2024. április 28. vasárnap

ápr. 28
4:48
McDonald’s reggeli: sok tojással és csirkével (Magyar Mezőgazdaság)
A németországi McDonald'sban 10:30-ig lehet reggelizni. A csaknem 1500 német telephellyel rendelkező gyorsétteremlánc most jelentősen kibővítette reggeli választékát és nagymértékben támaszkodik a német tojásra és csirkehúsra.
ápr. 28
4:54
Tehetek valamit a borostyán levelein látható sötétbarna foltok ellen? (Agrofórum)
Tavaly erősen visszavágtam a borostyánt, mivel elhatalmasodott. Most viszont levelein sok sötétbarna folt látható. Korábban még nem láttam hasonlót. Mi okozta, tehetek-e valamit ellene?
ápr. 28
5:18
3 napos időjárás-előrejelzés: ha nem is rekordokkal, de visszatér az áprilisi nyár (Agroinform)
A délkeleti, keleti szél megélénkül, néhol megerősödik.
ápr. 28
5:21
Döntetlenek napja a Premier League-ben – a Liverpoolnak ez felért egy vereséggel (Márkamonitor)
Az angol első liga hét szombati meccséből négy végződött döntetlenre, az élcsapatok közül csak egy pontot gyűjtött a Liverpool, a Manchester United, az Aston Villa és a Chelsea is, utóbbiak egymás ellen.    A forduló beharangozójában ezt írtuk: "A Liverpool szinte végig remekül teljesített az angol első osztályban, de az utolsó hetekben valami eltö
ápr. 28
5:24
A tehetséges fiatalok írják a jövőt (Magyar Mezőgazdaság)
"Szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az idei Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében, hozzátéve, hogy "Mi, idősebbek, tudjuk: mindig a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét".
ápr. 28
5:24
Döntött Brüsszel: kötelezővé teszik a napelem telepítést (Öko-drive)
Elfogadták az uniós szabályt, amely kötelező napelem telepítést ír elő.
ápr. 28
5:42
Alig érezhető profitnövekedésre számítanak a vállalkozások (MMonline)
Szerény, de már a várható inflációt meghaladó pénzügyi eredményekre számítanak idén a vállalkozások. A K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményei alapján átlagosan 7,7 százalékos árbevétel-növekedést és 3,9 százalékos profitbővülést valószínűsítenek a következő egy évben. Beruházási dömping azonban továbbra sem várható. A cégek alig több mint
ápr. 28
5:48
Jövőt szolgáló kutatásokért lépett partnerségre a Magyar Kutatási Hálózat és a Széchenyi István Egyetem (newtechnology.hu)
A győri Széchenyi István Egyetem együttműködési megállapodást kötött a független kutatóhálózat irányításáért és működtetéséért felelős HUN-REN Központtal, illetve annak Energiatudományi Kutatóközpontjával, Természettudományi Kutatóközpontjával, valamint Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetével. A partnerek
ápr. 28
5:48
Az „Év tömegtakarmánya 2023” (Agrárágazat)
Fókuszban a 2023-as év tömegtakarmányai.
ápr. 28
5:48
Mit hoz még a klímaválság? (Mezőhír)
A gomba micéliuma fokozatosan átszövi, birtokba veszi a hőkezelt komposztot.
ápr. 28
5:51
Tények, amiket tudni kell a mai munkásszállókról (Piac és Profit)
A munkaerő-szállásoltatás nem újkeletű dolog. Évtizedekre nyúlik vissza, Magyarországon a szocializmus korában terjedtek el a munkásszállók. A munkaerőtartalék az országban jelenleg is nagymértékben eltér régiónként, így a munkavállalók mobilizálására napjainkban is kiemelten szükség van. Sőt, külföldi munkaerő is érkezik hazánkba és a más országok
ápr. 28
5:51
Jó hír annak, aki olcsón telepítene napelemes rendszert (Alternatív Energia)
Az Elmű Hálózati Kft. engedélyezte a lakóknak, hogy néhány napelemtáblát felszereljenek az erkélyükre, de ez még nem jelenti azt, hogy általánosan engedélyezett lennének Magyarországon az erkélynapelemek.
ápr. 28
5:54
Érkezik a vállalkozások közti fizetési kérelem a számlázz-hunál (KKV Magazin)
A Számlázz.hu-nál 60%-os a fizetési kérelmek elfogadásának aránya, hamarosan elérhető lesz a vállalkozások közötti payment opció is.
ápr. 28
6:15
Megemelte a Prima Primissima díjakkal járó pénzösszegeket az alapító (ProfitLine)
Megemelte a Prima Primissima díjakkal járó pénzösszegeket az alapító - tájékoztatta a Prima Primissima Alapítvány kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-t pénteken.
ápr. 28
6:18
Ők kapnak most levelet a NAV-tól (Azenpenzem)
Az szja-tervezetük postázását kérőknek most küldi ki az adóhatóság (NAV) az iratokat. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó vagy befizetendő, visszaigényelhető adót tartalmaz.
ápr. 28
6:21
150 ezerből napelemes rendszer? Németeknél már árulják! (Tiszta Jövő)
Az erkélynapelemek terjedése megállíthatatlannak látszik.
ápr. 28
6:24
Svájci jegybank nem örül, ha a Bitcoin a valutatartalék része lesz (BitcoinBázis)
A svájci központi bank vezetője aggodalmát fejezte ki a jegybanki Bitcoin valutatartalékok megjelenésével kapcsolatban. A Svájci Nemzeti Bank elnöke fenntartásait
ápr. 28
6:27
Felmondhat-e a munkáltató, ha dolgozója a 8 óra helyett felajánlott részmunkaidőt nem fogadja el? (Adózóna)
Mi a helyes eljárás abban az esetben, ha a munkáltató a 8 órás munkaviszonyt 4 órás munkaviszonyra módosítaná, de a munkavállaló nem fogadja el a részmunkaidős foglalkoztatást? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
ápr. 28
6:39
Aggódnak a magyarországi német cégek, eurót és kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát akarnak (Portfolio)
Alig várnak javulást az idei évre a magyarországi gazdasági helyzetben a német cégek, amelyek főként a kereslet visszaesésétől, valamint a szakképzett munkaerőhiányától szenvednek. Egyre kevésbé elégedettek a hazai jogbiztonsággal, valamint a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával, valamint egyre kevesebben elégedettek a támogatásokhoz való hozzáféré
ápr. 28
6:48
A jó szomszédság jóval fontosabb, mint gondolnád! (Agroinform)
Ha odafigyelsz a részletekre, csodás szobanövényeid lesznek! A jó szomszédság ugyanis náluk is csodákra képes.
ápr. 28
6:48
Magyar kutató fejlesztett őssejtaktiváló étrend-kiegészítőt (KKV Magazin)
Az öregedés elleni küzdelem nem új keletű törekvés az emberiség történelmében, de a modern tudományos kutatások és az innovációk révén ma már sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre ennek a természetes folyamatnak a lassítására. A genetikai öregedés mérséklésére irányuló kutatások különösen az utóbbi években kerültek előtérbe, amikor a tudósok rájö
ápr. 28
6:48
Erre költik a pénzüket a fiatalok (MMonline)
A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? A harminc alattiak vagy az idősebbek kezelik ügyesebben a pénzügyeiket? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az a friss országos kutatás, amelynek eredményeit abból az alkalomból hozta nyilvánosságra az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, hogy az idén
ápr. 28
6:48
Tízmilliókat spórol a rekord dízelmotor: 53 százalék fölött a hőtani hatásfok (newtechnology.hu)
A történelem első olyan dízelmotorját, amelynek belső hőtani hatásfoka 53,09 százalékos, a kínai Weichai Power cég mutatta be, a Tianjinban zajló Belső égésű motorok Világkongresszusán. Az eseményen elhangzott: a csapat
ápr. 28
6:48
Az ismert származású póni az igényesség fokmérője (Magyar Mezőgazdaság)
Mit tud az átlagember a pónikról? A válasz általában az, hogy kisméretű lovak, a legtöbb házikedvencnek való, elöl harap, hátul meg rúg… Hogy ez mennyire nem így van, beszélgetőpartnerem, Takács Zoltán fogja bebizonyítani.
ápr. 28
6:51
Bajban az európai autógyártás – Mit tehetünk a kínai „veszedelem” ellen? (NRGreport)
Ha a „mindig lehet tenni valamit” filozófiát gyorsan elsajátítjuk, akkor még menthetőnek látszik az öreg kontinens autóipara. Ehhez gyors cselekvés és józan ész szükséges.
ápr. 28
7:00
Hollywood odavan Magyarországért - annyira, hogy idén még rekordot is dönthetünk (Növekedés)
A hazai filmipar az elmaradt és elhalasztott külföldi produkciók pótlása miatt január óta erőteljes felfutást mutat az iparág. A trendeket látva 2024 lehet az olyan első év, amikor a magyarországi gyártás volumene átszámítva meghaladja az egymilliárd dollárt.
ápr. 28
7:09
Kullancspánik Magyarországon: veszélyes fajok jelentek meg (Portfolio)
Az enyhe tél hatására jelentősen megnőtt a kullancsok száma a természetben, ami fokozott óvatosságot követel meg mindenkitől, aki szabadidős tevékenysége során zöld területekre látogat. A Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán az InfoRádióban beszélt arról is, hogy az aranysakálok Európába hurcolták a Hyalomma nemzetségbe tartozó, rendkív
ápr. 28
7:15
Jön az újabb egynapos boltzár (Infostart)
ccc
ápr. 28
7:15
Bálnák gyűjtik a Pepe tokeneket, a KangaMoon vásárlói 290%-os megtérülést érnek el, miközben a Floki ára megugrik a Revolut bejelentése után (ProfitLine)
Okos pénzügyi befektetési döntéseket hozni nehéz, de a legjobb kriptovaluta-befektetés hamarabb meghozhatja a várt nagy hozamot, mint gondolnánk. A Pepe (Pepe) jelentős emelkedést mutatott a Coinbase bejelentése óta, amely a token állandó jövőbeli listázásáról szólt. Emellett a Floki (Floki) ára is megugrott, miután bejelentették a Revolut listázás
ápr. 28
7:18
Egy tokaji borász kapta az év legjobb borászata elismerést (Növekedés)
Bárdos Sarolta, a tokaji borvidék borásza vehette át a Borászok Borásza díjat szombaton Budapesten.
ápr. 28
7:24
Nem tud vagy nem akar a felsőoktatási béremelésre pénzt adni a kormány? (Telex)
Gulyás Gergely a háborús helyzetre fogta, hogy sajnos miért nincs most pénz az állami fenntartásban maradt egyetemek dolgozóinak béremelésére. De a gyakorlat azt mutatja, hogy a neki kedves felsőoktatási intézményeknek tud adni a kormány, háború ide vagy oda.
ápr. 28
7:33
Buksza: mekkora az eltérés a nők és a férfiak fizetése között Magyarországon? - A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt években 60-96 ezer forint eltérés volt a nők és a férfiak bruttó átlagbére között az utóbbiak javára. Hosszú távon a béremelkedés mindkét nemnél lényegében azonos mértékű, de rövid távon picit tempósabb növekedés látható a nők fizetésénél. A hét ábrája a Buksza blogtól.
ápr. 28
7:36
Az állam megvett tőle egy bányát, ő most megveszi a Budapest Honvédot (Forbes)
A Diósgyőr korábbi tulajdonosa nemrég zárt le egy nagy üzletet az állammal. Most egy másikra készül: visszaszáll a magyar fociba.
ápr. 28
7:45
Itt a lista: sok termék összement a magyar boltokban (Portfolio)
Mosogatószerek, édességek, tejföl, túró, kefír és camembert sajt is található azon termékek között, amelyek mérete csökkent áprilisban a Nébih adatai szerint.
ápr. 28
7:48
A Sprinter felvásárlásával lépne előre a Sameday (Mínuszos)
A Sprinter akvizíciója révén a SAMEDAY magyarországi házhozszállítási infrastruktúrája hatvan százalékkal bővülhet a Sprinter tulajdonában lévő több mint 450 kézbesítési pont átvételével. A régió kézbesítési infrastruktúrájának bővítésére irányuló átfogó stratégiájának részeként a SAMEDAY bejelentette a magyarországi Sprinter futárszolgálat felvásá
ápr. 28
7:48
Két hely a világon, ahol gyorsan nő az olajkitermelés (Növekedés)
A világ olajszükséglete még mindig nem ért a csúcsra, így a kínálatnak is növekednie kell. A növekedés zömét most két terület adja.
ápr. 28
7:54
Budapesten a szomszédtól félünk, vidéken a vihar a legnagyobb aggodalom-faktor (KKV Magazin)
2024 márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül. Az esemény alkalmából a Genertel Biztosító átfogó kutatást* végzett, hogy megtudja, mik a magyar lakosság lakásbiztosítással kapcsolatos preferenciái. Mitől féltjük leginkább az otthonainkat? Milyen szempontok alapján választunk lakás
ápr. 28
7:54
Sebezhetőségeket találtak az Optimism hálózatán (BitcoinBázis)
Az Optimism az egyik legnagyobb második rétegű skálázási megoldás az Ethereum számára. A másodpercenként 2000 tranzakcióra képes hálózat korábbi, minden
ápr. 28
7:57
Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? (HR Portál)
Hogyan formálja át a digitális átalakulás a vezetői szerepeket és milyen új vezetői készségeket igényel ez? Erről ír posztjában a Jobcapital a HR Blogon.
ápr. 28
8:03
Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához (HR Portál)
A Magyarországon működő járműipari vállalatok, beleértve a nagy autógyárakat és azok széles beszállítói körét, számos kihívással szembesülnek ma a munkaerő toborzása, megtartása és fluktuáció terén. Ezek a kihívások részben a globális trendekkel, és jelentős részben a helyi piaci sajátosságokkal függenek össze, megoldásuk pedig testre szabott tobor
ápr. 28
8:24
Izmos törzscsuklós traktor készül Fehéroroszországban (Agrofórum)
Fehéroroszországban évek óta fejleszti az Amkodor gyár az 5000-es törzscsuklós traktorszériáját, amelyből most újabb változatok készültek el.
ápr. 28
8:24
Sipma Pz 2780 Supra – Generációváltás a bálázókínálatban (GépMax)
Az új generációs Sipma Pz 2780 Supra, a 2000-es szériaszámú hengeres bálázó sorozat változó kamrás modellje.
ápr. 28
8:24
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az Efaflex (Transpack)
Kapufényrács, önjavító kapulap, mozgásérzékelő radar – csak néhány innováció, ami az 50 éves Efaflex nevéhez fűződik.
ápr. 28
8:24
A Dlg Feldtage rendezvényén bemutatkozik a FarmRobotix platform (Mezőhír)
A Dlg (Német Mezőgazdasági Társaság) a Dlg Feldtage szakvásáron mutatja be új, FarmRobotix névre keresztelt platformját
ápr. 28
8:24
Díjazott hazai innovációk jövedelmező tartástechnológiáért (Agrárágazat)
Világszerte új hazai tartástechnológiai innováció, zöld mérő-tervező rendszer állattartóknak, malactáp-újdonság.
ápr. 28
8:24
Hol bukkanhatnak fel a Nav revizorai április utolsó és május első napjaiban? (Üzletem)
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 29-én kezdődő héten.
ápr. 28
8:24
Ez a legfontosabb a magyaroknak, amikor munkahelyet választanak (Szakmát Szerzek)
A Randstad kutatást készített a magyar munkaerőpiacról és a munkavállalók preferenciáiról. A vizsgálatból kiderült, hogy a munkabér és juttatási csomag továbbra is elsődleges szempont a magyar munkavállalók számára a munkahely kiválasztásakor. Ezt követi a munkahelyi légkör és a munkaadó pénzügyi stabilitása, ami alapvető fontosságú a leépítések el
ápr. 28
8:30
Háború: Orosz olajfinomítók ellen indított rakétatámadást Ukrajna (Növekedés)
.
ápr. 28
8:48
Permetezőgép-vásárlás előtt állsz? Segítünk a döntésben (Agroinform)
Nézz körül az Agroinform.hu Piacterén, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb gépet.
ápr. 28
8:50
Neked is szárad a tujád? Mutatjuk, mi lehet az oka! (Agroinform)
Tegyél azért, hogy a tuja jól érezze magát a kertedben! Hidd el, szebb látványt fog nyújtani!

Keresés