A kínai hadgyakorlat második napja folyik Tajvan körül. Szimulált rakétacsapásokat hajtottak végre és éles rakétákkal felfegyverzett vadászgépek köröztek, jelentette a
A jelentősebb fagykárok és növényvédelmi problémák elkerülték a cseresznye ültetvényeket. A közepesnél jobb mennyiség mellett az apróbb gyümölcsméret okozhat (főleg értékesítési) gondokat. A korai fajták betakarításával, a szokásosnál mintegy két héttel korábban, május 15-20. között kezdődött meg az idei cseresznyeszezon. A cseresznyetermés országo
Csehországban az év első négy hónapjában 14,4 százalékkal 531 355 darabra nőtt a legyártott személyautók száma, ami új rekord - közölte a cseh autógyártók szövetsége szerdán Prágában.
Átadták a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházását, amelynek a nyomán 240 új munkahely jön létre, az üdítőital-gyártó vállalat pedig megerősítheti piacvezető pozícióját a világ több országában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
Van példa, van megoldás, van technológia, most már csak a pénzt kellene előteremteni arra, hogy a következő negyed évszázadban Afrika legnagyobb részén a szennyvízkezelés problémája megoldódjon - jelentette ki Áder János Balin, a tizedik Víz Világfórum egyik szekcióülésén elmondott beszédében.
Kedvezőek a magyar takarmányipar 2024-es kilátásai: a 2022-ben és 2023-ban tapasztalt csökkenést idén visszapattanás követheti, és egy várhatóan közel 20 százalékos növekedésdel a hazai takarmánygyártás volumene idén elérheti a 4 millió tonna körüli szintet - derül ki az UBM mezőgazdasági cégcsoport közleményéből.
A hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott a tűzszünetre az ukrajnai konfliktusban, elismerve a jelenlegi frontvonalakat. Putyin tűzszüneti hajlandósága
A hazai Pénzmúzeumhoz hasonló intézmény nyílik Rómában a Banca d’Italia exkluzív épületegyüttesében. A 2025-ös nyitás előtt "A Pénz kalandja" című tárlatot bejárva bárki ízelítőt kaphat az élményből egy időutazás keretén belül.
A Klaszter célja a két ország bilaterális üzleti kapcsolatainak fejlesztése, és a magyarországi know-how eljuttatása az öböl-országok piacaira. Az alapító tagok a Magyarország Szaúd-Arábiai Nagykövetsége által szervezett 4. Szaúdi-Magyar Üzleti Fórumon mutatkoztak be a helyi piaci szereplőknek Rijádban.
A nagy olajvállalatok és a hozzájuk szorosan kötődő műanyagipar több mint 50 éve megtévesztő módon az újrahasznosítást a műanyaghulladék-kezelés megoldásaként népszerűsíti, annak ellenére, hogy régóta tudni lehet, hogy az technikailag és gazdaságilag sem életképes. Az újrahasznosítást propagáló kiterjedt kampányok ellenére a világ műanyaghulladékán
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási program 2019-es meghirdetésével: az elmúlt öt évben 184 millió új fát ültettünk el - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
A hazai mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expon kiállító vállalkozások, melyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese pénteken, Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján. Farkas Sándor kiemelte, a 90 éves múlt
A G7 miniszterei közelebb léphetnek ma az orosz eszközökkel kapcsolatos megállapodáshoz Ukrajna megsegítésére. A Financial Times cikke szerint ugyanakkor az Orbán-kormány próbálja késlelteti annak a törvénynek az elfogadását, amely ezt lehetővé tenné.
Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az első negyedéves K&H ifjúsági index szerint, ami az egyik legmagasabb arány az elmúlt több mint tíz évben. Emellett 22 százalékos azoknak az aránya, akik változatlan keresettel kalkulálnak
Magyarország túlfogyasztásának napja május 25-ére esik, és ezzel a nem túl hízelgő helyezéssel olyan országokat előz meg, mint Svájc vagy az Egyesült Királyság. A Föld egésze idén aggasztóan korán, már július 25-én eléri azt a pontot, amelytől kezdve bolygónk lakossága már saját természeti erőforrásait éli fel.
A kutatók a James Webb-űrtávcső adatainak vizsgálatával kimutatták, hogy a fiatal, tízmilliárd évvel ezelőtti Univerzum sokkal kevésbé volt kaotikus és rendezetlen, mint azt korábban gondolták, és hogy az ekkori galaxisok sokkal gyorsabban fejlődtek annál, mint ahogy eddigi elméleteik jósolták. A James Webb-űrtávcső kameráival ugyanis sikerült csil
A változatos növény- és állatvilág jelentőségére, az ökológiai gazdálkodás és a természetes élőhelyek jótékony kapcsolatára hívja fel a figyelmet hazánk legnagyobb fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó kutatóintézete. Az agrobiodiverzitás – a mezőgazdasági élőhelyek sokszínűsége – élelmiszerellátásunkhoz járul hozzá, jövőnk és teli éléskamránk zá
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programja révén a bankok a 2023 végi összesítés alapján majdnem 880 milliárd forint hitelt helyeztek ki - mondta az MNB szerdai sajtóeseményén Budapesten a Fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője.
Az Agrárközgazdasági Intézet óriási értéke, hogy nemcsak a minisztérium munkáját segíti, hanem hidat tud teremteni az ágazati szereplők, vagyis a termelőink, feldolgozóink, valamint a tudomány és a szakpolitika között– mondta dr. Juhász Anikó.
A világ biztosítói összesen 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el 2023-ban, amivel az elmúlt három évben 21,5 százalékos növekedést produkáltak – áll az Allianz legfrissebb Globális biztosítási jelentésében.[1] Ez azonban csalóka eredmény az elemzés készítői szerint, hiszen ha az időszak magas inflációs rátáját is figyelembe vesszük, ezzel korri
Mario Centeno, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint nem ad okot aggodalomra az infláció miatt a munkavállalók fizetésének év eleji gyorsulása az euróövezetben.
A kutyák rémálmának nevezett toklász idén májusban érkezett meg. Az állatorvosok óva intik a kutyagazdákat, kerüljék el messzire a toklászos területeket, különben nagy baj lehet.
A hazai és a nemzetközi búzapiac jelenéről és jövőjéről, a búzanemesítés irányairól, valamint a minőségi búzatermesztés agrotechnikájáról volt szó egyebek mellett az idei, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete, a Debreceni Akadémiai Bizott
Bár az albérletpiaci főszezon rajtjára még két hónapot várni kell, a piac már most megmozdult. A kínálat két év alatt 40 százalékkal bővült és már közel 14,5 ezer kiadó lakásba vagy házba várnak bérlőket a tulajdonosok. Budapesten a három- vagy többszobás lakások átlagos bérleti díja 390 ezer forint. Ezzel a lakóingatlanok a legnagyobb egyete
Beindultak az összeesküvés elméletek, miután az ötös lottón és a hatos lottón is bőven milliárdokat ér a jackpot. Míg azt a Szerencsejáték Zrt. sem tagadja, hogy akadnak ügyeskedők, ma egyrészt nem is lehet csalni, sőt, a játékszervezőnek nem is érdeke csalni a lottójátékokon. Túl nagy biznisz ugyanis úgy is, ha tiszta a rendszer.
A márciusban látottakhoz hasonlóan a Bitcoin (BTC) újra reflektorfénybe került, mivel ismét megközelíti rekordárfolyamát. Ez az árnövekedés egybeesik az új
A kriptovaluták dinamikus szektorában a legújabb bikafutam kulcsfontosságú pillanatot jelent az új lehetőségeket kereső befektetők számára. A piac fellendülésével az
Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagykanizsán kampányolt, beszédével azonban valószínűleg elszomorította a megyeszékhelyen, Zalaegerszegen élőket, elmondta ugyanis, hogy az M76-os autópályából egy ideig biztosan nem lesz semmi - írta meg a Világgazdaság.
Idén május 17-én adtak át miniszteri elismeréseket a természetvédelem területén kimagasló tevékenységet végző szakembereknek Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban tartott ünnepségen. A Föld Napja alkalmából járó elismeréseket dr. Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár és Balczó Bertalan természetvédelemért felelős he
A kormánypárti Mediaworks / KESMA megyei napilapja éppen akkor tette ingyenessé a Magyar Pétert lejárató cikkét is tartalmazó számát, amikor a Tisza Párt alelnöke arrafelé járt.