rendszer magyarországi képviseletére. A szoftver gyártója, a német Dualis® GmbH 30 éves tapasztalattal rendelkezik a gyártástervezési megoldások megvalósításában és integrálásában. Az általuk fejlesztett Ganttplan Advanced Planning and Scheduling (Aps) rendszer egy nagy teljesítményű, m
A zürichi választottbíróság ítéletében kötelezte a boszniai Föderáció gázszállítóit, az Energoinvestet és a BH-Gast, hogy 11,16 millió dollár kártérítést fizessenek a magyar gázhálózat rendszerüzemeltetőjének, az FGSZ Zrt.-nek az orosz gázszállítás útvonalának megváltoztatása miatt - írja az SEE.
Nincs hová sietni, hónapról hónapra haladunk előre - ezt mondta Virág Barnabás Magyar Nemzeti Bank alelnöke a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően. A jegybankár szerint a mostani, kockázatkerülő globális környezetben a türelem a kulcsszó, emiatt korlátozott a tér bármilyen további kamatcsökkentés előtt.
Az Mt. Gox hitelezői értesítést kaptak a visszatérítendő bitcoinok mennyiségéről és a visszafizetés tervezett időpontjáról. Az egyik legrégebbi Bitcoin-tőzsde, az
A korábbinál is óvatosabb hangot ütött meg Virág Barnabás MNB-alelnök a jegybank kamatdöntés utáni tájékoztatóján. Nincs hová sietni a további kamatcsökkentésekkel - mondta, amivel nyitva hagyta a lehetőséget, hogy külső környezet függvényében akár kisebb is lehet a következő két hónapra várt 50-50 bázispontos kamatvágás. Az új kiemelt jelző a kama
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75%-ra mérsékelte az irányadó kamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ezzel folytatódott a kamatcsökkentési ciklus, ám a korábbi hónapokhoz képest már kisebb sebességgel.
A fenntartható fogyasztás irányába tett jelentős lépésként az Európai Parlament elfogadta a "javításhoz való jog" irányelvét, amelynek célja a hulladék csökkentése és a szervizelési alágazat megerősítése. Az elsöprő többséggel elfogadott új szabályok tisztázzák a gyártók javítási kötelezettségeit, és arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy javítással h