Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
A nagyméretű haszongépjárművet, a Nissan Interstart a megnövelt méretén túl sokoldalúság jellemzi, ami biztosítja, hogy a vásárlók egyedi igényeit is ki tudja elégíteni.
A tényadatok szerint tavaly a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) bevétele elérte a 31,8 milliárd forintot, pedig a tervek még ennél jóval kevesebbről, 22,7 milliárd forintról szóltak - hangzott el egy mai sajtóeseményen.
A magyar kisbefektetők egy részének sok pénz állt a házhoz. Egy új tőzsdei termékkel most a pénzüket egy mozdulattal Közép-Kelet-Európa legnagyobb cégeinek részvényeibe is betehetik.
A pénzügyi bűnözésnek mindenki kárvallottja, nem csak azok, akiktől pénzt lopnak el, mert ezek gazdasági és társadalmi következményei sokkal messzebb mutatnak. Ráadásul az ilyen típusú bűncselekmények gyakran összekapcsolódnak a kábítószer-kereskedelemmel, emberkereskedelemmel, terrorista akciókkal és más bűncselekményekkel, melyek gyakran szerveze
Márciusban újabb rekordot döntött Magyarországon a zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma, ami szorosan összefügg a február elején elindított vállalati e-autó beszerzéseket támogató programmal - közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület vagy telek új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei sem vesznek el.
A mémérmék internetes viccekből komoly piaci szereplőkké fejlődtek. Ahogy a 2024-es bikaszezon folytatódik, néhány kiválasztott érme a reflektorfénybe került. Ez
A Pécsi Tudományegyetem és a Prodiák Iskolaszövetkezet együttműködési megállapodást írt alá, hogy közös erővel alakítsanak ki egy olyan egyedülálló Hallgatói Karrierút programot, amelynek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel elősegítve a diplomaszerzést követő helyi elhelyezkedést, vállala
Amer Baroudi, az Nsave társalapítója, saját tapasztalatából merítve, felismerte a bevándorlók pénzügyi kihívásait, és rámutatott sokan nehézségekkel szembesülnek bankszámlanyitáskor egy új országban.
Legfrissebb cikkünkben a ma elérhető legjobb kriptovalutákat gyűjtöttük össze. Az Egyesült Államok gazdasága egyre strabilabb lábakon áll, a lazuló monetáris
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával
Bár az év ezen időszakában már előbújnak a tavaszi napsugarak, a hőmérséklet esténként és éjszaka még mindig jelentősen visszaeshet. A termesztőknek ezt figyelembe kell venniük – de pontosan hogyan?
Törökország legfőbb ellenzéki pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) nagy választási győzelmet aratott a március végén tartott helyhatósági választásokon. Az eredmények jelentős csapást mértek Recep Tayyip Erdoğanra, aki abban reménykedett, hogy kevesebb mint egy évvel harmadik elnöki ciklusának kivívását követően, visszaszerzi a török nagyvárosok fe
A Wells Fargo a mesterséges intelligencia iránti optimizmusra és a kamatszint esetleges csökkenésére hivatkozva megemelte az az S&P 500 indexre vonatkozó év végi célárát 5 535 pontra, ami a Wall Street-i cégek között a legmagasabb érték.
Az EU AI rendelete a világ első olyan jogszabálya, amely átfogóan foglalkozik a mesterséges intelligencia kérdéskörével. A rendelet minden EU tagállamban, így Magyarországon is teljes egészében és közvetlenül alkalmazandó. A legfontosabb teendők a cégek által alkalmazott MI rendszerek feltérképezése és kockázatalapú besorolása, az MI céges elveinek
Amíg január végén 4 303 115 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban, addig februárban 4 234 595-en rendelkeztek ilyen jogállással - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.
Kiderült, miért igazolta le Majkát az RTL a TV2-től: természetesen azért, hogy mentort csináljon belőle – ahogy arra elvileg a legértékesebb magyar celeb évek óta vágyott.
Egyesek szerint az erős munkapiac győzedelmeskedik a kamatcsökkentések felett, de ettől nem kell félni. Míg mások szerint a változó kamatozású hitelt felvett vállalatok eddig ugyan kitartottak, de ahogy csökken a kamatvágás esélye, úgy egyre inkább átgondolják munkaerővel kapcsolatos politikájukat, s inkább leállítják a létszámbővítést, s más megol
Bár a The Walking Dead 2022-ben véget ért, a rajongóknak nem kell örökre búcsút mondaniuk kedvenc karaktereiknek. A Rick és Michonne történetét feldolgozó The Walking Dead: The Ones Who Live februári premierje után Daryl Dixon is visszatér a magyar nézők otthonába az AMC képernyőjén. Újabb népszerű szereplő történetét tovább szövő The Walking Dead
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) bejelentette, hogy 2024. április 1-jétől mikroszervezetek számára egy speciális díjkedvezmény lép életbe az európai szabadalmi bejelentések terén. Az új döntés értelmében az igénylők 30%-os díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből, akár európ
Etherscan hirdetések problémáira hívta fel a figyelmet egy ex-Twitter felhasználó. Etherscan csalás: probléma van az Etherscan hirdetések kódjában A közelmúltban
A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
A Mályvavirág Alapítvány tavasszal egy NOPREM elnevezésű, 2 éves időtartamú, prehabilitációs kísérleti projektet indít közel 400 fő számára, amely célja a nőgyógyászati daganatos betegség miatt műtéti ellátásra kerülő nők életminőségének javítása. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezést a BioTechUSA-cégcsoport társadalmi felelősségvállalási pro
37 év után, idén július 1-jével távozik a Shelltől Kapitány István, aki tíz éven keresztül volt az energiavállalat globális alelnöke, ezzel egyben a legmagasabbra jutott magyar menedzser.
Az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott, a 2010. évi 11,6 ezer milliárd forintról 2022-re 21,8 ezer milliárd forintra emelkedett, és a GDP 25 százalékát teszi ki - hangsúlyozta Nagy Márton, a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerepéről, eredményeiről és 2024. évi céljairól tartott sajtótájékoztatón,
Pattanásig feszülnek a geopolitikai konfliktusok, az iráni eszkaláció veszélye fenyeget a közel-keleti fronton, az ukrán dróntámadások pedig ellehetetlenítik az orosz energiarendszert. Ebben a bizonytalan környezetben befektetőként is nagyon nehéz eligazodni, van azonban egy szektor, aminek egyértelműen kedvező a fennálló helyzet - ráadásul a hazai
Ma reggeltől vásárolhatják meg az érdeklődők annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyeit, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Az OTP szerint ez a termék hiánypótló.
Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között. A gépek és technológiák beszerzését támogató konstrukcióra április 8-tól április 29-ig nyújtható be támogatási kérelem - jelente
Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.
Magyarországon mintegy félmillió munkaképes korú diák van, aki ténylegesen munkát is vállalhat, nagyjából 50 százalékuk él is ezzel a lehetőséggel. Ez rugalmas és költséghatékony megoldást jelenthet azon foglalkoztatók számára, akik munkaerőpiaci problémákkal küzdenek.