2024. június 27. csütörtök

jún. 27
20:18
Robotaxik vehetik át az irányítást Zágrábban (vg.hu)
A forradalmian új szolgáltatás Mate Rimac nevéhez fűződik, aki az autókat is maga gyártja hozzá.
jún. 27
20:18
Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek (Agrofórum)
Új pályázati felhívás jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének, valamint a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
jún. 27
20:18
W by Roadster néven új lap indul (Media1)
Egy évente kétszer megjelenő új bookazine indítását jelentette be néhány perccel ezelőtt a magyar tulajdonú Player Media Group.
jún. 27
20:20
Egyre fogynak a kisboltok - térképen mutatjuk, hol a legnagyobb a csökkenés (vg.hu)
Budapesten és Tolna vármegyében működik a legtöbb kisbolt.
jún. 27
20:24
Egy madár, mely megállíthatta volna a fertőzéseket terjesztő kullancsokat (Magyar Mezőgazdaság)
Jó lenne, ha tisztában lennénk a fajok jelentőségével, és ismernénk a köztük szövődő titokzatos kapcsolatokat. Ez a galambfaj például, lehetséges, hogy megállíthatta volna a fertőzéseket terjesztő kullancsokat.
jún. 27
20:24
Effekt 2030: Indul a vállalati Esg megoldások idei megmérettetése (Üzletem)
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az Esg megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környeze
jún. 27
20:30
Jogalkotás, együttműködés, koordináció: ezzel jár, ha egy ország az Európai Unió soros elnöke (vg.hu)
Sokféle feladata van annak, aki átveszi fél évre a stafétát.
jún. 27
20:42
Találkozás a borszakma krémjével - Winelovers X - Experts, Exhibition, Exclusivity (ProfitLine)
A Winelovers Wine Awards borverseny keretében megrendezésre kerülő kísérő program egy exkluzív kóstolási lehetőség nemzetközi és hazai szaktekintélyekkel, kereskedőkkel, borbár- és étterem tulajdonosokkal. Egy olyan kivételes alkalom, amikor a szakma legnagyobb neveivel találkozhatsz, és ahol akár egy Master of Wine-nal is szóba elegyedhetsz két po
jún. 27
20:48
Száraz falevélből készül az újfajta papír +Videó (Agroinform)
Világszerte az összes ipari célú fakitermelés több mint 30 százalékáért a papír gyártása a felelős. Most ez megváltozhat.
jún. 27
20:48
1 billió Pepét áthelyeztek a Binance-re: mit jelent ez a Pepe árfolyam-előrejelzés szempontjából? (BitcoinBázis)
A népszerű mém érme Pepe ára tegnap 4%-kal nőtt, és 0,00001247 dolláron forgott. Eközben a szélesebb kriptovaluta piac alig mozdult az elmúlt 24 óra alatt. Az elmúlt hét során a Pepe 7%-ot nőtt. A két hetes intervallumban azonban 5%-ot, az elmúlt 30 nap alatt pedig 25%-ot esett. A közelmúltban történt esések ellenére a közkedvelt Ethereum […]
jún. 27
20:54
VSquare: titkos egyezkedésbe kezdett a kormány és a főváros, jöhet az olimpia? (Portfolio)
Budapest újra pályázhat a nyári olimpiai játékok megrendezésére, legalábbis erről folynak tárgyalások a háttérben a kormány és a Fővárosi Önkormányzat között – számolt be a VSquare alapján Telex.
jún. 27
20:54
Paksi bővítés: gördülhetnek még akadályok az új atomblokk építése elé – a német exportügynökségé a végső szó (vg.hu)
Hetven éve adták át a világ első atomreaktorát.
jún. 27
20:54
Tovább esett a születésszám, nem hozzák az eredményeket a családtámogatások (Bank360 blog)
11 százalékkal kevesebb gyermek született 2024 májusában, mint egy évvel ezelőtt, a teljes termékenységi arányszám is jelentősen csökkent.
jún. 27
20:56
Apple frász: mi lesz a téves levonásokkal és hogyan védekezhetünk ellenük? (Bank360 blog)
Ahány bank, annyiféle tanács és megoldás a tegnapi botrány kapcsán, amiben Apple eszközök keresztül tömegesen vontak le pénzeket magyar bankszámlákról. Van, ahol automatikusan visszakapják a pénzüket a téves levonások károsultjai, mások az Apple-hez küldik a pórul jár klienseit és a limitek módosítását tanácsolják. Megnéztük, hogyan kaphatják vissz
jún. 27
21:00
Veszélyes dolgot tervezhet Putyin: kiszivárgott, erre készül a Nyugattal szemben az orosz elnök (Pénzcentrum)
A Kreml bejelentette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ukrajnai konfliktusban való komolyabb részvétele miatt fontolgatja a Nyugattal fenntartott diplomáciai kapcsolatok esetleges leminősítését, de még nem hozott döntést - tudósított a Reuters.
jún. 27
21:00
Részletek derültek ki a Budapestre tartó vonat balesetéről (vg.hu)
A fényjelzések nem működtek a vasúti átkelőhelynél, ahol a baleset történt.
jún. 27
21:06
Utoljára 2008 előtt ment ilyen jól a befektetési bankároknak (vg.hu)
A Jeffries számai felfelé tolják a Wall Street várakozásait De komolyabb fellendülést a kamatvágástól vár a piac.
jún. 27
21:18
Riasztást adtak ki Budapestre, hatalmas vihar csap le a fővárosra (vg.hu)
Rövid idő alatt 25-30 milliméter eső eshet.
jún. 27
21:20
EU-csúcs - katonák kiképzését, lőszert és légvédelmi rendszereket ígért Ukrajnának az unió (vg.hu)
Biztonsági megállapodást írt alá Ukrajna és az unió.
jún. 27
21:24
5 kreatív szépség levendulából, amit bárki el tud készíteni (Magyar Mezőgazdaság)
A levendula az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógy-, fűszer- és dísznövény. Enyhe idegnyugtató hatású, fájdalomcsillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az alvászavarokat. Népszerűsége ma is töretlen, használjuk bátran!
jún. 27
21:30
Magyar Levente: Kína vált mára Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává (hirado.hu)
Magyar Levente a Fujian Befektetési Fórumon arról beszélt, hogy a délkelet-kínai tartomány delegációjának látogatása egy láthatatlan sorozatba illik.
jún. 27
21:36
Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot (Portfolio)
Hiába egy általános, csak a következő ciklus politikai céljait nagyvonalakban körül író, jogilag nem kötelező érvényű szöveg a Stratégiai Menetrend, most Franciaország és Németország teleírta módosító javaslatokkal a 2024-2029-es időszakra vonatkozó iránymutatást. Más tagállamok is kiegészítéseket tennének a szöveghez, de Berlin és Párizs vélhetően
jún. 27
21:36
Bolgár belharc: az államfő nem utazik el a NATO-csúcsra, mert a kormány támogatja Ukrajnát (vg.hu)
A bolgár kormány túl sokat segít Ukrajnának, az elnök ezt már nem bírja.
jún. 27
21:36
Újra felfedezték a budapesti piacot a külföldiek (MMonline)
Hosszabb időtávon, azaz az utóbbi másfél-két évtizedben komoly fordulat állt be a tőzsdék világában, ami a lakossági megtakarításokat is érinti. Az online kereskedés elérhetősége és az árfolyamok hosszú távon látható jelentős emelkedése is szerepet játszott abban, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbé váltak a részvények. Ugyanakkor ebből a
jún. 27
21:48
A Micron amerikai chipgyártó vártnál jobb negyedéves adatokat közölt (ProfitLine)
A Micron Technology amerikai memóriachip-gyártó korrigált nyeresége meghaladta a vártat, az árbevétele valamivel felülmúlta az elemzők által becsültet a 2024-es pénzügyi éve május végén záródott harmadik negyedévében.
jún. 27
22:00
JPMorgan: hibás volt a Fed recessziós stressztesztje (vg.hu)
.
jún. 27
22:00
Félmilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztották el a dunántúli számlaláncfűzők (Üzletem)
A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a Merkur bevetési egység kommandósaival karöltve.
jún. 27
22:02
Néhány használtruha-kereskedőből Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává vált Kína (vg.hu)
Virágoznak a magyar kínai kapcsolatok.
jún. 27
22:18
Nem film, ez már a valóság: emberarcú robotokat gyártottak, még a bőrük is igazi (Pénzcentrum)
Japán tudósok, a Tokiói Egyetem szakemberei vezetésével, emberi bőrből készítettek robotarcot, amely nem csak élethű megjelenést kölcsönöz a gépeknek, hanem képessé teszi őket a sérüléseik önálló gyógyítására is, ezzel új dimenziót nyitva a humanoid robotika világában számolt be róla a Daily Mail
jún. 27
22:18
Őrült módjára rohamoznak az oroszok, csütörtökön száznál is több összecsapás történt (vg.hu)
Magasabb fokozatba kapcsolt a háború.
jún. 27
22:48
Emberek százmillióit is elérheti a Budapestet népszerűsítő reklámfilm (ProfitLine)
Világszerte százmilliókhoz juthat el a Budapestet népszerűsítő legújabb turisztikai reklámfilm, a hatásai máris mérhetők az előfoglalási adatokban - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
jún. 27
22:54
Orbán nem szavazza meg von der Leyent, meglepő jelölt mellé állt (Portfolio)
Rövid EU-csúcsban reménykedik mindenki Brüsszelben, bízva abban, hogy miután a Stratégiai Menetrendet is sikerült áttolni még csütörtökön a tanácsi szavazáson, és nem sokkal este 10 után ráfordultak a tagállami vezetők a csúcspozíciókról szóló vitának. Orbán Viktor miniszterelnök tűnik az egyetlen biztos ellenzőnek, aki nem támogatja Ursula von der
jún. 27
23:00
Lemondásra szólította fel a 444 főszerkesztőjét az Amerikai Népszava (Media1)
A baloldali Amerikai Népszava úgy érzi, hogy a 444 olyan alpári stílusban és olyan szavakat használva írt Gyurcsány Ferenc DK-elnök Rónai Egonnak adott interjújáról, ami teljes mértékben elfogadhatatlanul ocsmány és egyúttal önleleplező. Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője azt szorgalmazza, hogy mások is kövessék a példáját és ne tám
jún. 27
23:12
Megjelent az idei Bisel fotópályázat felhívása (ProfitLine)
A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítjá
jún. 27
23:48
Közel a videójáték-metaverzum – NMHH-elemzés nem csak gamereknek (ProfitLine)
A videójátékokra ma már nem csupán szórakoztató vagy történetmesélő szoftverekként tekintünk, hiszen egyre népszerűbb közösségépítő funkciók is megjelentek bennük, így bizonyos szempontból sokkal inkább hasonlítanak a közösségi médiafelületekre. Egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) friss tanulmánya, amely
jún. 27
23:54
Konszenzus nélkül, de megválasztották az EU új vezetőit (Portfolio)
Csütörtök este az uniós vezetők megállapodtak a blokk következő öt évre szóló politikai vezetéséről. Ursula von der Leyent újra megválasztották az Európai Bizottság elnökének egy második ciklusra, António Costát az Európai Tanács elnökének, Kaja Kallast pedig a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztségre választották. A vezetők jóváhagytá

Keresés