A Stellantis autóipari konszern olaszországi üzemeiben az év első három hónapjában közel tíz százalékkal csökkent a személy- és kisteherautók gyártása az előző év azonos időszakához képest - közölte pénteken a FIM-CISL szakszervezet.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) támogatja az energiaitalok 18 éven aluliaknak történő eladását tiltó törvényjavaslatot, amelyet Nacsa Lőrinc és Hollik István KDNP-s politikusok nyújtottak be a héten az Országgyűlés elé.
Tegnap publikálták az EKB március 6-7-i ülésének jegyzőkönyvét, ami megerősítette az eddigi piaci várakozásokat, nevezetesen, hogy júniusban kezdődhet a kamatcsökkentési ciklus és hogy az idei évben várhatóan három alkalommal fog 25-25 bázisponttal vágni a jegybank.
Évek óta trendszerűen gyengül a forint, ami sokak kedvét meghozta ahhoz, hogy legalább részben tartsanak a portfóliójukban eurós befektetéseket is. De vajon megéri ez a stratégia hosszú távon? – a kérdést a Bankmonitor.hu elemzői járták körbe.
Visszalép a Tesla az olcsó, tömegpiacra szánt elektromosautó-projektjétől, amely a vállalat hosszú távú célkitűzése volt, és helyette az önvezető robotaxik fejlesztésére összpontosít - tudta meg a Reuters. A hírre 3 százalékot esett ma a Tesla részvényeinek árfolyama.
A gyomorfekély gyakoribb, mint gondolnád, és könnyen lehet, hogy a te lovadat is érinti. Cikkünkben körbejárjuk a gyomorfekélyre utaló tüneteket, a probléma kialakulásának okát, valamint a betegség kezelését és megelőzésének lehetőségeit.
A vezető kriptovaluta-tőzsde szigorúbb KYC (ismerd meg az ügyfeled) intézkedéseket hozott nyilvánosságra. Április 20-tól kezdődően azok a felhasználók, akik nem
Franciaország 2024-ben tíz új milliárdossal számol, többségük örökös, így a francia milliárdosok száma 53-ra emelkedett - derül ki a Forbes című magazin pénteken közzétett éves rangsorából, amely megerősítette Bernard Arnault-t, az LVMH luxuscég-csoport alapítóját és tulajdonosát a "világ leggazdagabb embere" pozíciójában.
2024. április 15-től a Csongrád-Csanád vármegyében található Röszke Közúti Határátkelő (Országhatár 1.) és a szegedi Zoll Platz Kft. mint nyilvános ellenőrző pontok megszűnnek.
Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. Apa, lánya és harmadik társuk luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták szerény becslés szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak.
Na ez már a Holdról is látszik! A tegnapi nap igen csúnya mozgásokat mutattak be az amerikai indexek. A Dow Jones, az S&P500 és a Nasdaq is becsúszott a 30 napos mozgóátlag alá, egy-egy szép nagy fekete gyertyával. S mindezt azért, mert jó pár Fed monetáris tanácstag arról kezdett el beszélni, hogy mégiscsak várnia kellene a Fed-nek a kamatcsökkent
Péntek reggel az Egyesült Államok északkeleti részét 4,8-as erősségű földrengés rázta meg, amelyet Bostontól Baltimore-ig éreztek, és bár New Yorkban jelentős közlekedési fennakadásokat okozott, sérülésekről vagy jelentős károkról nem érkezett hír - írta a Cnbc.
Új lehetőséggel bővítette szolgáltatásait az egyik hazai bank, hogy a pénztártagok minél gyorsabban tudják visszaigényelni az egészségükre fordított megtakarításukat egészségpénztári számlájukról. Az újonnan bevezetett számlasorrend módosítás funkció és a többi online fejlesztés folyamatosan azt a célt szolgálják, hogy a tagok a pénztári ügyeiket g
A Honor bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es Honor Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.
Közel 30 éve, 1993. március 29-én helyezték forgalomba a jelenleg is használatos forgalmi fémpénz-sor első három címletét. A forint történetének első nyílt tervezési pályázatát hallatlan érdeklődés kísérte talán épp azért, mert a lehetőség bárki előtt nyitva állt.
Michelle Bowman amerikai jegybankár szerint az infláció megfékezése érdekében szükség lehet a kamatszint további emelésére, ellentétben a piaci várakozásokkal és kollégái előrejelzéseivel - jelentette a CNBC
A zöldenergia napjaink egyik kulcskérdése, az energiaellátás pedig az egyik legfontosabb stratégiai kérdés - mondta a kormányszóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón, Szentendrén.
Demjénben, az Egri Korona Borházban került sor a Tész-Ész Nonprofit Kft. évadnyitó kertészeti tanácskozására. A résztvevők a tavaszi teendőkhöz, az idényre való felkészüléshez kaptak szakértő iránymutatást.
A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A Richter Gedeon Nyrt. eredeti kutatásának legutóbbi kiemelkedő sikere a cariprazine. Az originális antipszichotikum készítmény Magyarország gyógyszertáraiban is megtalálható, az USA-ban pedig többszörös blockbuster termék lett, vagyis 1 milliárd dollár feletti forgalmat ért el.
Egy több ezer munkavállalót magában foglaló, féléves kísérlet eredményei szerint a négynapos munkahét jelentősen csökkenti a kiégést és növeli a termelékenységet, valamint javítja a munkahelyi morált és csökkenti a fluktuációt - tudósít a CNBC.
A kriptopiac pezseg az izgalomtól, a bikapiac előszele már megérintette az újonc befektetőket is, akik 2024-ben tapasztaltabb társaikkal együtt vadászhatnak
A Meta májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat - derült ki egy pénteken közzétett blogból.
Kuba már hónapok óta az alepvető élelmiszereket és az elektromos áramot is csak akadozva tudja biztosítani polgárainak. Most azt ígéri az elnök, hogy két hónapig mindenki megkapja a fejadagját. Hogy utána mi lesz, még senki nem tudja.
Online meetup keretein belül találkozhatnak az érdeklődők Detre Örs Hunor magyar űrkutatóval, aki a NASA, ESA, CSA legfontosabb asztrofizikai projektjén, a James Webb Űrteleszkópon is dolgozott. Milyen kapcsolat van az űrkutatás és az információtechnológia között? Hogyan kötődnek mindehhez a diákműholdak? - többek között erre is fény derül a Neuman
Európán belül a magyarok élnek az egyik legkevesebb időt nyugdíjasként, a férfiak átlagosan 14,5 évre, míg a nők 20,7 évre számíthatnak – derül ki az OECD statisztikáiból. Magyarországon a nyugdíjba vonulás lehetséges legkorábbi időpontját tekintve a nők helyzete kedvezőbb a férfiakénál. Az alapértelmezett nyugdíjkorhatár jelenleg mindkét nem eseté