A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a területalapú támogatások ütemesen érkeznek a gazdákhoz; 2024-es egységes kérelmek után 27 jogcímen már több mint 518 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár csaknem 153 ezer érintett számára - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára Mórahalm
A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók 2025. március 25. és 27. között módosíthatják korábban beadott jelentkezésüket. Ez lehetőséget ad a tanulmányi területek sorrendjének változtatására, illetve új tanulmányi területek megjelölésére bizonyos feltételekkel.
Az árrések korlátozása arra ösztönzi a kiskereskedelmi-láncot, hogy a következő időszakban drasztikus változtatásokat eszközöljön kereskedelmi gyakorlataiban. Mi történt? A Spar Magyarország vezetősége állítólag szerdán az árréstop hatásáról küldött levelet dolgozóinak, amely eljutott a Portfoliohoz is. A levél – amelyet Heiszler Gabriella elnök, ü
Tudományos eredmények, sajtó, politika és gazdasági érdekek csaptak össze Új-Zélandon, ahol a világon elsőként akarták dohányfüstmentessé tenni az elkövetkező generációkat. A vita arról szól, hogy a függőségeket csak igen-nem, élet-halál, szabad-nem szabad spektrumon kell-e értelmezni vagy teret lehet-e engedni az ártalomcsökkentés filozófiájának,
Közzétették az EU hivatalos lapjában az Európai Egészségügyi Adattérről (EHDS) szóló rendeletet, mely 2025. március 26-án lép hatályba – írja honlapján a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara.
Az Australian Open hivatalos kulacspartnerével, a waterdrop-pal együttműködve az ATP Tour nyílt pályázatot hirdet a 2026-os szezon hivatalos kulacsának megtervezésére. A nevezéseket 2025. április 25-ig lehet benyújtani.
Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program keretein belül 96 milliárd forint értékben - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
A TF rövidítést megtartó Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem óriási infrastrukturális fejlesztésen van túl, és a következő néhány év tervei is hasonlóan impozánsak. A campus területére költöző Magyar Olimpiai Bizottság eszmeisége áthatja az itt folyó munkát, és nyomatékot ad annak, hogy a TF jövőre 100 éves jubileumát ünnepli. Mindezekről
Napokig tartó százezres sztrájkok, gyárbezárások, több tízezres elbocsátások, villámgyors kínai piacvesztés, gyorsan romló versenyképesség. A szalagcímek alapján azt gondolhatnánk, hogy végóráit éli a német konszern. De valójában vannak komoly problémák? Bőven. Komolyan kell venni őket? Nagyon. De azért ahogy igaz az, hogy a világ nagyon sok ország
Ahogy a bitcoin (BTC) árfolyama közelít a Strategy (korábban MicroStrategy) átlagos vételi árfolyamához, a vállalat alapítója, Michael Saylor újabb lépést tett, hogy még több tőkét vonjon be. Saylor bejelentette egy új részvénysorozat, az úgynevezett „STRF Perpetual Preferred Stock” elindítását, amelynek célja, hogy vonzó befektetési lehetőséget kí
Lengyelországban drága volt és drága is marad idén az import paprika. Az Almería környékén uralkodó kedvezőtlen termesztési körülmények ugyanis egész Európában éreztetik hatásukat a paprika piacán.
A Transparency International adatai alapján egyre többször merül fel összeférhetetlenség a nyertes cégek és az állami megrendelők között, és a tenderekből származó közpénz útját is egyre nehezebb követni. Mészáros, Szíjj és Balásy mellett a rendszer főtakarítója is ott van a toplistán.
Banai Péter Benő távozásával az államháztartásért felelős államtitkári feladatokat Kisgergely Kornél veszi át – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Bár az elmúlt időszakban kicsit romlott az agrárium helyzete, finanszírozás szempontjából még mindig kiemelt fontosságú partnerei a bankszektornak - hangzott el a Portfolio Csoport Agrárium 2025 konferencián. A szakemberek beszéltek arról is, hogy az állattatásban és az élelmiszeriparban komoly lehetőségek vannak, ez utóbbinál most lehetőség nyílik
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) visszavonja a Ripple Labs elleni fellebbezését - jelentette be a kriptovállalat vezérigazgatója, Brad Garlinghouse a közösségi médiában.
Gyakran felmerül a gazdálkodók részéről a kérdés, hogy mely növényvédő szerek alkalmazhatóak a durumbúza kultúrában. Az engedélyező hatóság állásfoglalása szerint a forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük alapján a „búza” vagy „őszi búza” kultúrában engedélyezett növényvédő szerek alkalmazása a durum- és tönkölybúza kultúrákban is megengede
A 2021 és 2023 között Magyarországon elnyert közbeszerzések majdnem negyedén négy ember cégei osztozkodnak. Mi történt? A Transparency International egy friss kutatásban összeszedte, hogy kik nyerték el a legtöbb közbeszerzést 2021 és 2023 között idehaza. A tenderbajnok egyértelműen Mészáros Lőrinc lett, akinek cégei az összes magyar közbeszerzés 8
A lakásbiztosítási piac minden évben éles versenyhelyzetet teremt, ahol nehéz kitűnni – az Allianz integrált kampánya erre vállalkozik, egy értékajánlat és egy kreatív edukációs láb segítségével.
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden.
Egyre nyitottabb a magyar lakosság a körforgásos gazdaságot erősítő megoldásokra, így például a szelektív hulladékgyűjtésre, ráadásul a válaszadók csaknem 40 százaléka meg van győződve arról, hogy a hulladék értékes energiaforrás - derült ki a Mol friss kutatásából, amelyet kedden a globális újrahasznosítási napon juttattak el az MTI-nek.
Mezőtúron, a kerámia hazai fővárosában március 15-én hihetetlen izgalmas kiállítás nyílt öt meghatározó kortárs magyar keramikus munkáiból. Ők a Vadak nemcsak kiváló mesterek, de jó barátok is. A közös munka sem új keletű: tavaly ősszel Vönöckön, Berta István műhelyében gyűltek össze egy nagyszabású, magastüzű fás égetésre, amelyen mi is ott lehett
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Pest vármegyében. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih az országban továbbra is jelen lévő madárinfluenza vírusra való tekintettel szigorú járványügyi fegyelmet kér minden érintettől – írja hon
A „sokkelőrejelzés” azt a magatartást nevezi meg, ahogy a szervezetekben az egyének pusztán a várható külső, tágabb környezetben bekövetkező sokkhatások hírére önként elhagyják vezető pozíciójukat, még akkor is, ha a saját szervezetük nem érintett. A Corvinus Egyetem kutatása, amely bevezette ezt az új fogalmat, a kínai tőzsdén jegyzett cégek külfö
A debreceni önkormányzat bejelentése szerint március 30-tól két új célállomásra lehet utazni a legnépesebb vidéki városból: a Universal Air légitársaság Lipcsébe és Máltára indít repülőgépeket.
Egyre több területen jelennek meg az úgynevezett mesterséges intelligencia (AI) ügynökök. Ezeknek a célja, hogy megkönnyítse a mindennapi munkát. Egy új platform, a Sintra AI azt ígéri, hogy segít automatizálni a hétköznapi feladatokat, így csökkentve az adminisztrációs terheket. Megéri belevágni?
Egyelőre kiszámíthatatlan az árrésstop hatása a hazai élelmiszer-termékpályára, de valószínűsíthető, hogy negatívumként jelentkezik majd az amúgy is nehéz helyzetben lévő magyar élelmiszeripar számára – hangzott el Kecskeméten, a Portfolio Agrárium 2025 konferencia élelmiszeripari szekciójában. Az elmúlt évek értékelésekor elhangzott: több csapás r
Egy évvel ezelőtt egy konferencián hallottunk először Sári néniről, a 99 éves pécsi asszonyról, aki heti öt napot dolgozik, és akinek páratlan munkaszeretete azonnal felkeltette az érdeklődésünket. Akkor a munka világáról és saját hivatástudatáról kérdeztük, most pedig - immár 100 éves korát betöltve - a CashTag stábja visszatért hozzá, hogy felkös
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átfogó vizsgálatot folytatott a kecskeméti Neumann János Egyetemet fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány működésével kapcsolatban. Az intézmény duális együttműködésben volt a Magyar Nemzeti Bankkal, amiért is az eljárás fókuszába került, és súlyos szabálytalanságokat állapított meg az ÁSZ. Az ellenőrzés szerint
A tápanyag-utánpótlás sok esetben a megszokáson alapszik. A rendelkezésünkre álló termékek köre szinte végtelen. Különösen igaz ez a lombtrágyák esetében, ahol szinte naponta találkozhatunk újabb és újabb összetételekkel, kecsegtető akciókkal és javaslatokkal.
A vásárlásra használt bankkártyák 35 százalékát már regisztrálták valamilyen mobiltárcába, egyre többen fizetnek plasztiklap nélkül. Az új qvik fizetési megoldás is rohamtempóban terjed, és már a iPhone-okra is telepíthető kártyaelfogadó terminál.
Szántó Georgina, Sulyok Tamás köztársasági elnök kommunikációs igazgatója egy poloskás képpel posztolta ki, hogy a Telexet „selejtnek” tartja. A „poloska” kifejezést korábban a náci Németországban is használták az elpusztítandó zsidókra, majd a napokban Orbán Viktor miniszterelnök is ezt a kifejezést használta újságírókra és bírókra, ami miatt a bí
A januári 2,8 százalék után 2025. februárban 2,7 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban; ahogy januárban, februárban is a magyar adat volt a legmagasabb.
A kelet-közép-európai régióban csak a három éve háború által sújtott Ukrajnában magasabb a jegybanki alapkamat, mint Magyarországon - ez derül ki, ha ránézünk az összesítésekre. Igaz ugyanakkor, hogy a magyar jegybank a stabilitás mellett tette le a voksát, és ezt a monetáris fegyelmet a nemrég hivatalba lépett Varga Mihály is egyértelműen kijelölt
A budapesti lakásárak erőteljes emelkedése miatt egyre több vevő fedezi fel ismét az agglomerációs övezetet, ahol egy 60 négyzetméteres budapesti lakás árából már egy 100-120 négyzetméteres kertes házat is lehet vásárolni - közölte az ingatlan.com. Az ingatlanportál lakásárindexe alapján Budapesten februárban éves szinten csaknem 17 százalé
A mesterséges intelligencia olyan lehetőségeket kínál, amit más technológiák nem, csak megfelelően, felelősséggel kell alkalmazni – mondta az InfoRádióban Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.