2025. január 16. csütörtök

jan. 16
12:48
Együttműködési megállapodást kötött a Messer a Pécsi Tudományegyetemmel (Gyártástrend)
A Pécsi Tudományegyetem és a Messer hosszútávú, hidrogéntechnológiára vonatkozó együttműködési megállapodást kötött, amelyet Prof. Dr. Miseta Attila János rektor, Decsi István kancellár és Bohner Zsolt, a Messer ügyvezető igazgatója írtak alá. A felek célja, hogy az együttműködést elmélyítsék az oktatásban és kiterjesszék az egyetemen folyó fejlesz
jan. 16
12:50
Már várják a nevezéseket az idei PHNX versenyre (Kreatív Online)
Az AdForum által szervezett nemzetközi versenyen a nevezés ingyenes, részvételi díjat csak a shortlistre került alkotásoknak kell fizetniük. Március közepéig jelentkezhettek.
jan. 16
12:54
Reménysugár a gyermektelen pároknak? (Menedzsment Fórum)
Egy friss kutatás szerint a mesterséges megtermékenyítés sikerességét akár az élelmiszerekből származó gombatoxinok is befolyásolhatják.
jan. 16
12:54
Borravaló vs. felszolgálási díj: nézzük meg a járulékfizetési szabályokat is! (Adózóna)
2025. január 1-je óta már nem csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a felszolgáló közvetlenül a vendégtől, fogyasztótól kapja. A felszolgálási díj eddig is adómentes volt. A két fogalom a köznyelvben sokszor keveredik, pedig korántsem azonosak. Mi minősül borravalónak, illetve mi a felszolgálási díj, milyen jogszabályok adnak keretet ezeknek? Vi
jan. 16
12:54
Elképesztő növekedést jósolnak Közép-Kelet Európában: kimondták, miben rejlik a siker (Pénzcentrum)
A globálisnál magasabb, 7,6%-os éves átlagos piaci növekedést jósolnak a következő 3-5 évben Közép-Kelet Európa sportvezetői. A gazdasági bizonytalanságok ellenére a régió több mint 100 megkérdezett sportvezetője a közvetítési jogok piacának fejlesztésében, illetve a sportfogadásban látják a potenciált.
jan. 16
12:54
Átalakulások zajlanak a Mediatornál (Márkamonitor)
Az ügynökség fejlődése és az elmúlt években elért szakmai lendület megőrzésének szándéka egyszerre tette szükségessé a reklámügynökség menedzsmentjének bővítését.   A korábban az ügyfélkapcsolati munkát irányító, a vállalatnál több mint egy évtizede dolgozó Négyesi Tamás ügyvezetői kinevezésével a szakember a jövőben Managing Directorként felel az
jan. 16
12:54
Megvan, ki nyit hotelt az ikonikus Blaha Lujza téri épületben (Forbes)
A Corvin Palace épületében nyitja meg a Ruby Hotels első szállodáját Budapesten, Magyarországon.
jan. 16
13:00
Személyi változások a rácalmási Hankook üzem élén (HR Portál)
Lim Ho Taek elődje nyugdíjba vonult.
jan. 16
13:00
Mutatjuk, 40 kukoricahibridből melyik teljesített a legjobban (Agroinform)
Megjelent a GOSZ-VSZT-NAK közös, 2024-es kukorica-fajtakísérletének az eredménye.
jan. 16
13:00
Dominóhatás az autóiparban: több európai és amerikai gyár is bezárhat (Portfolio)
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny - közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég csütörtökön.
jan. 16
13:00
Autósok, figyelem! Baljós előrejelzés jött az üzemanyagárakról: ezt mindenki meg fogja érezni (Pénzcentrum)
Az olajárak csökkentek csütörtökön, miután az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, és az amerikai nyersolajkészletek a vártnál nagyobb mértékben apadtak. A globális kínálat szűkössé válhat, miközben a kereslet növekedése továbbra is India és Kína utazási tevékenységeitől függ. Az OPEC+ azonban óvatosan kezeli a termelés
jan. 16
13:00
Lantos Csaba: a napelemek felfutása elképesztő, jönnek az új pályázatok (Tiszta Jövő)
Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet az áramtárolás hazai támogatása, az idén számos nagy tárolót adhatnak át - egyebek között erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
jan. 16
13:00
Vessen napraforgót, a klímaváltozás nyertesét! (Agrárágazat)
Egy új, szulfonil-urea-rezisztens és egy imazamox-ellenálló linolsavas napraforgóhibridet mutatunk a Saaten-Union-tól.
jan. 16
13:00
Lantos Csaba: kétéves átmeneti időszakkal vezetik be az új lomtalanítási rendszert Budapesten, addig a kerületek dönthetnek a szolgáltatás mikéntjéről (Öko-drive)
Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon, kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat - jelentette be az energiaügyi miniszter szerdán budapesti sajt
jan. 16
13:06
Megállíthatatlan az elektromos autók térnyerése (Piac és Profit)
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny – közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég.
jan. 16
13:06
Nagyot estek tavaly a Boeing szállításai (Portfolio)
A Boeing amerikai repülőgépgyártó tavaly 348 kereskedelmi repülőgépet adott át vevőinek, ami mintegy harmadával kevesebb az egy évvel korábbi 528-nál.
jan. 16
13:06
Egyre húzósabb áron cserélnek gazdát a fővárosi panellakások (Haszon.hu)
Egy év alatt átlagosan 14 százalékkal drágultak a fővárosi panellakások, a legnépszerűbb lakótelepeken az áremelkedés mértéke a 20 százalékot is meghaladta a Duna House 2024-es adatai alapján. A fővárosban a gazdagréti panelekhez lehetett a legmagasabb, millió feletti négyzetméteráron hozzájutni, de a szintén budai, Fehérvári úti lakótelep
jan. 16
13:12
Megaföldrengésre készül Japán, akár 30 méteres cunamit is okozhatna (Portfolio)
Egy japán kutatás szerint nagy a valószínűsége a következő 30 évben egy megaföldrengésnek a szigetországban.
jan. 16
13:14
Lengyel uniós elnökség: "reális cél az orosz energiafüggetlenség 2027-ig" (Portfolio)
Két héttel azután, hogy Lengyelország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, Krzysztof Bolesta, a lengyel energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Contexte-nek adott interjúban beszélt az EU előtt álló legfontosabb energiabiztonsági, klíma- és iparpolitikai kihívásokról. A fókuszban az orosz energiafüggőség csökkentés
jan. 16
13:18
Óriási botrány van a levegőben: kormánypárti lap keverte gyanúba a kormányhivatal vezetőjét (Menedzsment Fórum)
Érdekes módon a Magyar Nemzet szivárogtatta ki az információt.
jan. 16
13:18
Mi történik a Facebooknál? - A január 7-i Zuckerberg-bejelentés elemzése (ProfitLine)
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója és legnagyobb tulajdonosa 2025. január 7-én egy meglepő bejelentést tett egy videóüzenetben. A nagy hírügynökségek (pl. az AP és a Reuters), hírportálok (pl. itt, itt és itt) az üzenetnek főleg azt a részét hangsúlyozták, hogy a Meta befejezi a külső tényellenőrzőkkel való együttműködést. Valójában azonban a
jan. 16
13:18
Veszik a Bank of Americát a gyorsjelentés után (Portfolio)
A Bank of America a tavalyi negyedik negyedévben 82 centes részvényenkénti eredményt ért el, amely felülmúlta a 77 centes elemzői várakozást. Az amerikai nagybank 25,3 milliárd dolláros bevétele szintén magasabb lett, mint amit az elemzők vártak. A bank részvényeinek árfolyama közel 2 százalékos pluszba lendült a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
jan. 16
13:24
Nem szűnik a roham az állampapírokért (Privátbankár)
Megint nem tudta kielégíteni az Államadósság Kezelő Központ a keresletet.
jan. 16
13:24
Otthonfelújítási támogatás 2025: feltételek, igénylés, tudnivalók egy helyen! (Portfolio)
2025 elején újraindította a kormány a 2021-2022-ben rendkívül nagy népszerűségnek örvendő otthonfelújítási programot. A vidéki otthonfelújítási program keretében 3 millió forint otthonfelújítási támogatáshoz és szükség esetén a munkálatok előfinanszírozására 6 millió forintnyi kamattámogatott otthonfelújítási hitelhez lehet jutni energetikai elvárá
jan. 16
13:24
Airbnb-tiltás – máris sokan kijátsszák (Forbes)
Aki tudja, kereskedelmi szálláshellyé nyilváníttatja át magát.
jan. 16
13:24
Sival – együtt fejlődik a kertészekkel (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei, immár 38. Sival újra megtelt kiállítóval, a csaknem 3,5 hektáros területen nem tudtak hétszáznál több céget, szervezetet, kutatási intézményt fogadni, pedig lett volna rá igény.
jan. 16
13:24
Európa szenved, Kelet-Közép-Európa hasít, Magyarország megrekedt (Telex)
Nagyon hiányoznak Magyarországról a növekedéshez az uniós források, miközben Horvátország és Románia jóval sikeresebbek a pénzek lehívásában. A kelet-közép-európai régió szárnyal Európa más részeihez képest, de azért ott sincs kolbászból a kerítés. Regionális körkép.
jan. 16
13:30
Változhat az alanyi áfamentesség határa és a kata adóterhe is (Infostart)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) két alapvető változtatási javaslatot is tett a kormánynak.
jan. 16
13:30
Gigaméretű kanadai hígtrágyaszivattyúról készült videó (Agrofórum)
Egy videó a hígtrágya lehető legmonumetálisabb kiszórását mutatja egy kanadai tejgazdaságban. A videó készítője lelkesen magyarázza, hogy itt működik a legnagyobb hígtrágyaszivattyú, amit valaha filmezett.
jan. 16
13:30
"Trump Európában is felfordulást okozhat" (Növekedés)
Magyarország hamarosan túljuthat a recesszión az OTP Bank 2025-ös befektetési stratégiája szerint. A hitelintézet szakértői 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak valószínűnek az idén, ám több lefelé mutató kockázat is látható: az esetleges amerikai vámok, a munkaerőpiac gyengélkedése és a beruházások esetleges további visszaesése.
jan. 16
13:30
Szerződéses vállalások teljesítését vizsgálta a Médiatanács (Digital Hungary)
Médiaszolgáltatók szerződéses vállalásainak teljesítését, valamint törvényi kötelezettség megsértését vizsgálta legutóbbi ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület január 14-i ülésén három lineáris rádiót elmarasztalt, egy médiaszolgáltatóval szemben pedig eljárást indított.
jan. 16
13:36
Majdnem húsz éve nem emelték az árát, most viszont nagyon, mi az? (Forbes)
A műszaki vizsga hatósági díjait érintő, 60 százalék körüli emelkedés brutálisan hangzik, de lassan 20 éve nem változtattak rajta.
jan. 16
13:42
Matolcsy György díjat adott át az EKB-elnökének (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt nemzetközi eseménye, az idén január 27-én tizedik alkalommal megrendezendő Lámfalussy konferencia előtt Matolcsy György jegybankelnök hivatalos látogatást tett az Európai Központi Bankban (EKB), és átadta a Lámfalussy-díjat az idei díjazottnak, Christine Lagarde EKB-elnöknek - tájékoztatott a jegybank csütörtökön
jan. 16
13:42
Dübörög a sportipar Közép-Kelet Európában (Piac és Profit)
A globálisnál magasabb, 7,6 százalékos éves átlagos piaci növekedést jósolnak a következő 3–5 évben Közép-Kelet Európa sportvezetői. A gazdasági bizonytalanságok ellenére a régió több mint 100 megkérdezett sportvezetője a közvetítési jogok piacának fejlesztésében, illetve a sportfogadásban látják a potenciált – derül ki a PwC 2024 Global Sports Sur
jan. 16
13:42
Fontos bejelntést tett a Renault, rengeteg kocsiról van szó: erről minden tulajdonosnak tudnia kell (Pénzcentrum)
A Renault 2024-ben 1,3%-os növekedést ért el eladásai terén, a negyedik negyedév erős új modellek piacra dobásának köszönhetően. Az elektromos járművek iránti kereslet növekedése segített ellensúlyozni a gyenge év eleji teljesítményt, miközben az autóipar globálisan továbbra is a kihívásokkal küzd.
jan. 16
13:48
Fokozódó gazdasági aktivitásról árulkodik a Fed Bézs Könyve (ProfitLine)
Az évente nyolc alkalommal, az amerikai jegybank kamatdöntő ülései előtt egy héttel megjelenő Bézs Könyv a gazdaság állapotát hivatott bemutatni a Fed által gyűjtött adatok alapján.
jan. 16
13:48
Újra képernyőn a világ legjobb dartsjátékosai (MMonline)
Még két hét sem telt a 2025-ös PDC dartsvilágbajnokság döntője óta, de újra a táblák elé állnak a világ legjobb dartsjátékosai. Január 16-án ugyanis kezdetét veszi a 2025-ös PDC World Series of Darts szezon, melynek első állomásán a Bahrain Darts Masters tornán az újdonsült világbajnok Luke Littler és az aktuális világranglista élén álló Luke Humph
jan. 16
13:54
A bitcoinbányászat soha nem volt ennyire átlátható (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok a globális bitcoinbányászat több mint 40%-át adja. A legnagyobb amerikai bitcoinbányász pool (egy felhőszolgáltatás, amelyhez a bitcoinbányászok csatlakoztatják a gépeiket) önmagában is a termelés 33%-áért felelős. A Bitcoin hálózat az elmúlt évtizedben jelentős növekedésen ment keresztül, és manapság a bitcoinbányászat többsége
jan. 16
13:54
Lénárt Viktor AI-támogatott HR-megoldásokat fejlesztő céget indít (Mínuszos)
Jelentős változás a magyar HR-piacon: Lénárt Viktor, a Grow Csoport, a hazai vezető- és szervezetfejlesztési piac egyik meghatározó cégének legnagyobb tulajdonosa és elnöke értékesítette tulajdonrészét. Lénárt új, saját tulajdonú cégében, a ZEL Group Zrt.-ben folytatja munkáját, amely mesterséges intelligenciával támogatott vezetői és szervezetfejl
jan. 16
13:54
Mercedes: Több mint 5000 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon (Növekedés)
2024-ben összesen 5069 darab Mercedes-Benz személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.
jan. 16
14:00
Munkavállalói kártérítési ügyben döntött a Kúria (Adózóna)
A felperes a keresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a vele munkaviszonyban álló alperest. Arra hivatkozott, hogy az alperes a képviseletében eljárva megfelelő felhatalmazás hiányában írt alá három évre szóló – sportrendezvény megrendezésére vonatkozó – jogbérleti szerződést, majd az elnökség jóváhagyása nélkül lemondta egy verseny meg
jan. 16
14:00
Lengyel uniós elnökség: "reális cél az orosz energiaforrások kiváltása 2027-ig" (Portfolio)
Két héttel azután, hogy Lengyelország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, Krzysztof Bolesta, a lengyel energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Contexte-nek adott interjúban beszélt az EU előtt álló legfontosabb energiabiztonsági, klíma- és iparpolitikai kihívásokról. A fókuszban az orosz energiafüggőség csökkentés
jan. 16
14:00
Új pályázat a láthatáron: fejlessze terménytároló vagy vetőmagüzemét acélcsarnokkal (Magro)
2025-től új lehetőségeket kínálnak a "Terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása" programok, amelyek célja az üzemkapacitások növelése. A Frisomat, acélcsarnokokat gyártó szakértő cég példáján keresztül mutatjuk be, miért érdemes acélszerkezetes épületekben gondolkodni, ha tartós, funkcionálisan tervezett és ener
jan. 16
14:02
Nagy az érdeklődés az 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, változtatásról döntött a kormány (Portfolio)
Meghaladta az 5600-at a kormány december elején meghirdetett, 48 milliárd forintos keretösszegű eszközbeszerzési támogatására előzetesen regisztráló cégek száma. Az NGM és a lebonyolítást végző MGFÜ úgy határozott, hogy az előzetesen meghirdetett kikötéssel szemben a pályázati keretösszeg 200 százalékát kitevő összeg meghaladásakor sem zárul le aut
jan. 16
14:06
A Morgan Stanley sem botlott: kellemes meglepetés a befektetőknek (Portfolio)
A Morgan Stanley sem törte meg a bankok tavalyi negyedik negyedéves sikersorozatát: az amerikai nagybank közel harmadával magasabb egy részvényre jutó eredményről és közel 8 százalékkal magasabb bevételről jelentett, mint ami az elemzői várakozásban szerepelt. A bank papírjai közel 2 százalékot ugrottak a gyorsjelentés után a tőzsdenyitás előtti ke
jan. 16
14:12
A már meglévő szankciókat is megtorpedózhatja a magyar kormány (Portfolio)
Az Európai Unió Oroszországgal szemben eddig meghozott szankcióinak meghosszabbításáról még nem született döntés Magyarországon. A kormány álláspontja szerint az EU-nak csak az új amerikai adminisztrációval való egyeztetés után kellene határoznia a kérdésben – jelentette ki Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben.
jan. 16
14:18
ChainLink (Link) árfolyam előrejelzés Link árfolyam elemzés (ProfitLine)
Chainklink (Link): vétel, eladás, tartás? Mit mutatnak a technikai indikátorok a Chainlink árfolyama kapcsán? Friss Chainlink (Link) árfolyam elemzés.
jan. 16
14:18
Lesújt Kínára az Európai Unió, újabb kemény korlátozást vezetnek be (Portfolio)
Az Európai Bizottság dömpingellenes vámokat vet ki a kínai eritritol édesítőszerre, hogy megvédje az uniós ipart a tisztességtelen versenytől. A vámok mértéke 34,4% és 233,3% között mozog, és visszamenőleg, 2023 júniusától lépnek életbe. Az intézkedés újabb fejlemény az EU és Kína közötti kereskedelmi feszültségek sorában.
jan. 16
14:18
Túltolta a szerb kamionsofőr a nyugtatót, most idegeskedhet (Haszon.hu)
Csaknem 40 ezer levél szorongásgátló és epilepszia elleni szer lapult annak a szerb rendszámú teherautónak a fülkéjében, amely papírjai szerint Szerbiából Németországba csak autóalkatrészeket szállított. A röszkei határkirendeltség pénzügyőrei a jármű ellenőrzésekor azonban valami mást is találtak. A Mercedes fülkéjében a felső ágyon, csoma
jan. 16
14:20
Versenybe szálltak a fenntartható világért, így állt a küzdelem élére egy magyar bank (Portfolio)
A CIB Banknál a fenntarthatósági jelentés készítése mára mindennapos feladattá vált a bank területei számára, amely a bank működésének minden folyamatát áthatja. Mára a bank kockázatkezelésének részévé vált a klímakockázatok monitorozása, a hitelezési folyamat során figyelembe veszi a vállalati ügyfelek működésének fenntarthatóságát, amely hatással

Keresés