A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) pénteken nyilvánosságra hozta a Lánchíd felújításának ellenőrzéséről készített részjelentését, amely alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.
Az Ökumenikus Segélyszervezet már több ezer menekültnek segített Budapesten a másfél éve működő Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában – közölte a szervezet elnök-igazgatója, miután fogadta Kárpátalja kormányzóját.
Idén is megrendezi a Móra-napokat Örökösföld nagymúltú általános iskolája. Április 15-22 között sport, - tantárgyi-és kulturális versenyek, műveltségi vetélkedők várják a tanulókat.
A KDNP vezetése szerint a párt helyi elnöke csak a magánvéleményét írta le abban a kiszivárgott levélben, amely szerint a helyi tagság nem támogatja a kormánypártok polgármesterjelöltjét.
Fogolyként él a saját testébe zárva egy kétgyermekes édesapa, aki ugyanabban a szörnyű, gyógyíthatatlan betegségben szenved, mint a 2018-ban elhunyt tudós, Stephen Howking, vagy a közelmúltban ismertté vált alkotmányjogász, az eutanázia legalizálásáért harcoló Karsai Dániel. Az ALS-szindróma elsorvasztja az izmokat mozgató idegsejteket: a folyamat
A BBC azt írja, Taylor Swift dalai visszatértek a TikTok-ra egy vita után, ami miatt kiadója leállította a tartalmainak licencelését az alkalmazáshoz. A zenék visszatérése a népszerű alkalmazásra épp az énekesnő The Tortured Poets Department című albumának megjelenése előtt történt.
Fonyódon nagy egyetértés született az önkormányzat és a civilek között, így nem cserélik el a másfél kilométeres partszakaszt egy értéktelenebb területre.
A magyar-szerb határnál fekvő, Szegedhez közeli kis település lakói szerint végre visszaköltözött a béke az ottani erdők, szántóföldek, Tisza-part környékére. Amíg korábban volt, hogy naponta ezer migráns rohant errefelé az ország belseje irányába, az őket váró embercsempészek autóiba, most hetente maximum egyszer ébrednek éjjel futó talpak dobogás
A Fidesz szavazóinak egy részét elbizonytalaníthatja, de az ellenzéki pártoknak is komoly kihívást jelent, hogy Magyar Péter elindul a júniusi EP-választáson. Magyar Orbánt és Gyurcsányt jelölte ki ellenfélnek, de a Momentumra és az MKKP-ra jelenthet veszélyt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.
Fájdalommal teli szörnyű időszakot tudhat maga mögött, ám a mindössze hatéves Noel pokoljárásának sajnos még koránt sincs vége. A kisfiú kálváriája tavaly augusztus 20-án kezdődött, amikor az ebédnél közölte a szüleivel, hogy homályosan lát. Ugyan a családja minden követ megmozgatott, hogy kiderítse, mi állhat a látásromlásának hátterében, ám a sza
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a gyermekgyógyszereket éjszaka is elérhetővé kell tenni. Arról is beszélt a Magyar Gyógyszerészi Kamara pénteki mezőkövesdi vándorgyűlésén, hogy az alapellátási ügyeletek után a kormányzat a patikai ügyeletek átszervezésére is sort kerít.
A jógázók számára biztosan nem ismeretlen a lefelé néző kutyapóz, de aki Tóth Vivien óráin ezt a gyakorlatot végzi, azzal bizony könnyen megeshet, hogy egy valódi eb nyalja arcon. Bizony, Magyarországra is megérkezett a legimádnivalóbb sport, a puppy jóga - egy igazán jó cél érdekében izzadhatnak a vendégek.
A kerti esővízgyűjtőkben alkalmazható, szúnyoglárvák gyérítésére szolgáló tablettákat biztosítanak a lakosságnak Pécsett - tájékoztatta a városüzemeltetési feladatokat ellátó társaság az MTI-t.
Az eutanáziáért küzdő jogász állapota rohamosan romlott az elmúlt hetekben. Az ALS betegség különösen progresszív típusával küzdő Karsai azonban nem vesztette el a humorát.
A kerti esővízgyűjtőkben alkalmazható, szúnyoglárvák gyérítésére szolgáló tablettákat biztosítanak a lakosságnak Pécsen - tájékoztatta a városüzemeltetési feladatokat ellátó társaság az MTI-t.
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
Két nappal a demonstráció előtt hívta fel Nagy Ervint, hogy szívesen fellépne a rendezvényen egy Radnóti-verssel. A színész szerint neki már nincs vesztenivalója, nem tartja magát bátornak.
Korszerűsítették a törökzugi kispiacot – jelentette be szombat délelőtt Vigné Fábián Diána és Kónya István önkormányzati képviselő. A sajtótájékoztatón a folytatásról is szó esett, a tervek szerint a parkolók számát bővítik majd a környéken.