Keynote speaker Erős Antónia Riporter, szerkesztő, műsorvezető Egyes szakértők szerint a tavalyi évet jellemző feszített munkaerőpiaci helyzet – az eltűnő jelöltek és az extrém toborzási nehézségek – idén enyhülni látszik, ám mások véleménye alapján ez csupán a látszat, és a toborzási nehézségek mérséklődése mindössze annak tudható be, hogy nem csu
Nagyon szép hozamokat biztosított 2023 a kötvényalapok befektetőinek, nagyon ritka, hogy ilyen nagy áremelkedést lehet látni. De a jelenleg hét százalék közelében levő állampapírhozamok még mindig nem éppen alacsonyak, így a kötvénybefektetések is vonzóak maradnak. A forint is viszonylag erős maradhat, mert az inflációs cél eléréséhez nem engedhető
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 594 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 610 forint volt, a magyar ár 2,6 százalékkal, azaz 16 forinttal volt alacsonyabb. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 601 f
A fővárosi repülőtér az ország elsődleges kapuja, 2023-ban a külföldi látogatók többsége repülőgéppel érkezett. A magyar turizmus elsőrendű stratégiai célja hazánk elérhetőségének fejlesztése. A Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejleszté
2024. áprilisában az ipari termelés volumene 6,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg munkanaphatástól megtisztítva 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagyobb területen is intenzív marad a gomolyfelhő-képződés, illetve kevés fátyolfelhő is lesz felettünk. Foltokban pára, köd képződhet. Habár este várhatóan csökken a záporok, zivatarok számossága, az éjféli óráktól nyugat felől újabb hullámban lehet számítani kialakulásukra, írja a Met.hu.
Amszterdamban hirdették ki a GEMA Awards nyerteseit. A versenyzők között, többek mellett számos Netflix, Warner Bros., Sky Creative videószpot is helyet kapott, azonban a legjobb dokumentumfilmhez készült reklámszpot kategóriában nem tudtak versenybe szállni. Bár a második helyezett egy BBC alkotás lett, az aranyérmet a Viasat World médiavállalat,
A digitális eszközök használatának otthoni szabályairól, társadalmi és egyéni hatásairól, valamint a klímára gyakorolt következményeiről beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
Idén 1,21 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, négy százalékkal többet a tavalyinál. Az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült legfrissebb előrejelzés szerint – bár korábban csak 2,8 százalékos idei bővüléssel számoltak – idén négy százalékkal nőnek az okostelef
Folyamatosan igyekszünk felhívni az állampolgárok és a vállalkozások figyelmét a kibertérben rájuk leselkedő veszélyekre – dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke lapunk villámkérdéseire válaszolt.
Elkészült a DuckDuckGo adatvédelem-fókuszú böngésző saját mesterséges intelligencia alapú chatbotja, amely nem rögzíti a beszélgetéseket – így anonim módon, személyes
Immár huszadik éve rangsorolja a világ legjobb egyetemeit a neves brit vállalat, a Quacquarelli Symonds. A tavalyi évhez hasonlóan az új világranglistán is tizenegy magyar egyetem szerepel.
2024 áprilisában az ipari termelés volumene 6,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg munkanaphatástól megtisztítva 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban hárommal több munkanap volt, mint 2023 áprilisában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ad
Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.
A fokozódó kereslet mellé bővülő kínálat társul az idei évben a balatoni ingatlanpiacon. A tó környéki ingatlanok iránt érdeklődők 70 százaléka a megfizethetőbb, használt házak és lakások közül választana. A Duna House idei tranzakciós adatai szerint az északi parton 10 százalékkal magasabb négyzetméterárakon lehet ingatlant vásárolni, mint a délin
Újabb csalásra figyelmeztet az OTP Bank. A pénzintézet 1 millió forintos napi limitet állított be az átutalásokra, a csalók pedig azzal keresik meg az ügyfeleket, hogy emeljék meg a limitet, és utalják el a számlájukon lévő összeget.
A központi bankoknak kiemelkedő szerepük van a gazdaság állóképességének biztosításában. Az első központi bank létesítésének gondolata a XVII. században merült fel. A központi bankok rendszere azonban csak a XX. században teljesedett ki. Múlt és jövő egyidejűleg határozzák meg a központi bankok tevékenységét. Cikkünkben a központi bankok működését
A Society Artisanal, mely a Kongói Demokratikus Köztársaság kézműves bányászszövetkezeteivel együttműködve konfliktusmentes aranyat exportál, partnerséget kötött a Minespiderrel, hogy blokklánc-alapú nyomonkövetést és digitális termékútleveleket biztosítson az arany eredetének és fenntarthatóságának igazolására - írta meg a Mining.com.
Egy új kutatás szerint a repülés közbeni alkoholfogyasztás jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet, különösen az idősebb vagy beteg utasok számára, mivel csökkenti az oxigéntelítettséget és növeli a pulzusszámot - tudósított a Deutsche Welle.
Befejeződött az a több elemből álló turisztikai fejlesztéssorozat Orosházán, amelyre a Békés vármegyei település 820 millió forint uniós forrást fordíthatott – közölte az önkormányzat. A csaknem 26 ezer lakosú város önkormányzata eredetileg 650 millió forintot nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán, maj
Az európai uniós tagországok szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 7 százalékkal 452,6 millióra emelkedett 2024 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. A jelentés szerint januárban az uniós szálláshelyek 133,9 millió éjszakát regisztráltak (+3 százalék 20
Az orosz központi bank az általános piaci várakozásoknak megfelelően 16 százalékon tartotta az alapkamatot pénteki kamatdöntő ülésén. Sorozatban negyedszer döntött így, de jelezte, hogy júliusban emelésre kerülhet sor – írja a távirati iroda. A pénteki döntés után a jegybank közleményt adott ki, amelyben egyebek között hangsúlyozta, hogy az infláci
A tollas kedvencek gazdái pontosan tudják, milyen odaadó és szórakoztató társ tud lenni egy madár. Kutatások szerint kiskedvencek, így a madarak közelsége is megnyugtató, stresszoldó hatással lehet az emberre. Emellett a játszótárs és a barát szerepét is betölthetik az életünkben.
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jóval több új munkahely jött létre májusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig a várt stagnálás helyett emelkedett az előző havihoz képest. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) pénteken ismertetett adatai szerint a mez
A makrogazdasági helyzet stabilizálódásával a központi bankok elkezdték monetáris politikájukat lazítani, ahogyan arra a 2023-as előrejelzések alapján számítani lehetett. Az
Több mint 35 YouTube csatorna élőben közvetítette Elon Musk deepfake verzióját a legutóbbi SpaceX Starship indítás során, hogy megtévessze az űrrajongókat és kriptobefektetőket. Az élő közvetítésekben egy mesterséges intelligencia által generált Musk hang ígért a nézőknek megduplázott hozamokat a kriptovaluta befizetéseik után. Mi történt? Több min
Fillérekért megvásárolt zsibvásáros kincsekből jól menő online vállalkozást felépíteni nem lehetetlen, ezt igazolja a Sandi Antik története is. A Vatera a régiségekkel foglalkozó házaspár tapasztalatait gyűjtötte össze, hogy segítse a bolhapiacozókat az online értékesítésben. A siker érdekében érdemes jól tájékozódni, hiszen az egyes korszakok, műv
Folyósított összegben már csúcsközelben van a lakáshitelezés, a szerződések számában viszont még komoly az elmaradásunk. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint épp ezért zajlik továbbra is komoly kamatverseny a bankok között az ügyfelekért.
A védelmi ipar Európa-szerte és uniós szinten is ugrásszerű fejlődés előtt áll. E folyamatot megalapozó intézkedésként 2024. március 5-én az Európai Bizottság az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével közös nyilatkozatban megjelentette az Európai Unió első Védelmi Ipari Stratégiáját (European Defence Industrial Strategy - EDIS), amely
Az ipar teljesítményének helyreállását továbbra is a háború negatív hatásai miatt gyengélkedő európai gazdaság, különösen Magyarország legfontosabb külpiaca, a német gazdaság alacsony teljesítménye késlelteti. Ahhoz, hogy az exportaktivitás újból növekedésnek indulhasson - a kormány által is képviselt - azonnali tűzszünetre és békére van szükség -
Az elmúlt száz évben a fajtanemesítés az egyik legfontosabb szakmai pillérét adta a magyar mezőgazdaságnak. A kihívásokkal teli időszakban különösen felértékelődött a fajtakérdés, a belföldi intézmények által nemesített, magyarországi viszonyokra adaptálható fajták jelenléte - mondta Feldman Zsolt a megalapításának 100. évfordulóját ünneplő szegedi