Az elmúlt időszakban megint nagyon sokan beszélnek az egykor csődbement Mt. Gox kriptotőzsdéről. Azzal került be a hírekbe ismét, hogy lassan elkezdi végre visszafizetni a felhasználóknak járó 9 milliárd dollár értékű bitcoint. Ez nem ajándék, hanem az a bitcoin, ami jár a felhasználóknak, mert az övék volt több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor
Az első rajrepülő drónflotta létrehozása után most önvezető drónok nagy létszámú sűrű forgalmát mutatták be a világon elsőként az ELTE kutatói. A lenyűgöző új rendszer képességei lényegesen felülmúlják az emberi pilótákkal valaha is megvalósítható szintet.
Hőség és aszály jellemző hazánkra ezekben a napokban, különösen az ország középső területein súlyos a helyzet. Sürgősen esőre lenne szükség, de erre a következő 8-10 nap során is kicsi az esély, csak elszórtan alakulhatnak ki záporok. A forróság előre láthatólag kedden tetőzik, de a hét második felében is csak pár fokos mérséklődés várható.
A Magyar Marketing Szövetség utánpótlásprogramja első lépéseként jelképes regisztrációs díj ellenében elérhető Summit Youth jegyekkel várja a 25 év alatti, szakmai felsőoktatásban tanuló hallgatókat az idei Marketing Summiton. Az utánpótlásprogram alapvető célja, hogy a jövő szakmai generációja megismerje az aktuális trendeket, kihívásokat és az ar
Felemás hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően azonban Európában kisebb esésre van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt az EKB közli friss hitelezési felmérésének eredményeit, délután pedig az amerikai kiskereskedelmi adat hozhat nagyobb elmozdulást a piacokon.
Az Európai Unió által előírtak szerint Magyarországon is kötelező módon alkalmazni kell a Sentinel műholdcsalád képeit az agrártámogatások ellenőrzéséhez. Ebben hazánknak – más tagállamokhoz hasonlóan – nincs választási lehetősége, de részletes tájékoztatókkal segíti a Magyar Államkincstár és az Agrárminisztérium is a gazdálkodókat a minél nagyobb
Mi lenne, ha létezne egy applikáció, aminek segítségével egy napra vagy akár csak pár órára valaki más cipőjébe bújhatnánk, és átélhetnénk mit is érez valójában? Vajon ki mernénk próbálni, hogy ezáltal jobban megérthessük környezetünket, barátainkat és munkatársainkat, vagy túl ijesztő lenne kilépni a buborékjainkból és túllépni a sztereotípiáinkon
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a cég kereskedelemmel kapcsolatos feladatait a régióban (Magyarország, Románia, Bulgária, Szlovákia és Csehország), ezzel együtt pedig a kelet-közép-európai üzleti felső vezetés tagja is lett. Bolyós Enikő 2011-ben csatlakozott a Danone magyarországi csapatához. Akkor még az
Az elmúlt héten a kormány költségvetési egyensúlyt javító intézkedései és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat miatt erősödni tudott a forint. A hétvégi, Donald Trump elleni merénylet hatására azonban erősödni kezdett a dollár és egyenlőre a forint erősödése is megtorpant valamelyest. A hét legnagyobb kérdése, hogy van-e még erő a magyar dev
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és bár ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások, sok piac továbbra is kihívást jelent - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.
Kedden délelőtt az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás és viharos széllökések társulhatnak. A déli, délkeleti, majd este a Dunántúl északnyugati részén a
Megérkezett a PannErgy második negyedéves termelési jelentése, mely alapján elmondható, hogy az április és június közti időszakban átlag alatti hőértékesítést realizált a társaság, ez azonban nem befolyásolja a 2024-es üzleti évre vonatkozó EBITDA-várakozást.
A spanyol Talgo vonatgyártó bejelentette, hogy négy hónappal a magyar Ganz-Mavag konzorcium nyilvános vételi ajánlatát követően a cseh Skoda is bejelentkezett a vállalatért.
Az argentin kormány új törvényjavaslatot jelentett be, amely szerint az állampolgárok elkerülhetik bizonyos típusú adók fizetését kriptoeszközeik után, ha bejelentik azokat. A Criptonoticias hírei szerint a kormány módosította a pénzmosás elleni törvényeket, hogy mentességet biztosítson azoknak az argentinoknak, akik legfeljebb 100 000 dollár érték
Négyre emelkedett azoknak a pénzintézeteknek a száma, amelyeknél tízmillió forint feletti összegű személyi kölcsön is elérhető. Közben egyre több piaci szereplő kínál kifejezetten lakáskorszerűsítésre, vagy egyéb zöld célra felhasználható konstrukciót is, amely részben az Otthonfelújítási program újraindulásának köszönhető. Mindezek alapján egyre v
Az Európai Uniót több ország, köztük Ausztrália és Brazília is bírálja amiatt, hogy állítólag téves adatokat használt fel az erdőirtás által érintett területekről származó behozatal betiltására irányuló szabályozásához. A december 31-én életbe lépő új jogszabály célja, hogy az EU fogyasztása ne okozzon környezetkárosítást az államszövetségen kívül
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és bár ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások, sok piac továbbra is kihívást jelent - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.
Csaknem 12,5 százalékkal bővült 2023-ban az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2023 végén 2507-et tartott nyilván. A legtöbb (866, illetve 326 darab) töltőállomás 2023 végén is Budapesten, valamint Pest megyében volt elérhető. Tavaly a negyedik negyedévben, év
A kínai SAIC, az MG márka tulajdonosa tárgyalásokat folytat a spanyol ipari minisztériummal egy gyártóüzem felhúzásáról, de Magyarország is versenyben van a projektben. A végső döntést szeptember 30-ig hozzák meg a kínaiak.
Szlovákia után Románia is kénytelen erőteljesebben fellépni a medvetámadások megelőzése érdekében. A románok 2025 végéig közel ezer medve kilövését engedélyezték. A Romániában túlszaporodott medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról fogadott el törvénymódosítást hétfőn a bukaresti képviselőház, amelynek rendkívüli ülésszakát azt követően h
Egy többéves kutatási-fejlesztési fázist követően innovatív akadályfelismerő rendszert telepített a világon elsőként a @Siemens Mobility az S-Bahn Berlinnel és a Digital Rail Germany kezdeményezéssel közösen a berlini S-Bahn egyik vonatán tesztelés céljából.
Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A Kite Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének
Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendelete számos kötelezettséget ír elő a cégeknek, ezért érdemes időben megkezdeni a jogszabályi felkészülést.
Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, 10 eljárás indult. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméke
Iránykereséssel, enyhe negatív korrekcióval indulhat kedden a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,78 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 72 730,44 ponton, új csúcson zárt hétfőn.