2024. május 27. hétfő

máj. 27
9:54
Kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot (Agroinform)
Megfelelő vízgazdálkodással mérsékelhetők a rendkívül száraz tavaszi időszak hatásai.
máj. 27
9:54
Forint – Mikor jön változás? (TőzsdeFórum)
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek délutánihoz képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél. Az eurót hétfő reggel hét órakor 384,02 forinton jegyezték a péntek délután hat órai 384,16 forint után. A dollár 354,03 forinton áll 354,06 forin
máj. 27
9:54
Új műsorvezetőkkel erősít az ATV (Márkamonitor)
A közkedvelt hírműsorok, a Start, az Egyenes beszéd, a Fórum, az Aktuál és a Civil a pályán egész nyáron láthatóak lesznek a csatorna képernyőjén.   Július 15-től Tokár Tamás csatlakozik Krug Emília, Köböl Anita és Bodacz Balázs mellé a Start és Start+ állandó műsorvezetőjeként. A frissen igazolt tévés nemcsak a képernyőn, de a közösségi médiában
máj. 27
9:54
Egy NATO-s ország az Orosz Föderáció felbomlását szorgalmazza (BitcoinBázis)
Az észt miniszterelnöknő egy Tallinnban tartott vitán elmondta véleményét, miszerint Oroszország feloszlatása kívánatos következménye lenne az ukrajnai háborúnak. A múlt
máj. 27
10:00
Robotsebészet: kevesebb a vér, kevesebb a fájdalom és gyorsabb a felépülés (vg.hu)
Csaknem száz műtétet végeztek a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosai azzal a sebészeti robottal, amelyet a Széchenyi István Egyetemmel közösen vásároltak.
máj. 27
10:00
Új főszerkesztő érkezik a sportal.hu-hoz (MMonline)
Ilku Miklós 2024. augusztus 1-jétől főszerkesztőként csatlakozik a sportal.hu-hoz. Ilku Miklós az index.hu főszerkesztő-helyettesi posztjáról érkezik a sportal.hu-hoz. Szakmai pályafutását 2010 végén kezdte a Nemzeti Sport Online-nál, néhány évvel később tapasztalatot szerzett a start-upok világában, ahol aktív szerepet vállalt számos futball-alapú
máj. 27
10:00
Bankelnök lett az Év menedzsere (Növekedés)
Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót - közölte a szervezet.
máj. 27
10:00
Kadarkai Endrével és Tokár Tamással bővül az ATV stábja – új műsor is indul (Media1)
Egy új beszélgetős műsort és két új, népszerű műsorvezetőt jelentett be az ATV.
máj. 27
10:06
"Nevetséges, frusztráló" – diplomaták arról, hogy a kormány már megint betesz az EU-nak (Forbes)
A kormány lassan egy éve blokkolja az Ukrajnának a békekereten belül küldött fegyverek részleges visszatérítését az adományozó tagállamok számára. Most sincs ez másképp.
máj. 27
10:06
Jól vésd be a naptáradba a június 1-et, jön a kriptocunami (KriptoMagazin)
A kriptopénzek piacán a nagyszabású token-feloldások gyakran jelzik a csökkenő tendenciát, mivel korábban korlátozott eszközök kerülnek forgalomba, növelve a kínálatot és potenciálisan csökkentve az árakat. Ezek a feloldások jellemzően tokenek szétosztását jelentik a csapattagok, szervezetek és korai befektetők, köztük kockázati tőkecégek között. A
máj. 27
10:12
Autókat vett embercsempészeknek, börtön vár rá (Piac és Profit)
A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy magyar férfival szemben, aki egy Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezet részére magyar gépkocsikat vásárolt és adott át azért, hogy a sofőrök azzal szállíthassák a migránsokat - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészs
máj. 27
10:18
Gyengülni kezdett a forint a fontos szint előtt (Portfolio)
Közel négyhavi csúcsra erősödött a forint péntek este 384 alatt az euróval szemben, hétfőn délelőtt aztán elkezdett gyengülni, még mielőtt egy fontos technikai szintet tesztelt volna az árfolyam. A héten számos fontos makroadot megismerünk, így ezek lehetnek a legnagyobb hatással majd az árfolyamra, igaz ma a német Ifo-indexen túl a tengerentúlról
máj. 27
10:18
Ha külföldre készül: ellenőrizze a bankkártyás utasbiztosítását (vg.hu)
A kérdés az, hogy érdemes-e külön biztosítást kötni, vagy megfelelnek-e a bankkártyákba épített utasbiztosítások is.
máj. 27
10:18
A Bitcoin 69 ezer dollár felé menetel, irány az új csúcs? (business2community)
A befektetők egyre szkeptikusabbak a Bitcoin (BTC) érmével kapcsolatban, hiszen azt látják, hogy képtelen tartósan a 70 000
máj. 27
10:18
Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató (Digital Hungary)
Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségéve
máj. 27
10:20
Kiderült, hol folytatja pályafutását Gulácsi Péter (vg.hu)
A magyar labdarúgó válogatott kapusa 2026-ig szerződést hosszabbított a Lipcsével.
máj. 27
10:24
Befuccsolt a mesterterv: nemcsak a tolvajok, de a halőr is vád alá került (Agroinform)
Több mint 100 000 forint értékű pontyot próbáltak ellopni.
máj. 27
10:24
Kiemelkedő minőségű búzára vágyik? Egy tonnával kisebb termésre számítson hektáronként (Agrofórum)
Egy új búzafajta nemesítése és fajtaelismerése nagyjából egy évtized tartó folyamat, ezért a jövőbe kell látnia annak, aki ezzel foglalkozik. Egy biztos: a mennyiség és a minőség fordított arányban állnak egymással, valamelyikből engedniük kell a termesztőknek.
máj. 27
10:24
Egyre kevesebb lakást építenek Magyarországon (Üzletem)
Tavaly 39 százalékkal kevesebb lakás építését engedélyeztették vagy jelentették be, mint egy évvel korábban.
máj. 27
10:36
Csökkent a jegybanki alapkamat: hat ez a betéti kamtokra? (Adózóna)
Van még kétszámjegyű betéti ajánlat a magyar bankpiacon – kár, hogy már nemcsak, hogy beetető ajánlatról van szó, hanem az is, hogy a feltételeinek az emberek elenyésző része tud megfelelni – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ugyanakkor van bank, ahol még emeltek is a betéti ajánlaton.
máj. 27
10:36
Átadták az Év menedzsere elismeréseket (HR Portál)
Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót - közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.
máj. 27
10:36
Váratlanul gyenge lett Európa legfontosabb üzleti hangulatindexe (Portfolio)
A várt 90,4 pontra emelkedés helyett 89,3 ponton stagnált májusban Európa legfontosabb gazdasági konjunktúra-indexe, a német Ifo üzleti hangulatindex – közölte hétfőn délelőtt a müncheni intézet.
máj. 27
10:36
Újra itt van a tartósan vízhiányos időszak (vg.hu)
A rendkívül száraz tavaszi időszak hatásait próbálják mérsékelni.
máj. 27
10:42
Negatív termelés az építőiparban? Mészáros Lőrinc cégei is tehetnek róla (Menedzsment Fórum)
Több megyében is negatív érték jött ki a helyi építőipar teljesítményére.
máj. 27
10:42
52 millió forintot tudott magára pakolni a Fidesz-celeb (Piac és Profit)
Jól megy a sora azoknak, akik a húsosfazék közelében élnek. A fennhéjázásban már szinte verseny alakult ki közöttük. A hölgyek, a ki tud több pénzt magára aggatni kategóriában indultak.
máj. 27
10:42
Ne szegjünk szabályt, alapítsunk törvényesen céget! (ProfitLine)
A cégalapítás számunkra is nagyon vonzó alternatíva lehet, ha van egy alaposan átgondolt üzleti tervünk, és komolyan gondoljuk a vállalkozásunkat. Ha azonban mellette döntünk, akkor fontos, hogy mindent az aktuális törvényi szabályoknak és előírásoknak megfelelően csináljunk.
máj. 27
10:42
Amerikai thriller nyerte az Arany Pálmát Cannes-ban (MMonline)
Az Anora című, New Yorkban játszódó thrillernek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este. A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat Payal Kapadia indiai rendezőnő All we imagine
máj. 27
10:42
"Vásárold meg most, fizesd ki később" – új trend az online vásárlásoknál, már elérhető a BNPL-szolgáltatás az MBH Banknál (Növekedés)
Újfajta, hazánkban még kevéssé ismert szolgáltatást tett elérhetővé az MBH Bank a vállalkozások számára. A halasztott fizetés ("Buy now, pay later", BNPL) lényege az, hogy a vásárló a megvásárolt dolgokat később, akár kamatmentes részletekben fizetheti ki, miközben az eladó azonnal hozzájut az értékesített áru ellenértékéhez. A folyamat egyszerűbb
máj. 27
10:42
Vér tapad az Apple termékek alapanyagához (BitcoinBázis)
A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) azt állítja, hogy az Apple kelet-kongói konfliktusövezetekből szerzi be az ásványokat. Az Apple alapanyagok kétes
máj. 27
10:42
Donáth Annát a nyilatkozat aláírása nélkül is várják a köztévés vitára (Media1)
Az MTVA várja a vitára Donáth Annát – derül ki az állami média leveléből, melyet a Momentum EP-listavezetőjének küldtek. A pártelnök nem volt hajlandó aláírva visszaküldeni a szabályokra vonatkozó beleegyező nyilatkozatot, mégis ott lehet a vitán, ami most már hivatalos.
máj. 27
10:48
A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti (Alternatív Energia)
A magyarországi hegyi patakok felét veszélyezteti az ideiglenes kiszáradás a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) vizsgálata szerint.
máj. 27
10:48
Óriási roham indul a slágerországokba: egyre több magyar nyaral itt, miről tudhatnak? (Pénzcentrum)
Egy friss felmérés szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt. Az egyik biztosításközvetítő társaság utasbiztosítási statisztikái szerint a nyaralási utazások az esetek felében Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába irányulnak. Az utazni vágyók idén a tavalyi
máj. 27
10:48
Leáldozóban lehet a reklámmentes streaming kora (vg.hu)
Egyelőre nincsenek veszélyben a reklámmentes előfizetési csomagok.
máj. 27
10:48
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM ügyfeleinek (Tiszta Jövő)
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.
máj. 27
10:48
Q1: Nagyot nőtt az ANY Nyrt. eredménye (Mínuszos)
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (ANY) nettó eredménye 474 millió forintról 1,972 milliárd forintra nőtt 2024 első negyedévében 2023 azonos időszakával összevetve. A valamikor Állami Nyomda nettó árbevétele 11,164 milliárd forintról 17,767 milliárd forintra emelkedett éves összevetésben. Legjelentősebb része, a biztonsági termékek és megoldások árbev
máj. 27
10:48
Megjött a cseh legenda, hogy kiüsse a NER-t a több százmilliárdos spanyol üzletből (Forbes)
Örül a spanyol kormány, hogy a vonatgyártó Škoda is beszállt a stratégiai jelentőségű spanyol szupervonatgyártóért zajló versenybe. Persze, hiszen így csökkennek a NER-es ajánlattevő esélyei. Mi történt? A tömegközlekedési eszközöket gyártó cseh Škoda Transportation Group (az autógyártól független entitás) szakmai befektetőként csatlakozott a Crite
máj. 27
10:48
Generációk közötti megértésről beszélgetett vendégével Áder János (Öko-drive)
A különböző nemzedékek közötti eltérésekről, azok környezettudatossághoz fűződő viszonyáról is beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének kedden megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
máj. 27
10:48
Kettős fordulatszámú  kompresszor? (Gyártástrend)
Igen, megszületett a fix és a frenvenciaváltós kompresszorok “közé helyezhető” technológia, a kettős fordulatszámú gép.
máj. 27
10:51
Figyelem! Fontos adatok jönnek a héten! (TőzsdeFórum)
A héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a szolgáltatások külkereskedelméről közöl adatokat. Szerdán a turisztikai szálláshelyek áprilisi forgalmának adatait közli a KSH. Márciusban a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 202
máj. 27
10:53
Reggeli tükör 2024. május 27. – Vegyes kezdés (TőzsdeFórum)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,07 százalék csökkenéssel, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,01 százalék emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést. Frankfurtban a DAX index 0,03 százalékkal, Párizsban a CAC 40 index 0,09 százalékkal alacsonyabban kezdett. Milánó
máj. 27
10:54
BNPL fizetéssel újít az MBH (Portfolio)
BNPL-szolgáltatást indított el az MBH Bank, amely a céges vevői ügyfélkörrel rendelkező vállalkozók számára érhető el - közölte a bank. A témáról kiemelt helyen lesz szó a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és !
máj. 27
10:55
Ingatlanpiac – Erősödő befektetői aktivitás jöhet (TőzsdeFórum)
Erősödő befektetői aktivitásra számít a Duna House idén az ingatlanpiacon. 2024 első negyedévének átlagában vidéken a vásárlók 25 százaléka, Budapesten a vásárlók 34 százaléka került ki a befektetők közül. A Duna House az MTI-nek küldött elemzésében idézi az MNB Lakáspiaci jelentését. Eszerint a befektetői jelenlét élénkítő hatással lehet az építés
máj. 27
11:00
Így alakul szerdától a benzin ára (Portfolio)
Ezen a héten szerdán ismét árváltozást tapasztalhatunk a benzinkutakon - írja a holtankoljak.
máj. 27
11:00
A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet – megszólalt Suhajda Szilárd felesége (vg.hu)
Legindi Tímea több helyen is elkezdett előadásokat tartani Krízisben is erősödni címmel, Erdélyben pedig az expedíciózás háttérélményeiről mesélt.
máj. 27
11:06
Üzemanyag: meghatározták a friss magyar árakat – szerdától ennyibe kerül a benzin és a dízel (vg.hu)
Új üzemanyagárakról döntöttek Magyarországon. A kereskedők által megszabott benzinár és dízelár szerdától érvényes.
máj. 27
11:06
Az elemző szerint június ezekről az altcoinokról fog szólni (BitcoinBázis)
A kriptovaluták iparában nem ritka a gyors növekedés és a hatalmas megtérülés. A tapasztalt befektetők folyamatosan keresik az ilyen lehetőségeket.
máj. 27
11:06
Nem tréfa: elindult a Röhej Rádió (Media1)
A kizárólag humoros tartalmakat sugárzó új online rádiócsatornát részben a mesterséges intelligencia szerkeszti. Szlogenjük: vicc az egész. De nagyon is komolyan gondolják.
máj. 27
11:12
Egyre olcsóbb a választási benzin, meglett a 600 forintos lélektani határ (Menedzsment Fórum)
Ezen a héten szerdán ismét árváltozást tapasztalhatunk a benzinkutakon.
máj. 27
11:12
Szerdától 600 forint egy liter benzin (Privátbankár)
Ezen a héten szerdán ismét árváltozást tapasztalhatunk a benzinkutakon.
máj. 27
11:12
Brutális pénztenger ömlik a dolgozókra: erre van hozzá szükség (Portfolio)
A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak - derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

Keresés