Májusig a tárlatvezetésekre minden hely betelt, azonban már foglalhatók a nyári időpontok a Városligeti fasorban álló villába, amely egykoron Kőrössy Albert Kálmán építész családjának fényűző otthona volt. A tervező ebbe az épületbe sűrítette bele tudása legjavát, igazi szecessziós ékkő ez a fővárosban, amely néhány éve nyerte vissza eredeti pompáj
Tavasztól őszig rengeteg programlehetőséggel várja a látogatókat a Velencei-tó és környéke. Úgy tűnik, egyre többen szeretnek belföldön utazni, sőt, a csoportos utazásoknak növekszik az utazóközönsége. A megszokott vizes élmények mellett sokan keresik az érdekes, akár edukatív utakat.
A dolgozók motiválásában, a teljesítmény és az elkötelezettség növelésében a pénzügyi ösztönzők jelentős szerepet játszanak. Ugyanakkor a vállalatok folyamatosan és eredményesen dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a munkavállalók elégedettségét, és a leendő munkaerő bevonzását. Az RSM Hungary összeszedte
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatjuk a Piac&Profit és az Oltalom Rádió közös műsorát, a Nyugdíjszervizt S
Izgalmasnak ígérkező, meglepetéseket bőven tartogató expedícióba fogott Palik Endre és lánya, Zsófi. 70.000 kilométeres utazásra vállalkoztak, amit Észak és Dél-Amerikában tesznek meg a következő hónapokban. Egy lakóegységgel felszerelt Mercedes Unimog expedíciós teherautóval indultak neki a legyőzendő távnak, amit a várható kihívásokhoz igazítva é
Az OPTIWELLA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 860 millió forintért fejlesztette a távközlési eszközöket feldolgozó, felújító üzemét. Az OPTIWELLA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. elektronikai társaság 860 millió forint értékű fejlesztése nyomán új generációs kiszolgáló- és gyártókapacitások jöttek létre a különböző eszközöket feldolgozó, felújító ü
A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja a nemzetközi hallgatóknak is új lehetőségeket kínál. A fiatalok részt vehetnek az ipari partnerekkel történő együttműködésekben, kutatás-fejlesztési projektekben, ami hozzájárul szakmai fejlődésükhöz –
A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jel
Az elmúlt néhány hétben látványosan erősödött az arany ára és napról napra új történelmi csúcsokat látunk. Egyes elemzők szerint bármikor változhat a hangulat, de olyan véleménnyel is találkozhatunk, amely szerint a szárnyalás még csak ezután indul be igazán.
Csúcsot döntött február után márciusban is a zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma Magyarországon. Az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzése szerint a látványos élénkülés összefügg a céges e-autó beszerzéseket támogató program február eleji elindításával. A világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt teljes állomány csaknem három
Húsvét után hagyományosan elindulnak a munkák a hobbikertekben. A színes tasakos kiskerti vetőmagokból mintegy 20 millió darab talál gazdára a szezonban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A legnagyobb mennyiségben a klasszikus zöldségfajokat vásárolják a hobbikertészek, de a gasztrokultúra fejlődésével megnőtt
10 nap választ el minket a következő bitcoin felezéstől. Az eseményt felvezető negyedévben már jelentős tőkebeáramlás volt tapasztalható a kripto piacon, köszönhetően a januárban indított amerikai ETF-eknek. Az év eleje óta 1%-kal növekedett az intézményes befeketők által birtokolt bitcoin mennyiség. A több mint 200 000 bitcoinos növekedés 95%-a az
Április 12-ig kell benyújtaniuk a Nav-hoz az adó- és járulékbevallásokat. 2022 ősze után jelentősen nőtt a számuk, hiszen ekkor változtak meg a Kata szabályai és így több egyéni vállalkozó választotta ezt az adózási formát. A Számlázz.hu adatai szerint mintegy 40 ezer vállalkozás lett 2022 októbere után átalányadózó. 2023-ban az átalányadózók nem
Mindkét állami támogatási forma esetében kulcskérdéssé vált 2024-ben a tb jogviszony, hiszen az idei évtől szigorítások léptek életbe a folyamatos biztosítottsági időket tekintve. Ez különösen nehéz kérdés lehet a frissdiplomás, a munkaerő piacra épphogy kilépő fiatalok esetében, akik szeretnék megalapozni a jövőjüket és belevágnának a családalapít
Az állampapírokból kifelé vitték a pénzt februárban. Az államtól érkezett pénzeső a befektetési alapokat, a folyószámlákat és a külföldi értékpapírokat öntözte meg.
Igazán egyedinek számít az is, hogy a Geresdlaki Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatói tisztét egy hölgy, János Ambrusné tölti be, immár másfél évtizede. Bemutatjuk a Hónap Emberét.
Demo számlával és valódi pénzes fiókkal is részt vehetsz a Binance ma induló játékában. A nyeremények megszerzéséhez a tőzsde legnyereségesebb kereskedőit kell kiválasztani. Mint sok más kripto tőzsde, a Binance is rendelkezik egy saját copy-trading, vagyis a kereskedők másolására lehetőséget adó felülettel. A tőzsde nemrégiben vezette be a Discove
Pénteken bejelentette a kormány a júniusban induló új otthonfelújítási programot az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házakra. Azonnal lelkesen reagáltak rá az építőipar szereplői, hétvégén pedig bemutattuk, mi a 10 legnagyobb újdonsága. Most arról lesz szó, hol helyezkedik el az új program a korszerűsítésre rendelkezésre álló finan
Március végén, illetve április elején több olyan törvényjavaslatot is benyújtott a kormány, melyek adózással kapcsolatos előírásokat érintenek. Írásunkban ezek közül az áfatörvény, az adózás rendjéről szóló törvény, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény tervezett módosításait ismertetjük.
Különös helyzet alakult ki azáltal, hogy a legfejlettebb félvezetőket csak Tajvanon gyártják, miközben egész iparágak függnek ettől a termékcsoporttól. Ez nem marad így: van az a pénz, amiért a gyártó hajlandó Amerikában is üzemeket létesíteni, sőt, emellett Japánban és Németországban is.
Elstartolt a Kispolgár, Magyarország első, fiataloknak szóló közéleti lapja, ahol többek közt a fenti témákról is olvashatunk. Az újságról Tóta W. Árpád főszerkesztővel és a szerkesztőség tagjaival, Bálint Judittal, Czeglédi Fannival és Herczeg Szonjával beszélgettünk.
Fontos időpont közeleg: április 12-e az átalányadózó vállalkozók első negyedéves adó- és járulékbevallásának időpontja. A Számlázz.hu rendszerét jelenleg több, mint 120 ezer átalányadózó vállalkozó használja, ők 2023-ban nem kevesebb, mint 7,5 millió bizonylatot (számlát és nyugtát) állítottak ki, több mint bruttó 600 milliárd forint értékben. A Ka
Az Abb Motion legújabb, "Körforgásos jelleg: Nincs vesztegetni való idő" című jelentése szerint az ipari vállalkozások 91%-a tapasztalja az erőforráshiány hatásait, ami kétharmadukat arra ösztönzi, hogy az elkövetkező három évben növeljék a körforgásos kezdeményezésekre fordított beruházásaikat. Az erőforrások közül a legszűkösebb a nyersanyagok
A Samsung Electronics negyedéves működési eredménye több mint 900 százalékkal nőtt. A Samsung azzal számol, hogy az első negyedévben közel a tízszeresével nőtt a működési nyeresége éves összevetésben, miután a félvezetők árának az emelkedésére megugrott a cég bevétele az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest, amikor a chipek iránti kereslet
Továbbfejlesztette töltési portfóliójának zászlóshajóját a Siemens. Az új, 400 kW teljesítményű készülék a 2021-ben piacra dobott Sicharge töltőcsalád legújabb verziója. Az immár ultragyors töltést biztosító modell kapacitásának köszönhetően leginkább autópályák
Júniustól indul az új otthonfelújítási program, melynek keretében 108 milliárd forint összegben igényelhetnek a családok támogatást, amelyből mintegy 20 000 családi ház újulhat meg. Ez nagyságrendileg a hazai lakásállomány 0,44 százaléka. A Bankmonitor szakértői szerint érdemes ezért gyorsan lépnie azoknak, akik élnének a lehetőséggel, mert rövid i
Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakost indítja a Fidesz polgármester-jelöltként a II. kerületben. Megkérdeztük az élsportolót, hogy miért döntött a váltás mellett, illetve hogy mivel akarja megszólítani a korábban hagyományosan jobbra húzó, de az elmúlt években inkább az ellenzéki jelöltre szavazó választókat.
Törökország legfőbb ellenzéki pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) nagy választási győzelmet aratott a március végén tartott helyhatósági választásokon. Az eredmények jelentős csapást mértek Recep Tayyip Erdoğanra, aki abban reménykedett, hogy kevesebb mint egy évvel harmadik elnöki ciklusának kivívását követően, visszaszerzi a török nagyvárosok fe
65 milliárd forinttal csökkent egy hónap alatt a magyarok kezében lévő állampapír-állomány februárban, úgy tűnik, hogy a több százmilliárdnyi PMÁP-kamat jó része máshol keresett magának helyett. A pénz egy része a befektetési alapokhoz folyhatott be, miután azok állománya 280 milliárddal növekedett, de landolt egy "kevés" a bankszámlákon is: a beté
A Humusz Szövetség írásában négy olyan állítást cáfol, amelyeket a műanyaglobbi előszeretettel használ, hogy tevékenységüket előnyösebb színben tüntessék fel. Magyarán a zöldre festést, azaz a greenwashingot alkalmazza. Íme a négy állítás és a valóság: Az eldobható csomagolás csökkenti az élelmiszer-hulladék mennyiségét Gyakran hozzák fel a csoma
A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jel
Három pihenőnap és három hétvégi munkanap lesz jövőre - derül ki a nemzetgazdasági miniszter tegnap este megjelent rendeletéből, ami a 2025. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet határozza meg.
Soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program indul a magyar szakképzés területén. A program részeként a Gundel Károly Technikum is megújul. Több mint harminc intézményben indul fejlesztés Az infrastrukturális fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg 34 intézményben, köztük a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumhoz tartozó Gundel K