Vadon élő állatokat természetes környezetükben megfigyelni mindig nagy élmény – és ehhez sokszor nem is kell vadasparkba látogatnunk. Ugrándozó és falatozó mókusokat például Újpesten is láthatunk minden nap, ha útba ejtjük a Farkas-erdő szélén található Mókaligetben a mókusjátszóteret, amely a K&H állatbarát ligetek programhoz kapcsolódóan jött lét
Játékos módon tanít programozást gyerekeknek a 18 éves vállalkozó robotika csomagja, a Megoldások a holnapért kihívás tavalyi díjazottja a népszerű televíziós műsorban is bizonyított. A Samsung és az EdisonKids közös programja a technológia iránt érdeklődő diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy elismert szakemberekkel együttműködve gondolkodó közös
A legfrissítőbb gyümölcsökből készültek a Waterdrop nyári italkockái, amelyekkel pillanatok alatt üdítőt varázsolhatunk a kulacsunkba. A kizárólag természetes összetevőket és értékes B- és C-vitaminokat tartalmazó, alacsony kalóriatartalmú limonádékkal gondtalanul élvezheted a nyarat, miközben a környezet is kíméled.
A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) kutatói figyelmeztetnek: az Mpox (Majomhimlő) vírus egy új, veszélyes törzse nemzetközi terjedés előtt állhat. Ez a változat súlyosabb tüneteket és magasabb halálozási arányt mutathat, mint korábbi társai - közölte a Sky News.
A Liszt Ferenc repteret üzemeltető cégben kisebbségi tulajdont vásárló Vinci vezetőjével egymilliárd eurós beruházásról, új terminálról is tárgyalt a miniszterelnök.
Az Alphabet leányvállalata, a Waymo kedden bejelentette, hogy autonóm fuvarozási szolgáltatása, a Waymo One immár mindenki számára hozzáférhetővé vált San Franciscóban. A vezető nélküli járművek piaci megjelenése jelentős kereskedelmi sikereket ígér az autógyártók számára, még akkor is, ha a szabályozás továbbra is szigorú marad.
Az RTL Híradó beszámolója szerint hiába kötelező, csak kevesen zuhanyoznak le, mielőtt bemennének a strandok medencéibe, ami veszélyes lehet. Különösen igaz ez akkor, amikor dezodoros, naptejes testtel megy valaki a klóros vízbe.
A hazai kkv-knak az ESG terén szemléletformálásra, képzésre és konkrét eszközökre van szükségük - derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) kutatásából. A BGE ezen igényekre válaszul Magyarország legnagyobb üzleti képzőhelyeként számos, fenntarthatósággal kapcsolatos képzést indított már és tervez indítani a karbon managementtől az ESG beszámolá
Az elmúlt héten szinte minden mémcoin piros zónába került. A vezető mémcoinok, mint a BONK és a FLOKI, 20,9% és 22,3%-os csökkenést mutattak, míg a WIF drámai, 37,5%-os zuhanást tapasztalt. Míg mára a mémérmék ismét megindultak felfelé. Ez a bizonytalan helyzet zavart okozott a befektetők körében, akik többsége nyári bikapiacra készült. Azonban szá
A Mavir jelenlegi elszámolási mérési adatai szerint hétfőn déltájban felülmúlta a 3190 megawattot az 50 kW feletti naperőművek termelése, az új negyedórás csúccsal idén negyedszer dőlt meg az ipari létesítmények rekordja.
Szerdán indítják el idei balatoni elsősegélynyújtó szolgálatukat a Magyar Vöröskereszt önkéntesei 13 tóparti település 19 strandján - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
A kripto piaci visszaesést a Shiba Inu befektetők sem ússzák meg, a szélesebb körű korrekció szeretett mém érméjüket is érinti. A mém érme medvés fordulatot vett és negatív irányba mozdult, tegnap pedig újabb 4,68%-ot esett, ami azt jelezheti, hogy a több hónapja tartó támogatás eleshet. A Shiba Inu ára csak júniusban több mint 42%-ot esett, […]
A Google ismét változtat keresési eredményeinek megjelenítésén. A 2021 októberében bevezetett folyamatos görgetés funkció, amely a közösségi média feedek végtelen görgetéseit tükrözte, hamarosan eltűnik. Ezt a funkciót először mobil eszközökön vezették be, majd 2022 végén az asztali verzióra is kiterjesztették - jelentette a The Verge.
Megduplázódott azoknak a bankfiókoknak a száma, ahol hétfőtől be lehet nyújtani az otthonfelújítási támogatás igénylését. A már korábban megnyílt 128 Mfb Pont Pluszból most már 266 várja a jelentkezőket a maximum 6 millió forintért - írja a teljes listát is közlő Bank360.hu.
Hatékonysága növelése, jövedelmezősége javítása érdekében megtisztítja portfólióját a Gloster Infokommunikációs Nyrt., amely eladja egyes kisebb leányvállalatait és a vételárból a gyorsan növekvő nagyobb leányvállalataiban szerez további üzletrészeket - közölte az informatikai szolgáltató cég kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált.
Van-e értelme még nyomtatott magazinokat kiadni? Milyen jövő vár az agárújságírásra? A szaksajtó szerepéről és a média átalakulásáról beszélgettünk legújabb Podcast adásunkban.
A múlt héten látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kam
Több éves visszaesés után helyreállni látszik a fogyasztói bizalom, így a kiskereskedelem lehet a gazdasági növekedés legfőbb hajtóereje idén - mondták az MBH Bank keddi sajtórendezvényén a hitelintézet szakértői Budapesten.
Két évvel ezelőtt, amikor a háború kitört, az infláció meglódult és már a járvány miatt bevezetett moratóriumok nagy része is véget ért, arra számított a magyar bankszakma, hogy hét év után először újra egy jelentős bedőlési hullám veszi kezdetét a lakossági hiteleknél, és 2024-ben fogjuk elérni az új, az előzőnél persze alacsonyabb nemteljesítési
Grósz Jenő (címlapképünkön), a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke 2024. szeptemberétől a Lidl anyavállalatánál régiós igazgatói pozícióba kerül. Több országért tartozik majd felelősséggel
Június 24-én hatályossá vált a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló "Kibertan törvény" IT követelményrendszerét tartalmazó kormányrendelete. A NIS2 törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet megjelenése egyformán jelentős lépés a jogszabállyal érintett cégek, a leendő auditorok és a tanácsadók számára is. A 120 old
Sertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva egy román férfi, a pénzügyőrök az M44-es autóút egyik pihenőjében állították meg a járművet Békés vármegyében – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kedden az MTI-t.
2022. január 1. óta a mezőgazdasági területekről származó hulladékból és maradványanyagokból előállított bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok alapanyagául szolgáló mezőgazdasági biomassza kizárólag olyan földterületen termeszthető, amelyre vonatkozóan évente tápanyag-gazdálkodási terv készül – írja
A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28 százalék akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workf
A dél-koreai kormány kedden azonnali biztonsági vizsgálatot rendelt el a magas kockázatú gyárakban országszerte azt követően, hogy egy akkumulátorgyárban pusztító tűzvész halálos áldozatokat követelt – közölte az MTI.
Egy európai akció keretében tart ellenőrzést a rendőrség csütörtök reggeltől péntek reggelig vonatokon és pályaudvarokon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
Sikeres tőzsdei jelzáloglevél-csereaukciót tartott kedden az MBH Jelzálogbank, a beérkezett, összesen 9,6 milliárd forint ajánlatból 5,6 milliárd forintot fogadott el - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Globálisan a munkavállalók csaknem fele (45 százalék) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt, mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi a dolgozókat - derült ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből, amel