Augusztustól ismét elindulnak a külpiaci megjelenésre felkészítő workshopok, amelyekre a Nemzeti Innovációs Ügynökség várja az innovatív vállalkozások és startupok jelentkezését.
Digitálisan is szintet lép az 56. Kékszalag vitorlásverseny, kihasználva a Magyar Telekom kiváló balatoni 5G lefedettségét, privát campus hálózatát és az idei évre kialakított innovatív együttműködéseit. A július 18-20-án megrendezett versenyt négy vízi-, három drón- és három parti kamera közvetíti majd, a hajók követését pedig a Széchenyi István E
Olaszországban az előzetes becsléssel összhangban 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júniusban éves összevetésben, akárcsak májusban - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.
Alapos kutatómunka, fennmaradt források, táblázatok, fotók, cikkek összegyűjtése, válogatása, azaz hosszas előkészületek után született meg Gencsi Zoltán Gúthi-erdőt bemutató kötete.
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt, július 18-21. között, jelentős forgalmi változások lesznek érvényben a versenypálya környékén. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság ingyenes buszjáratokat biztosít a nézők számára, és a szabálytalanul parkoló járműveket elszállítják. Az érintett útszakaszokon rendőri irányítással és tájékoztató táblákka
A Lánczi Tamás vezette hivatal újabb elemzésben tekintette át a kormányfüggetlen sajtó egyes tartalmait. Első körben a háborúpártiságot próbálta tetten érni, most pedig a kínai COVID-vakcina elleni „összehangolt támadásokat”.
Idén két súlycsoportban mérkőznek a hölgyek a Sztárbox versenyében – jelentette be az RTL. Összesen 8 hölgy száll majd ringbe, két 4-4 fős súlycsoportban. A női pehelysúly súlycsoport versenyzői, Földes Eszter színésznő, Lola énekesnő, Pap Dorci influenszer és Schóbert Lara influenszer lesznek. A női könnyűsúly súlycsoportban Dér Heni énekesnő, Hód
Ha be nem fizetett bírságra figyelmeztető üzenetet kap, amelyet látszólag a rendőrség küldött, ne kattintson az adatait megszerezni próbáló linkre – figyelmeztet az ORFK a police.hu-n.
Valószínűleg sokan nem ismerik ezt a nevet, de a Metaplanet, egy japánban székhellyel rendelkező, tőzsdén jegyzett befektetési és tanácsadó cég jelentősen növelte a birtokában lévő bitcoin mennyiségét. Nemrégiben a cég 21,88 bitcoint vásárolt nagyjából 1,2 millió dollárért. Ez a vásárlás összevág a közelmúltbeli piaci mozgásokkal, hiszen a bitcoin
Többeket érdekel a téma, mint gondolnánk. Különösen sok fiatal vagy fiatalos külsejű gazdász érdeklődött a bemutató iránt, bár kétségtelen, hogy jónéhány tapasztalt, idős szakember is tiszteletét tette.
Meghosszabbítja, de harmadfokról másodfokra módosítja a hőségriasztást az ország egész területén az országos tisztifőorvos péntektől vasárnap éjfélig – közölte szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Október 18-áig kell elkészíteniük saját kiberbiztonsági intézkedési tervüket az érintett vállalkozásoknak, valamint bejelentkezniük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe. Az Országgyűlés tavaly májusban fogadta el a kiberbiztonsági tanúsításról és kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényt, amely mintegy 2500-3000
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/29. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 144 millió forint lesz a tét.
Az Európai Bizottság több mint hétmilliárd euró összegű uniós támogatásban részesít 134 közlekedési projektet, köztük kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán, közölte az MTI.
A szentgotthárdi motorgyárban a napokban megkezdték a négyhengeres 1,6 literes turbó benzinmotorok gyártását. Az új motor a Stellantis európai plug-in hibrid modelljeibe kerül, de egyes motortípusokat a tengerentúlra is fog szállítani a gyár.
Kezdi teljesen elveszíteni a külvilággal a kapcsolatot az újrázásra készülő Joe Biden amerikai elnök, aki a hétvégén a párttársával került heves vitába.
Zala, a Zalai borvidék mintha egy időre eltűnt volna a piacról. A terület most a klímaváltozás, a fogyasztói szokások átalakulása kapcsán újra reflektorfénybe került. A változások nyomába eredtünk Tarsoly Róberttel, a borvidék elnökével.
Tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország: a Régiók Kincsei révén már több mint 600 új, hazai termék érhető el az üzletek kínálatában. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommuniká
Párizs a világ vezető sportvárosa, Budapest pedig 14. helyen áll azon a listán, amelyet a Burson kommunikációs világcég készített és tett közzé a sporthoz leginkább kapcsolódó száz települést rangsorolva.