A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly június végén a tisztán elektromos hajtású gépkocsik száma 41 386 volt, míg az idén június végén elérte az 59 209-et. Az úgynevezett növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké 21 874-ról 29 646-ra emelkedett, a külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké (plug-in hibrid) pedig 10
A japán befektetési óriáscég, a Metaplanet egyetértési megállapodást írt alá a Bitcoin Magazine-nal, hogy a magazin hatókörét kiterjesszék Japánban. A pénteken bejelentett szándéknyilatkozat révén a Metaplanet megszerezte a Bitcoin Magazine Japan kizárólagos jogait. A bejelentésre a Tennessee állambeli Nashville-ben megrendezésre kerülő ikonikus Bi
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam elfogadott. Összeszedtük, mit lehet tudunk a részletekről.
A legjobb teniszezők később nyerik meg az első meccsüket, sportolói pályafutásuk elején általában nem jön össze nekik a győzelem. Az első győztes meccs után azonban jellemzően elkezd felívelni a karrierjük. Az is jellemző rájuk, hogy viszonylag sok kevésbé ismert tornán gyakorolnak, mielőtt kilépnek a nagyszínpadra, az ATP-tornákra. Chiara Zappalá,
A bitcoin nem csupán egy fizetési rendszer, mint a Paypal, Venmo és más hasonlók. Ez egy digitális készpénz, amelyből nem zárhatnak ki, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A készpénz előnyei A készpénz szinte tökéletes módja a fizetésnek. Nem kell számla hozzá, és nem számít, ki vagy, vagy mit vásárolsz. Azonnali és senki sem tud […]
A májusi béradatok nagy nominális növekedést mutattak az egy évvel korábbihoz képest, azonban a forint sok éves leértékelődése miatt euróban távolról sem magasak a hazai bérek.
A közel-keleti béketeremtés és rendezés esélyeiről, módjairól, valamint az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokról is egyeztetett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, korábbi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken.
A karrier évtizedeken át egyet jelentett a ranglétra megmászásával – vagyis, amikor a munkavállalók a pályakezdő pozíciótól lépkednek felfelé a menedzseri, majd vezetői szintig, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen vagy iparágban dolgoznak. Ez azonban mára gyökeresen megváltozott. Bár most is van, aki számára az előmenetelt a magasabb pozíc
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket - írja a Bank360.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása (Ez kérdéses? A -szerk- megj.) esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kf
Halmos Ádám, az Open Books alapítója a minőségi élethez szerinte szükséges különleges pillanatokból jó sokat megélt az elmúlt két évben családjával Balin, európai identitása és a cégvezetés azonban hazaszólította. Pontosabban Lisszabonba.
Az év első hat hónapjában csekély mértékben ugyan, de tovább nőtt a kínai iparvállalatok nyeresége a nemzeti statisztikai hivatal, a National Bureau of Statistics (NBS) szombati jelentése alapján.
Évek óta igyekszik csökkenteni az energiaköltségeket az a holland csokroskrizantém-termesztő is, aki idén egy akkumulátort üzemelt be az energiaellátó rendszerébe és jövőre egy másik beruházást is tervez.
A sárgabaracklekvárnak párja sincs – legalábbis, ha elég édes, nincs agyontömve tartósítószerekkel, kellemesen sűrű, vannak benne kisebb-nagyobb gyümölcsdarabok, és aranyszínű.
A geopolitikai kockázatok elkerülése érdekében több afrikai ország, köztük Nigéria, Uganda, Zimbabwe és Madagaszkár is növeli az aranytartalékát. Sőt, egyesek már valutájuk fedezetét is a sárga fémmel biztosítanák. Dél-Szudán szintén beállt a sorba, amit az elmúlt hétvégén az ország központi bankja is megerősített: „Előkészítjük a politikai dokumen
A vízilabda-válogatott tagjai és számos más olimpikon utazott el Párizsba a Wizz Air járatának fedélzetén. Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága, valamint a Pöttyös Túró Rudi gyártója különleges meglepetéssel fogadta a járatokra bejelentkező olimpikonokat.
Amennyiben most lennének az amerikai választások, a kritikus államokban, egy kivétellel, a republikánus elnökjelölt, Donald Trump győzne Kamala Harris várható demokrata jelölttel szemben. Harrisnek azonban egyértelműen jobb esélyei vannak, mint Joe Bidennek lennének.
Lázár János építési és közlekedési miniszter kötelező irodai munkát rendelt el a MÁV-dolgozóknál, amely a kisgyermekes munkavállalók esetében ellentétes a Fidesz által hozott jogszabályokkal – cikkezi a Telex. Egy másik friss hír szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság levélben tájékoztatta az alá tartozó intézményeket, hogy július 25-től „nem en
Az Oktatási Hivatal és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében elkészült a 2022-es PISA vizsgálat pénzügyi műveltség mérésének magyar jelentése. Az eredmények alapján közel minden harmadik magyar diák kifejezetten magas pénzügyi műveltséggel, a hazai tanulók 81,7 százaléka a társadalmi szempontból elvárható vagy annál magasabb szintű pénzügyi ké
Az Európai Unió vagyonnyilvántartási irányelvei a pénzügyi átláthatóság, a korrupció elleni küzdelem és a pénzmosás megelőzése érdekében jöttek létre. Ezek az irányelvek szabályozzák, hogy a tagállamok hogyan vezessék nyilvántartásaikat, és hogyan biztosítsák, hogy ezek az információk elérhetők legyenek az illetékes hatóságok számára. A polgári vag
Nagyrészt felhőtlen, zavartalanul napos, csapadékmentes időre van kilátás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, az északnyugati határnál néhol megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között várható. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő. agrotrend.hu / H
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a Hun-Ren Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
Egy ausztrál elektronikus recept szolgáltató vállalat, a MediSecure, nyilvánosságra hozta, hogy nagyjából 12,9 millió ember személyes és egészségügyi adatait érintette egy áprilisi ransomware támadás.
A svájci központú, megújuló energetikai eszközökkel foglalkozó Keppel MET Renewables (KMR) tovább erősíti elköteleződését a napenergia-projektek mellett. A MET Csoport és a szingapúri Keppel Infrastructure vegyesvállalata lezárta két fotovoltaikus projekt 100 százalékos részesedésének megvásárlását Észak-Olaszországban, Piemont és Lombardia régiókb
2024. augusztus 29. és 31. között, immár harmincharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Farmer Expó, amelynek előkészületein már javában dolgozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, (szakmai partner és társszervező), valamint a főszervező, a V-Trade Kiállítások Kft.. A Debrecenben zajló esemény, amely Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasá
A dán kormány bejelentette, hogy a mezőgazdasági termelőknek 2030-tól 300 koronát (tehát 43 dollárt) kell majd fizetniük a kibocsátott CO2-egyenérték tonnánként.
Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Debreceni Egyetem, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és partnereik együttműködésében kerül megrendezésre. Célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban valamennyi érintett szereplő számára megjelenési, találkozási alkalmat kínáljon. A t
A hazai otthonok döntő többsége, 82 százaléka rendelkezik kerttel, terasszal vagy erkéllyel. Évente átlagosan több mint huszonkétezer forintot költünk a dísznövényekre, a meglévők pótlása pedig közel hatvanezer forintba kerülne – derül ki egy friss országos kutatásból. Az idén márciusban első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány enyhíte
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/30. heti, pénteki nyerőszámait. Két telitalálatos szelvény is született, mindkét külföldi játékos 21 343 939,10 eurót - közel 8,4 milliárd forintot - vihetett haza az 5+2 találattal. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény az ötödik nyerőosztályban 4+1 talála