Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (Wapa - World Apple and Pear Association) közzétette az áprilisi alma- és körtetermésének az adatait.
Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Kitört szerdán a kelet-indonéziai Ibu vulkán, a helyi hatóságok felszólították a környéken tartózkodókat: menjenek távolabb a hegytől, valamint a levegőszennyezés miatt lehetőség szerint viseljenek maszkot és védőszemüveget a szabadban.
A legértékesebb magyar influenszerek lista húszas mezőnyében a tartalomgyártás már nem (csak) hobbi, hanem komoly biznisz és nagy teljesítmény, egyben felelősség. "Az influenszer az új generáció vállalkozója, mi pedig a Forbesnál a vállalkozói kultúrát fejlesztjük már tíz éve. Még szép, hogy ebben az iparágban is listára tesszük a legnagyobbakat,
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz nagysikerű oktatóprogramját, az Etesd az Eszedet, amely így már nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjainak elsajátításában segíti a gyerekeket, hanem a környezettudatos szokások kialakításában is.
A negyedik Honda Adventure Roads az agadiri Atlantic kikötőből rajtol május 10-én. A 11 országból összesereglő 30 szerencsés pilóta páratlan élményekre számíthat, ugyanis a 9 napos, Nadorig vezető túra útvonala Marokkó legszebb tájain, tengerparttól tengerpartig kanyarog.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta azok mielőbbi kiküszöbölését – írja honlapján az MNB.
Habár az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbb lett, hasznos lehet a bevalláskészítés során a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódni.
A 2023. évi szja-bevallás benyújtására már csak egy szűk hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, ugyanis ennek határideje 2024. május 21. Fontos kiemelni, hogy az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is csak az említett határidőig van lehetőség, ez viszont történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül
A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő doorstep sajtótájékoztatón.
Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kurató
Feltuningolva, népszerű magyar sztárokkal érkezik a Marsra magyar! következő, 2. évada. Az előző évad az Indexen és a TV2-n volt látható, de alkotói szeretnék még tovább szélesíteni az elérést, ezért a második évadot az RTL-re viszik át. Megérkeztek a széria folytatásával kapcsolatos főbb részletek.
Miközben idén a választók szerte a világban az urnákhoz járulnak, sokan elvesztették bizalmukat a politikusokban, sőt magában a demokráciában is. A kormányok számára a közvélemény kiábrándultságának kezelése sürgős kérdéssé vált. Miként állíthatják helyre a képviseleti intézményekbe vetett bizalmat, és hogyan erősíthetik meg ezáltal a választások á
Nem mindennapi akciók jelentek meg a hatodik legnagyobb magyarországi boltláncnál. Egyelőre senki nem érti, mi volt a cél az 1 és 4 forintos leárazásokkal.
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke nyomán az M1 Híradót, amiért az a Fidesz melletti szavazásra buzdító kisfilmeket sugárzott riportokba csempészve, az állami tévé ugyanis a határozat ellenére is tovább folytatja a tiltott propagandát.
Több jegyzett bitcoinbányász cég is a termelés visszaeséséről tett jelentést, ami nagyrészt a jövedelmezőség csökkenésének köszönhető. Az Egyesült Államok egyik
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik - írja a Portfolio.
Húsz évvel ezelőtt csatlakozott hazánk az Európai Unióhoz, az idei kerek jubileumot május 12-én az Európa-napi fesztivállal, családi programokkal, futóversennyel és koncertekkel ünnepelhetjük a Szabadság téren. A civil sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat, akik az Európai Unióról, a tagság adta
A FedEx Airlines teherszállító repülője május 8-án hajtott végre kényszerleszállást az isztambuli repülőtéren – orrfutómű nélkül, ugyanis a zárófedél nem nyílt ki, így a pilótának az első kerekek nélkül kellett
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon
Az idei első negyedévben jelentősen javult az Erste Bank Hungary működési eredménye az előző év azonos időszakához képest. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató az InfoRádióban elmondta: a lakossági piacon látványos élénkülés indult el a hitelezésben, a vállalati hitelkeresletet azonban még a kivárás jellemzi.
Az El Nino időjárási jelenség és az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a korábbi években feljegyzettnél jóval több természeti katasztrófa sújtotta Latin-Amerikát 2023-ban - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).