Szerdáig pótolhatják a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az e-felvételi felületén, a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítására azonban még jövő keddig van lehetőségük - közölte az Oktatási Hivatal (OH).
A Media1 észrevette, hogy Szapanyos Anett, a Jobbik volt sajtófőnöke a Blikk stábjához igazolt politikai újságírónak. Ma például ő kérdezte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, nemrég pedig ő volt a társszerzője annak a cikknek, ami arról szólt, hogy állítólag már DK-s elvtársai is Gyurcsányt támadják.
Az európai és a kínai járműipar együttműködésére kellene összpontosítania az EU-nak, mert az nem zéróösszegű játék, hanem kölcsönös fejlődési és növekedési előnyökkel jár - írja a kínai Xinhua hírügynökség portálján megjelent tanulmány.
Az Auchan lesz a kitelepült boltja a július 10-én kezdődő EFOTT-nak. 300 négyzetméteres Auchan Placcon 400-féle termékkel várják a fesztiválozókat a rendezvény egész ideje alatt. Különlegességekkel, többek között mentes és vegán termékekkel, helyben sütött pékárukkal és hűtött italokkal is készülnek, de az üzletben megvásárolt alapanyagokból főtt m
Kiderültek a pontos részletek a számlavezetési és a kártyadíjak befagyasztásáról, amit ma jelentettek be. Augusztustól lépnek életbe a megváltozott szabályok, a kormány jelentős bevételt vár az intézkedéstől.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait.
Pénzérméik elköltésére biztatja a Belgiumban élőket az ország pénzügyminisztériuma, a tárca szerint ugyanis egyre több eladó kerül bajba, ha készpénzes vásárlásnál aprót kell visszaadnia.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton miniszter ma a Bankszövetség elnökségével találkozott, akiknek ismertette a kormány legújabb gazdasági-költségvetési intézkedéseinek bankokra vonatkozó részleteit.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a Mol képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait - közölte az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az örökmozgó gépek alapkoncepciója, hogy állítólag örökké működnek. Azaz több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak. Ez azonban ellentmond az energiamegmaradás alapelvének, amely a termodinamika első törvényeként ismert. Ennek ellenére a történelem tele van ilyen gépek létrehozására tett kísérletekkel. Ezek mögött gyakran félreértések, csa
Iránban július 5-én reformpárti elnököt választottak meg Maszúd Pezeskián személyében, aki a kampányában a gazdasági reformok, a korrupció elleni harc és a fiatalok jogainak bővítése mellett érvelt, továbbá célul tűzte ki a nemzetközi kapcsolatok javítását és az emberi jogok védelmét. Választási győzelme reményt adott a változásra vágyó lakosságnak
„Se politikai párt, se jelölő szervezet nem vagyunk, közhatalmat sem gyakorlunk, ezért nem működünk együtt a Szuverenitásvédelmi Hivatallal” – közölte az Orbán-kormány által vegzált tényfeltáró portál a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak küldött válaszlevelében.
A kormány a háborúellenes akcióterv keretében arról döntött, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert. A kormány továbbra is elutasítja, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg, miközben egyes szereplők extraprofithoz jutnak.
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nébih,hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendelte a tűzgyújtási tilalmat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton miniszter ma a Bankszövetség elnökségével találkozott, akikkel ismertette a kormány legújabb gazdasági-költségvetési intézkedéseinek bankokra vonatkozó részleteit.
Az időjárás és általában a környezet kiszámíthatatlan hatásai, valamint az atka kártétele miatt méhcsaládjaink évről évre gyengébbek. Egyre több a hordástalan időszak, amit serkentéssel lehet áthidalni.
A jegybanktörvény értelmében "elfogadható időn belül" fel kellene tőkésíteni a Magyar Nemzeti Bankot mínusz 1855 milliárd forintról plusz 10 milliárdra. Ha a legsikeresebb éveket nézzük, akkor is nyolc év kell hozzá, de az átlagos nyereséget tekintve bőven több mint egy évszázadra lenne szükség. Vagy az adófizetőknek kell a zsebükbe nyúlniuk nagyon
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
Miközben a telekommunikációs szolgáltatók sora jelentik be az újabb és újabb ötödik generációs (5G) technológiákat, számos vezető bizonytalan abban, hogyan használja a technológiát üzleti szinten, illetve vizsgálja az átállás szükségességét. Ugyan az 5G-hálózatok megnövekedett kapacitást és nagyobb sebességet kínálnak, egyelőre a 4G számít működőké
A nyári utazási főszezonban a rendszeressé váló késések, járattörlések következtében családok százainak kellett méltatlan helyzetet elszenvedniük a megfelelő tájékoztatás és ellátás hiánya miatt. A tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében a magyar kormány összehangolt és azonnali cselekvést sürget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn
"A háború okozta kedvezőtlen külső hatások ellenére a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára. A magyar költségvetés az erős nyomás alatt is garantálja a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges forrásokat. Emellett a költségvetés júniusban 107,8 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami az
Több mint 25 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A német kormány július 8-án is folytatta bitcoin eladási tevékenységét. Néhány óra alatt több mint 3000 bitcoint mozgatott át eladásra. Így a 24 óra alatt átmozgatott bitcoinok száma öt számjegyű lett. Ezekkel a tranzakciókkal tehát a német kormány folytatja azt a bitcoin eladási trendet, amelyet június 19-én kezdett. Annak ellenére, hogy több krip
A kristálycukor könnyen beszerezhető, kalóriadús alapélelmiszer, de arra, hogy a növénytermesztésben is hasznosítható, sőt, termésnövelő hatása lehet, kevesen gondolnak. Egy gazdálkodó viszont évek óta kísérletezik vele, saját elmondása szerint jó eredménnyel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton miniszter ma a Bankszövetség elnökségével találkozott, akikkel ismertette a kormány legújabb gazdasági-költségvetési intézkedéseinek bankokra vonatkozó részleteit. A tájékoztatásból vadonatúj információk derülnek ki a tranzakciós illeték változásáról is, egyes esetekben triplázódik