2025. február 6. csütörtök

febr. 6
12:18
Mészáros emberét Tiborcz embere váltja az állami felszámolócégnél (444.hu)
Rapid vezetőváltás volt a kormány számára kiemelt jelentőségű felszámolásokat végző cégnél. A Dunaferr-kudarc állhat a döntés hátterében.
febr. 6
12:24
Egyre több a lejárt tartozás, sok a dolguk a közjegyzőknek (Menedzsment Fórum)
Több mint 494 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt a közjegyzőknél, 17,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
febr. 6
12:24
Kik a hazai vállalkozói szféra igazi nyertesei? (Piac és Profit)
2024-ben mindössze 24 ezer új társas vállalkozás indult Magyarországon, ami az elmúlt nyolc év leggyengébb eredménye. Miközben a vállalkozási kedv csökkent, több mint 6 ezer vállalkozó már hatnál több céget irányít, a tíz vagy több cégben érdekelt „cégbirodalmak” pedig tovább erősödtek.
febr. 6
12:24
Balhé Ózdon: parkolóra kért engedélyt, filippínó varrónőket akart elszállásolni (Telex)
Azt mondta egy cégvezető az ózdi polgármesternek, hogy parkolót szeretne építeni, de valójában vendégmunkásoknak épített mobilszállást. A sok munkanélküli miatt ezt végképp nem érti a város.
febr. 6
12:30
Vizsga nélkül is megfeleltek a műszakin a járművek – majd jött a lebukás (Agroinform)
Számos lassú jármű és pótkocsi szabálytalanul kapott friss műszakit.
febr. 6
12:36
Tiborcz közeli felszámolóbiztos váltja a Mészáros közelit a nemzeti felszámolócég élén (Forbes)
A döntést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hozta meg. Mi történt? Mike Ferenc váltja Nagy Lászlót a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának élén – írja a HVG. A nemzetgazdasági miniszter alá tartozó felszámolócég azokat a fizetésképtelenné vált vállalatokat menedzseli, amelyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból fontos
febr. 6
12:39
Médiatanácsi ajánlás a kiskorúak médiaszolgáltatásban történő bemutatásához (Digital Hungary)
Ajánlást fogalmazott meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a kiskorút szerepeltető, bűncselekményt, megalázó, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévőket bemutató műsorszámok esetében alkalmazandó követelményekről. A szempontrendszer kidolgozásának aktualitását a médiatörvény módosítása adta.
febr. 6
12:42
Bővült az otthonfelújítási hitelt kínáló bankok száma (Piac és Profit)
Február 10-től az Erste Banknál is elérhető lesz a legfeljebb 6 millió forint összegű, kedvezményes kamatozású Otthonfelújítási támogatott kölcsön. Ezzel háromra emelkedik a kedvezményes kölcsönt kínáló bankok száma.
febr. 6
12:45
Újabb csavar a Mini Dubaj ügyében (Haszon.hu)
A kormány tudomásul veszi a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. elővásárlási jogát Rákosrendezőn, az ezzel kapcsolatos kormányhatározat a nap folyamán megjelenik - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A főpolgármester máris reagált a hírre. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a főváros tulajdonában álló
febr. 6
12:45
Az oktatás jövője: digitalizáció, mesterséges intelligencia és új szabályozások (Diplomátszerzek)
Az Ifjúságkutató Intézet évente közzéteszi az ifjúság legfontosabb trendjeit bemutató jelentését, amely részletes képet ad a fiatalok politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. A legfrissebb, Ifjúság’24 jelentés nemcsak a jelenlegi állapotokat elemzi, hanem rávilágít a jövő kihívásaira is. Az oktatás helyzetének, jövőjének egy külön fejezet sz
febr. 6
12:48
Kiugró forgalommal kezdte az évet a használtautó-import (ProfitLine)
Idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.
febr. 6
12:51
A fél világ a MicroStrategyn röhög, de ki nevet majd a végén? (KriptoMagazin)
A MicroStrategy, amely hosszú évek óta a Bitcoin egyik legnagyobb vállalati támogatója, új nevet és arculatot kapott. A cég mostantól egyszerűen csak „Strategy” néven működik, ezzel is jelezve, hogy teljes mértékben elkötelezett a világ legnagyobb kriptovalutája mellett. Több mint egy szoftvercég – egy Bitcoin-birodalom A vállalat a névváltoztatást
febr. 6
12:54
Kutyabarát munkahely: mik a feltételei, milyen veszélyeket rejt magában? (Adózóna)
Egyre több munkahely engedi, hogy kutyákat vigyenek be a munkavállalók. Noha ez barátságos légkört teremt, mégis számos kérdést vet fel, és részletesen átgondolt szabályozást igényel. Vannak, akik nem kedvelik a kutyákat, előfordulhat allergiás reakció is, vagy gondoljunk csak egy esetlegesen egy összenyálazott vagy megrágott ruhadarabra, mappára!
febr. 6
12:54
Sűrű mocsárba ragadt a magyar ipar: folytatódik a süllyedés, lehet kongatni a vészharangokat (Pénzcentrum)
2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2024. novemberinél. 2024-ben az ipari termelés volumene 4,0%-kal kevesebb volt, mint 2023-ban.
febr. 6
12:54
Európai Bizottság: Az árvízvédelem és vízminőség terén még sok a tennivaló (Agroinform)
Kulcsfontosságú területeken van szükség további erőfeszítésekre.
febr. 6
13:00
Karácsony Gergely: Budapest győzött (Piac és Profit)
A kormány végre meghátrált, amit már évekkel ezelőtt kellett volna, azt csütörtökön elismerték: mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán, reagálva a Kormányinfón elhangzottakra.
febr. 6
13:00
Agresszív gyomok: Kezdik elfoglalni a magyar szántóföldeket is (Agroinform)
Az inváziós növényfajok egyre nagyobb területet hódítanak meg Európában.
febr. 6
13:00
Nálunk is jobban örül Románia schengeni csatlakozásának (Mezőhír)
Megkönnyíti a déli zöldségek, gyümölcsök Kelet-Európába jutását a schengeni határok áthelyezése.
febr. 6
13:00
Prega – Az agráriumban is a digitalizáció a versenyképesség záloga (GépMax)
Az idei Prega-n a gyakorlatban is megismerkedhetnek meg az agrárium digitális átállásának legújabb fejlesztéseivel.
febr. 6
13:00
Kiválóan szerepeltek a hazai diákok a világversenyen (Transpack)
A 2025-ös csomagolástervezési világversenyre 35 országból érkezett pályázat, melyek közül hazánk ötödik helyen végzett.
febr. 6
13:03
Magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban (Diplomátszerzek)
Az idei évben is különböző szempontok szerint rangsorolta a világ felsőoktatási intézményeit a Times Higher Education, a Quacquarelli Symonds pedig az európai felsőoktatási intézményeket állította sorrendbe. Mindkét felmérésben jól teljesítettek a magyarországi egyetemek
febr. 6
13:06
Aggodalmának adott hangot a Ford-vezér (Infostart)
A Ford autógyár vezérigazgatója, Jim Farley szerint a mexikói és kanadai import 25 százalékos pótvámmal sújtása hosszabb távon dollármilliárdokkal terhelné meg az amerikai autóipari vállalatok eredményét és súlyos következményekkel járna a munkahelyekre nézve.
febr. 6
13:06
Dübörög az OTP, 406 körül stabilizálódik az euró (Privátbankár)
Egy kis szünet a a Trump-féle őrületben és néhány jó gyorsjelentés elég volt ahhoz, hogy újabb magasságokba hajtsa a tőzsdeindexeket. A BUX is jól megy, főleg az OTP húzza. A forint is rég nem látott szinteken tartózkodik, 406 körül van az euró. A gyorsjelentési szezon eddig jól sikerült, a bitcoin is araszolgat, miközben Trumpék nagyot kerestek a
febr. 6
13:06
Bekeményített a Starbucks (Kreatív Online)
A kávéházlánc Super Bowl reklámjához idén az AC/DC Thunderstruck című dalát választotta, de nem ez volt az első eset, hogy a keményebb zenei stílushoz nyúltak. A dalválasztások a tudatosodó üzletpolitika részei, miután szembesülniük kellett a Starbucks drasztikusan csökkenő népszerűségével az USA-ban. A vasárnapi Super Bowlra pedig nem csak egy rek
febr. 6
13:06
Óriási kárral fenyeget, hogy terjed a kiskérődzők pestise (Agrárágazat)
Óriási kárt okoz a mezőgazdaságban a kiskérődzők pestise, a járványmentes státusz elveszett, lépett a hatóság.
febr. 6
13:06
Eldőlt? Újabb fordulat a mini-Dubaj ügyben (Forbes)
A kormány elfogadta a főváros elővásárlási jogát. Mi történt? Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról számolt be, a kormány tudomásul veszi a főváros cégének elővásárlási jogát Rákosrendezőn. A vételár kifizetésére a Budapesti Közművek (BKM) köteles, ahogy a terület kitakarítására is. A kormányhatározat
febr. 6
13:12
A többség stabilnak tartja az állását, de megbecsültségben van hova fejlődni (Márkamonitor)
Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja
febr. 6
13:15
Tavaly nem decemberre esett a karácsonyi bolti roham (Haszon.hu)
A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4, naptárhatástól megtisztítva 0,1 százalékkal meghaladta 2024. decemberben az előző év azonos időszakit. A KSH jelentése szerint a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal maradt el az előző havitól, amit részben a novem
febr. 6
13:15
Az átalakult MicroStrategy 670 millió dollárért vásárolt Bitcoint (icobench)
A már Strategy néven futó vállalat negyedik negyedéves veszteségét újabb 218 887 darab Bitcoin megvásárlása okozta, ez az eddigi
febr. 6
13:18
Halmozódik az Ötöslottó főnyereménye (Márkamonitor)
Mintegy négy hónapja nem volt telitalálat az Ötöslottón, aminek köszönhetően folyamatosan emelkedik a jackpot összege. Legutóbb 2024. október 19-én volt telitalálat, a szerencsés játékos pedig a játék legnagyobb összegű nyereményét zsebelhette be, több mint 6,6 milliárd forintot. Ezen a héten a tét ugyan kisebb, 3,2 milliárd forint, de ez az összeg
febr. 6
13:24
Miközben a szektor szenved, ez az autógyártó 21 százalékkal növelte a profitját (Forbes)
A Ferrari iránti kereslet töretlen, és szinte bármilyen vámemelést képesek lesznek áthárítani a fogyasztóikra. Mi történt? A Ferrari 1,53 milliárd eurós profitot ért el 2024-ben, ami éves szinten 21 százalékos növekedés – írja a Világgazdaság. Az autógyártó egész éves nettó árbevétele 12 százalékkal, és az EBITDA-eredménye is 12 százalékkal haladta
febr. 6
13:30
Járványügyi riadó: hatalmas sebességgel terjed a fertőzés Magyarországon (Portfolio)
Január utolsó hetében 322 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb heti jelentésében. Az influenzaszerű megbetegedések száma is tovább növekedett az év 5. hetében, 83 600 főt becsült a járványügyi hatóság. Mindez azt jelenti, hogy a járvány továbbra sem csil
febr. 6
13:30
Februári teendők a kertben (Agrofórum)
Februárban újra életre kel a kert. A hóvirágok és a kikeletnyitó téltemetők az első hagymás növények, amelyek virágba borulnak. Ha ősszel elfelejtettük elültetni a hagymákat, akkor óvatosan tegyük őket az ágyásba, ha a talaj már nem fagyos!
febr. 6
13:36
Megelőzték az elektromos autók a hibrideket (Piac és Profit)
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek – kivéve az elektromos autók esetében. A Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.
febr. 6
13:36
Nagy titokban 6 új gyógyvízje és egy gyógyfürdője lett vidéknek: mutatjuk mennyiért csobbanhatunk (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapokban komoly változások történtek a magyar fürdővilágban! Bár nem verték nagy dobra, de hat új gyógyvíz és egy vadonatúj gyógyfürdő bővítette az ország wellness kínálatát.
febr. 6
13:36
A támogatások már nem a fejlesztéseket, hanem az életben maradást biztosítják (Agroinform)
A túlélésért küzdenek a méhészek.
febr. 6
13:39
A jövő mérnökei csapnak össze a 2025. február 8-i RobonAut versenyen (Gyártástrend)
Február 8-án, szombaton rendezik meg a Bme Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezésében a 16. RobonAut technológiai versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz. Az autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve. A kis önvezető au
febr. 6
13:42
Kamatot csökkentett az angol jegybank, de nagyon csúnya képet festett az inflációról (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően csökkentette a kamatokat az angol jegybank, azonban az inflációval és a növekedéssel kapcsolatban is pesszimistább lett a jegybank
febr. 6
13:42
Rekordszinten a fiatalok jövedelme (MMonline)
A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezres szinttel. 2019-hez viszonyítva meg is duplázták az összeget a K&H ifjúsági index szerint, amely a 19-29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta. A korosztályon belül azonban jelentős eltérések vannak: 7 százalékuknak nincs jövedelme, 13
febr. 6
13:45
Közvetlen járatot indított a Dachser Bulgáriába (Gyártástrend)
Tovább bővül a Dachser Hungary szolgáltatási köre: 2025. február 7-én a vállalat elindítja új gyűjtőjáratát Kecskemétről Bulgáriába. A kamion minden péntek délután indul az alföldi telephelyről Szófiába, és hétfőn éri el a bolgár fővárost. Az útvonalon határellenőrzésen sem kell már átesnie a küldeményeknek, mivel Románia és Bulgária idén január 1-
febr. 6
13:48
Végre ez is eljött: ezek a használt autók olcsóbbak lettek, rengeteg magyar áll értük sorba (Pénzcentrum)
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek - kivéve az elektromos autók esetében.
febr. 6
13:54
Teljes hátraarc Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Kiábrándítóra sikeresett a múlt év vége a boltokban, a kiskereskedelmi forgalom volumene lényegében stagnált. A hosszú távú mutató szerint pedig többéves hátrányról van szó. Az idén több helyről is lendületet kaphat a fogyasztás, de akadnak kockázatok is.
febr. 6
13:54
Honlapot a cégeknek! Kilenc milliárd forintos program indult (Mínuszos)
Február 3-tól elérhető a Demján Sándor Program keretén belül meghirdetetett kilenc milliárd forint keretösszegű program, amely az ötven fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogatja. A „Demján Sándor Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja Programot” olyan utalványrendszerű pályázatként hirdeték meg, amely hazai költségvetési forrásból
febr. 6
13:57
Jön az országos Random Mozikaland! Titkos filmvetítéssel vár február 19-én a Cinema City (Digital Hungary)
Újra Random Mozikalandra hív a Cinema City: egy olyan vetítésre, ahol a film címe titok. A program tavalyi sikere után idén télen országszerte, a hálózat bármely mozijába jegyet válthatunk február 19-én, az egy időben vetített meglepetésfilmre. A lepel csak akkor hullik le a titokról, amikor az első kockák megjelennek a vásznon.
febr. 6
14:03
Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten (Magro)
Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.
febr. 6
14:12
Gulyás Gergely egészen meglepő dolgot jelentett be (Privátbankár)
A csütörtök délelőtti Kormányinfó fő témája Rákosrendező volt, ugyanis a kormány elismerte Budapest elővásárlási jogát. De számos más téma is felmerült.
febr. 6
14:12
Két rangos, brit díjátadón is tarolt Incze Kinga és a Mediaspace.global (Kreatív Online)
A platform ismét elnyerte a Media Innovator Awards „Most Innovative B2B Social Platform 2024 - UK” díját, valamint a British Made Awardson két rangos elismerést is magáénak tudhat. A platformot „B2B Networking Platform of the Year 2024” címmel jutalmazták, míg Incze Kinga, a Mediaspace.global alapító-ügyvezetője egyéni kategóriában kapta meg a „Soc
febr. 6
14:12
EU-pénzek milliárdjait kaszáló maffiáról beszél az ügyészség, "őshibáról" és áldatlan üzleti környezetről a fővádlott (Adózóna)
Az EU csalás elleni hivatala, az OLAF éves jelentésébe is bekerült az a több milliárd forintos költségvetési kárt okozó magyarországi ügy, amelyben több mint hatvan vádlott került a bíróság elé – írja a hvg.hu.
febr. 6
14:12
Nőtt az orosz földgázkitermelés, de még mindig elmarad a háború előtti szinttől (Portfolio)
Oroszország földgázkitermelése 2024-ben 7,4 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva – közölte az MTI. Bár a termelés ismét növekedni kezdett, továbbra is elmarad a háború előtti szinttől, amikor az orosz gázexport még jelentős szerepet játszott az európai piacokon.
febr. 6
14:14
Egyre közelebb az ukrajnai béke - Tépik a régiós részvényeket (Portfolio)
Többször írtunk már arról, hogy a régiós részvénypiacok, főleg a magyar és a lengyel olcsó, ráadásul ha jön az ukrajnai béke (akár egy átmeneti fegyverszünet formájában), az alapos átárazódást hozhat, vagyis hogy van potenciál ezekben a részvénypiacokban. Ma is nagyot mennek a régiós részvények, aminek egyik oka, hogy közel lehet az amerikai bejele

Keresés