2024. július 17. szerda

júl. 17
14:30
Közel negyedével volt alacsonyabb a gázfogyasztás a két évvel korábbinál az idei első félévben (Üzletem)
2024-ben januártól június végéig mindössze 4,37 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon. 2022 első hat hónapjában ez a mennyiség még több mint 5,7 milliárd köbméter volt.
júl. 17
14:36
Nagy dologra készül a Telekom, de még nem tudni, hogy mi a terv (Portfolio)
Nem csak a Magyar Telekom, de a Duetsche Telekom több régiós leányvállalata is bejelentette nemrég, hogy mérlegeli a mobilinfrastruktúra leválasztását, a horvát és a görög cég is fontolgatja – idézi az Erste elemzőjét a VG.
júl. 17
14:36
Az RTL bejelentette a Sztárbox női pehely- és könnyűsúlyú versenyzőit (Media1)
A Sztárbox idei női mezőnyében nyolc fő versenyez majd, de két, 4-4 fős súlycsoportban – Dér Henitől Schobert Laráig.
júl. 17
14:42
Tízmilliárdokat hoz a nyugdíjpénztári tagoknak az adóvisszatérítés (Menedzsment Fórum)
Már több mint 18 milliárd forintos visszatérítés járt a 2023-as befizetések után az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak. Sokan nincsenek ugyanakkor tisztában az öngondoskodást szolgáló megtakarítások utáni adókedvezmények szabályaival, így évi néhány milliárd forintnyi kedvezmény még mindig elvész.
júl. 17
14:48
Ennek aztán nem örülhetnek a belgák és a románok (Piac és Profit)
Lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban, miközben a legmagasabb fogyasztói árnövekedés Belgiumban és Romániában volt.
júl. 17
14:48
A meggyengült Von der Leyen számára holnap eljön az igazság pillanata (vg.hu)
Minden Giorgia Melonin múlik, akit kihagytak az előkészítő tárgyalásokból.
júl. 17
14:54
A vártnál erősebbek lettek az amerikai ingatlanpiaci adatok (Portfolio)
A várakozásoknál érdemben erősebb lett az építési engedélyek száma és az induló lakásépítések száma is. Ez feltehetően a szépen csökkenő hosszú kötvényhozamok kedvező hatásának tudható be. Az elmúlt hetekben technológiai szektoron kívüli részvények teljesítettek jobban, így ez az adat szép hátszelet adhat az ilyen irányú pozícióknak.
júl. 17
14:54
A Google elindítja AI-alapú videóeszközét (BitcoinBázis)
A Google technológiai óriás a napokban elindította legújabb alkalmazását, a Google Vids béta verzióját, amely a vállalatoknak szánt Google Workspace részét képezi. Ez az új eszköz az AI (mesterséges intelligencia) segítségével képes professzionális videókat létrehozni, minimális erőfeszítéssel. A Google Vids különösen hasznos lehet üzleti prezentác
júl. 17
15:00
Közel kétszázmilliós osztalék Azahriahnak – és még nincs vége a buliszezonnak (vg.hu)
Sokan álltak értetlenül a történtek előtt, mert Azahriah koncert közben állította meg a fellépést.
júl. 17
15:06
Először szerepel férfi a Glamour digitális címlapján (Digital Hungary)
Krausz Gáborral a címlapon jelent meg a Glamour aktuális digitális címlapja, amely egyben a magazin által életre hívott Apák hetének egyik fő tartalmi eleme.
júl. 17
15:12
Mi történik itt? Lakáshitelekben dúskál Magyarország (Privátbankár)
Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 milliárd forintot és ezzel az első félévi lakáshitel volumen már közel 10 százalékkal meg is haladja a 2023. év egészében felvett lakáshitelek összegét.
júl. 17
15:18
Drágultak az új építésű lakások négyzetméterárai a fővárosban a második negyedévben (ProfitLine)
Az új építésű projektekben kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára a második negyedévben 1,687 millió forint, ami az előző negyedéves adatokhoz képest 1,9 százalékos, míg éves viszonylatban 6 százalékos emelkedés - közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.
júl. 17
15:18
Ezért emelkedik az arany: érdemes még mindig tartani a portfóliónkban? (Portfolio)
Az arany mint válságálló befektetési eszköz évezredek óta megragadja sok ember fantáziáját. Az elmúlt húsz évben az arany átlagos hozama meghaladta a legtöbb hagyományos befektetési eszközosztály hozamát, bár valamelyest alulmaradt az amerikai részvénypiachoz képest. Ami különös, hogy az elmúlt pár évben az aranyár emelkedése egy nagyon agresszív j
júl. 17
15:18
Trump: Európa sem ússza meg a vámháborút – ez vár Leyenre, vagy az utódjára (vg.hu)
Trump Kína mellett Japánt, Tajvant és az Európai Uniót is bírálta.
júl. 17
15:24
Kék bolygó – Magyar találmány a világ első szennyvíz újrahasznosításából készült tisztítószere (Tiszta Jövő)
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn
júl. 17
15:27
A cukor drágult a legjobban, a tojás ára meredeken zuhant (Agrofórum)
A fogyasztói árak közül az élelmiszer-kategórián belül a cukor ára 27,4, a büféáruké 9,2, a csokoládé és kakaóé 9,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,7, az éttermi étkezésé 8,1, a sertéshúsé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,6%-kal emelkedett – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
júl. 17
15:30
Rácz Jenő veszi át Gerendai éttermét a Lupa-tónál (vg.hu)
Vadonatúj külsővel, Rácz Jenő sztárséf által megálmodott menüsorral nyit meg a Portofino Beach Club.
júl. 17
15:36
Taylor Swift Németországban lenyomja a foci Eb-t? Hol van az a Swiftkirchen? (Privátbankár)
Az amerikai megasztár koncertjei vagy a labdarúgó Európa-bajnokság pezsdíti jobban a gazdaságot? Egy német város még nevét is megváltoztatta, nem, nem a foci miatt.
júl. 17
15:36
Megdőlt a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord (Adózóna)
Kedden is megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord – derül ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. legfrissebb adataiból, közölte az MTI.
júl. 17
15:36
Itt az amerikai ipari termelés (Portfolio)
A vártnál érdemben jobb amerikai ipari termelés megerősíti a feldolgozóipar kilábalását. Ez több részvénypiaci szektor számára is kedvező fejlemény lehet és rögtön adódik a kérdés, hogy a feldolgozóipar fellendülése képes lehet-e ellensúlyozni a szolgáltatószektor lassulását.
júl. 17
15:42
Tovább dagad a Fanta-botrány - visszaszóltak Lázár Jánosnak a kereskedők (Piac és Profit)
Egy gyártói márka, mint például a Fanta összetételéről nem a kereskedő dönt - válaszolta a miniszternek az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
júl. 17
15:42
Az orosz-ukrán háború 875. napja – Hamarosan visszatérhetnek a betegek a felrobbantott kijevi gyerekkórházba (vg.hu)
Az első 50 gyerek hamarosan visszatérhet a kijevi gyerekkórházba.
júl. 17
15:44
Ukrajna eltörölte a nyári időszámítást a háború kellős közepén (vg.hu)
Az ukránok tavasszal utoljára állítják át óráikat.
júl. 17
15:45
Így teheted biztonságossá a nyaralásod (Bank360 blog)
Többet utazunk, mint valaha, de ez több veszéllyel is jár. Összeszedtük a legfontosabb tanácsokat, amelyek betartásával el tudjuk kerülni, hogy bajba kerüljünk külföldön, és anyagi rémálommá váljon a nyaralásunk.
júl. 17
15:45
Dübörög a paksi beruházás, már kilencszázan dolgoznak a helyszínen (Demokrata)
Videó! Minden adott ahhoz, hogy a két új blokk a következő évtized elejére megkezdhesse a termelését, mondta Szijjártó Péter, aki a Roszatom vezetőjével tárgyalt.
júl. 17
15:48
Tűzveszélyes lehet az IKEA-ban vett hordozható töltő (Azenpenzem)
Az IKEA-ban árult egyes töltök hordozható töltők gyártási hiba miatt tűzbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Az áruházlánc a problémás termékeket ezért visszahívja. Azokért bármely üzletben cseretermék vagy teljes visszatérítés kérhető. A vételt igazoló blokkra nincs szükség.
júl. 17
15:48
A TOP 5 mém érme júliusra (KriptoMagazin)
A kriptopiacok ma enyhén emelkednek, 3,83%-kal. A fő hangsúlyt azonban a meme coinok piacára helyezzük, amely annak ellenére, hogy az elmúlt 30 napban csökkent, hatalmas üzletekre kínál lehetőséget. A mai piaci trendek szerint a Shiba Inu körülbelül 4%-kal, a Dogecoin körülbelül 4%-kal, a Pepe szintén körülbelül 7%-kal, a Floki körülbelül 5%-kal, a
júl. 17
15:51
Váratlan újítás a Glamour-tól (MMonline)
Krausz Gáborral a címlapon jelent meg a GLAMOUR aktuális digitális címlapja, amely egyben a magazin által életre hívott Apák hetének egyik fő tartalmi eleme. Június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük, a GLAMOUR szerkesztősége viszont úgy érezte, ahogy az anyák esetében, egy nap nem elég ahhoz, hogy érdemi diskurzust kezdeményezzenek a szerep
júl. 17
15:54
Megérkeztek a befektetők a magyar biogáz üzletbe (Agroinform)
Magyarországon is terjeszkedik a globális piacvezető biogáztechnológiai cég.
júl. 17
15:57
Jócskán visszaesett a hazai gázfogyasztás (Demokrata)
Az idei első félévben a megelőző esztendő azonos időszakához képest 6,5 százalékos volt a csökkenés.
júl. 17
16:00
Nem késő még bitcoint venni, de az etherben nagyobb a potenciál (vg.hu)
Nem lenne meglepő a 300 ezer dolláros bitcoinárfolyam sem.
júl. 17
16:09
Kísérletekben bizonyítottak a KITE kertészeti technológiái (Agrofórum)
A Kite Zrt. Derecskei Kísérleti Telephelyén tartott szakmai napot az érdeklődők számára, ahol azokba a kertészeti technológiai megoldásokba, fejlesztési folyamatokba nyerhettünk betekintést, amelyek évtizedek óta zajlanak a Kite berkeiben. Jó hír: több év alatt, több ismétlésben bizonyítottak azok a készítmények, megközelítések, amelyekre kísérlete
júl. 17
16:18
Marad az országos hőségriasztás (Portfolio)
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan 2024. július 19-én (péntek) 00:00 órától 2024. július 21-én (vasárnap) 24:00 óráig fenntartja a hőségriasztást, azonban harmadfokról másodfokra módosítja - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavéde
júl. 17
16:18
Elképesztő szigor jön az iskolákban szeptembertől: erről jobb, ha diák és szülő is tud (Pénzcentrum)
Szeptembertől csak akkor használhatják a diákok a mobilt és tabletet a köznevelési intézményekben, ha arra a pedagógus engedélyt ad az órán való használatra, a tanuláshoz. Zacher Gábor szerint lehet is használni az oktatás során a kütyüket, egy pedagógus viszont arról számolt be a Pénzcentrum videoblogjának, hogy a diákok már most is kijátsszák a s
júl. 17
16:18
A gyümölccsel spórol a Coca-Cola, de a műanyaggal kicsit sem (vg.hu)
Évek óta a multinacionális cég a legnagyobb felelőse a műanyagszennyezésnek. Az elmúlt öt évben ráadásul meg is duplázódott a Coca-Colához köthető szemét.
júl. 17
16:20
Letámadták a magyar EU-elnökséget az első hivatalos csúcstalálkozóján is (Portfolio)
Heves kritikával illették a magyar EU-elnökséget az elmúlt időszak magyar diplomáciai útjai miatt, amelyek már lassan két hete teszik feszültté Brüsszel és a kormány kapcsolatát. A keddi hivatalos pénzügyminiszteri csúcson Varga Mihály pénzügyminiszter bemutatta a magyar elnökség hét prioritását, amelyeket a tagállamok fontosnak és jól megválasztot
júl. 17
16:20
Nem állt Donald Trump mellé az EP – elutasították a Patrióták képviselőcsoport indítványát (vg.hu)
A Patrióták Európáért Donald Trump mellé állították volna az Európai Parlamentet.
júl. 17
16:24
Autómentessé válik a Pesti alsó rakpart egy szakasza (Alternatív Energia)
A jövő péntektől, július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és "mikromobilitási eszközzel", például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
júl. 17
16:24
Nagy esésben a Nasdaq (Portfolio)
Felemásan nyitottak az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények gyengélkednek, nagyot esett a Nasdaq a nyitást követően.
júl. 17
16:24
Milyen szezonra számíthatnak a magyar csemegekukorica-termelők? (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba és a fogyasztók asztalára is a friss csemegekukoricából.
júl. 17
16:24
A hőség sem akadály, indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj a Balatonon (Digital Hungary)
Közel 600 hajóval és 3 ezer versenyzővel indul 2024. július 18-án a Kékszalag, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye. Csúcstechnikával felszerelt, száguldó katamaránok, a múlt század első felét megidéző, klasszikus cirkálók és a Balatonra jellemző sportos és családi vitorlások százai lepik majd el a tó felszínét csütörtök reggel 9-től, a rajt
júl. 17
16:27
Aki őstermelőnek adja ki magát, gyorsan lebukhat (Agrofórum)
Mint azt a Nébih hírül adta, álőstermelőket szűrtek ki a szolgálat munkatársai a nyári szezonális ellenőrzésen. A kéthetes vizsgálatsorozat alkalmával Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, több esetben felkeresve közvetlenül a termőhelyet. Összesen 10 eljárás indult.
júl. 17
16:30
Elképesztő: ezer eurós áramár alakult ki Magyarországon! (Portfolio)
Bár egy legyengült hidegfront hatására néhány fokkal csökkent mától a napi csúcshőmérséklet Magyarországon, de ezzel együtt is ma hazai viszonylatban történelmi csúcsközeli, ezer eurós áramár alakult ki holnap este 8 és 9 óra közöttre a magyar áramtőzsdén. Az áram- és gázfogyasztási trendekről, kilátásokról is szó lesz a Portfolio október 10-i Ener
júl. 17
16:30
Megjelent a végleges felhívás az Átk pályázatokra! (Agroinform)
Rengeteg poztív változás történt a tervezet óta. Nézzük a részleteket!
júl. 17
16:36
Rossz lóra tett Orbán Viktor, uniós mentőövvel mentenék a helyzetet (Privátbankár)
A magyar gazdaság fejlődését a kormány jórészt az elektromos autózáshoz kötötte, ennek fejlődési pályája azonban megtört. Úgy tűnik a problémák komolyabbak, így a kabinet által vázolt uniós javaslatcsomag sem jelent biztos megoldást.
júl. 17
16:36
Sok család felteszi most ezt a kérdést: őszig érdemes dönteni (Portfolio)
A szülők általában már 16-17 éves korú gyerekeiknek is nyitnak bankszámlát, de legkésőbb az egyetemi tanulmányok megkezdésével megkerülhetetlenné válik a folyószámla-nyitás: már az egyetemi beiratkozás során kötelező bankszámlaszámot megadni, illetve a diákmunka-központok is utalással rendezik a fizetéseket. Kutatásunkban arra keressük a választ, h
júl. 17
16:36
A kánikula már itt van, klímaszerelő a nyár végére rendelhető (vg.hu)
Sok szerelő külföldön dolgozik több pénzért.
júl. 17
16:36
Megindult a jelentkezés a Palik László vezette Legyen Ön is milliomosba! (Media1)
Most vált hivatalossá, amiről már július elején írtunk: Palik László vezeti a megújulva visszatérő Legyen Ön is milliomos! című műsort. Kiderült az is, hogy némiképp megváltozó játékszabályokkal, újítással tér vissza a tévéképernyőre a kvízműsor, ahová már várják a játékosok jelentkezését.
júl. 17
16:42
Furcsa SMS-t küld a rendőrség (Piac és Profit)
Átverés a rendőrség nevében küldött üzenet, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
júl. 17
16:45
Fellendült a lakáshitelezés 2024 első fél évében (Demokrata)
A Bankmonitor szerint az idei erőteljes növekedés oka, hogy tavaly jelentősen visszaesett a hazai lakáshitelpiac.

Keresés