Művészettel és fontos társadalmi üzenetekkel tölti meg folyosóit nyáron Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A népszerű magyar street art művész, Tripsánszki Dávid, azaz Tripó – júniusi kiállítását követően – egyedülálló projektbe kezdett az Arena Mallban. Egyetlen fekete filctollal 100 négyzetméteres felületre alkotja meg új beltéri falfe
Bár a NIS2 regisztrációs határidő óta még egy hónap sem telt el, de máris rohamosan közeledik a következő kiberbiztonsági mérföldkő, amely még nagyobb kihívás lesz a NIS2 érintett szervezetek számára. 2024. október 18-tól ugyanis a nemrég megjelent végrehajtási rendeletben szereplő kiberbiztonsági intézkedéseket már alkalmazniuk is kell. A NIS2 kö
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát (68 százalékát) az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn, vagy a helyzet tovább romlott a jogállamiság érvényesülése szempontjából - jelentette k
A Magyar Telekom július 9-én közleményben tudatta a befektetőkkel, hogy megkezdték a vizsgálatát a passzív mobilhálózatuk esetleges leválasztásának. Ennek azért van jelentősége, mert a megkezdett elemzési folyamat az első lépcsőfoka az eszközök jövőbeli leválasztásának, majd lehetőség szerint a későbbi értékesítésének. Amennyiben ez megvalósulna, ú
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba vesz két új európai polgári kezdeményezést, az egyik az állattartó gazdaságok bezárását és a szintetikus hús előállítását sürgeti, a másik pedig az élelmiszerek címkézésével kapcsolatos.
Idén a tulipánhagymák iránti kereslet meghaladja a kínálatot, mely az árak megduplázódásához vezethet. A holland WAM Pennings, a legnagyobb tulipánhagyma-termesztő vállalat is kevesebb hagymát tud csak kínálni vevőinek világszerte.
A szegedi mérések alapján az elmúlt egy év (2023. július – 2024. június) középhőmérséklete a külterületen 14,4 °C volt, ami jelentősen meghaladja az 1981-2010-es időszak átlagát (11,5 °C).
A blokklánc technológia elérhetőségének a növekedése miatt nem ritka, hogy egyes ipari nagyvállalatok együttműködésre lépnek blokklánc-alapú projektekkel, hogy egységesítsék erőforrásaikat, és ezáltal átláthatóbbá tegyük az ellátási láncot és a járművek adatainak az integritását. Az olyan szereplők után, mint a BMW, a Ford, a Renault és a General M
A felcsúti milliárdos elvileg nyaralt, amikor új cége hivatalosan is megszületett, illetve fontos lépést tett, hogy újra meghódítsa az ipari hulladékkezelés milliárdos piacát.
Átnevezték az orosz fővárosban a Kijevi pályaudvar közelében található Európa teret Eurázsia térré Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester rendeletének értelmében.
Magyarországnak végre kell hajtania az EU Bíróságának ítéletét, és 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot – írja az Európai Bizottság Orbán-kormánynak címzett friss levelére hivatkozva a Népszava.
Az éghajlat alakulása, a felmelegedés óriási hatással van az egészségügyre, Magyarországon is. A megfelelő klimatizálás, illetve a meghibásodott készülékek javítása, cseréje elengedhetetlen, hiszen kritikus infrastruktúráról beszélünk - fejtette ki lapunknak az elmúlt hetekben érkező, kórházi klímák meghibásodásáról szóló hírek kapcsán Velkey Györg
Magyarország elkötelezett az érzékeny erdei ökoszisztémák megőrzésében és hosszú távú fenntartásában - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a FAO Erdészeti Bizottságának (COFO) 27. ülésszakán hétfőn Rómában a szaktárca közleménye szerint.
A júliusi forró, száraz napok után a hónap utolsó napjaira némi enyhülés következett be az időjárásban. A hőmérséklet a szélsőségesen magas értékekről csökkent ugyan, de az egész országot érintő esőzések ezúttal is elmaradtak, csupán a helyileg kipattanó, gyakran jéggel párosuló záporok, zivatarok nedvesítették a kiszáradt talajt.
A nemzetközi E.On Csoport és a Man a teherautók számára alkalmas töltőhálózatot épít Európában. Az együttműködés értelmében a teherautótöltő-hálózathoz mintegy 170 helyszínen 400 töltőpont fog tartozni Európa-szerte.
A fővárosban 148-250 ezer forint között mozognak a legkedvezőbb havi bérleti díjak, amelyek például a IX., a XI., és a XVII. kerületben találhatóak, a vidéki egyetemvárosok piacán pedig 90 és 195 ezer forint között érhetőek el a legolcsóbb albérletek – közölte saját adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Pozitív eredményeket közölt a Pfizer egy előrehaladott tesztelési fázisban járó génterápiájáról, ami vérzékenység kezelésére szolgál – írja a Marketwatch.
Most éppen orvosi csodaszert reklámoznak a neten a lap újságíróinak arcát és nevét ellopva. Korábban történt már hasonló az ATV-vel, a HVG-vel és az állami M1-gyel is. A rendőrség csak annyira jutott, hogy tengerentúli szerverekről érkezik az átverés.
Bulgária újabb baráti gesztusként segítséget ajánlott Magyarországnak azon nehézségek kezelésében, amelyek az orosz Lukoilra vonatkozó ukrajnai kőolajszállítási tilalom nyomán álltak elő - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben.
6,75%-ra csökkent tegnap az alapkamat, és 6,5% a tízéves állampapír referenciahozama. Ilyen körülmények között összetehetik a két kezüket azok, akik 6-7% közötti kamattal jutnak lakáshitelhez, hiszen azon a kamatszinten vehetnek fel kölcsönt, mint maga az állam. Márpedig a hitelfelvevők többsége meg tudja ezt tenni, köszönhetően a bankok közötti ve
A bioszója esetében nem alkalmazunk növényvédő szereket, így herbicideket sem a gyomirtás során. A kultúra gyommentesítése kapcsán hasznos információkat oszt meg velünk egy olyan gazdálkodó, aki bioszóját értékesít huán-élelmezési, valamint takarmányozási céllal egyaránt.
Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a jegybank lefrissebb fintech és digitalizációs je
„A vásárlói élmény vonatkozásában fontos lépést jelentett, hogy létrehoztuk az ingyenes MySpar mobilalkalmazást, amely mára egy sokak által, napi szinten használt applikációvá vált, mely exkluzív kuponokat biztosít a vásárlóknak. Legújabb fejlesztésünk eredményeként az applikációba megérkezett a digitális nyugta funkció is, így az alkalmazással tör
Gen. Sir Roly Walker, a brit hadsereg új vezetője, bemutatta azt a stratégiai reformtervet, amelynek célja a hadsereg képességeinek növelése az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea jelentette potenciális fenyegetések ellen a következő három évben. A geopolitikai fenyegetésekre adott válasz General Walker hangsúlyozta a brit hadsereg modernizációj
Magyarország továbbra sem juthat tovább az uniós forrásokhoz, miután nem teljesítette a feltételeket – elkészült az Európai Bizottság legújabb jogállamisági jelentése.
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a gyakorlatban is alkalmazott munkaerőt megtartó eszköz? A No Fluff Jobs legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy az IT- és HR-szakemberek tapasztalatai alapján melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a munkavállalók fejlődését és elégedettségét. A riportból az is kiderül, a szekt
Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a jegybank lefrissebb fintech és digitalizációs je
Július 22-én megjelent az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Jrc) júliusi, meteorológiai és műholdas adatokra alapozott szántóföldi kultúrákra vonatkozó elemzése. A nyári délkelet-európai hőhullám hazai mezőgazdaságra gyakorolt számszerűsített hatását érdemes minél inkább adatokon alapuló modellek alapján vizsgálni.
A kriptopiac jelenleg nyugodt állapotban van, a befektetők izgatottan várják a következő bikapiacot. Az altcoinok vonzó lehetőséget kínálnak, mivel még mindig kedvező belépési pontokon állnak, de már mutatják a felfelé irányuló lendület jeleit. Ezek a digitális eszközök robbanásra készek, ennek a cikknek pedig az a célja, hogy kiemelje azokat a kul
A Globális Vagyonosodási Jelentés 71 országot fed le, amelyek a globális bruttó nemzeti jövedelem több mint 98 százalékát, az értékpapírpiaci összértéknek pedig 99 százalékát adják.