A forint múlt héten végig 396 környékén mozgott az euróval szemben, hétfő reggel komoly erősödést látunk. Az euró is jelentős erősödést mutat a dollárral szemben, ami kedvező a forint számára. A héten egymást érik a fontos események, így visszatérhet a mozgás a devizapiacokra.
Munkaszüneti nap lesz a mai az egészségügyi dolgozóknak. Július 1-jén tartják ugyanis a Semmelweis-napot. Mint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tudatta: zárva lesznek a háziorvosi rendelők, a fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, a gyógyszertárak.
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok zöme még nincs felkészülve a zöld átállásra – derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból. A vállalatvezetők fenntarthatóság iránti pozitív attitűdje szilárd, egyre tájékozottabbak is a követelményekkel kapcsolatban, ugyanakkor tartana
Mintegy 165 ezer okosmérő telepítését fejezték be június végével az E.ON szakemberei a Dunántúlon és Pest vármegyében egy Európai Unió által finanszírozott beruházás keretében. A legmodernebb készülékek részben a családi
Új részletekre derült fény a világ legrégebbi analóg számítógépének, a híres antiküthérai szerkezetnek működésével kapcsolatban. Mindez a gravitációs hullámok tanulmányozására kifejlesztett technológia segítségével vált lehetővé. Az antiküthérai szerkezet: Az ősi technológia csodája A világ legrégebbi ismert analóg számítógépének tekintett antiküth
Olcsóbbak az idénygyümölcsök tavalyhoz képest, a zöldségek nagy része sem drágult a nagybani piacok árai alapján – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet jelentésében. A június közepi kínálatot vizsgálva közölték, hogy a sárgadinnye kilója fajtától függően átlagosan 400-500 forintba került kilogrammonként, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest 26
1,37 milliárd forintért vette pénteken saját részvényeit az OTP - derült ki a bank tájékoztatásából. Ilyen nagy volumenű vásárlásra nem volt még példa a debruár óta tartó programban.
Összesen 50-54 eurócenttel (azaz 197-212 forinttal) lehet majd magasabb az EU-ban a gázolaj ára, amint bevezetik az ETS2-rendszert. Az új kibocsátáskereskedelmi modell célja, hogy visszaszorítsa a szén-dioxid-emissziót, míg a büntetőadóból befolyt tételből az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat támogassák.
A New Jersey-i születésű Mariam Todd 100 éves, vezet, főz és még mindig heti hat napot dolgozik. Úgy véli, minden az életmódon múlik: a legfontosabb a táplálkozás és az életszemlélet. Mariam annyira szereti a munkáját, hogy nem hajlandó munkának nevezni azt - ez is egy fontos összetevője a különleges életelixírnek, ami fitten tartja őt. - olvasható
Az OTP közölte, hogy az MRP Szervezet Javadalmazási Politikáiban meghatározottak alapján a nagybank és az MRP Szervezet között jelentős részvénymozgás bonyolódott le pénteken.
Áprilisban 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, márciushoz képest az export kiigazított volumene 1,2, míg az importé 1,8%-kal csökkent.
A kukorica termesztése során a növényvédelmi költségek döntő hányadát a gyomok elleni küzdelem teszi ki. Kórokozók ellen – a csávázást leszámítva – szinte nem is kell védekezni.
2024. áprilisban a kivitel volumene 13, a behozatalé 2,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az aktívum 1,7 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 1,4 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyenleg 17 millió euróval kisebb többletet mutatott az
Géprajongók figyelem! Íme a 6 részből álló gépbemutató sorozatunk negyedik része, amelyben Tolnai Péter, a Väderstad értékesítési és kereskedelmi vezetője mutatja be a gépeiket, melyeket a NAK Szántóföldi Napokon vonultattak fel. A mai nap főszereplője: Väderstad Tempo szemenkénti vetőgép! Nézd meg az interjút és ismerd meg közelebbről ezt a kivéte
A gyümölcsösökben az új trágyázási időszak mindig ősszel és kora tavasszal, a talajon keresztüli fenntartó trágyázással indul. Később, a nyár folyamán viszont kulcsszerephez jut a lombon keresztüli tápanyag-utánpótlás. Bár a gyümölcsösök fenntartó trágyázásához sem nélkülözhetők a talajvizsgálatok, de a termő gyümölcsösök esetén döntő jelentőségű a
Előzetes tervek alapján népesedésügyi minisztérium létrehozásán dolgozik a dél-koreai kormány az országot sújtó demográfiai problémák; az alacsony születésszám és az elöregedő társadalom okozta nehézségek kezelésére - jelentették helyi kormánytisztviselők hétfőn.
A mesterséges intelligencia használata munkahelyi környezetben megduplázódott az elmúlt 6 hónapban. A Randstad kutatása szerint minden hatodik magyar munkavállaló használ mesterséges intelligenciát a munkájához.A Microsoft és a LinkedIn a közelmúltban adta ki a 2024. évi Work Trend Index jelentést, amely bemutatja, hogyan alakította át a munkahelye
A magyar építőanyag-gyártók felkészültek a hétfőn induló otthonfelújítási programra, a támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők, és a megnövekedett kereslet miatt sem kell az árak emelkedésére számítani - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - Hazai Építőanyag-gyártó Tagozat (HÉT).
A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, jó esély van újabb csúcsdöntésre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A Nemzeti Tömörülés nagyot nyert vasárnap. A magas részvétel miatt viszont sok körzetben hárman is továbbjutottak a második fordulóba, így a francia választások kimenetele jövő vasárnap a visszalépéseken múlik.
A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, jó esély van újabb csúcsdöntésre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Nagyon kiakadt a Fidesz-közeli revolverlap, a PestiSrácok azon, hogy a médiaipar történéseivel foglalkozó hírportálunkon, a Media1-en beszámoltunk a médiapluralizmussal foglalkozó EU Media Pluralism Monitor jelentés aktuális eredményeiről. Nem maradt el a dollármédiázás és még az amerikai hírszerzés, a CIA blogja kifejezést is megkaptuk. Az uniós j
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a felsőoktatási intézmények közül való kitűnéshez. A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft a legmodernebb oktatástechnikai rendszert v
A szombat esti Híradóban debütált az Rtl új hírstúdiója: Erős Antónia és Szellő István élő adásban, a városligeti stúdióban vették át a szót Rábai Balázstól, aki még a korábbi, Nagytétényi úti helyszínről jelentkezett be. Ezzel új korszak kezdődött az Rtl hírműsorainak történetében, hiszen mostantól minden este innen jelentkeznek az Rtl hírműsorai.
A zöldborsószezon javában tart, így a Nébih Maradék nélkül programja megosztotta, mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy minél kevesebb kerüljön kukába a zöldségből.
Szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG és a Telecom Egypt június 30-án egy közös vállalat létrehozásáról, amely mintegy 600 millió dolláros (220 milliárd forint) hálózatfejlesztési beruházást célzott meg Egyiptomban a következő tíz évben.
A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, jó esély van újabb csúcsdöntésre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,29 pontos csökkenéssel, 72 093,50 ponton nyitott hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Magyar ingatlantulajdonosoknak nyújt vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési támogatást a Daikin Hungary Kft A Daikin márka 100. születésnapja alkalmából indított, magánszemélyeknek elérhető pályázat 100 pályázó számára teszi lehetővé Magyarországon, hogy modern, levegő-levegő hőszivattyús rendszerre, azaz klímás fűtésre cserélje fűtési rendszerét
Végtelenül barátságtalan lépésnek tartja a Vasutasok Szakszervezete Lázár János legújabb népszerűtlen döntését, a home office betiltását. A VSZ a vasutasok tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében is felszólítja a minisztert, vonja vissza ez a családellenesnek is számító intézkedést.
Nem valószínű, hogy idén szeptemberben át tudják adni az arab befektetőknek a Rákosrendezőnél fekvő területet. Mi történt? Noha Szijjártó Péter külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy már ősszel megkaphatják a rákosrendezői pályaudvar területét az arab befektetők, ez aligha lesz így. A projektet felügyelő építésügyi tárca szerint ez legkorábba
Végtelenül barátságtalan lépésnek tartja a Vasutasok Szakszervezete Lázár János legújabb népszerűtlen döntését, a home office betiltását. A VSZ a vasutasok tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében is felszólítja a minisztert, vonja vissza ez a családellenesnek is számító intézkedést.
Nagy emelkedéssel kezdik a hetet az európai tőzsdék, a befektetők a franciaországi előrehozott parlamenti választások első fordulójának eredményére reagálnak.
A növekvő szezonális kereslet mellett a geopolitikai konfliktusok miatt is emelkedik az üzemanyagok ára a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője szerint.
Érkeznek ma fontos, potenciálisan a részvénypiaci hangulatot is befolyásoló adatok, ma közlik ugyanis a német inflációs adatot, amelyet szorosan figyelnek a befektetők, fontos előfutára lesz az eurózóna átlagának. A vasárnapi francia választást követően nagy emelkedést figyelhettünk meg a piacnyitásban az európai tőzsdéken, a legnagyobb ralit a fra