Idén öt női vállalkozást díjaztak a Visa She's Next versenyén, a döntős pályázatok kreatívak, bátrak és sokszínűek voltak - közölte a Visa szerdán az MTI-vel.
Elindult a BinX, egy magyar alapítású és tulajdonú, vállalati fókuszú neobank - jelentette be Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezető igazgatója és Kis Ervin Egon, a BinX stratégiai vezetője. A társaság a vállalkozások számára a leggyakoribb fizetési műveleteket teszi elérhetővé, a Revolut és a Wise fintech gyökerű szolgáltatók kihívójaként azonosít
Az adóhatóság előzetes adatgyűjtés után két olyan tippadót is ellenőrzött, akik közösségi oldalakon hirdették tevékenységüket. Az ellenőrök egy hónapos előfizetést, tagságot vásároltak, de egyik esetben sem kaptak se bizonylatot, se számlát. A tipsterek kevés bevételről regéltek, de a bankszámlák árulkodtak.
A tavaly rekordszintűre ugrott adózott eredmény láttán a magyar állam végül nem 309, hanem 324 milliárd forintos osztalékot vett ki az MVM Zrt.-ből a 2023-as üzleti év alapján, a plusz 15 milliárd forintos osztalékot június végéig kell befizetnie az államkasszába a cégnek, igaz még ezután is marad neki 178 milliárd forint eredménytartaléka, ami szá
A román kormánykoalíció bejelentette, hogy 12,1%-kal, 3700 lejre emeli a havi bruttó minimálbért, ami több mint 1,8 millió munkavállalót érint országszerte, valamint kiterjeszti a bér 300 lejig terjedő adómentességét is.
Az idei nyár sok izgalmat tartogat a sportrajongók, szurkolók számára. Mind a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság, mind a 2024. évi Olimpiai Játékok eseményei számos lehetőséget teremtenek arra, hogy a nézők összegyűljenek, közösen drukkoljanak kedvenc sportolóiknak, csapataiknak és együtt koccintsanak az eredményekre. A Magyar Szeszipari Szövetség
A választék túlnyomó többségét jelenleg is magyar tojások teszik ki. A magyar tojástermelők szerint az üzletlánc az importtal "kaotikus állapotokat" teremthet a hazai tojásárakban.
Az ukrán és a magyar rendőrök együttműködésével sikerült felszámolni egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó online csalásokra szakosodott callcenter-hálózatot. A banki csalásokról és a kiberbiztonságról Financial IT konferenciánkon is szó lesz. Regisztráció és !
Két internetes fogadások tippadásával foglalkozó embert ellenőriztek a pénzügyőrök, mindkét esetben egy hónapos előfizetést, tagságot vásároltak, de bizonylatot és számlát nem kaptak - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Eredetileg június 3-i indulással tervezték, ám egyelőre késik – talán néhány hetet – az a régóta remélt felújítási program, amely egy kis lendületet adhat a korosodó és energetikai szempontból egyre inkább elavult hazai lakásállomány korszerűsítésének.
A 2023-as üzleti év vegyes eredményeket hozott a legnagyobb magyar sörgyártók számára. Míg a Borsodi, Heineken, Dreher és Carlsberg nettó árbevétele egyaránt nőtt, az adózott eredmények már nem mutattak ilyen pozitív képet. A Borsodi és a Carlsberg veszteséges évet zártak, előbbi mínusz 3 milliárd, utóbbi mínusz 196 millió forinttal. Ezzel szemben
A lakosság 16%-a szerint alkalmas ez az időszak a hitelfelvételre, amely arány valamivel több, mint 1 millió főt jelent – derült ki az Impetus Research 2024 áprilisában készült, a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatív online kérdőíves felméréséből.
Cees ‘t Hart, a Carlsberg Csoport új vezérigazgatója, a Harvard Business Review-val osztotta meg vezetői tapasztalatait. Cees az első napján egy speciális kártyát kapott, ami közvetlenül a 20. emeleti sarokirodájába vitte. Ez a pozíciójával járó kiváltságok egyike volt, de gyorsan rájött, hogy ezzel elzárja magát a többi munkatárstól... Új irodai e
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali Amazonas Latin Amerika Részvény Alap a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
A balkáni lőporoshordó újabb robbanás közeli állapotához az vezetett, hogy az ENSZ-ben májusban olyan határozatot fogadtak el, amellyel emléknapot hoztak létre a srebrenicai népirtás áldozatainak emlékére. Az áldozatok rokonai üdvözölték a döntést, Szerbia és a szerb többségű boszniai Szerb Köztársaság vezetői azonban elutasították a határozatot, a
5-7 év megtérüléssel számol az MVM Csoport a Shah Deniz-földgázmezőben megvásárolt 5 százalékos részesedése után - mondta el Bakuból nyilatkozva az InfoRádiónak Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. Az azeri mező a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezője, az éves kitermelése jelenleg mintegy 30 milliárd köbméter, vagyis a teljes hazai fel
Közel félmilliárdos mínuszban zárt a Fidesz-közeli HírTV Zrt., amely már harmadik éve csak viszi a pénzt, nem pedig hozza. Pedig a HírTV reklámértékesítését végző, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Atmedia ezúttal is masszívan nyereséges lett és a HírTV legnagyobb versenytársa, az ATV is nyereséges éven van túl.
A Sport TV-t üzemeltetőt AMCNI CNE meghosszabbította a legnagyobb major dartsversenyek, így például PDC-dartsvilágbajnokság közvetítési jogairól szóló megállapodást. A legnagyobb sztárok és legrangosabb dartsversenyek Magyarországon kizárólag a Sport TV-n lesznek láthatók az elkövetkező években. (kiemelt fotón: Luka Humphries a világbajnokság címvé
A Volánbusz járataira szóló menetjegyek – a busztársaság saját jegyértékesítési hálózatán kívül – már nemcsak a MÁV-Start pénztáraiban és jegykiadó automatáiban, hanem – öt százalékos kedvezménnyel – a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban is megvásárolhatók. A MÁV-appban vagy a jegy.mav.hu oldalon megváltott jegyek csak a helyközi-távolsági autóbuszjáratokr
Kihívást jelent megfelelni a fenntarthatósági szempontoknak a hazai cégek szerint. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A hazai cégek visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat is, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. A fel
Az energiaválság egyik fontos tanulsága, hogy a piacok minden nehézség ellenére működőképesek maradtak, a krízis egyúttal szükségessé tette a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló uniós rendelet (Remit) felülvizsgálatát, amelynek módosítása tovább erősíti a nagykereskedelmi piacok felügyeletét - mondta Ságvári Pál,
Májusban átlagosan 49 700 forint volt a megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, ami 14 százalékkal haladja meg a márciusi lakásbiztosítási kampány során közvetített szerződések átlagos díjszintjét, és gyakorlatilag megegyezik az előző év első felében tapasztalt értékkel – közölte az Insura.hu biztosításközvetítő csütörtökön az MTI-vel, saját adatai
A Ripple, az üzleti blokklánc és kriptomegoldások vezető piaci szereplője, új partnerséget jelentett be a határokon átnyúló fizetések legnagyobb globális vállalkozásával, a Clear Junction-nel. A Clear Junction a határokon átnyúló fizetési kihívások áthidalására szakosodott vállalat, elsősorban engedélyköteles pénzügyi tevékenységet folytató intéz
A Microsoft legfrissebb CyberSignals jelentése rámutatott, hogy 2024 márciusa és májusa között az ajándékkártyákkal kapcsolatos csalások száma 30%-kal emelkedett, míg a tavaly karácsonyi időszakban ez az arány 60% volt. Ez a jelentős növekedés jól mutatja a probléma súlyosságát.
A Robinhood népszerű kripto- és részvénykereskedelmi platform, bejelentette, hogy megvásárolja a Bitstamp-et, a világ legrégebbi kripto tőzsdéjét, egy potenciálisan 200 millió dolláros üzlet keretében. Az akvizíció célja, hogy Robinhoodot jobb helyzetbe hozza a globális terjeszkedéshez, különösen az Egyesült Államokon kívül. We’re accelerating Robi
Jó volt a hangulat ma az európai tőzsdéken, csak délután veszítettek valamelyest a lendületükből a tőzsdék, miután az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően bejelentette a ciklus első kamatvágását. A döntés nem jelentett meglepetést, a piac is 25 bázispontos vágásra számított, viszont nem kaptunk előretekintő iránymutatást a kamatkilátá
Csökkenő mértékben zsugorodott az építőipari aktivitás az euróövezetben májusban a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett felmérése szerint.