2024. május 8. szerda

máj. 8
5:12
Az ókori fogamzásgátló, vágyfokozó, ízbomba csodafűszer, amit a teljes kipusztulásig zabáltak fel a rómaiak (Telex)
A silphium szó szerint aranyat ért, de szégyellős virág volt, így nem sikerült háziasítani, és egyszer csak elfogyott.
máj. 8
5:24
Biden: sokan elfelejtik, hogy a Hamász indította el a terrort (Tudás.hu)
A Holokauszt idején tapasztalt gyűlölet éledt újjá 2023. október 7-én, amikor a Hamász terrortámadást intézet izraeliek ellen – jelentette ki Joe Biden elnök kedden Washingtonban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeumban tartott megemlékezésen. Az elnök hangsúlyozta, ma sokan elfelejtik, hogy a Hamász indította el a terrort, a Hamász volt, amely izrael
máj. 8
5:26
Húsz évvel ezelőtt járt utoljára kínai elnök Magyarországon (Tudás.hu)
Magyarország konnektivitás stratégiáját igazolja vissza, hogy a kínai elnök az Európai Unió tagországai közül Franciaország mellett Magyarországon folytat tárgyalásokat – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádióban a kínai elnök látogatásával kapcsolatban. Orbán Balázs hozzátette, a látogatás abban is jelentőséggel bír, h
máj. 8
5:30
Nagyszabású katonai toborzásba kezd a honvédség (Tudás.hu)
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén Gödöllőn, a Szentháromság templomban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, céljuk, hogy min
máj. 8
5:36
Orosz célok: "a harmonikus és hazafias személyiség" nevelése feltételeinek megteremtése (Tudás.hu)
Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata. Az ötödik ciklusára beiktatott államfő által aláírt rendelet értelmében az új kormánynak szeptember 1-jéig nemzeti projektcsomagot kell elkészítenie Oroszország t
máj. 8
5:42
"A holdraszállás műszakilag könnyebben megoldható, de a világpolitika bezavar" (Tudás.hu)
A világ legnagyobb űrkutató szervezete, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) a közelmúltban a magyar és a nemzetközi űrkutatás fejlődéséhez való több évtizedes jelentős hozzájárulása elismeréseképpen az űrkutatás hírességei közé választotta Almár Ivánt. A 92 éves születésnapját is április végén ünnepelt csillagász professzor, a Magyar Űrkuta
máj. 8
5:44
"Ti magyarok vagytok a keleti kultúra legnyugatibb képviselői" (Tudás.hu)
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a nyugati és keleti észjárásról, a magyarság keleti gyökereiről beszélgetett Hamar Dániel geofizikussal, a Muzsikás együttes alapítójával a Kossuth rádió Az este című műsorának adásában. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarokban nyugati észjárás keleti gyökerekkel párosul. H
máj. 8
6:12
Innovációs napokat tartanak a Pécsi Tudományegyetemen (hirado.hu)
A május 14-én és 15-én zajló Innovációs Napok középpontjában a mesterséges intelligencia, valamint a tudományos és üzleti kapcsolatok fejlesztése áll majd.
máj. 8
7:15
Pusztító kártevővel harcolnak – a kerttulajdonosoknak erről mindenképp tudniuk kell (Infostart)
Vegyszerek nélkül, csalogató hatású illatanyagokkal veszik fel a küzdelmet a HUN-REN ATK kutatói a tujákat pusztító kártevőkkel szemben.
máj. 8
7:48
Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől (Tudás.hu)
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők. A TBSZ-eken tartott pénz 4870 milliárd forintra hízott, ami másfélszer annyi, mint egy éve – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
máj. 8
9:00
A mesterséges intelligenciát is bevetik az internetes zaklatás ellen a párizsi olimpia alatt (hirado.hu)
A párizsi olimpiát július 26-tól augusztus 11-ig, a paralimpiai játékokat augusztus 28-tól szeptember 8-ig rendezik.
máj. 8
9:18
Ha ma repülne, erről tudnia kell (Tudás.hu)
Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér illetékességi területén egy külföldi delegáció magyarországi tartózkodása idejére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán a police.hu oldalon. Az ORFK tájékoztatása szerint a korlátozások célja a delegáció
máj. 8
9:36
A japán kormány szerint az országban 2060-ra minden ötödik 65 éves vagy idősebb ember demens lesz (hirado.hu)
A korcsoportban minden 5,6 emberre jut egy demenciában szenvedő egyén, ami azt jelenti, hogy 2060-ra összesen 6,45 millió ember lesz demens.
máj. 8
9:57
Örökre rejtély marad a Farkasveremben talált csontvázak története (Infostart)
Hermann Göring villájában legalább négy ember maradványait - köztük egy kisgyermekét - találták meg.
máj. 8
11:36
Az elmúlt évben minden egyes nap megdőlt az óceánok hőmérsékleti rekordja (Telex)
Ennek részben az El Niño, de jelentős részben az emberi tevékenység is az oka. A felmelegedés újabb korallfehéredési hullámot indított el.
máj. 8
12:00
Be akarta bizonyítani, hogy a Cybertruck csomagtartója nem csukódik rá az ujjára, csonttörés lett a vége (Telex)
Hiába érzékeli elméletben a Cybertruck, ha valami az ajtó útjába áll, sem bottal, sem emberi ujjal nem sikerült megállítani az elektronikát.
máj. 8
12:30
Világszerte visszavonja koronavírus-vakcináját az AstraZeneca (Telex)
A cég arra hivatkozik, hogy sok az olyan rendelkezésre álló vakcina, ami az új variánsok ellen is sokkal jobban véd, mint az övék.
máj. 8
12:54
Először készült jó minőségű fotó egy űrszemétről (Telex)
Egy japán cég elég közel került egy űrtörmelékhez, hogy lefotózza. A következő lépés az lesz, hogy be is tudja fogni.
máj. 8
13:54
Elnöki és főtitkári beszámolóval folytatódott az MTA 197. közgyűlése (hirado.hu)
Elnöki és főtitkári beszámolóval folytatódott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlése.
máj. 8
14:12
Hamis Monet- és Renoir-festményeket is azonosított a mesterséges intelligencia (Telex)
40 eBayen árult festményről állapította meg az MI, hogy hamis, pedig eredetiként árulták őket.
máj. 8
15:18
Rettegünk, hogy ha nem írunk vissza időben, kivet magából a társadalom (Telex)
A Messengerben december óta ki lehet kapcsolni, hogy egy beszélgetésben látsszon, a másik fél látta-e az üzenetünket. Így kicsivel kevésbé nyomasztó az online kommunikáció, de az emberi agyat továbbra sem arra találták ki, hogy azon pörögjön, megnézte-e a másik a csetet.
máj. 8
16:36
Nkfih/Sztnh: Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemi tulajdonvédelmét (hirado.hu)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére.
máj. 8
18:00
Videóban mutatta be a Nasa, milyen lehet átmenni egy fekete lyukon (SzMo)
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.
máj. 8
18:42
Óriási bajban vagyunk: 2,5 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet már ebben az évszázadban (SzMo)
Disztópikus jövőt jósolnak a világ vezető tudósai. Néhány éven belül leállhat az élelmiszertermelés, soha nem látott viharok csapnak le a bolygóra, a hatóságok pedig tehetetlenek lesznek.

Keresés