Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szeptemberben induló képzései különösen kelendőek voltak a felsőoktatási intézményt választók körében, közülük összesen 3.200 hallgató nyert felvételt.
Nem szándékozik ellenajánlatot tenni a cseh Skoda vonatgyártó a spanyol Talgo felvásárlására, amire négy hónappal ezelőtt a magyar Ganz-Mavag konzorcium tett ajánlatot – írja a Reuters.
A dolgozat I. részében a körtéken élő, az Amerikai Egyesült Államokban és Közép-Európában elterjedt, de ritkán észlelt és gazdaságilag jelentéktelen fajról, a körtelevél-gubacsatkáról (Epitrimerus marginemtorquens) számoltunk be. Az általunk készített fényképekkel illusztráltuk a faj jellegzetes kárképét: a levél szélén (elsősorban a levél vállán),
A MicroBT közel tízéves története során a kriptovaluta-bányászat meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. A szükséges hardverek fejlesztése és gyártása a számítási kapacitás hatékonyságának növeléséhez elengedhetetlen feladat, ezt pedig a kínai technológiai vállalat kimagasló minőségben látja el a kezdetek óta. Most, a MicroBT alapítója és vezériga
Felemás hangulatban telt a kereskedés reggel Ázsiában, ezt követően pedig vegyesen mozgások látszanak az európai tőzsdéken is. Gazdasági események szempontjából ma havi amerikai PCE-adatokra lesz érdemes figyelni, ám mivel a második negyedéves adat már magában foglalta a júniust is, ez önmagában kevésbé lesz érdekes. Emellett érkezik még a Michigan
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél. A régióban az átlagár 600 forint volt, a magyar ár 1,7 százalékkal, azaz 10 forinttal volt ennél magasabb - közölte pénteken kísérleti statisztikája alapján a
Lassan az élet minden területére beteszi a lábát (micsoda képzavar...) a mesterséges intelligencia. Ott van a földeken, az állatok közt és a szőlőben is.
A fővárosban 148-250 ezer forint között mozognak a legkedvezőbb havi bérleti díjak, amelyek például a IX., a XI., és a XVII. kerületben találhatóak, a vidéki egyetemvárosok piacán pedig 90 és 195 ezer forint között érhetőek el a legolcsóbb albérletek - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.
A személyi fogyasztási kiadások (PCE) árindexe, amelyet az amerikai jegybank (Federal Reserve) előnyben részesít az infláció mérésére, júniusban havi szinten 0,1%-kal emelkedett. Éves szinten ez 2,5%-os növekedést jelentett - írja a Reuters.
A párizsi olimpián szerzett magyar arany 55 millió forint állami jutalommal jár. Utánanéztünk, melyik ország biztosít élethosszig tartó jólétet bajnokainak és hol nincs kultúrája a legeredményesebbek anyagi elismerésének.
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A speciálisan adózó egyéni vállalkozók és az őstermelők a bevételük legalább 50%-át fogják tudni beszámíttatni a babaváró hitel és a CSOK igénylése során, és elég lesz 1 évnyi tb-jogviszonyt igazolniuk – jelentették be a mai Kormányinfón. Nem minden ilyen egyéni vállalkozót fog érinteni a döntés, hiszen bizonyos esetekben már most is elfogadják a b
A nukleáris ipar, a napenergia-ipar és az autóipar átállása a három fő pillére Magyarország hosszútávú gazdasági növekedésének, amelyek mind a kormány azon vállalásából fakadnak, hogy hazánk 2050-re karbonsemlegessé váljon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
Augusztus 15-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a nagy érdeklődésre való tekintettel, így továbbra is várja a pályázatokat a magyar nyelvű oktatás legnagyobb, országhatárokon is átívelő seregszemléje, a 20 millió forint összdíjazású OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj.
Az orosz központi bank elemzői várakozásoknak megfelelően 200 bázisponttal, 18 százalékra emelte az irányadó kamatot pénteken. A kamatdöntő bizottság közleménye szerint felgyorsult az infláció, üteme magasabb a jegybank által vártnál.
A moszkvai blokád nemcsak Ukrajna exportüzletét fenyegette, hanem globális élelmiszerválságot is okozhatott volna, de most Afrika igazi nyertesnek számít. Újra nyüzsgés van az odesszai dokkokban, amelyek hónapokig csendesek voltak az oroszok ukrajnai inváziója kezdetén.
Egy friss jelentés szerint Donald Trump volt amerikai elnök kampánya több mint 4 millió dollárt gyűjtött különböző kriptovalutákban, főként Bitcoinban. Ez az összeg jelentős növekedést mutat, mivel a múlt héten Trump kriptoadománya még csak körülbelül 3 millió dollár volt. Magas profilú kriptovaluta adományozók támogatják Trump kampányát A Szövetsé
Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, míg a Cirque du Sziget a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be. A Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján, de lesz Vándor Vurstli, ArtGarden, élőszobor kiálltás, Színház- és Tánc Sarok és Szecessziós D
Kína világelső a generatív mesterséges intelligencia (generatív Mi) alkalmazásában a Coleman Parkes Research Ltd. globális felmérése alapján. A Sas vállalat megbízásából készített kutatás megállapítja, hogy a kínai üzleti döntéshozók szerint vállalataik 83%-a használja a technológiát. Ez az arány az Egyesült Királyságban 70%, az Egyesült Államokban
Törölte a Wizz Air szerda este a Budapestről Marosvásárhelyre közlekedő járatát, ezzel utazott volna Kovács Ákos és zenekara Tusványosra a június 25-i koncertjére.
A 30. héten is a kormány által meghatározott "plafon" – a szomszédos országok átlagárai – alatt maradtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin 6, a gázolaj 1 forinttal. A régiós átlagárak ugyanakkor továbbra is alacsonyabbak, mint a magyarországiak.
A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze.
A túl sok stressz a 21. század talán legnagyobb társadalmi betegsége, amivel sokan sajnos nem is foglalkoznak. A legtöbb ember nem tudja feldolgozni és levezetni a stresszt, hanem különféle tevékenységekbe fojtja azt. Ilyen tevékenységek lehetnek például az evés, bulizás, extrém sportok, videójátékok, de akár az online szerencsejáték oldalak is, mi
Az építőipar megújulásához az ágazat számára mérnökképzést végző egyetemi karok, a kormányzat és az építőipari vállalkozások szorosabb együttműködése is szükséges. Az Évosz nyolc hazai egyetemmel készít elő koordinált együttműködést az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásával. Az egyet
Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell – ismertette a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szervezet közleményében.
Az Agrárminisztérium standja a Campus Fesztiválon a magyar élelmiszerek és agrárkultúra népszerűsítésének központja, ahol interaktív programokkal, friss élelmiszerekkel és értékes nyereményekkel várják a látogatókat.
Az európai polgárok 38, illetve 34 százaléka a demokráciát, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartását, valamint a gazdasági, ipari és kereskedelmi hatékonyságot tartja az EU fő erősségének - derült ki az Európai Bizottság által pénteken Brüsszelben közzétett Eurobarométer-felmérésből.