2024 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 16 ezerrel, 4 millió 678 ezerre mérséklődött. 2024 decemberében a munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Samsung bemutatja a Galaxy S25, S25+, valamint S25 Ultra okostelefonjait, amelyek a gyártó szerint igazi AI partnerek. A multimodális AI támogatás bevezetésével a Galaxy S25 széria az első lépés a vállalat azon elképzelése felé, hogy megváltoztassa, miként lépnek interakcióba a felhasználók telefonjukkal és az őket körülvevő világgal. A Galaxyra
Nemrég már foglalkoztunk olyan alap fitotechnikai eljárásokkal, amelyeket érdemes elvégeznünk az életük elején járó almafák metszése során. A következőkben néhány olyan részletre fogunk kitérni, hogy milyen hatásai vannak a téli-nyári metszéseknek a terméshozamra, illetve a gyümölcsfa élettartamára.
A világ egyik vezető alkoholipari nagyvállalata, a Pernod Ricard, a dentsu médiaügynökségét, az IProspectet választotta regionális médiaügynökségi partnerének. Az ügynökségi tendert követő döntés értelmében 2025 januárjától a iProspect látja el a világcég médiatervezési és médiavásárlási feladatait az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában fog
A kiskereskedelmi lánc első, személyzet nélküli, automata boltja Budapest XI. kerületben nyílik. Az Auchan appjával lehet belépni a 18 négyzetméter alapterületű üzletbe. Alkoholt nem árulnak. Az új üzletformátum mindössze 18 nm-es lesz, 0/24-es nyitvatartással. A személyzet nélküli bolt a GDPR szabályok betartásával egy mesterséges intelli
Január 1-től három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként: a SZÉP-kártya 2025-ben lakásfelújításra is használható, az új, Aktív Magyarok alszámlára utalt összeg elkölthető sportra, aktív szabadidős tevékenységre, a 35 év alattiak pedig lakhatási támogatást kaphatnak.
Nézz be a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati tömbjébe! Most videón is megnézheted a több mint 6 ezer négyzetméteres épület tágas és modern tereit!
Donald Trump első elnöksége alatt kereskedelmi háborút indított Kína ellen, és ígérete szerint második adminisztrációja is radikális intézkedésekkel kívánja majd távol tartani a kínai konkurenciát az amerikai piactól.
Ahogy a korábbi években is, a 2025-ös Világgazdasági Fórumon (World Economic Forum, WEF) is jelen lesz a KPMG január 20-24. között Davosban. Az idei esemény központi témája a "Kollaboráció az intelligens korszakért", amely az öt legfontosabb területre fókuszál: a gazdasági növekedés újragondolása, az intelligens korszak iparágai, az emberekbe való
Decemberben már hatodik hónapja csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint. Főleg a férfiak közül dolgoztak kevesebben az év utolsó hónapjaiban, mint egy évvel korábban.
Megkértük Kovács Leventét a Reklámtörténet alapítóját és a White Rabbit kreatívigazgatóját, hogy írja le a véleményét az elhíresült Pakistan Airlines Eiffel-tornyos kampányáról. A szöveg műfaját tekintve egészen új dimenziókat nyit: inkább véleménynovella, vagy ahogy a szerző meghatározta: szocio-kroki.
2024 decemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 16 ezerrel, 4 millió 678 ezerre mérséklődött. 2024 decemberében a munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Donald Trump intézkedései gyengülő trendbe állították a dollárt, hiszen a növekvő olajkitermelés, a letekert vámpolitika miatt fontos kockázatok árazódnak ki a devizapiacokon, amiből a forint is nagymértékben képes profitálni. Ráadásul ma délelőtt a vártnál kedvezőbb európai beszerzésimenedzser-indexek érkeztek. A gyengülő dollár és a talán felébre
2025. januárjában nemcsak a társadalombiztosítási közterhek változtak, hanem a társadalombiztosítási ellátások is. Az alábbi cikkben az egészségbiztosítás természetbeni ellátásainak változásait ismertetem, míg egy következő cikkben az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak módosításait foglalom össze.
Átfogó szervezeti átalakítást hajtott végre a Marquard Group Hungary (MGH), melynek keretében megújult a vezetői struktúra és megbíztak egy új fejlesztési csapatot. Az MGH célja, hogy stratégiai irányváltással gyorsítsa tartalomgyártási és digitális innovációs törekvéseit. A vállalat 2024 végén Szabó Zsoltot, a cég értékesítési vezetőjét operatív i
A Roche örömmel jelenti be, hogy 2025. január 1-jétől Arno Kamm tölti be a Roche Services & Solutions (RSS) EMEA budapesti központjának ügyvezető igazgatói pozícióját.
Decemberben folytatódott a foglalkoztatottság csökkenése: a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 678,2 ezer fő volt decemberben, ami havi szinten 800 fős csökkenést jelent, míg éves összehasonlításban 16 ezer fős a csökkenés. A gazdaságilag aktívak száma érdemben visszaesett: az egy évvel ezelőttihez
Így kezdődött Tánczos Dorina pályafutása, aki néptáncosoknak készít egyedi mintás dresszeket. “Fantasztikus érzés, amikor a színpadon a ruháimban táncolnak” A fiatal fülöpszállási varrónő már több kollekcióval is jelentkezett. A piaci lehetőséget felismerve bátran belevágott az egyéni vállalkozásba, és a sikerek nem maradtak el, egyre több a megren
A japán fogyasztói magárindex decemberben 3,0%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ami az elmúlt 16 hónap leggyorsabb éves ütemét jelentette.
Az Edinburgh-i Egyetem kutatói új összefüggéseket tártak fel a gyermekkori légszennyezés és a későbbi életkorban kialakuló demencia között. A tanulmány rávilágít arra, hogy a korai életszakaszban belélegzett szennyezett levegő hosszú távú hatásai akár évtizedekkel később is megmutatkozhatnak az agyi funkciók hanyatlásában - közölte a The Guardian.
A Mercedes-Benz Sprinter 30 éve kategóriát teremtett. A sokoldalú kishaszongépjármű 1995. január 23-ai debütálása óta az autóipar meghatározó szereplője. Műszaki megoldásai, valamint a vezetéstámogató- és biztonsági funkciói olyan megoldásokat hoztak a kategóriába, amelyek korábban szinte csak személyautókban voltak elérhetők.
Ki ne szeretne megszabadulni hiteltartozása egy részétől? 876 ezer személyi kölcsön, 652 ezer lakáshitel és 139 ezer szabad felhasználású jelzáloghitel szerződést törlesztenek a bankok felé a magyarok, és 800 ezren kapnak idén állampapír-kamatot. Sokuk számára kivételes lehetőséget kínál az adósságcsökkentésre a prémium állampapírjukból felvehető t
Az eurózóna gazdasága visszatért a növekedési pályára 2025 januárjában, bár az expanzió csak marginális volt, derül ki a HCOB és az S&P Global által közzétett előzetes bmi-adatokból.
A decemberi és az egész éves mutatók szerint egyaránt az előkelő negyedik helyen zárta Magyarország 2024-et a zöldflotta bővülési arányában - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán kedden.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a meglévő épületek felújítását és átalakítását ösztönző európai polgári kezdeményezést, amely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli végrehajtó testületet, segítse elő a felújítási munkákat és támogassa az építési anyagok újrafelhasználását - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Jelentős emelkedés látható a mai kereskedésben a luxuscikkeket gyártó vállalatok részvényeinél, miután a Burberry a vártnál erősebb számokat közölt a negyedik negyedévre vonatkozóan.
Idén először adták át az Agency People of the Year díját Magyarországon, hogy elismerjék a kommunikációs ügynökségek legtehetségesebb szakembereit. A rangos díjátadón a 47 shortlistes közül 13 szakember kapta meg a kategóriája legkiemelkedőbb teljesítményéért járó elismerést. A brit Campaign Magazine által létrehozott díj, amelyet a MAKSZ honosítot
Házon belülről találta meg új főszerkesztőjét a vállaltan baloldali lap, míg az új főmunkars kívülről, a politikai életből érkezik: az MSZP majd később az LMP országgyűlési képviselője volt. Máris újításokra készülnek.
A Praktiker mind a 21 áruházában elérhetővé vált a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség a kasszáknál, valamint az önkiszolgáló termináloknál, és már a barkácsáruház webshopjában is tudunk így fizetni. Az országos hálózattal rendelkező barkácslánc jelenleg az OTP által kibocsátott plasztikot fogadja el.
Általános sztrájkra szólítottak fel pénteken mindenkit a november elsejei újvidéki vasútállomáson történt tragédia okainak felkutatását követelő, hónapok óta tiltakozó egyetemi hallgatók – közölte az MTI.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 decemberében közel 4,7 millióan dolgoztak. A foglalkoztatottak száma több mint egy éve stabilan ezen a magas szinten mozog, miközben a munkanélküliség továbbra is az uniós átlag alatt van. Tavaly decemberben a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 11 ezer
Január 1-től három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként: a SZÉP-kártya 2025-ben lakásfelújításra is használható, az új, Aktív Magyarok alszámlára utalt összeg elkölthető sportra, aktív szabadidős tevékenységre, a 35 év alattiak pedig lakhatási támogatást kaphatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-
A 25 éves múltra visszatekintő, helyben széles körű egészségügyi szolgáltatásairól ismert szolnoki Szent István Egészségház stratégiai partnerségi szerződés keretében csatlakozott a TritonLife csoport országos ellátó hálózatához.
A gabona világpiacán jelenleg jelentős termelési hiány tapasztalható. A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) legújabb előrejelzése szerint a 2024/2025-ös gazdálkodási év végén a globális gabonatermelés várhatóan 2,305 milliárd tonna lesz, miközben a fogyasztás rekordot döntve 2,335 milliárd tonnát érhet el.
Jelentősen megcsappant a lakossági állampírok vonzereje tavaly az év utolsó harmadában, így a tervezetthez képest százmilliárdokkal kevesebbet vásároltak belőlük tavaly az emberek.