2024. május 7. kedd

máj. 7
15:12
Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál (HR Portál)
A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében, akik döntő többsége már hallott, dolgozott vagy jelenleg is az iskolaszövetkezetekkel való együttműködésben tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A Pannon-Work Zrt. által készített kutatásból ezek mellett az is kiderült, hogy miképpen vélekednek az iskolas
máj. 7
15:12
A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását (ProfitLine)
A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
máj. 7
15:15
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? (Piac és Profit)
Végre nem egy álkérdés a közéletben, hanem egy valódi társadalmi probléma. A módosított gyermekvédelmi törvény szerint az egyházi jogi személyeket is terhelné az a bejelentési kötelezettség, amely a gyermekeket ért bűncselekményekre vonatkozik. A módosítás módosítási javaslata szerint azonban az a bejelentési kötelezettség nem vonatkozna a gyónás k
máj. 7
15:18
Rogoff: vége a féktelen költekezésnek, nincs ingyen ebéd (Portfolio)
Egészen a közelmúltig a baloldali közgazdászok a költségvetési prudenciára vonatkozó minden javaslatot azonnal "megszorításként" utasítottak el. De mivel a magasabb kamatok gyorsan az új normává váltak, az a nézet, hogy bármilyen gazdasági problémát meg lehet oldani nagyobb mértékű állami hitelfelvétellel, tarthatatlanná vált.
máj. 7
15:18
Ezzel az ősrégi, ócska trükkel még mindig le lehet húzni a magyarokat: hát nem tanulnak semmiből? (Pénzcentrum)
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét derül
máj. 7
15:18
Az MNB 10 millióra bírságolta a trükkös magánbefektetőt (Azenpenzem)
Piaci manipuláció miatt Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre. A befektető a Masterplast részvényeinek forgalmát pumpálta fel. Indoklása szerint saját „daytrade” kereskedési stratégiájának megvalósítása érdekében.
máj. 7
15:18
Elindult a Revolut kriptotőzsdéje (BitcoinBázis)
A londoni székhelyű Revolut, amely világszerte több mint 40 millió ügyféllel rendelkezik beszáll a kriptopiacra. A Revolut X a vezető
máj. 7
15:20
Mészáros Lőrinc saját vagyonkezelőt alapított (Portfolio)
Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása - írta meg a Forbes.
máj. 7
15:24
Áprilisban sokszor volt szükség az Országos Jégkármérséklő Rendszerre – lássuk, hogyan teljesített (Agroinform)
Hazánkban legfeljebb búza, illetve borsószem nagyságú jégszemek kísérték a zivatarokat.
máj. 7
15:24
Új remény a kalászfuzárium elleni küzdelemben (Agrofórum)
A kalászfuzárium (Fusarium spp.) hazánkban is a búza egyik legjelentősebb betegségének okozója, amely ellen csak különböző agrotechnikai eljárások kombinálásával lehet védekezni. Teljes genetikai védettség egyelőre nincs, de ellenállóbb fajták már léteznek.
máj. 7
15:24
Emelkedő árspirál jellemzi a fővárosi ingatlanpiacot (Üzletem)
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.
máj. 7
15:36
Merényletet hiúsítottak meg Zelenszkij ellen (Növekedés)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán politikai, illetve katonai vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki - hozta nyilvánosságra kedden az SZBU és az ukrán főügyészi hivatal.
máj. 7
15:42
Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma (ProfitLine)
Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
máj. 7
15:42
Gkid-Mastercard: 8,5 százalékkal nőtt 2023-ban az e-kereskedelem forgalma (Üzletem)
A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest – derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.
máj. 7
15:48
Venni kell az Opus Global részvényeit az MBH Bank elemzője szerint (Portfolio)
Vételre ajánlja az Opus Global részvényeit az MBH Bank elemzője legfrissebb elemzésében, amelyben a társaság éves jelentésére reflektálnak. A célár 545 forint, ami 46 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest.
máj. 7
15:48
Mi lesz az SNI-s gyerekekkel a munkaerőpiacon? Ez jelenthet hosszú távon megoldást (Pénzcentrum)
Szakemberek tapasztalatai és a duális képzőhelyek visszajelzései szerint egyre nagyobb a sajátos nevelési igényű (SNI) fiatalok aránya a szakképzésben. Az általános szakemberhiány enyhítésében és társadalmilag is fontos, hogy minden fiatal, így az SNI-s tanulók is a képességeiknek megfelelő szakmát tanulhassanak magas színvonalon, majd hatékony mun
máj. 7
15:48
Új fesztivál dobja fel az idei nyarat (MMonline)
Az Alföld legújabb vizes rendezvényére Gyopárosfürdőre, június 27-29. között a családdal, kisgyermekkel vagy nagyszülővel együtt lesz érdemes ellátogatni.Az Alföld szívében, Gyopárosfürdőn tartják meg először idén a Mizújs Babám? fantázianévre keresztelt háromnapos vízparti fesztivált. A cél, hogy a régióban is meghonosodjon a vizes fesztiválélmény
máj. 7
15:48
Hogyan lehet 5-10-szeresére növelni a portfóliót ezekkel az altcoinokkal (BitcoinBázis)
A hozzáértő kriptobefektetők a következő nagy lehetőséget keresik. A 2024-es várt bikafutam kezdetével a reflektorfény a kevésbé ismert érmék felé
máj. 7
15:54
Mi az a kriptovaluta és hogyan működik? (BitcoinBázis)
A globális gazdaságok mélyreható változásokon mennek keresztül, mivel a digitális kriptovaluták túlszárnyalják a kormányok által kibocsátott fiat valuták korlátait és
máj. 7
15:54
Gkid-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok (Digital Hungary)
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásá
máj. 7
15:57
Homokos partú szabadstrand épült Bécsben, miért ne lehetne ilyen a budapestieknek is (Piac és Profit)
Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beachet, amely több mint ezer négyzetméteren, homokos parttal várja a csobbanni vágyókat a Neue Donaunál. A sekély partszakasszal és az árnyas fákkal ez alkalommal a családoknak kedveznének leginkább.
máj. 7
16:00
Érik a gigadugó az autópályán: ezeket az útszakaszokat jobb lesz elkerülni szerdán, csütörtökön (Pénzcentrum)
Az M0-s autóúton a 14-es kilométer szelvényben, vagyis Tétény térségben 2024. május 8-án és 9-én este 19 és reggel 7 óra között sávzárás lesz érvényben. Ezen időszak alatt a gyorsforgalmi út felett található portálokon dolgoznak majd a szakemberek. Továbbá május 9-én reggel 8 órától délután 15 óráig a 2-es és 3-as kilométerszelvény környezetében, T
máj. 7
16:00
Megszólalt a kormányszóvivő a kínai elnök látogatásáról (Növekedés)
A magyar-kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának - közölte a kormányszóvivő.
máj. 7
16:00
Megnyíltak a Hungexpo ipari és technológiai szakkiállításai (Gyártástrend)
Az Ipar Napjai ipari szakkiállítás, az Automotive Hungary járműipari beszállítói szakkiállítás, valamint a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás péntekig látogatható a Hungexpo Budapest pavilonjaiban. A GyártásTrend magazin a G pavilon 401/D standnál várja partnereit.
máj. 7
16:12
Az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét (Adózóna)
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
máj. 7
16:12
Cél a k+f tevékenység erősítése (ProfitLine)
A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
máj. 7
16:12
Itt egy újabb jel arról, hogy még nem olyan jó a gazdasági helyzet Európában (Portfolio)
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
máj. 7
16:18
Sok magyar csak kínlódik a kocsijával: ezekre a hibákra figyelj oda, csúnyán mellé lehet nyúlni (Pénzcentrum)
Manapság is a lemerült akkumulátorok okozzák a legtöbb autómeghibásodást a Német Autóklub adatai szerint. A második leggyakoribb hibajelenség a motor- vagy annak elektronikai problémái. A statisztikák alapján megnézték azt is, hogy az elektromos autók valóban kevesebbszer hibásodnak-e meg, mint a hagyományos motorral szereltek. Mutatjuk azt is, mié
máj. 7
16:18
Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott (Portfolio)
Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb
máj. 7
16:18
A bitcoin egy évtized alatt 12 464%-ot erősödött, lekörözve az Amazont és a Google-t – mi várható a jövőre nézve? (BitcoinBázis)
Az elmúlt évtizedben a bitcoin (BTC) rendkívüli, 12 464%-os áremelkedést mutatott, felülmúlva olyan technológiai óriásokat, mint az Amazon (AMZN), az
máj. 7
16:24
Alacsonyan a vágócsirke ára, de a tojás ára zuhan borzalmasan (Agroinform)
A tálcás tojás csomagolóhelyi ára már a legalacsonyabb tavalyi ár alatt van.
máj. 7
16:24
Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jelentősen nőtt a sárgarozsda fertőzés nagysága (Agrofórum)
A rendszeres erős-viharos szél miatt a talajok kiszáradása tovább folytatódott, de akadályozta a növényvédelmi munkálatokat is.
máj. 7
16:30
Megszólalt a Ryanair vezére, szakadnak a légitársaságok részvényei (Portfolio)
Kedd délután megütötték a légitársaságok részvényeit miután, Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, hogy idén nyáron a vártnál várhatóan csak kisebb mértékben emelkednek majd a jegyárak.
máj. 7
16:30
Hivatalos, borzasztóan megdrágul a vadiúj Suzuki Vitara, Swift: mutatjuk a friss árlistákat (Pénzcentrum)
Megdrágult a Suzuki Swift és a Suzuki Vitara is. Előbbi 300 ezerrel, utóbbi pedig 800 ezer forinttal kerül többe legolcsóbb alapárán a modellfrissítés után.
máj. 7
16:36
Új iPadeket mutatott be az Apple (Portfolio)
Új iPad Air modelleket mutatott be az Apple ma, amelyek 11 és 13 hüvelykes méretben, M2 chippel és áthelyezett előlapi kamerával érkeznek. A termékcsaládot 2022 októbere óta nem frissítette az Apple - írja a Cnbc.
máj. 7
16:36
Ezt kell tudni az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről (Magyar Mezőgazdaság)
A rendszer alkalmazása az uniós elvárások okán 2024-ben bővül a tavalyi esztendőhöz képest.
máj. 7
16:42
NAV: szja-bevallási tervezet elfogadása, kiegészítése lépésről lépésre (Adózóna)
Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről tett közzé rövid összefoglaló jellegű tájékoztatót honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
máj. 7
16:42
Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát (ProfitLine)
A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
máj. 7
16:42
Nagy Márton rendkívüli bejelentésre készül (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről - derül ki a szerkesztőségünknek küldött meghívóból. Most fog eldőlni, hogy a kormány értékelése szerint megfelelő mértékben csökkentették-e a kiskereskedelmi áraikat a benzinkút-üzemeltetők.
máj. 7
16:42
Óriási baki a mai matekérettségin: elírtak egy feladatot, borulhat minden (Pénzcentrum)
Elírás volt a matekérettségi egyik feladatában, ami eléggé összezavarta a szöveget.
máj. 7
16:42
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét (Növekedés)
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
máj. 7
16:45
Bajban az európai építőipar (Piac és Profit)
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
máj. 7
16:48
Döntött a kormány, újra bevezetik benzinárstopot? Rendkívüli kormányinfót hirdetett Nagy Márton (Pénzcentrum)
Sajtótájékoztatót tartanak az üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről szerda délután.
máj. 7
16:48
Sokan nem ellenőrzik a fizetésre felszólító felületek hitelességét (Azenpenzem)
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, és szinte mindenki tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. Ennek ellenére ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
máj. 7
16:54
Kasszasiker filmek, régen várt sorozatok – ezért nézzük májusban az HBO Maxot (MMonline)
Közönségkedvenc filmekkel, új sorozatokkal indítja a májust az HBO Max.Filmek terén exkluzív tartalommal indította a hónapot az HBO Max. Május 2-án érkezett John Green (Csillagainkban a hiba, Papírvárosok) regénye alapján készült young adult film, a Teknősök végtelen sora (Turtles All The Way Down). Itthon a Gabo Kiadó gondozásában megjelent könyv
máj. 7
16:54
Május 21-én érkezik A Drága örökösök-A visszatérés vadonatúj egyben befejező évada (Digital Hungary)
A közönségkedvenc Szappanos család visszatér az RT-re és ahogy tőlük megszokhattuk nyomozásból, komikus helyzetekből és szerelemből nem lesz hiány.
máj. 7
17:06
Forgalomkorlátozások jönnek Budapesten (Portfolio)
Szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt.
máj. 7
17:12
Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Nvsz), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az Nvsz közös közleményben kedden az MTI-vel.
máj. 7
17:12
Idén újabb támogatást kaphatnak az állami kórházak (Portfolio)
Idén további plusz forrást kaphatnak a kormánytól az állami kórházak a lejárt tartozásaik rendezésére – derült ki Bidló Judit helyettes államtitkár Orvostechnikai Szövetség (OSZ) mai közgyűlésén elmondott beszédéből. Rásky László, az orvostechnikai beszállítókat képviselő szervezet főtitkára lapunknak elmondta: ha 20-25 milliárd forint körüli szint
máj. 7
17:14
Csalódottak a befektetők, szétverik a Disney részvényeit (Portfolio)
A Disney+ ugyan a várakozásokkal ellentétben nyereséges volt az év első negyedévében, azonban a hagyományos televíziós, valamint a mozis üzletág bevételeiben is visszaesésről számolt be a Disney.

Keresés