2024. június 18. kedd

jún. 18
13:18
Farkas András: nagyon keveset költ a magyar állam nyugdíjakra uniós összevetésben (Portfolio)
Magyarországon az állami nyugdíjkiadások mértéke a GDP 7%-át tette ki 2021-ben – derül ki az Eurostat egy friss jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy az EU 27 tagállamából 24 többet fordít a nyugdíjasaira, mint Magyarország. A kétségbeejtőnek tűnő elmaradást más tényezők mellett a magyar nyugdíjasok várható élettartamának fájdalmas rövidsége is okozza
jún. 18
13:18
Brüsszeli civakodás - Von der Leyen búcsút mondhat az elnökségnek (vg.hu)
A tagállamok vezetői nem tudnak megegyezni a német politikus kinevezésén.
jún. 18
13:18
Egy híres befektető szerint most kell mémcoint vásárolni (BitcoinBázis)
A több mint 297 ezer követővel rendelkező, “Mr Big WHALE” néven ismert népszerű mémcoin-befektető újra tweetelt. Szerinte most van a legjobb alkalom arra, hogy belépjünk a mémcoin piacra. Mindez annyit jelent, hogy az árfolyamcsökkenések ellenére, ha jelentős hozamot akarunk elérni, most kell bevásárolni. Míg a legtöbb befektető a Shiba Inu (SHIB)
jún. 18
13:18
Nyáron is vár téged a Pilisi Parkerdő! (Agrotrend)
A Pilisi Parkerdő idén nyáron is izgalmas és változatos programokkal várja a magyar erdők és a természet szerelmeseit. A nyári táboroktól kezdve, a kulturális eseményeken át, a túrázási lehetőségekig számtalan kaland várja az érdeklődőket. A Pilisbe érdemes nem csak egy napra, és nem csak kirándulást tervezni! Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a
jún. 18
13:21
Románia az európai inflációs ranglista élén (Piac és Profit)
Az euróövezeti infláció 2,6 százalék volt májusban, meghaladta az áprilisi 2,4 százalékot - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként.
jún. 18
13:24
Szóra bírták Orbán Viktor miniszterét Brüsszelben (Privátbankár)
Bóka János sok érdekes részletet árult el a közelgő magyar uniós elnökségről és a most zajló politikai játszmákról is.
jún. 18
13:24
Most kéne nagyon a víz a kukoricának, amikor épp nincs (Agroinform)
A kukorica éppen ebben az időszakban igényli a legtöbb vizet, miközben beköszöntött az idei nyár első hőhulláma.
jún. 18
13:24
Ingatlanpiac: lakás, hotel és irodaház egy fedél alatt, azaz jönnek a vegyes funkciós épületek (vg.hu)
Több szálloda és jóval kevesebb irodaház épül most.
jún. 18
13:30
Jön a pusztító kánikula - Mire számítsunk? (Portfolio)
A fokozódó kánikula és az ország több területére már kiadott hőségriasztás miatt a főváros cégei és intézményei több intézkedéssel igyekeznek enyhíteni a fővárosiak és a Budapestre látogatók hőségérzetét.
jún. 18
13:30
Brutális jóslat érkezett az üzemanyagárakról: ez rengeteg magyar autósnak is keresztbe tehet? (Pénzcentrum)
Az olajárak kedden nagyjából stabilak maradtak, holott a kereskedők a nyári keresletnövekedés reményében várták az árak emelkedését, annak ellenére, hogy az erős kínálat nyomást gyakorolhat. Közben globális szinten magasabb nyersolaj- és finomított termékkészletekkel, valamint lassuló olajkereslet-növekedéssel szembesülünk.
jún. 18
13:30
A foci-Eb sem javított a német gazdasági hangulaton (vg.hu)
A német gazdasági hangulatindex stagnál, míg a jelenlegi feltételek megítélése enyhén romlott.
jún. 18
13:30
A kártevők elleni kombinált kezelés segíti a méhek téli túlélését (Agrofórum)
A tél megritkíthatja a méhcsaládokat: az Egyesült Államokban a méhészek minden télen a családok harmadának elpusztulásáról számolnak be. Egy új tanulmány szerint a kártevők elleni többféle kezelés segíthet a méheknek abban, hogy átvészeljék a telet. A túlélésre ráadásul a csapadék évi eloszlásának is hatása van.
jún. 18
13:30
Jön az aranyfedezetű szintetikus dollár (BitcoinBázis)
A Tether a világ legnagyobb stablecoin-kibocsátó vállalata. A 110 milliárd dolláros értéket meghaladó USDT-kibocsátó azon túl, hogy elérhető az Ethereum- és Tron-hálózatokon, gyors és hatékony tranzakciókhoz szolgáltat cserealapot és viszonylag minimális kockázata van az árfolyam-ingadozásoknak, egyre bővülő szolgáltatásaival kíván a felhasználók k
jún. 18
13:30
A teanövény története és termesztése (Agrotrend)
A teanövény leveléből az egyik legnépszerűbb italt készítik már ősidők óta. Két leginkább termesztett változata létezik: a kínai tea és az asszám tea. A kínai tea hazája valószínűleg Kína Yunnan tartománya, míg az asszámié Észak Indiában a Brahmaputra völgyben található, de mára azonban már a világ legtöbb nedves trópusi és szubtrópusi éghajlatú vi
jún. 18
13:30
Úgy pang az irodapiac, hogy már a bérlők diktálják a feltételeket (Telex)
Tanultak a koronavírus-járvány utáni időszakból a bérlők, sokkal jobb érdekérvényesítő pozícióban vannak, mint korábban.
jún. 18
13:30
Shiba Inu: Merész jóslatot tett egy szakértő (business2community)
A Shiba Inu (SHIB) token közössége folyamatosan dolgozik a mém érme hasznosságának növelésén, és most egy kripto kereskedő
jún. 18
13:32
A világ legfenyegetőbb kórokozói elleni gyógyszert fejlesztettek magyar kutatók (Portfolio)
Magyar kutatók egy új típusú antibiotikumot fejlesztettek ki, amely hatékonyan pusztítja el a baktériumokat a sejtfal szétroncsolásával. Az eredményekről szóló tanulmány a rangos Nature Communications folyóiratban jelent meg, és új reményt kínál a hagyományos antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok elleni harcban.
jún. 18
13:36
Kiderült, milyen csodafegyverrel venné be Brüsszelt a magyar kormány (Menedzsment Fórum)
Többféleképpen is értelmezhető az, amit a magyar kormány az uniós soros elnökség szimbólumának választott. Beszélt a politikai játszmákról is a Brüsszelben mikrofonvégre kapott magyar miniszter.
jún. 18
13:36
Esik a Magyar Telekom részvénye (Portfolio)
Felemás a kép a hazai blue chipek piacán.
jún. 18
13:36
Rendkívüli: a Netrisk eladását fontolgatja az amerikai tulajdonos (vg.hu)
Az amerikai többségi tulajdonos még idén megválhat a népszerű ár-összehasonlítótól.
jún. 18
13:36
Elsejétől nem Telekom a Telekom Veszprém (Forbes)
A Magyar Telekom és a Veszprém Handball Team Zrt. közös elhatározással 2024. június 30-án felbontja eddig fennálló együttműködését. Mi történt? Megválik főszponzorától, a Magyar Telekom-tól a Telekom Veszprém KC 2024. június 30-i hatállyal közös megegyezéssel – olvasható a csapat oldalán. Kontextus. A Magyar Telekom 1997 óta támogatja a klubot, 201
jún. 18
13:42
Kiadták a riasztást Magyarországra: itt a harmadfokú hőségriadó (Portfolio)
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2024. június 19-én (szerda) 0.00 órától 2024. június 22-én (szombat) 24:00 óráig.
jún. 18
13:42
Olimpia és régen várt sorozatok– ezért kapcsoljuk be a tévét júliusban (MMonline)
Júliusban a Maxon már az Olimpiára hangolódunk, rengeteg izgalmas sport tartalom vezeti fel a párizsi sporteseményt. A filmrajongók számára a Monsterverse több alkotása is felkerül, jön az év eddigi legsikeresebb romantikus vígjátéka és persze jobbnál jobb könyvtár tartalmak is jönnek. És végül, de nem utolsósorban végre képernyőre kerül az Ivan
jún. 18
13:45
Az Otthonfelújítási program mintegy harmincezer lakás felújítására ad lehetőséget (ProfitLine)
Mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget az Otthonfelújítási program, amelyben az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez és megvalósításhoz hozzáértő szakértő (pénzügyi és építőipari) közreműködése szükséges - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) kedden az MTI-vel.
jún. 18
13:48
Fontos szabályokra figyelmeztet a NAV - Nem mindegy mit viszünk a bőröndben (Növekedés)
Az Európai Unión belül a jövedéki termékek - például alkohol, cigaretta, üzemanyag - nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.
jún. 18
13:50
Változatosan alakulnak az ingatlanárak a hazai kiemelt üdülőövezetekben (Növekedés)
Összességében emelkedtek az árak Magyarország kiemelt üdülőövezeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain 2023-ban, azonban az egyes üdülőkörzetekben változatosan alakulnak az árak – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. A Dunakanyarban több mint 30 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett át
jún. 18
13:51
Rossz hír nekünk, de még mindig várni kell a német gazdaság feltámadására (Piac és Profit)
Az elemzők által becsültnél kevésbé javult a ZEW német gazdaságkutató intézet júniusi, Németországra vonatkozó, következő hat hónapra szóló gazdasági hangulatindexe.
jún. 18
13:54
Nagy a baj: bemondtak egy számot, hány százezer dolgozó fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 2030-ra (Menedzsment Fórum)
Milyen munkaerőpiaci változásokra lehet számítani az ország különböző régióiban? Erre kereste a választ a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) kutatása.
jún. 18
13:54
Ez aztán a föld igazi aranya: brutális gázmezőt kezdtek el kitermelni Magyarorszgáon (Pénzcentrum)
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei város térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, 2024. június 17-én üzembe helyezték az első kutat.
jún. 18
13:54
Szokatlan időpontban szólal meg az MNB a mai kamatdöntésről (korr.) (Portfolio)
A megszokotthoz képest egy órával későbbre, 16 órára tolta el kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzeti Bank. Így a mai jegybanki adatközlési rend kicsit módosul.
jún. 18
13:54
DéliBUX 2024. június 18. – Emelkedés a tőzsdén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 69 761,95 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 50,04 pontos, 0,07 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 50,76 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen tel
jún. 18
13:54
Sebestyén Balázs, a hős: ő állította meg az M0-son forgalommal szemben száguldozó negyventonnás kamiont (vg.hu)
Döbbenetes jelenetek játszódtak le a hétvégén Magyarország egyik legforgalmasabb autópályaszakaszán.
jún. 18
13:54
Ismét óriási siker volt a Digitális Témahét (Mínuszos)
Sikeresen zárult az idén kilencedik alkalommal megtartott Digitális Témahét, amelynek a záróeseményén a pályázók értékes díjakat vehettek át. Az Ökumenikus Segélyszervezet tájékoztatása szerint a rendezvényhez ebben az évben több mint nyolcszáz köznevelési és szakképzési intézmény csatlakozott határon innen és túl, a díjakat a Belügyminisztérium kö
jún. 18
13:54
Hankó Balázs: Magyarország legyen Európa legjobb tíz innovátora között (Demokrata)
A leendő kulturális és innovációs miniszter elmondta, gyors és sikeres digitális átállás nélkül nincs versenyképes magyar gazdaság.
jún. 18
13:54
Készen állsz a felszállásra? Budaörsi Airshow június 22-én! (New Technology)
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hatodik Budaörsi Airshow június 22-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Budaörsi
jún. 18
13:54
Nemzetközi keretek között csalták az áfát a kecskeméti autónepperek (Üzletem)
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy gépjármű kereskedelemre szakosodott bűnözői csoporttal szemben. Az elkövetők az áfafizetési kötelezettség kijátszása érdekében cseh és magyar honosságú cégeket felhasználva több mint 600 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
jún. 18
13:54
Okostelefonos alkalmazás segíti az aratást Kínában (Magro)
A felhőplatform asztali változatán különböző oldalakon jelennek meg az aratógépek, a mezőgazdasági gépek javítóhelyei, a szervizközpontok és a gabonaszárítók helyei, így valós időben nyomon követhető a tartomány búza betakarításának előrehaladása.
jún. 18
13:56
Nagy falba ütközik az Apple? (Portfolio)
Az Apple komoly nehézségekkel néz szembe az EU új, digitális piacokra vonatkozó szabályozása miatt, mondta Margrethe Vestager, a blokk versenyjogi vezetője. Az Európai Bizottság még márciusban vizsgálatot indított az Apple ellen, a társaság akár jelentős bírságot is kaphat.
jún. 18
13:56
Rekordmagas a dolgozó nyugdíjasok száma (TőzsdeFórum)
Egyre szükségesebbnek látszik a hazai nyugdíjrendszer átalakítása. A KSH adatai szerint rekordmagas azon 65 év feletti magyarok száma, akik a nyugalmas időskor helyett inkább tovább dolgoznak. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértői úgy vélik, a tudatosan tervezett visszavonulás teremtheti meg az anyagilag is stabil, békés időskort. Az egészség veszélyezte
jún. 18
13:58
Atomerőművek sorát kellett azonnal lekapcsolni, olyan történt az európai energiapiacokon (Portfolio)
A francia villamosenergia-árak negatívba fordultak, mivel a kereslet csökkenése és a megújuló energiaforrások növekvő termelése miatt néhány atomreaktor leállt.
jún. 18
13:58
Az Y és Z generációs munkavállalók preferenciái (TőzsdeFórum)
A Deloitte 2024-es, immár 13. éve megjelenő Global Gen Z and Millennial kutatása világszerte 44 országban közel 23 ezer válaszadó bevonásával vizsgálta az Y és Z generációs munkavállalók munkához és munkahelyhez fűződő viszonyát. A felmérés betekintést nyújt abba, miként boldogulnak az Y és Z generáció tagjai a mai, gyorsan változó világban, és mik
jún. 18
14:00
Népszerű szolgáltatást kukázott ki hirtelen az Apple: rengeteg iPhone-os bosszankodhat (Pénzcentrum)
Az Apple bejelentette, hogy megszünteti saját hitelprogramját az Egyesült Államokban, és a jövőben harmadik fél által nyújtott hitel- és betétkártya szolgáltatásokon keresztül fogja kínálni a részletfizetési lehetőségeket - számolt be a BBC.
jún. 18
14:00
A NAV segít bepakolni a poggyászt, hogy ne legyen gond a határon (vg.hu)
Hány szál cigaretta?
jún. 18
14:00
Új személyautó értékesítési igazgatót nevezett ki a Mercedes-Benz Hungária Kft. (Digital Hungary)
Szabó András tölti be a Mercedes-Benz Hungária Kft személyautó értékesítési igazgatói pozícióját 2024. május 15-től. A szakember az elmúlt 20 évben jelentős tapasztalatot szerzett az autóiparban.
jún. 18
14:06
A londoni metróban tesztelik a Gps-helyettesítő kvantumiránytűt (Gyártástrend)
A londoni Imperial College tudósai különleges tárgyakat szállítanak a londoni metróban. A tárgyak között van lézer, rubídiumatom, vákuumkamra. Az alkatrészekből egy új navigációs rendszert építenek és tesztelnek: a Gps-helyettesítő kvantumiránytűt.
jún. 18
14:12
A Bitcoin hashrate szerint zajlik a “bányász kapituláció” (Kripto Akadémia)
A Bitcoin hashrate megtörte 18 hónapja tartó emelkedő trendjét, ami bányászok esetleges kapitulációját jelzi a felezés következtében csökkent BTC hozamnak és a növekvő energiaáraknak köszönhetően. A letörés a hash rátában azt is jelezheti, hogy egyes miner ​​cégek eladják bányászott Bitcoin-jukat – ahogyan azt Ki Young Ju, a CryptoQuant on-chain el
jún. 18
14:12
Feldman Zsolt: fedezi a belföldi szükségletet az idei meggytermés (hirado.hu)
Magyarországon a meggy a legősibb gyümölcsök egyike.
jún. 18
14:12
Ukrajna új csodafegyverrel tartaná nyomás alatt a Krím félszigetet (vg.hu)
Ukrajna az új drónhajójával több mint hetven kilométer per órás sebességgel száguldhat a tengeren.
jún. 18
14:12
Egy korszak véget ért: leállhat a kamatvágással az MNB (Bank360 blog)
Júniusban már csak 25 bázisponttal csökkentette a monetáris tanács az alapkamatot. Holnaptól 7 százalékos a ráta, az év végéig már csak időnként lehet szó kisebb kamatvágásokról. A kölcsönfelvevők sem számíthatnak arra, hogy a bankok jelentősebben csökkentik a hitelkamatokat a második félévben.
jún. 18
14:15
A románok alig ötöde megy évente fogászati szűrésre (ProfitLine)
Romániában a lakosság mintegy kétharmadának van rossz foga, és kevesebb mint 20 százaléka jelentkezik évente legalább egyszer fogászati ellenőrzésre - közölte kedden a Hotnews.ro hírportál a román fogorvosi kamara friss tanulmányának következtetéseit ismertetve.

Keresés