2024. április 17. szerda

ápr. 17
0:12
Távozott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője (Blikk)
A Belügyminisztérium jelentette be, hogy saját döntéséből távozott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat, vagyis az OGYSZ vezetője, Erdei Sándor. Már meg is van az intézmény új vezetője.
ápr. 17
0:15
"Remélem, inspirál majd benneteket" – így néz ki Karikó Katalin Nobel-díjának hiteles másolata (rtl.hu)
Átutalta a Nobel-díjért járó félmillió dollárt, azaz több mint 180 millió forintot a szegedi egyetemnek Karikó Katalin – jelentette be a tudós Szegeden. A pénzből évente egy-egy kiemelkedő hallgatót és oktatót díjaznak majd 5-5 ezer dollárral. A tudós az egyetemnek ajándékozta a 18 karátos aranyból készült Nobel-díj hiteles másolatát is, amit a tis
ápr. 17
0:15
Kancellárt ültettek Trócsányi László rektor mellé a Károli Gáspár Egyetemre (Telex)
Trócsány a rektori feladataira hivatkozva utasította vissza a felkérést, hogy beüljön Sulyok Tamás székébe az Alkotmánybíróságon. Eddig azon kevés egyetemi vezetők közé tartozott, akinek nem kellett egy kancellárral együttműködnie.
ápr. 17
0:16
Már randira is hívták a rajongók a nem létező műsorvezetőnőt: Bíró Adának Facebook-oldala is van, nézze meg a fotóit! (Blikk)
Mi az: nem létezik de mégis van, csinos, okosakat beszél, és tudományos-ismeretterjesztő műsort vezet? A találós kérdésre a választ a közmédia adta meg: vasárnaptól a Duna TV Delta című műsorának egyik vezetője az a Bíró Ada, akit sehol sem anyakönyveztek, akinek nincsenek rokonai, szülei, aki adás után nem rohan haza a férjhez, a gyerekekhez vagy
ápr. 17
0:18
2024.04.17. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Engedjük, hogy Jézus tanítson bennünket!
ápr. 17
0:19
"Őrült harc dúlt a zsidólakásokért" Budapesten – 1944-es dokumentumokat találtak befalazva egy lakásban (rtl.hu)
Egy Kossuth téri lakásban befalazva találtak rá több ezer oldalnyi 1944-ben írt dokumentumra, amelyek azt mutatják be, hogyan költöztették ki egykor a budapesti magyar zsidókat, és aztán miként utalták ki lakásaikat másoknak. A történelmi jelentőségű iratokat idén év elején fedezték fel egy olyan lakásban, amely a második világháborúban lakásügyi i
ápr. 17
0:19
Jogellenesen titkolóztak az MNB-alapítványok költéseiről (Telex)
A Direkt36 2015-ben kérte még ki az adatokat. A kilenc éve húzódó ügyben a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a magyar állam megsértette egy újságíró jogát az információszabadsághoz.
ápr. 17
0:20
Magasabb terrorkészültségi szintet rendelhetnek el Magyarországon (Blikk)
A miniszterelnök kérésére, az iráni-izraeli konfliktus miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendelhetnek el Magyarországon. Megnövekedhet a rendőri jelenlét a közterületeken, illetve megemelik a védett személyek, a stratégiai vállalatok, a veszélyes üzemek, valamint a zsidó felekezethez köthető intézmények biztonsági szintjét.
ápr. 17
0:23
Megvannak az idei számok: ennyit lehet keresni nyáron diákmunkával (rtl.hu)
Már 3500 forintos órabérért is keresnek szaktudást igénylő munkákra diákokat. Az idei minimál órabér bruttóban valamivel több mint 1500 forint, de ennyiért nem mennek el a diákok dolgozni az általunk megkérdezett munkaközvetítők szerint. Nyáron a mostani munkadíjakhoz képest akár 20-30 százalékos óradíj-emelés lehet, annyira kell a munkaerő, főleg
ápr. 17
0:23
Mellár Tamás egyesülete is ráindul az ellenzéki összefogás jelöltjeire Pécsen (Telex)
Mellár eddig azért támadta az LMP-t, mert az bontja az ellenzéki összefogást. Most mégis egy LMP-s politikus közeli munkatársának civil szervezetével indítanak 12 jelöltet, de polgármesterjelöltjük nincs.
ápr. 17
0:27
Elbukta a pert a Lázár János vezette teniszszövetség a volt főtitkárral szemben (rtl.hu)
Hiába perelte 250 millió forintos kártérítésért a Lázár János vezette teniszszövetség a testület volt főtitkárát, a Szegedi ítélőtábla jogerős döntése szerint nekik kell 16 millió forint elmaradt munkabért megfizetniük – erről az rtl.hu számolt be elsőként. A szövetség azért perelte Richter Attilát, mert állításuk szerint egy személyben döntött egy
ápr. 17
0:27
Távozott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője (Telex)
Erdei Sándort a korábbi általános igazgatóhelyettes váltja.
ápr. 17
0:31
Karsai László történész: Nagyon gyenge és nagyon felemás beismerés volt Sulyok Tamásé (rtl.hu)
"Megrendített, amiket az elmúlt hetekben apám múltjáról elém tártak" – ezt mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján zsidó vezetők előtt a parlamentben. Karsai László történész a Híradónak az elnök szavaira úgy reagált: nagyon gyenge és nagyon felemás beismerés volt, amit nem követett bocsánatkérés.
ápr. 17
0:31
Vitézy Dávid főpolgármesteri programja helyett egy Amazon-számlát lehetett letölteni a weboldaláról (Telex)
Csak az hibázik, aki dolgozik – kommentálta az esetet a főpolgármester-jelölt kampánycsapata.
ápr. 17
0:35
Megkérdezték a Belügyminisztériumot, hogy pontosan hol fognak járőrözni a kínai rendőrök (rtl.hu)
Vadai Ágnes, a DK politikusa szeretett volna többet megtudni, hiába.
ápr. 17
0:35
Napi 7 millió forintot éget el a magyar politika közösségi médiás reklámra, már öt éve (Telex)
Csak a Megafon-univerzum 2,3 milliárd forintot költött hirdetésekre, de ellenzéki oldalon is sűrűn repkednek a százmilliók. A Facebooknak 11 milliárdot csengetett ki a magyar politika öt év alatt, a YouTube-on pedig mi vagyunk az EU harmadik legnagyobb politikai hirdetői.
ápr. 17
0:39
Kocsis Máté: A feleségem a végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem (rtl.hu)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nehezen tudja elképzelni, hogy ha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.
ápr. 17
0:39
Megkérdeztük az MSZP-t, támogatják-e Botka Lászlót a választáson (Telex)
A párt a napokban jelentette be három vidéki polgármesterjelölt támogatását. Botka nem volt köztük. Furcsállottuk, rákérdeztünk.
ápr. 17
0:43
15 milliárd forintért árulják a New York-i luxuslakást, amit Matolcsy Ádám baráti köréhez kötöttek (rtl.hu)
A 350 négyzetméteres luxusapartmanért 14 milliárd forintot fizettek.
ápr. 17
0:47
Csak az új betegeket fogadják a jászberényi kórház gyerekneurológiáján, a többieknek Budapestre kell menniük (rtl.hu)
Még a polgármestert sem értesítették a változásról. Bár nem önkormányzati hatáskörről van szó, felajánlották a segítséget, amit az állam válaszra sem méltatott.
ápr. 17
0:51
Kovács Gergely: Nem rúgnék ki senkit csak azért, mert fideszes (rtl.hu)
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke szerint nem lesz olyan nehéz a XII. kerületben legyőzni a Fideszt.
ápr. 17
4:15
Fontos tilalom lépett életbe – minden horgászt érint (Infostart)
Fogási tilalmat rendeltek el hat halfajra az országban, a korlátozás május 31-én, pénteken 24 órakor ér véget.
ápr. 17
4:45
Nem nagyon izgatta az autósokat a lezárt sorompó (Infostart)
Három autós és egy motoros is áthajtott egy lezárt vasúti átjáróban szombaton Vácrátótnál. A türelmetlen sofőröket videóra vették. A felvételen az egyik autós majdnem ütközött a vonattal, centiken múlt a tragédia.
ápr. 17
4:48
Szerdán továbbra is kitart az ítéletidő (ATV)
Szerdán sok felhő lesz felettünk, hosszabb naposabb időszakok a Dunántúlon lehetnek.
ápr. 17
5:15
Alkoholárusítási tilalommal rendezné a bulihajó-problémát a főváros (Telex)
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerint a közterület-használati engedélyek feltételrendszerébe kell beépíteni a tiltást.
ápr. 17
5:24
Választási szabályok: zavart okozhat a két lista a szavazófülkékben? (ATV)
Csak az európai parlamenti választás jelöltjeire szavazhat az, aki június 9-én, azaz a választások napján külföldön tartózkodik - figyelmeztet a Nemzeti Választási Iroda. Az önkormányzati választáson indulókra csak Magyarország területéről lehet majd szavazni. Ennek szakértők szerint az az oka, hogy az önkormányzati választáson több ezer különböző
ápr. 17
5:45
Kovács Gergely: Nem rúgnék ki senkit csak azért, mert fideszes (Telex)
Az MKKP-s polgármesterjelölt szerint nem lesz olyan nehéz a XII. kerületben legyőzni a Fideszt.
ápr. 17
6:36
Kovács Gergely: Nem rúgnék ki senkit csak azért, mert fideszes (444.hu)
A XII. kerület polgármester-jelöltje szerint nem lesz olyan nehéz legyőzni a Fideszt a hegyvidéki önkormányzati választáson.
ápr. 17
6:39
21 éve fekszik éber kómában Szilárd, a szülők a mai napig nem mondtak le róla (SzMo)
Még tinédzser volt, amikor leesett egy vonatról. A sérülései miatt az orvosok lemondtak róla.
ápr. 17
7:00
Valójában nem emelték meg, maradt a 3-as, azaz közepes terrorfokozat Magyarországon (444.hu)
A Magyar Nemzet a Védelmi Tanács vasárnapi ülése után írt arról, hogy "a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelték el".
ápr. 17
7:15
Sulyok Tamás: Karikó Katalin nem tartozik, mégis visszaad (Infostart)
Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.
ápr. 17
7:15
Vegyes a fogadtatása annak, hogy betiltanák a 18 éven aluliaknak az energiaitalokat (SzMo)
Minden olyan termék, amelynek koffeintartalma meghaladja a 15mg/100ml mennyiséget, energiaitalnak minősül a javaslat szerint, ám így a kólát is be kellene tiltani. Az ellenzék NER-es belharcról beszél.
ápr. 17
7:15
Kovács Gergely: Nem rúgnék ki senkit csak azért, mert fideszes (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 17
7:33
Megbolondult az időjárás: mutatjuk, hogy mire számíts a hét második felében (BorsOnline)
Újabb eső várható.
ápr. 17
7:33
Miért nincs ráírva minden palack kólára, hogy "gyermekeknek nem ajánlott"? – kettős mércét emlegetnek (Telex)
A Magyar Energiaital Szövetség diszkriminatívnak tartja a KDNP-s törvényjavaslatot, amely betiltaná az energiaitalokat a 18 éven aluliaknak.
ápr. 17
7:45
TEK: Nem emelték magasabb fokozatra a terrorkészültséget Magyarországon (Telex)
Fokozottabban ellenőrzik azonban a közintézmények biztonságát, valamint a határátlépéseket.
ápr. 17
8:15
Gulyás Gergely: A holokauszt a magyarság számára nemzeti tragédia (Demokrata)
Sajátunkként tekintünk mindenkire, aki részese volt a sorsunknak és akinek elvették, összetörték az életét, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
ápr. 17
8:27
A magyarok nagy többsége szerint előnyös az EU-tagság, szinte minden kérdésben az európai fősodorral tartanak (SzMo)
Az Eurobarométer szerint az átlagnál is jobban szeretjük az Uniót. A demokráciánkkal viszont mi vagyunk a legelégedetlenebbek.
ápr. 17
8:27
A Csobaj-bányai partizánok (Demokrata)
A XVI. kerületi MSZP-elnök kaszára hívó felkiáltást intézett Cinkota népéhez: Védjük meg a Csobaj-bányát! Árverezi a bíróság! Vissza kell szereznünk!
ápr. 17
8:27
Három exfideszes kihívója is lehet a kormánypárti polgármesternek Kalocsán (Telex)
A Fidesz volt helyi alelnöke, korábbi polgármestere és volt EP-képviselője is elindul a kormánypártok hivatalos jelöltje ellen.
ápr. 17
8:48
Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! (Metropol)
A magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben beszélt.
ápr. 17
8:54
Kénytelen volt lemondani 2,3 milliós állásáról a minisztériumi vesztegetési botrány egyik vádlottja (444.hu)
Barta-Eke Gyula a Palkovics László volt miniszter irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője volt.
ápr. 17
8:57
A magyar népesség fogy, közben Balásy Gyula cégei milliárdokért hirdetik a családbarátságot (Telex)
Az utóbbi évek állami megbízásai részben éppen a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin hivatalától származtak, de a döntések egy részét Rogán hivatalánál hozták meg.
ápr. 17
9:03
A választási kampány miatt szabadságra megy a főispán (Telex)
Sára Botond polgármesterként hajléktalanellátó intézményeket zárna be, és a kerületben élők két autója is ingyen parkolhatna.
ápr. 17
9:06
Nem térünk magunkhoz, nézzék, mit művel ma reggel a forint (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
ápr. 17
9:24
Brutális torlódás van az M0-áson (ATV)
Jelentős a torlódás az M0-s autóúton az M1-es autópálya felé, a 17-es és 14-es kilométer között, ahol csak két sáv járható, mert javítják a Hárosi Duna-híd dilatációs szerkezetét - közölte szerdán az Útinform.
ápr. 17
9:30
Ma este folytatódik a párharc (Nyíregyháza)
Ismét összecsap a Fatum Nyíregyháza és az Újpest.
ápr. 17
9:42
Fennállásának 10 éves jubileumát ünnepli az Illés Panna Népdalkör (Gyulatelevízió)
Az Illés Panna Népdalkör tagjai amellett, hogy örömforrásként tekintenek a népzenére, nagyon fontos munkát is végeznek. A hagyományőrzésen túl egy másik fontos értékre, az önszerveződő közösségek fontosságára is felhívják a figyelmet. Az Erkel Ferenc Művelődési Központ gondozásában működő, művészeti közösség számára az önképzés is fontos. Neves okt
ápr. 17
9:48
"Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet. Gondold át, ne csináld ezt, Béla, ennek nem lesz jó vége" (444.hu)
Gyula polgármestere, Görgényi Ernő egy hangfelvétel szerint a munkahelyi szabályok megszegésére próbálta rávenni Torma Béla fideszes helyi képviselőt.
ápr. 17
9:51
A magyarok 83 százaléka elutasítja a katonák küldését Ukrajnába (BorsOnline)
A választókorú magyarok túlnyomó többsége, 83 százaléka elutasítja azt, hogy európai katonákat küldjenek egyes nyugati és magyarországi ellenzéki politikusok Ukrajnába – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából.

Keresés