A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán, és kilenc pontra növelte az előnyét csapattársával, a futamot baleset miatt feladni kényszerülő ausztrál Oscar Piastrival szemben. A 25 éves Norris mögött a két Mercedes-pilóta, az olasz Andrea K
A McDonald’s több évtizeden át építette a saját világát, amelyben a gyorsétterem karakterei is feltűntek. A Simon’s Burgernek ennél még ambiciózusabb tervei vannak.
Az Európai Unió új, vízügyi rezilienciára vonatkozó stratégiája mérföldkő a kontinens vízgazdálkodásának történetében. A Bizottság új stratégiája az édesvizek védelmére, a vízkészletek hatékonyabb felhasználására és az egyetemes hozzáférés biztosítására épül. Mindez nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi kérdés is - a víz a jövő eg
Új szintre lépett a Tisza-párthoz köthető adatlopási ügy: már nemcsak listázzák, hanem térképre is rakták a kiszivárgott támogatói adatokat. A politikai szimpátia alapján kereshető, interaktív térkép egyszerre adatvédelmi, büntetőjogi és morális botrány — miközben egyre világosabban kirajzolódik, hogy az adatokkal való visszaélés nem csupán magánsz
Lehetünk bárhol az országban, amikor a ropi szóba kerül, sokaknak a Nógrádi Ropogós azonnal eszükbe jut, és az íze el is varázsolja őket. Így történt ez a több mint tízezer követővel rendelkező gasztroinfluenszer, Trenny barátjával is, aki megkóstolta a Nógrádi ropit.
Az egyesület szerint a közbizalom szempontjából súlyos kérdéseket vet fel, ha egy ilyen magas rangú helyi politikus egyben iskolaigazgató is. Emiatt nyílt levelet intéztek Töreki Andráshoz. Az AGÓRA Szolnoki Közéleti Egyesület nyílt levelét változtatás nélkül közöljük. “NYÍLT LEVÉL Tisztelt Töreki András Úr! Ön Szolnok közéletében két meghatározó s
Egy újabb stand alone érkezik magyarul Vi Keeland és Penelope Ward párosától. A Mocskos levelekben két levelezőtárs kapcsolatáról olvashatunk, a fülszövegben lévő titokra pedig én is kíváncsi lettem ???? A könyv még idén meg is jelenik, alább megnézhetitek a borítót és a fülszöveget. Penelope Ward,Vi Keeland – Dirty Letters – Mocskos levelek Sosem fel
Egy BTC bányászatának költsége Etiópiában ma körülbelül 20000 dollár, azaz 6,6 millió forint, beleértve a berendezéseket, a személyzetet és az egyéb kiadásokat. A Bitcoin jelenlegi piaci ára körülbelül 102000 dollár azaz 34 millió forint, így ez az üzlet továbbra is rendkívül jövedelmező, főleg Etiópiában. Az elsősorban vízenergiából előállított ol
A nyár végi gazdag termés után a kertben a feladatok hangsúlya áthelyeződik: a talaj regenerálása, a kártevők és kórokozók elleni védekezés, valamint a növények téli felkészítése kerül előtérbe.
A McDonald’s több évtizeden át építette a saját világát, amelyben a gyorsétterem karakterei is feltűntek. A Simon’s Burgernek ennél még ambiciózusabb tervei vannak.
Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán. Hangsúlyozta, a magyar emberek továbbra is Európa legalacsonyabb energia árait fogják fizetni. A miniszter kijelentette, nem sújtjá
Körözés alatt állt a férfi, aki pénteken napközben a rendőrök elől menekülve, késsel a kezében mászott be egy Xv. kerületi óvoda udvarára. Azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert gyanú szerint október 3-án a Xx. kerületben társaival teleszkópos vasrúddal (viperával) bántalmazott valakit. Miután a Terrorelhárítási Központ munkatársai november
Ropogós rántott csirke, selymes szószban fürdő gnocchi és aranybarnára sült krumplilángosok – ezekkel az ételekkel Jemma Harrison amerikai séf bebizonyítja, hogy a csúcsgasztronómia is lehet otthonos és szívből jövő.
A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán, és kilenc pontra növelte az előnyét csapattársával, a futamot baleset miatt feladni kényszerülő ausztrál Oscar Piastrival szemben. A 25 éves Norris mögött a két Mercedes-pilóta, az olasz Andrea K
Lehetünk bárhol az országban, amikor a ropi szóba kerül, sokaknak a Nógrádi Ropogós azonnal eszükbe jut, és az íze el is varázsolja őket. Így történt ez a több mint tízezer követővel rendelkező gasztroinfluenszer, Trenny barátjával is, aki megkóstolta a Nógrádi ropit.
A világtörténelem valaha volt legdurvább időszakai közé soroljuk a második világháború zűrzavaros, sötét éveit. Ha neked is ez a korszak volt a kedvenced történelemből, semmi esetre se maradj le a Pénzcentrum legújabb történelmi kvízéről! Itt az idő, hogy megmutasd, mennyit tudsz a Tengelyhatalmakról és a Szövetségesekről, a véreskezű diktátorokról
Az egyesület szerint a közbizalom szempontjából súlyos kérdéseket vet fel, ha egy ilyen magas rangú helyi politikus egyben iskolaigazgató is. Emiatt nyílt levelet intéztek Töreki Andráshoz. Az AGÓRA Szolnoki Közéleti Egyesület nyílt levelét változtatás nélkül közöljük. “NYÍLT LEVÉL Tisztelt Töreki András Úr! Ön Szolnok közéletében két meghatározó s
Japán a héten megkezdte a katonák bevetését Akita prefektúra északi régiójában válaszként a sorozatos halálos medvetámadásokra. Soha nem okoztak még ennyi problémát a vadak a szigetországnak.
A kvantumszámítógépek évek óta a tudomány jövőjének ígéretét hordozzák: olyan gépek, amelyek egyszerre képesek több állapotot számításba venni, így elméletileg másodpercek alatt oldhatnak meg feladatokat, amelyekhez a mai szuperszámítógépeknek évek kellenének. A technológia fejlesztői szerint ez nemcsak a kutatások vagy az egészségügy, hanem az ene
A fiatalok, a gyermekes családok és a kevésbé képzettek továbbra is jóval az országos átlag alatt élnek. Vannak viszont, akik felfelé emelkednek ki. Itt vannak a KSH mélyebb jövedelmi adatai.
Világszerte egyre nagyobb veszélynek van kitéve a földimogyoró-termesztés. A kártevők és a betegségek miatt a termés körülbelül 30%-a soha nem jut el a fogyasztókhoz. A Mars, a világ egyik legnagyobb földimogyoró-vásárlója új kutatási programot indított, hogy megvédje ezt a növényi fehérjeforrást. A vállalat már eddig is 10 millió dollárt fektetett
A Trump–Orbán-csúcs eredményeit nehezen viseli a balliberális oldal. Kocsis Máté Facebook-oldalán adott tippeket a liberális propagandának és Magyar Péternek cikk- és posztcímek tekintetében.
A magyar-amerikai tudományos kapcsolatok folyamatosan erősödnek - közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken Washingtonból bejelentkezve a Facebook-oldalán, miután magyar kutatókkal egyeztetett.
Az idei gyenge termés és a növekvő kereslet miatt a dió ára tovább emelkedhet az ünnepekhez közeledve. De vajon most jobb vásárolni, vagy érdemes várni az importkészletre?
Az Otthon Centrum szerint nincs olyan település, ahol az önkormányzat tömegesen minősíti át a zártkerti telkeket/ingatlanokat. Felhívták a figyelmet, hogy az árakat más tényezők – például az infrastruktúra – jobban befolyásolják.
Az Otthon Centrum szerint, nincs olyan település, ahol az önkormányzat tömegesen minősíti át a zártkerti telkeket/ingatlanokat. Felhívták a figyelmet, az árakat más tényezők, például az infrastruktúra jobban befolyásolják.
Egyéniségük, élethelyzetünk hatást gyakorol arra, hogyan állunk a kihívások elé, de a személyiségünket nagyban befolyásolja a horoszkópunk is. Az advent kapujában mindenki másként tekint az előtte álló decemberre. Vajon miként készülődnek az egyes zodiákusok az ünnepekre?
Orbán két eredményt könyvelhetett el washingtoni útján, amelyek közül főleg az orosz olajra és gázra vonatkozó szankciók alóli mentesség híre tudja kárpótolni a többi, korábban beharangozott eredmény elmaradását, értékelte a magyar miniszterelnök washingtoni látogatását a Political Capital. Bár Donald Trump nyíltan támogatja Orbánt, a kapcsolatuk k
Hiába is várnánk hírt Quentin Tarantino tervezett utolsó filmjéről, be kell érnünk a Kill Bill: The Whole Bloody Affair című alkotással, mely egyetlen filmben meséli el a mozikban annak idején két darabban bemutatott sztorit, megfejelve eddig még soha nem látott jelenetekkel.
A Göttingeni Egyetem kutatói nemrég tettek közzé egy felmérést, amelyből kiderül, hogy a vásárlók akkor is környezetbarátabbnak vélik a hazai zöldség-gyümölcsöt az importhoz képest, ha a valóságban pont az ellenkezője igaz.

Miről szól, mit is jelent pontosan a jó humorérzék? Egyrészt óriási nevetéseket és remek anekdotákat, másrészt azt, hogy képesek vagyunk nyomasztóbb történésekben ráismerni az élet abszurditására, állandó groteszk jellegére, és védekezésképpen az arcába nevetünk.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/45. heti nyerőszámait, a sorsolást, ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten (45.) nem volt telitalálat az Ötöslottón, így a 46. heti sorsoláson 1 milliárd 220 millió forintért izgulhatnak majd az ötös lottó játékosai.
Az idei gyenge termés és a növekvő kereslet miatt a dió ára tovább emelkedhet az ünnepekhez közeledve. De vajon most jobb vásárolni, vagy érdemes várni az importkészletre?
A termelés egyik legfontosabb eleme a takarmányozás, amelyet hosszú ideje formálunk, alakítunk a termelő állomány igényeinek megfelelően. Az alkalmazott takarmányozási technológiák közül az osztott takarmányozás legfrisseb kutatási eredményeiről, illetve gyakorlati tapasztalatairól tartott előadást a Tojás Világnapján, október 10-én, Budapesten „To