Kísérleti jelleggel ideiglenesen öt eurós napijegyet kell fizetni hamarosan annak, aki turistaként meg akarja nézni magának Olaszország egyik leglátogatottabb városát.
Ahhoz, hogy a baktérium készítményeket a lehető leghatékonyabban tudják alkalmazni a termelők, érdemes figyelembe venni azokat az ajánlásokat, amelyek elősegítik többek közt a baktériumok növénybe való bejutását.
Ismét teltházzal, a Millenárison dübörgött az ötödik Forbes Power Women’s Summit, ahol Moira Forbes, a magazin alapítójának unokája köszöntötte a vendégeket. Az érdeklődök olyan nők személyes történeteiből inspirálódhattak a nap során, mint Epres Panni, Karikó Katalin vagy Tenki Réka.
A sok milliárd dolláros OneCoin csalásban jogi és megfelelőségi vezetőként közreműködő Irina Dilkinskát négy év börtönbüntetésre ítélték, miután beismerte, hogy
A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthetők, amennyiben az érintettek 2023-ban nem kérték azok év közbeni érvényesítését.
Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária, a 10,1 milliárd forintos beruházás az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a projekt csütörtöki budapesti bemut
A Gondosóra program még hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást kötött az Országos Mentőszolgálat (Omsz), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. szerdán Budapesten, az Omsz központjában.
Napelemes háztartási méretű kiserőműveket épített ki 25 áruháza tetején a Tesco szerte az országban. A megújuló energiát biztosító erőművek az érintett üzletek energiafelhasználásának átlagosan 26 százalékát képesek fedezni, és évi több mint 150 millió forint költségmegtakarítást jelentenek a vállalat számára. A több mint 1,3 millió euró értékű ber
A tavalyi ünnepi hosszú hétvégéhez képest 3 százalékkal erősebb forgalmat hozott idén a húsvét a szálláshelyeken – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Nagyot raliztak az elmúlt hónapokban a világ tőzsdéi, az emelkedés után egyre többen próbálkoznak meg azzal, hogy kijelöljék a piac tetejét, most a Stifel vezető részvénystratégája próbálkozott meg ezzel.
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
A városban ballagva egyre több helyen bukkanhatunk ún. Miyawaki minierdőkre, amelyek gombamód szaporodnak a panelek és a belvárosi épületek között. Megdöbbentő módon nem is kell számukra sok hely, mindössze pár tíz négyzetméter, és egy csomó őshonos fa meg cserje, ami eztán itt megél.
2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen lehetősége élni az ingyenes készpénzfelvétellel, a Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be. A javaslat arra irányul, hogy
A Covid óta szinte folyamatosan emelkedik a személyi kölcsönt igénybe vevők száma, tavaly közel 12%-kal igényeltek többen ilyen típusú hitelt, mint 2022-ben. Többek között arra keressük a választ, hogy melyek a legfontosabb szempontok egy személyi kölcsön igénylése során, hol tájékozódunk a pontos feltételekről és milyen hosszú az optimális átfutás
A fővárosban és a szomszédságában immár fordulatra érett a lakáspiac – ezt mutatják az OTP Ingatlanpont munkatársainak tapasztalatai. A budapesti régió vezetője szerint 2024-ben az agglomeráció kifejezetten jó beszállási pontot kínál az otthonkeresőknek, mivel nagy kínálatból, már olcsóbb hitellel, s még az áremelkedés újraindulásának elején vásáro
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi munkavégzését milyen olyan tényezők hátráltatják, amelyek akár kiégéshez is vezethetnek.
Az élelmiszeriparban a termékpálya integrált, adatalapú fejlesztésével növelhető a szektor versenyképessége, amely az ellátásbiztonsághoz és a fenntarthatósághoz is hozzájárul - mondta Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Cibus Hungaricus Alapítvány rendezvényén szerdán, Budap
Vitályos Eszter fideszes országgyűlési képviselő, akit március 28-én kért fel Orbán Viktor kormányszóvivőnek, Szentendrén tartott nyilvános fórumot. A sajtó munkatársait azonban nem engedték be tudósítani.
A páncélozott kivitelekből kevesebb mint 40 darab készült. Ebből az egyiket Magyarországon őrzik. Exkluzív kisfilm a Közlekedési Múzeum ''garázsából''.
A Bitcoin bányászok valószínűleg újra munkába állították régebbi kriptobányász gépeiket az első negyedévben, hozzájárulva a rekordot jelentő hasharányhoz, miközben a
Márciusban nagyot esett a használt személyautók importja az egy évvel ezelőttihez képest. Míg az első negyedévben az új autók értékesítése 7 százalékkal nőtt a tavalyhoz képest, addig a használt autóknál mindössze 2 százalékos az emelkedés.
Megemelte a Wizz Air részvényeire vonatkozó célárát a Concorde, a modellfrissítést követően a célár 33 font, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az elemző ajánlása változatlanul vétel.
2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen lehetősége élni az ingyenes készpénzfelvétellel, a Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be. A javaslat arra irányul, hogy
Talán nem is gondolnánk, de szinte minden piacon kiéleződött a verseny az utóbbi években. A háttérben nem más áll, mint a szoftverek alkalmazása. Ahogy a technológia gyors tempóban fejlődik, úgy a szoftverek minden eddiginél fontosabb szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ebben a környezetben a szoftvertesztelés nem csupán egy kötelező feladat, h
Megemelte a Wizz Air részvényeire vonatkozó célárát a Concorde, a modellfrissítést követően a célár 33 font, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az elemző ajánlása változatlanul vétel.
Rettenetes szezonjuk volt a világ kakaótermesztőinek, de ez önmagában még nem lenne elég hozzá, hogy 250 százalékot ugorjon az ára. A piacok logikája miatt mégis ez történt, a drágulást pedig hamarosan a pénztárcánkon is érezhetjük csokivásárláskor.
Bezárta kapuit kedden Las Vegas egyik legrégebbi, kaszinóval egybeépült hotelje, a lebontásra ítélt Tropicana, amelyet számos filmből is ismerhet a közönség.
Somos Andrást, az ATV műsorvezetőjét azután függesztette fel a csatorna, hogy idén februárban azt mondta a Kaleta Gábor (volt limai nagykövet) által birtokolt gyermekpornográf képekre, hogy az nem pedofília. A jogász végzettségű televíziósnak jogi értelemben bár igaza volt, de a közhangulat miatt fegyelmi eljárás indult ellene, majd elnézést kért a
Idén is elindul a ma már hagyományosnak számító Xiaomi Fan Festival (XFF) - jelentette be a Xiaomi. Az eseményt minden évben a vállalat alapításának évfordulóján, április 6-án rendezik meg. A vállalat az alkalmat arra használja fel, hogy exkluzív promóciókkal és egyéb rendezvényekkel hálálja meg a rajongóinak azt a támogatást, amelyet világszerte t
Sokszínű repertoárral készül ebben a hónapban a Disney+, áprilisban három izgalmas gyermekeknek szánt produkció is érkezik a felületre. Legelsőként, április 3-án jött a Kívánság című animációs film, majd április 7-től és 14-től a Bluey két új epizódját láthatjuk. A Disney Animation Studios és a Kugali Media első, sikeres együttműködése, az Iwájú mi
Februárban kevesebb bevétele volt a magyar gazdaságnak az exportból, a csökkenést elsősorban az árváltozás eredményezte. A mennyiséget tekintve több terméket vittünk ki külföldre – mondta az InfoRádióban a Makronóm Intézet elemzője. Molnár Dániel hozzátette: változatlanul Németország a legfontosabb felvevőpiac, így ha ott javul a helyzet, annak idő
Embertelen állapotok alakultak ki a magyar-ukrán határon a kamionforgalomban, ami a magyar gazdaság szempontjából is komoly kihívást és nehézséget jelent, ezért két fontos döntést is hoz a magyar kormány a helyzet enyhítésére – jelentette be csütörtöki brüsszeli tárgyalásai utáni sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthetők, amennyiben az érintettek 2023-ban nem kérték azok év közbeni érvényesítését – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023-ban, az előző év adataihoz képest 13,8 százalékkal - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Még mindig 66 ezer felett az építőipari cégek száma. Idén már 300-zal kevesebb cég az építőipar palettáján, ugyanakkor erős a februári cégalapítási kedv. Mind a megszűnésekben, mind az új eljárásokban magas a felszámolási arány- derül ki az OPTEN elemzéséből.
Tavaly 1060 kukoricát termelő gazdaság válaszolt Kynetec Hungary Kft. független piackutató kérdéseire, akik abban az évben összesen 190 682 hektáron termesztettek kukoricát.
Újra araként tündököl Lékai-Kiss Ramóna. A Hazatalálsz című sorozat csütörtöki epizódjában ugyanis a karaktere, Trixi férjhez megy a város rosszfiújához, Rajához, vagy legalábbis azt hiszi.