Valódi horrorházzá változott mindössze néhány nap leforgása alatt az egyik paneltömb a főváros XXI. kerületében! A tízemeletes épületben élő csepeliek szinte megbénultak a félelemtől, hiszen maguk sem értik, miképpen lehetséges az, hogy két ember is lezuhanjon a tízemeletes toronyházból ilyen rövid idő alatt. Ugyanis múlt pénteken a hároméves Jonat
Magyarországon 1992 óta a rendőrség napja április 24-e, Szent György ünnepe, aki régen a lovagok, lovaskatonák, fegyverkovácsok és vándorlegények patrónusa volt, napjainkban pedig a cserkészeké és a rendőröké.
Anyáról lányra szállt Pálinkás Szilvia családjában egy 120 évvel ezelőtti boszorkánytörténet féltékenységről, méregkeverésről, gyilkosságról. Igazi, több mint százéves krimi volt ez, tele cselszövéssel, ármánykodással. Szilvia a Covid alatt határozta el, hogy utánajár a legendának, amiről kiderült: nemcsak igaz, de a szereplők leszármazottai még mi
A Fidelitas korábbi elnöke, a volt országgyűlési képviselő Böröcz László, és az elmúlt másfél évben testületi többség híján részben ellehetetlenült polgármester, V. Naszályi Márta között zajlik a harc az I. kerületi polgármesterségért.
A Závecz Research felmérése szerint Karácsony Gergely vezeti a főpolgármester-jelöltek erősorrendjét, a második Vitézy Dávid, a harmadik pedig Szentkirályi Alexandra. Závecz Tibor ügyvezető igazgató az InfoRádióban úgy vélekedett, Magyar Péter felbukkanása a pártok és a közvélemény-kutatók dolgát is megnehezítette.
A Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesz lejtmenetben van, a DK-nál már erősebbek, és akár 5-7 helyet is szerezhetnek az EP-választásokon. Szerinte Gulyás Gergely a múltkori kormányinfón megfenyegette őt.
Magyarország európai uniós tagsága nemzeti konszenzuson alapuló történelmi siker, olyan döntés, amelynek akkor sem volt és most sincsen alternatívája - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn Budapesten, a 20 éve az Európai Unióban - és a jövő... című konferencián. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett tanácskozáso
Jó ideje húzódik már a PI-kör bírósági tárgyalása – ez az a szélsőséges csoport, ami közszereplőket ítélt halálra. A mostani tárgyalási nap főleg egy gyerekveszélyeztetési ügy körül forgott.
A Momentum elnöke büszke arra, amit az elmúlt időszakban elértek az EP-ben, bármi is legyen a választásokon. Szerinte a Fidesz frakció nélkül két éve nem csinált semmit az EP-ben.
Az LMP társelnöke szerint Vitézy Dávidot nem Karácsony ellen indították, hanem egyszerűen egy nagyon jó jelölt. A céljuk, hogy a pártpolitikusok eltűnjenek a fővárosi cégekből.
Lakner Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter pártja az EP-választás után megragadhat markáns ellenzéki erőként, a DK dominanciakísérlete nem sikerült, a Fidesz pedig elaltathatta saját veszélyérzetét.
Csak az adott nemzetiség névjegyzékében szereplő, magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok lehetnek jelöltek a június 9-ei nemzetiségi választáson.
A június 9-ei önkormányzati választáson átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak, ez pedig azt jelenti, hogy az országgyűlési választással ellentétben nem lesznek "utazó voksok".
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Célegyenesbe ért a Ladics-ház korszerűsítése, a napokban az utolsó simításokat is elvégezték a szakemberek. A változást a polgárház egész területén látni lehet, az udvartól az ebédlőig, de a legnagyobb meglepetés a hátsó traktusban érheti a látogatókat. Ez az a rész, mely korábban zárva volt a látogatók előtt. A kamrában egy fiók kihúzásával indul