A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,54 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 70 248,97 ponton, zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Moszkva népesedési politikájának egyetlen sikere a közel két és fél milliós Krím annektálása volt. A szülési kedv évtizedek óta lanyha, a migránsoknak nem vonzó Putyin birodalma.
A Kravtex-Kühne csoport által Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott, teljes mértékben elektromos autóbusz tesztelését kezdi meg a Volánbusz Zrt. a győri tömegközlekedésben - tudatta a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hétfő délután Monor és Pilis között fa dőlt a felsővezetékre, ezért ezen a szakaszon a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek, a ceglédi vonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő, vonatkimaradásokra is számítani kell – tájékoztatott Facebook-oldalán a Mávinform.
A Moody's múlt pénteki pozitív jelentése után a berlini Scope Ratings is "befektetésre ajánlja hazánkat stabil kilátás mellett" - tudatta pénteken Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Idén és jövőre a jelenlegi hat után további négy, szürkemarhából készült ételeket kínáló food truck megnyitását, továbbá az ország első, szürkemarhára épülő street food gyorséttermének budapesti megnyitását tervezi a Mogyi Kft. alapító tulajdonosának cége, a Kenyeres Birtok Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Az idén kárt szenvedett gazdálkodók számára megnyugtató információ, hogy a termelők és az állam befizetéseiből, valamint a tavaly fel nem használt forrásokkal együtt mintegy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítési alapban, amelyet idéntől évi 10 milliárd forint uniós forrás is kiegészít. Az alap az előző évben is visszaosztás né
Illusztris környéken, a budapesti Andrássy úton nyitotta meg kapuit újra a Csók, mely a modern, színes gasztroélmény és a művészeti összefonódások szerelemgyereke. Itt még a zsíroskenyér is olyan szép, akár egy festmény!Ha bírod letisztult, de részleteiben színes, bátor, modern, urbánus környezetet tabuk nélkül, akkor a Csók Bisztróban repesni fogs
A hazai McDonald’s több mint negyed évszázada végzi szelektíven a hulladékgyűjtést hazai egységeiben*. Az éttermek munkatársai több csoportba válogatják szét a tálcákon maradt csomagolást és ételmaradékot, valamint a konyhán keletkező hulladékot, amit az étteremlánc, partnereinek ad át újrahasznosításra. A Meki most a Környezetvédelmi Világnap alka
Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon, ami 15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
Hiába a mémrészvény-őrület atyjaként ismert Keith Gill (Roaring Kitty) törekvései, egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikerülne megállítani a Gamestop zuhanását. Pénteken a cég 2021 óta a legrosszabb napját zárta a tőzsdén, ezt követően pedig ma is komoly két számjegyű mínuszban van a Gamestop árfolyama.
Villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet adtak át kedden a Veszprém vármegyei Öskün, amely - Közép-Európában egyedülálló módon - hat órán keresztül képes tárolni a napenergiát.
Erősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon a 2023-as év során, 2024-ben pedig várhatóan további élénkülés várható mind a hazai, mind más nemzetek befektetői felől. A külföldiek a tavalyi enyhe piacon 2981 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet, ami 18 százalékos növekedést jelez 2022-höz képest és a teljes évre b
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az eurót délután hat óra előtt 393,39 forinton jegyezték a kora reggeli 390,89 forintos állás után. A dollár jegyzése 366,08 forintra emelkedett 363,45 forintról, a svájci franké pedig 408,02-re 404,78 forintról.
A Rába arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a 10/2024.04.18. számú közgyűlési határozatában foglalt felhatalmazásnak megfelelően két ingatlanát is árverésre bocsátotta Győrben.
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be a Match4 sportcsatorna és a Net4+ streaming szolgáltató. Mindkettő műsorára tűzi Marozsán Fábián legújabb mérkőzését. A Network4 felületein követhetik a magyar nézők az Atp250-es Boss Open tenisztornát Stuttgartból, amelynek első fordulójában Marozsán Fábián ellenfele Hamad Medjedovics lesz. A húsz éves szer
Lemondott pártvezetői posztjáról a több baloldali politikai formációt tömörítő Sumar elnöke a pártszövetség gyenge EP-választási szereplése miatt hétfőn Madridban.
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2024-es szavazásán: az Accorde Abacus Alap az első helyen végzett a Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alap (közepes kockázat) kategóriában. Gyurcsik Attilát, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatóját választották az Év Portfóliómenedz
A retró játékok magyar és amerikai piacáról, valamint a gyűjtő-kultúráról beszélgettünk Tóth Balázzsal, a Játékok a polcról YouTube-csatorna tartalomgyártójával.
Májusban tartották Martonvásáron a Növénynemesítési Tudományos Napokat, mely a hazai növénynemesítők és a társterületen dolgozó kutatók kiemelt rendezvénye.
A bűnözők telefonhívásaik során az ügyfeleket folyamatosan nyomás alatt tartották, és megtiltották nekik, hogy azokról családjukat vagy bárkit tájékoztassanak.
Illusztris környéken, a budapesti Andrássy úton nyitotta meg kapuit újra a Csók, mely a modern, színes gasztroélmény és a művészeti összefonódások szerelemgyereke. Itt még a zsíroskenyér is olyan szép, akár egy festmény!
Közel harmincmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak azok a hamis termékek, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti piactér pavilonjában találtak. Az eladó megpróbált elszaladni a pénzügyőrök láttán, de nem járt sikerrel, olvasható a NAV honlapján.
A Komárom melletti Szentpéteren él és dolgozik Bögi Benjámin, aki 42 éve gyógyítja az állatokat. Tőle érdeklődtünk, miképpen fejlődött, hogyan alakult át az állatorvosi munka az elmúlt évtizedekben.
Elszaporodtak a banki ügyfelek jóhiszeműségét kihasználó csalások. Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.