Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2025. évben alkalmazandó 2,5 százalékos behozatali átalányvámtételhez kapcsolódó, valamint a vám- és adómentes értékhatárokról.
Berlini pletykák szerint Fridedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje, a németországi februári előrehozott választások toronymagas esélyese Moszkvába utazik. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy az orosz–ukrán háború lezárása után Európa ismét az olcsó orosz gáz felé fordul.
Az elmúlt napokban számos energetikai reformjavaslattal állt elő a három legnagyobb megújuló energiaipari érdekvédelmi egyesület, amelyeket az Energiaügyi Minisztériumnak címeztek, és például a Portfolio által elsőként megírt ügyben, a naperőmű telepítések földtörvénybeli korlátozásának ügyében is javaslatot fogalmaztak meg. Emellett belenyúlnának
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tavalyi utolsó kamatdöntésén nem változtatott a 6,5 százalékos jegybanki alapkamaton. Az alapkamat alakulása azért fontos a hitelfelvételt tervezők számára, mert hatással van a banki hiteltermékek kamatára azáltal, hogy a kereskedelmi bankok árazásának alapjául szolgáló külső referenciakamatokat is befolyásol
Az elmúlt napokban számos energetikai reformjavaslattal állt elő a három legnagyobb megújuló energiaipari érdekvédelmi egyesület, amelyeket az Energiaügyi Minisztériumnak címeztek, és például a Portfolio által elsőként megírt ügyben, a naperőmű telepítések földtörvénybeli korlátozásának ügyében is javaslatot fogalmaztak meg. Emellett belenyúlnának
Puskával verébre nem lövünk, cukoroldattal méhfertőzésre, úgy látszik, hamarosan fogunk. Egy kutatásban a metritises tehenek ugyanolyan gyorsan meggyógyultak a dextrózos kezeléssel, mint antibiotikummal. Viszont a bélflórájuk egészséges maradt, és antibiotikum-rezisztenciától sem kellett tartani.
Az Equilor Wealth Office olyan diverzifikációt és olyan összetett befektetési stratégiákat kínál ügyfeleinek, amelyek máshol nem igazán érhetők el a magyar piacon. Bárki, akinek van befektetni való vagyona, biztosan hallott már diverzifikációról. A Magyarországon elsőként elindult wealth office, az Equilor Wealth Office szolgáltatása azonban ezt is
2024. december elején rekord szintre emelkedett a kávé ára a nemzetközi piacon. Az arabica kávébabok ára, amelyekből a világtermelés legnagyobb része származik, meghaladta a 3,44 dollárt fontonként (0,45 kg) a New York-i tőzsdén – így a 2024-es évben az árak több mint 80 százalékkal ugrottak. A robusta kávé ára is új csúcsra ért szeptemberben.
Az LG Electronics (LG) ismét bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Világindexbe (DJSI World), mégpedig immár a tizenharmadik egymást követő évben. A DJSI World a 2500 legnagyobb globális vállalat felső 10 százalékát rangsorolja gazdasági, környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) gyakorlatuk alapján, így viszonyítási pontként szolgál a befektetők
A Wizz Air várhatóan jelentős veszteséget könyvel el a 2025-ös pénzügyi év harmadik negyedévében, ugyanakkor hosszabb távon javuló kilátásokkal számolhat - írja friss elemzésében a Concorde. A légitársaság pénzügyi helyzetét és jövőbeli lehetőségeit értékelő elemző szerint a cég előtt álló kihívások ellenére 2025 fordulópontot jelenthet a vállalat
A Brady Corporation új, költséghatékonyabb megoldást kínál a tárolt instabil Li-ion akkumulátorok gyors észlelésére. A másodpercenként 0,5 °C hőmérséklet-különbség automatikus mérésére képes megoldás biztosítja a szükséges pontosságot és sebességet az instabil akkumulátorok elkülönítéséhez még azelőtt, mielőtt azok biztonsági kockázatot jelentenéne
A Getty Images és a Shutterstock, két vezető vizuális tartalomszolgáltató vállalat bejelentette egyesülési szándékát. A 3,7 milliárd dolláros üzlet célja egy olyan erős piaci szereplő létrehozása, amely képes megfelelni a mesterséges intelligencia által támasztott kihívásoknak. Az egyesülés várhatóan trösztellenes vizsgálatot vonhat maga után.
Január 1-jétől a horgászok egyszerűbb szabályozások, enyhített korlátozások keretein belül hódolhatnak szenvedélyüknek. A fejlesztésekkel és a rugalmasabb szabályokkal elő szeretnék segíteni a horgászturizmust.
Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során.
A böjti récét választották a 2025-ös év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított online szavazás résztvevői – közölte az egyesület. Az MME 1979-ben indította el "Év madara" programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több
A fővárosi agglomerációt magában foglaló vármegyében tavaly a Duna House közreműködésével zárult adásvételek száma 2023-hoz képest 44 százalékkal, 2022-hoz képest 37 százalékkal emelkedett.
Szalmonella jelenlétét mutatták ki egy Szlovéniából Magyarországra érkezett lisztben. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) felvette a kapcsolatot az érintett áruházlánccal. Az áruházlánc kivonta a forgalomból a kifogásolt terméktételt, a hatóság pedig a továbbiakban is figyelemmel kíséri a vállalkozás által megtett intézkedések
Horvátország történetének legnagyobb szabású autópálya-projektjébe kezdett, amely Dubrovnikot köti össze az ország többi részével. A kihívást jelentő terepviszonyok és az 1,2 milliárd eurós beruházás révén ez a régóta várt projekt a regionális összeköttetések fejlődését ígéri. Az első szakasz építése várhatóan idén kezdődik és 2029-re fejeződik be
A bonyolult jelszavak világában élünk, ahol mindannyian arra törekszünk, hogy megőrizzük személyes adatainkat és online biztonságunkat. Azonban egy friss kutatás szerint a hosszú, bonyolult jelszavak hatékonysága nem feltétlenül olyan, mint ahogyan azt sokáig hittük.
Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során. Erről az MSZP kedden tájékoztatta az
A tegnapi nap folyamán a kiváló magyar kriptós csatorna, a CryptoRats közzétett egy hosszabb stream-et, amiben dr. Tóth Máté azt részletezi, hogy miért várja már 2025 Q1-re a világgazdasági buborék kidurranását és recessziót. A magunk részéről többször kifejtettük, hogy miért van okunk bullishnak gondolni a 2025-ös évet a kriptopiac szempontjából.
Az International Workplace Group új kutatása kimutatta, hogy a rugalmas munkavégzést csökkentő vállalatoknál megnő az elvándorlás. A megkérdezett toborzók kétharmada (67%) azt látja, hogy a heti öt irodai nap kötelező tétele esetén növekszik az új állást keresők száma.Háromnegyedük (75%) azt tapasztalta, hogy a jelöltek egyértelműen elutasítják azo
A bitcoinbányászat az utóbbi években vállalati, állami szinten is egyre népszerűbbé vált, ahogy a kriptovaluták, a spot Bitcoin ETF-ek a középpontba kerültek. De vajon mit jelent pontosan a bitcoinbányászat, és hogyan fejlődtek az évek során az ezt lehetővé tevő hardverek? Ez a cikk bemutatja a bitcoinbányászat alapjait, lényegét, valamint áttekint
Együtt vették, együtt ették szólhatna az alsónánai disznótor szlogenje, miután a falu vezetése nagyot gondolt, és vásárolt egy méretes malacot. A falu apraja-nagyja aztán zeneszóra, együtt töltötte a 105 méternyi óriáskolbászt - írta a Teol.hu.
A Facebook alapítója Elon Muskot majmolja és Donald Trumpnak kedveskedik. Mark Zuckerberg megszabadul a független tényellenőröktől, a Meta platformjai pedig több politikai tartalmat fognak feldobni. Új korszak a közösségi médiában?
A Samsung a CES 2025 kiállításon bemutatta új "AI Mindenkinek" jövőképét, melynek az áll a középpontjában, hogy a mesterséges intelligenciát akár "Minden nap, mindenhol" elérhetővé tegye. Az összekapcsolt otthonok technológiájában betöltött évtizedes élvonalbeli szerepére alapozva, a Samsung arra használja az AI erejét, hogy beépítse a mindennapokb
A vártnál is erősebb az amerikai szolgáltatószektor, viszont óriásit emelkedett az árnyomás a szektorban egy olyan helyzetben, amikor az amerikai 10 éves kötvény hozama már 4,6% felett jár.