2024. május 27. hétfő

máj. 27
8:36
Külföldi nyaralások: három országot céloznak meg idén a magyar turisták (Portfolio)
Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt. Az utazások az esetek felében Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába irányulnak. Az utazni vágyók idén a tavalyinál 7-8 százalékkal magasabb utasbiztosítási díjakkal számolhatnak -
máj. 27
8:36
2024-ben is indul a Magyar Falu Program (Agrotrend)
Június 12-től akár 45 millió forintra is pályázhatnak az 5000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező települések a Magyar Falu Program út- és járdafelújítást célzó pályázatának keretében. Magyarország Kormányának célja a Magyar Falu Program megvalósítása kapcsán a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása, valamint a
máj. 27
8:38
Von der Leyent becsalogatták a 22-es csapdájába (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke továbbra is a legesélyesebb jelölt arra, hogy az EP-választások után vezesse az uniós végrehajtó testületet. Azonban a mérsékelt jobb- és baloldali pártok egy része ellenzi, hogy a konzervatívabb jobboldali frakcióval keresse a kapcsolatot, miközben a jelenlegi szövetségesei – főként a lib
máj. 27
8:42
Több mint 400 millió forintból újult meg a művelődési központ Tótkomlóson (ProfitLine)
Több mint 400 millió forint uniós támogatás segítségével újult meg a művelődési központ és könyvtár a Békés vármegyei Tótkomlóson - közölte az önkormányzat.
máj. 27
8:48
Lane: az EKB felkészült a kamatvágásra (Portfolio)
Az Európai Központi Bank kész a kamatok csökkentésére a jövő heti ülésén – mondta Philip Lane, a központi bank vezető közgazdásza a Financial Times tudósítása szerint.
máj. 27
8:50
Saját részvényeket vett az OTP (Portfolio)
Közel egy hónap után ismét saját részvényeket vásárolt az OTP - derült ki a bank BÉT honlapján közzétett közleményéből.
máj. 27
8:54
A nap kérdése: lehet-e több a társasági adó szerinti értékcsökkenés a számviteli törvény szerintinél? (Adózóna)
Egy kft. "vásárolt" egy személygépkocsit nyíltvégűlízing-szerződéssel 5 éves futam idővel. A számviteli törvény szerint megállapítottam a maradványértéket, és ezután számoltam el a számviteli törvény szerinti écs-t. A Tao. törvény szerinti écs-t pedig a teljes összegre számoltam el. Kérdésem, hogy lehet-e több a Tao. szerinti écs a számviteli törvé
máj. 27
8:54
Újabb ukrajnai támogatásokat fúrt meg a magyar kormány blokkolása (Portfolio)
A külügyminiszterek és a védelmi miniszterek a héten találkoznak, hogy megvitassák az Ukrajnának nyújtandó további katonai segélyek kérdését. Magas rangú tisztviselők azonban attól tartanak, hogy nem tudnak majd újabb csomagot nyújtani, mivel az Európai Békekeret (EPF) legutóbbi feltöltési kísérletét a magyar kormány blokkolta – értesült a Politico
máj. 27
8:54
Aktuális az őszi szedésű póréhagyma ültetése (Agroinform)
A pórét táplálkozással foglalkozó szakemberek az egyik legegészségesebb zöldségnövénynek tartják.
máj. 27
8:54
Szerdán nyit a Márkamonitor FMCG-konferenciája (Márkamonitor)
A Márkamonitor szerkesztősége idén is megrendezi a Branding/rebranding az Fmcg-szektorban című konferenciát. A tavalyi, nagy sikerű rendezvény után 2024-ben is áttekintjük, mire koncentrálnak ma a márkaépítők, hogy működik a branding a gyakorlatban.   A programban benne lesznek olyan nagy múltú márkák, mint a Persil, a Schwarzkopf, a Baba, a Dove,
máj. 27
9:00
Bírósághoz fordul az esztergomi robbantásban meghalt TEK-es családja (vg.hu)
Az esztergomi robbantásban meghalt kommandós családja peren kívüli kártérítést kért a TEK-től, de a felajánlott összeget méltánytalannak tartották.
máj. 27
9:00
Comic Con őrület Budapesten (MMonline)
Óriási sikerrel zárult a Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A kétnapos eseménysorozaton 25.756 látogató vett részt, amely a tavalyi látogatószám közel kétszerese. A hollywoodi sztárok mellett a társ- és vendégrendezvények is nagy érdeklődést keltettek, így a Board Game Expo és a KoreaOn kulturális fesz
máj. 27
9:00
Nők 40: Mikor igényeljük meg haladéktalanul és mikor érdemes kivárni? (Növekedés)
Változatlanul az egyik legtöbb fejtörést okozó probléma a kedvezményes nyugdíjra jogosultságot szerzett hölgyek számára az, hogy mikor érdemes igényelniük ezt a kedvezményes nyugellátást - írja a Nyugdíjguru.hu szakértője.
máj. 27
9:00
68 ezres Facebook-csoportban mennek a tippek, hogy mi olcsóbb Szlovákiában (Forbes)
Ha valaki csakis az akciós termékekre koncentrál, tényleg megérheti száz kilométert is autózni a bevásárlásért.
máj. 27
9:06
Mesterséges intelligencia innovációs központot nyitott Bukarestben az amerikai Genpact (HR Portál)
Mesterséges intelligencia innovációs központot nyitott Bukarestben a Genpact - írja az economedia.ro.
máj. 27
9:06
Elárulta Svájc legnagyobb bankja, honnan jön majd az új vezér (Portfolio)
A UBS kizárta, hogy külsőst nevezzen ki Sergio Ermotti vezérigazgató utódjául, és azt tervezi, hogy három belső jelölt közül választ, amikor Sergio Ermotti három év múlva lemond - jelentette hétfőn a Financial Timesra hivatkozva a Reuters.
máj. 27
9:06
Trump kriptovaluta-támogatása: 5 kriptó, amelyet érdemes figyelemmel kísérni (BitcoinBázis)
A volt elnök kriptovaluta-felkarolása felkeltette a befektetők figyelmét. A 2024-es bikafutás teljes lendülettel zajlik, a figyelem egy maroknyi feltörekvő eszköz
máj. 27
9:12
Enyhe pluszban nyithat ma a tőzsde (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 526,62 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárt.
máj. 27
9:12
Felpörgetik a chipgyártást a kínaiak (Portfolio)
Kína létrehozta harmadik államilag támogatott befektetési alapját a félvezetőipar fejlesztésére, 344 milliárd jüan alaptőkével.
máj. 27
9:12
Hihetetlen bejelentés: lehúzza a rolót a világ egyik legmeghatározóbb csetalkalmazása (Pénzcentrum)
Hamarosan megszűnik az ICQ, a világ egyik legkorábbi csetalkalmazása - írja a Telex.
máj. 27
9:18
Ismét drágul az utasbiztosítás (Azenpenzem)
Idén 7-8 százalékkal emelkedhet az utasbiztosítások átlagdíja – írja közleményében az Insura.hu. A biztosításközvetítő utasbiztosítási statisztikái szerint a legtöbben Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába indulnak nyaralni.
máj. 27
9:18
Szabolcsból egyenesen a világűrbe: ő lesz a következő magyar űrhajós (vg.hu)
Szinte napra pontosan 44 évvel ezelőtt indult el az űrutazására Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, és most megvan, hogy ki lehet a következő. Kapu Tibor 32 éves gépészmérnököt a Hunor nemzeti kutató-űrhajós programban 244 fő közül választották ki.
máj. 27
9:18
Új utakon fejlődhet tovább a Web3: ilyen amikor a tárcád mindent tud rólad (BitcoinBázis)
A Web3 – az olyan alapvető újításai ellenére, mint a decentralizáció és a fokozott adatvédelem – a felhasználói élmény tekintetében
máj. 27
9:18
Új generáció, új kihívások: milyen jövő vár a most érettségizőkre? (UNIside)
“A következő generációt az öregebbek mindig felelőtlennek és ártatlannak tartják, akik már másban nőttek fel. Kultúrájuk nehezen érthető, félő, hogy a rájuk váró feladatokra még nem készültek fel, sok fontos értéket már kacatnak néznek. Közben sok az idősek számára már érthetetlen dolog nekik természetes, lelkükben korszerűbb a lelkesedés és szemük
máj. 27
9:24
Apró csökkenéssel indítja a hetet a tőzsde: így állnak most a vezető részvények (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,30 pontos csökkenéssel, 68 845,83 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest tehát alig változott.
máj. 27
9:24
Az orosz-ukrán háború 824. napja – Rekordtávolságról támadt egy ukrán drón, közel kétezer kilométert tett meg (vg.hu)
A drón Orszkban csapódott be, megsemmisítve egy nagy hatótávolságú radart.
máj. 27
9:24
A fenntarthatóság a termőföldnél kezdődik (Agrofórum)
A gazdálkodóknak ajánlott, újonnan kifejlesztett Corteva-megoldások 100%-ban megfelelnek a vállalat fenntarthatósági kritériumainak – mondta Dr. Lukács Domonkos, a Corteva Agriscience magyarországi gyomirtó szerekért felelős termékmenedzsere az AgroFuture 2024 konferencián, kiemelve a vállalat nemrég közzétett 2023-as Fenntarthatósági riportját.
máj. 27
9:24
Ablakpárkány kőből: a legnagyobb előnyök (Növekedés)
Ahol van ablak, ott van ablakpárkány is. Ugyanakkor ennyiben ki is merülnek a hasonlóságok: van, ahol fából, máshol kőből, megint máshol pedig műanyagból készülnek. A kő ablakpárkánynak van azonban néhány hatalmas előnye, ami miatt valószínűleg a legjobb választás mind közül.
máj. 27
9:24
Ezért éri meg kizöldülniük az erőműveknek és üzemeknek (Üzletem)
A klímaváltozás megfékezése érdekében a legfontosabb feladat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése, amit az Európai Unióban és világszerte működő kibocsátás-kereskedelmi rendszerek is képesek elősegíteni.
máj. 27
9:24
Súlyos milliárdokat költött el a Fidesz-közeli Megafon a legnépszerűbb közösségi médiás felületen (Media1)
Már több mint 2 milliárd forintot költött eddig a Megafon csak a Facebookon. Deák Dániel, Bohár Dániel és Rákay Philip propagandatartalmainak népszerűsítésére szórták el a legtöbbet.
máj. 27
9:30
Elkészült a HELL Energy komplex kapacitásbővítő beruházása (Behaviour)
Átadták hazánk vezető energiaital, jegeskávé és jegestea gyártója, a HELL Energy Magyarország Kft. komplex kapacitásbővítő beruházását. A szikszói üzemben, a 228 millió euró összértékű fejlesztésnek hála a vállalat ezentúl éves szinten akár 4 milliárd darab italosdobozt lesz képes gyártani és 6 milliárd darab alumíniumdobozos üdítőitalt palackozni.
máj. 27
9:30
Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról (HR Portál)
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2024. május 27-én Budapesten.
máj. 27
9:30
Kegyetlen, mekkora pénzért cserél most gazdát az arany és az ezüst: ilyet régen lehetett látni (Pénzcentrum)
Az arany, réz, ezüst és platina árfolyamai rekordmagasságokba szöknek, amit a kitermelés nem képes követni - írja a Népszava.
máj. 27
9:30
Csúcson a nyaralási kedv: külföldre menne a magyarok többsége (vg.hu)
Az nyaralni vágyók alig több mint harmada preferálja a hazai pihenést.
máj. 27
9:30
1873-ban ezen a napon született Marton Dénes a magyar szőlészet kiemelkedő alakja (Agrotrend)
A magyar szőlőtermesztés felvirágoztatásán munkálkodó mezőgazdász, Marton Dénes (Illésháza, 1873. máj. 27. – Pécs, 1957. máj. 28.) Keszthelyen, a Gazdasági Tanintézetben végezte tanulmányait. A tarcali majd a nagyenyedi vincellériskolában tanított, uradalmakban dolgozott. 1925-től a Budafoki Állami Gazdaság helyettes vezetője, majd Pécsett szőlésze
máj. 27
9:30
Az apróséf megszelídítette a Cápákat – Két befektetésre is igent mondtak a Cápák (Digital Hungary)
A mémeknek szentelt múzeum, egy gasztronómiai vállalkozás, egy energiaital márka, egyedi karórákat gyártó vállalkozás és egy tanulástechnikai robot megálmodója is a Cápák elé lépett.
máj. 27
9:36
Nagy a tülekedés az önkormányzati posztokért, egyre többen érzik magukat alkalmas vezetőnek (Piac és Profit)
Mintegy ezerrel több jelölt indul az önkormányzati választáson, mint az öt évvel ezelőttin; a polgármesterjelöltek száma 4 százalékkal, az egyéni választókerületi jelölteké 18 százalékkal nőtt 2019-hez képest - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.
máj. 27
9:36
Nincs hiány izgalmas sztorikból a magyar tőzsdén (Portfolio)
Reggel az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában kisebb elmozdulásokat láthatunk. Az angol tőzsde mellett ma az amerikai piacokon sincs kereskedés. A magyar tőzsde felülteljesít: a blue chipek mellett érdemes azonban figyelni a Nyomda részvényeire is a pénteki gyorsjelentést követően.
máj. 27
9:36
Mesterséges intelligencia a kereskedelemben (Növekedés)
Ezzel a címmel szervez online kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Kereskedelmi Szakosztálya 2024. május 30-án, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
máj. 27
9:38
Nagy lendülettel kezdi a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
A blue chipek közül a Richter teljesít legjobban a reggeli nyitást követően, míg a midcapek piacán a Nyomdára érdemes figyelni a pénteki gyorsjelentést követően.
máj. 27
9:42
Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 27
9:42
Új, nyereséges AI kriptók: 100-szoros növekedést hozhatnak ezen a bikapiacon (BitcoinBázis)
A mesterséges intelligenciával felturbózott kriptovaluták új fajtája egyre nagyobb teret nyer, és a szakértők jelentős növekedést jósolnak a közelgő bikafutamban.
máj. 27
9:42
Új magyar fejlesztésű Ai szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban (Digital Hungary)
Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már t
máj. 27
9:48
Munkaruha: szabályzat, felelősség, adózás, árak (HR Portál)
Sok szó esik manapság a béren kívüli juttatásokról, de vajon a munka- vagy védőruha ide tartozik-e? A compliance-szakértő szerint nem, hiszen ezek biztosítását bizonyos munkakörökben a munka törvénykönyve is előírja a munkáltatónak. Az egyik legnagyobb hazai munka- és védőruha forgalmazó cég értékesítési vezetője szerint azonban a munkaöltözet mégi
máj. 27
9:48
Fontos lépésre készül az EKB: ezt egész Európa érezni fogja (Pénzcentrum)
Philip Lane, az Európai Központi Bank vezető közgazdásza szerint a bank kész a kamatok csökkentésére a jövő heti ülésén - írja a Portfolio a Financial Times tudósítása nyomán.
máj. 27
9:48
Figyelmezteti Amerika az Oroszországban üzletelő európai bankokat: szigorúbb szankciók jöhetnek (Portfolio)
Fabio Panetta, az Európai Központi Bank vezető jegybankára felszólította az olasz bankokat, hogy hagyjanak fel oroszországi üzleti tevékenységükkel a reputációs kockázatok miatt, míg Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter hangsúlyozta az európai bankok növekvő kockázatait és a szankciók esetleges szigorítását.
máj. 27
9:48
Az Erste Bank vezére az üzleti Oscar-díj nyertese (vg.hu)
Jelasity Radovánt a bankolás emberközelivé tételéért is díjazták.
máj. 27
9:50
Véleményt mondott a Concorde a Nyomdáról (Portfolio)
Ahogy arról pénteken a Portfolio is beszámolt, kiemelkedő eredményeket ért el a Nyomda az első negyedévben. Ezt követően azonban a Concorde a korábbi vételről tartásra módosította ajánlását.
máj. 27
9:54
Orvhalászokkal működött együtt a halőr (Piac és Profit)
A Somogy Vármegyei Főügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat egy halászként dolgozó férfival szemben, akit társai megvesztegettek azért, hogy nyugodtan tudjanak halat lopni az általa felügyelt halastóból.
máj. 27
9:54
Sztrájkra készülnek a dolgozók a Dunaferr Libertynél (HR Portál)
Sztrájkra készülnek a Liberty Dunaújváros (ex-Dunaferr) dolgozói, akik egyre kilátástalanabbnak érzik helyzetüket – értesült a Forbes.hu szakszervezeti forrásokból. A szakszervezet mindenképpen béremelést szeretne elérni, mert az utóbbi években jelentősen romlott a dolgozók helyzete.

Keresés