A Visa (NYSE: V), az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere nemrég bejelentette a 2024-es párizsi játékokra készülő 147 Team Visa sportoló végső névsorát, köztük Milák Kristóf olimpiai bajnok magyar úszóval. A Visa most azt is elárulja, hogyan kapcsolódhatnak a leginkább a szurkolók a 2024-es párizsi játékok szelleméh
Az elmúlt időszakban alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, főleg az amerikai technológiai szektortól kezdtek el elfordulni a befektetők, amire néhány nagy amerikai tech cég héten megjelent gyorsjelentése is rátett egy lapáttal. A negatív hangulatban a mai nap sem hozott változást, gyakorlatilag egész nap esett a piac és ez alól a magyar tőzsde
Az év legmelegebb napjainak beköszöntével nem meglepő módon az eMAG-nál Magyarországon múlt hétfőn (július 15.) a légkondicionálók, kedden (július 16.) pedig a szobai ventilátorok eladásai
A Ferrari a BitPay kriptopénz-fizetési szolgáltatóval együttműködve 2023-ban indította az Egyesült Államokban a kriptopénzzel történő fizetést. Július 24-én a cég hivatalosan bejelentette, hogy 2024. július végétől az európai márkakereskedői hálózatára is kiterjeszti a kriptofizetési funkcióját. A bejelentés időpontjában a Ferrari európai márkakere
A Semmelweis Egyetem hat karán magyar nyelvű képzésben 2222 hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2024/25-ös tanévben, közülük 2004-en az államilag támogatott, 218-an az önköltséges képzésre nyertek felvételt. Az orvos- és egészségtudományi területen továbbra is a Semmelweisen voltak a legmagasabbak a ponthatárok - közölte a felsőoktatási intézmény
A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.
Szombattól augusztus 4-én vasárnapig az 1-es villamos helyett pótlóbusz jár a Népliget és a Közvágóhíd között karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása - tette közzé Facebook oldalán az Energiaügyi Minisztérium, ezzel együtt közzétették a friss felhívást is. Az egyik nagy változás, hogy minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását.
Az új pontszámítási rendszerrel kapcsolatos kérdések esetén az Oktatási Hivatal (OH) a felvételizők rendelkezésére áll - közölte a hivatal csütörtökön. Azt írták: az OH minden jelzést feldolgoz és egyedileg megvizsgál. Az intézményi pontokat érintő kérdések megválaszolásához pedig az érintett felsőoktatási intézményt is bevonják - tették hozzá.
Az Energiaügyi Minisztérium szerint a változásokból pontosabban kiderül, milyen támogatási programban részt vevők jelentkezhetnek a támogatásra és hogy milyen iratok kellenek a jelentkezéshez.
Megkezdődtek a betakarítási munkák - figyelmeztet a police.hu. Ebben az időszakban Pest Vármegye útjain is egyre nagyobb számban jelennek meg a mezőgazdasági járművek. A munkálatok idején fontos, hogy a sofőrök fokozott figyelemmel legyenek a közlekedésben megjelenő mezőgazdasági vontatókra, munkagépekre. Ezek a járművek jellemzően lassabban haladn
Ahogy a most hétvégén kezdődő Olimpiai Játékoknak, úgy az augusztus 28. és szeptember 8. között zajló Paralimpiai Játékoknak is Párizs ad otthont idén. A paralimpiára eddig 39 sportolónk kvalifikált. A magyar csapatot az Eisberg is támogatja: az új Sport Mix salátakeverék csomagolásán található matricával hívják fel a figyelmet a Magyar Paralimpiai
A bitcoin-bányászok jelentőségteles szereppel rendelkeznek a hálózat fenntartásában. A bányászok felelősek a tranzakciók validálásáért és hozzáadásáért a blokklánchoz, ezzel biztosítva azok érvényességét. Ahogyan a Bitcoin hálózata egyre nagyobb és bonyolultabb lesz, úgy nehezedik a bányászokra váró számítási feladat, amit többen összeállva könnyeb
Az Mnb csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 69,75 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re és a Raiffeisen Corporate Lízing Zrt.-re.
Sok más mellett rendezni és dinamizálni akarja a kétoldalú viszonyt Lengyelország Ukrajnával. A lengyel agrárgazdák egyezkednének, de védik a piacaikat, első körben a közlekedés és a szállítás lehet kitörési pont.
A fővárosban 148-250 ezer forint között mozognak a legkedvezőbb havi bérleti díjak, amelyek például a IX., a XI., és a XVII. kerületben találhatóak, a vidéki egyetemvárosok piacán pedig 90 és 195 ezer forint között érhetőek el a legolcsóbb albérletek - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület (Möfösz) tavaszi konferenciájának egyik témája a Stockholm faültetési rendszer tapasztalatainak elemzése volt. A rendszert mindenki a faültetéssel azonosítja, de annál már sokkal szélesebb körben használják.
A MÁV-VOLÁN-csoport a német Henschel által gyártott 15 jó állapotú, megbízható dízelmozdony bérbevételét tervezi egy svéd lízingcégtől. Az első dízelmozdony július végén érkezik meg Magyarországra. A mozdonyok műszaki átalakítása és sikeres hatósági engedélyeztetési eljárása után várhatóan ősszel állnak majd forgalomba – olvasható a társaság honlap
A biztonságos e-mail, VPN és tárolási szolgáltatásiról ismert Proton vállalata bejelentette, hogy piacra dobja első kriptotárcáját. A svájci székhelyű vállalat Proton Wallet nevű terméke kezdetben csak a bitcoint támogatja majd, azonban a cég a jövőben más kriptovaluták felvételét is tervezi. Az új eszköz egy self-custody tárca, így a felhasználók
Szerda este nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idei évben debütált az új pontszámítási rendszer, amelyben az egyetemek döntik el, milyen szempontok alapján adnak többletpontokat. Azonban több diák is arról számolt be az RTL-nek, hogy a központi rendszer hibásan számolta ki pontjaikat, és néhány esetben teljesen lenull
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob. Az M sorozat modelljei ren
Habár nem előszőr történik ilyen mostanában, de most valahogy nagyobb visszhangot kapott, hogy a BUX ismét új csúcsra emelkedett. A magyar piac alulértékeltségéről, s jó kilátásairól már többször írtunk.
Újabb emberi H5N1-fertőzést regisztráltak az Egyesült Államokban. A beteg egy Colorado állambeli baromfifarmon dolgozó személy, akinek enyhe tünteti vannak. Az Egyesült Államokban ez már a 11. ilyen eset.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a rendelkezésre álló adatbázisok, adatszolgáltatások és beszámolók alapján, több szempontból vizsgálja a gazdaság szereplőit. A Győr-Moson-Sopron vármegyei ellenőrök ezúttal cégek osztalékfizetéseit ellenőrizték.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 418,78 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel 72 745,29 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kérhető-e a nyugdíj összegének újraszámítása? - teszi fel a kérdést Farkas András nyugdíjszakértő a Nyugdíjguru hírlevelében. A szakértő összefoglalta, mit kell tudni erről a lehetőségről.