2025. május 23. péntek

máj. 23
17:27
Időjárás: Látszik az alagút vége (Agroinform)
Nyugaton oszlik a felhőzet, de keleten borult marad az ég.
máj. 23
17:27
Mindennap más műfaj a Paramount Network csatornáján (Digital Hungary)
Alig két hét maradt hátra májusból, és ezzel együtt a Paramount Network e havi filmnaptárjából, amely a legkülönbözőbb műfajokat vonultatja fel. Legyen akció, kaland, szerelmes, félelmetes vagy Alkonyat – a csatorna nézői minden este 21 órától kapcsolódhatnak be a stúdió neve alatt megjelent sikerfilmekbe.
máj. 23
17:27
Megjelent az Agro Napló friss száma: erről nem szabad lemaradni (Agrárszektor)
Megjelent az Agro Napló legfrissebb kiadványa. Az anyagból kiderül, hogy miért lesz kemény év az idei a gazdálkodók számára valamint számos téma mellett az is, hogy a vetőmagszektor miért van bajban itthon.
máj. 23
17:33
Szakértők: többszörözi a rezsiköltségeket az orosz energiaimport betiltása (vg.hu)
Sem a lakosság, sem a cégek nem járnak jól.
máj. 23
17:39
Klarna: Így turbózza fel a mesterséges intelligencia a bevételeket (Fintech)
A svéd fintech óriás, a Klarna hamarosan elérheti az alkalmazottankénti 1 millió dolláros bevételt. Ez az eredmény már önmagában is lenyűgöző, de még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy ezt az ugrásszerű növekedést szinte teljes egészében a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) alkalmazásával sikerült elérniük. A Klarna 2022 ó
máj. 23
17:45
Vegyes mozgások a magyar tőzsdén, oldalazott a BUX (Portfolio)
Nagy voltak ma nagy izgalmak a magyar tőzsdén, a BUX oldalazott, az OTP pedig az osztalékszelvény-vágás miatt zárt mínuszban.
máj. 23
17:45
Hogyan ellenőriz a Nav 2025-ben, mire készüljenek fel az adózók? (Üzletem)
A PwC online előadásán az adóhatóság terveiről, illetve az adózók és a vállalkozások számára egy esetleges ellenőrzés megindulásakor elvégzendő teendőkről is szó esett.
máj. 23
17:47
Komoly változás jön az M7-es autópályán (Portfolio)
Növényzet helyett, beton elválasztóelemek lesznek az M7-es autópályán a két sáv között - írja az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
máj. 23
17:51
Szakadt az OTP és a Telekom, talpon maradt a forint (vg.hu)
Felülteljesített a BUX az európai tőzsdeomlásban.
máj. 23
17:53
Új remény Észak-Macedónia EU-integrációjára: megoldást ígér Kaja Kallas – bár azt nem árulta el, hogy mi lesz ez (vg.hu)
A folyamat jövője továbbra is nagyban függ a belső politikai akarat meglététől, valamint a bolgár–északmacedón viták rendezésétől.
máj. 23
17:54
Javuló feldolgozóipari, romló szolgáltatóipari hangulat (ProfitLine)
A májusi német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index a várakozásokkal összhangban 48,4 pontról48,8 pontra emelkedett, míg a szolgáltatóipari index 49,0 pontról 47,2 pontra esett, elmaradva a 49,5 pontos várakozástól.
máj. 23
17:57
Lecsap az EU: vége lehet a trükközésnek a boltokban (Portfolio)
Az Európai Bizottság lépéseket tervez a területi ellátási korlátozások felszámolására, amelyek indokolatlan árkülönbségeket okoznak az EU egységes piacán, de a kiskereskedők csalódottak a konkrét jogszabályok hiánya miatt - írta meg a Retail Detail.
máj. 23
17:57
A Binance Pay történelmet ír Brazíliában (FinTechRadar)
A Binance Pay integrációja a brazíliai Pix rendszerrel új korszakot nyit: mostantól a kriptovaluták valós időben válthatók és használhatók a mindennapi fizetések során.
máj. 23
17:57
A mesterséges intelligencia az új ipari forradalom? (Mínuszos)
A PwC legújabb tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) a következő tíz évben évente akár
máj. 23
17:57
Váltott Kim Kardashian – Egészen új szerep találta meg (Médiapiac)
A valóságshow-sztár, üzletasszony és joghallgató ezúttal a filmvásznon bizonyít: Kim Kardashian első alkalommal kap főszerepet egy egész estés játékfilmben, a Netflix készülő, Az ötödik kerék (The Fifth Wheel) című vígjátékában.
máj. 23
18:03
Megcsapolja a japán kormány a rizstartalékokat (vg.hu)
Két és fél éves csúcson a maginfláció.
máj. 23
18:03
Hogyan bízhatsz önmagadban? – újabb epizóddal jelentkezik A Hajnal Városa spirituális videósorozat (Helló Sajtó!)
A Hajnal Városa spirituális videósorozat legújabb epizódja az önmagunkba vetett bizalom fontosságát és a média manipulációjának hatásait vizsgálja. Dr. Bugarin-Horváth András és Fodor Zsóka segítségével a tudatosság, önismeret és spirituális fejlődés kerül a középpontba, gyakorlati tanácsokkal kísérve.
máj. 23
18:03
Őrület a lengyel piacokon: erre májusig kellett várni (Agrárszektor)
Lengyelországban májusban durván kilőttek az almaárak. A szűkös készletek, az erős kereslet és a helyettesítő termékek piacra lépésének késése egyaránt segíti az árak emelkedését.
máj. 23
18:15
Nem voltak felkészülve a horvátok az új szabályokra (Portfolio)
Horvátországban jelentősen csökkent a kiadott munkavállalási engedélyek száma az Idegenrendészeti törvény két hónappal ezelőtti szigorítása óta, miközben a külföldi munkavállalók 90%-a hazautalja keresetét, és minden ötödik nyugdíjig maradna az országban - írta meg a Croatia Week.
máj. 23
18:15
Mihályi László: idén is lesz barackpálinka, de a gyümölcs drágulása miatt a főzdéknek is árat kell emelniük (vg.hu)
Eddig nem tudták érvényesíteni a költségnövekedéseket.
máj. 23
18:27
Bejelentés – Jön a Négy évszak 2. évada (Médiapiac)
Tina Fey népszerű sorozata, a The Four Seasons – magyarul Négy évszak – újabb évaddal tér vissza, miután az első szezon nagy sikert aratott. A barátság, szerelem, öregedés és életközepi válságok körül forgó történet tovább bonyolódik, és mélyebb érzelmi rétegekbe ás a folytatásban. Az első évad május 1-jei premierje óta az angol nyelvű Netflix-soro
máj. 23
18:27
Megtámadták a rovarok a Pannonhalmi Főapátságot: súlyos dologról döntöttek (Agrárszektor)
Súlyos rovarfertőzés miatt kénytelen bezárni a Pannonhalmi Főapátság könyvtára 2025 júniusától. A 400 ezer kötetes, páratlan értékű gyűjtemény megmentése érdekében előreláthatólag hét hónapig tartó állományvédelmi munkálatokat kell végezni - írta a Pannonhalmi Főapátság.
máj. 23
18:33
Fordulóponthoz érkezhetett a Deutsche Bank (Infostart)
A vezérigazgató szerint a pénzintézet jó úton halad a céljai eléréséhez, a részvényesek viszont türelmetlenül dobolnak az asztalon.
máj. 23
18:33
Mitől lehet versenyképesebb a hazai agrárium? Hát nem a támogatásoktól... (Agroinform)
Gyakran használják a hazai mezőgazdasággal kapcsolatban a versenyképesség kifejezést. De vajon mennyire versenyképes az agrárium?
máj. 23
18:33
Vállalati körkép: javulnak a kilátások, de nem árt biztonságra játszani (vg.hu)
Nem árt biztonságra játszani.
máj. 23
18:33
Törésteszt: ezek a legbiztonságosabb e-autók (Haszon.hu)
Ismét sok villanyautót törtek össze az EuroNCAP szakemberei azért, hogy megtudjuk, melyikben, avagy melyikkel szemben mennyire vagyunk biztonságban.
máj. 23
18:36
Nyugdíj utalás 2025 június: itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum, ekkor érkezik a júniusi nyugdíj (Pénzcentrum)
2025-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 12-én utalják a nyugdíjakat. Ugyanis a főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Júniusban 12-e csütörtökre esik, így nem lesz eltérés, aznap érkezik a nyugdíj.
máj. 23
18:39
Tömeges elbocsátás a Walmartnál: az AI elvette azok munkáját, akik lefejlesztették (Portfolio)
A Walmart 1500 állást szüntet meg, elsősorban a technológiai, e-kereskedelmi és marketing részlegeken, miközben a vállalat az automatizálásra és a mesterséges intelligenciára helyezi a hangsúlyt a jövőben - számolt be a Retail Detail.
máj. 23
18:39
Elindult a történelmi fogolycsere: Zelenszkij több száz katona kiszabadítását jelentette be (vg.hu)
Megkezdődött az ezer-ezer fős csereprogram végrehajtása.
máj. 23
18:45
Egymást érik a balesetek, több magyarországi főút is elesett (Portfolio)
Több főutat lezártak péntek délután balesetek miatt – közölte az Útinform.
máj. 23
18:51
Brüsszel szoknyája mögé bújva akadályozná meg az Északi Áramlat újraindítását Merz (vg.hu)
A német kancellár az orosz gázszállítások újraindításáról szóló vitát a vezeték tulajdonosának uniós szankcionálásával vágná el.
máj. 23
18:54
Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár (Adózóna)
A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel.
máj. 23
18:54
Jól sikerült a regionális olaj- és gázipari cégek első negyedéve, de a környezet lassan romlik (ProfitLine)
A régióban működő olaj- és gázipari cégek első negyedéve alapvetően jól sikerült. A cégek többsége hozta a várt eredményt, különösen a kitermelési üzletágak voltak formában - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
máj. 23
18:54
Rossz hangulatban zárja a hetet a tőzsde: ezt is Trumpnak köszönhetjük (Pénzcentrum)
Az amerikai hírek rontották el a budapesti tőzsde hangulatát is, csökkenéssel megy el hétvégére az index.
máj. 23
18:57
Ősi magvak, új remények – visszatérnek az elfeledett növények (Agroinform)
A klímaváltozás súlyos kihívásokat állít a mezőgazdaság elé – a megoldás azonban nem mindig a jövőben, hanem olykor a múltban rejlik.
máj. 23
18:57
MrBeast nettó vagyona elérte az 1 milliárd dollárt – Ő a világ legfiatalabb milliárdosa 30 év alatt (KriptoMagazin)
Jimmy Donaldson, ismertebb nevén MrBeast, a YouTube történetének egyik legnagyobb sikersztorijává vált. A mindössze 27 éves tartalomgyártó nemcsak a világ legnagyobb YouTube-csatornáját vezeti, hanem 2024 júniusában hivatalosan is milliárdossá vált – és ezzel ő lett a világ legfiatalabb, saját erejéből milliárdossá lett személye 30 év alatt. A kezd
máj. 23
19:06
Jól tartotta magát a forint: alig valamit csökkent péntek estére az árfolyam (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 23
19:09
Adatszivárgás történt az Adidasnál (Portfolio)
Az Adidas bejelentette, hogy egy külső fél jogosulatlanul hozzáfért bizonyos fogyasztói adatokhoz egy külső ügyfélszolgálati szolgáltatón keresztül.
máj. 23
19:09
Európai beruházások: óvatosak a vállalatok, de ezekre a területekre nem sajnálják a pénzt (vg.hu)
Sok vállalat módosította kockázati keretrendszerét.
máj. 23
19:11
Fontos bejelentés jött a Nescafé-val kapcsolatban (Portfolio)
A Nestlé, a Nescafé márka erősítése érdekében további 500 millió brazil reált (77 millió eurót) fektet be Brazíliában 2028-ig, ami a tavalyi 1 milliárd reálos beruházást egészíti ki - tudósított az ESM kiskereskedelmi szakportál.
máj. 23
19:15
Továbbra is messzi álom a 400-nál olcsóbb euró (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 23
19:21
Kína a németekkel és az EU-val szövetkezne a szabadkereskedelem érdekében (vg.hu)
Telefonon beszélt egymással Hszi Csin-ping kínai elnök és Friedrich Merz német kancellár.
máj. 23
19:24
Ha gazdálkodó vagy, akkor van egy jó hírünk a Magyar Államkincstár-tól számodra (ProfitLine)
A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel.
máj. 23
19:27
Pénteken is küzdött a forint, mint disznó a jégen (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 23
19:27
A Continest bemutatta új védelmi innovációs leányvállalatát (KKV Magazin)
A Continest Technologies Zrt. május 23-án nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be új leányvállalata, a Continest Defence Lab megalapítását. Az eseményen bemutatták továbbá a több mint 2 millió eurós támogatással megvalósuló Travismos projektet is, amely a jövő katonai kiképzési rendszereit hozza közelebb a valósághoz, adatvezérelt és fenntarthat
máj. 23
19:27
EU-UK kereskedelmi megállapodás: mezőgazdaság (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság között az agrár-élelmiszeripari termékek kölcsönös exportjának ismét tanúsítás, határellenőrzés és egyéb bürokrácia nélkül kell történnie. Erről az Egyesült Királyság és az EU csúcstalálkozóján állapodtak meg.
máj. 23
19:33
Megtépázták a piaci hullámok, de ez a befektetés minden pénzt megért az európaiaknak (vg.hu)
Az európai ETF-ekbe minden korábbinál több megtakarítás, 300-350 milliárd euró érkezhet idén.
máj. 23
19:51
Jó hír az Lg tévé tulajdonosoknak (KKV Magazin)
Az Lg idén még több kedvezményt kínál a nézőknek május 19. és június 30. között. A kampány keretében az Lg okostévé-tulajdonosok 42 országban, köztük Magyarországon is számos ingyenes vagy kedvezményes streaming tartalmakhoz juthatnak hozzá a legnépszerűbb tartalomszolgáltatók felületein.
máj. 23
19:57
Budapestet is beterítette a Trump-hullám (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,16 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 95 426,77 ponton zárt pénteken.
máj. 23
19:57
Bevásárlás: nagy változás jön június 1-től (Portfolio)
A május 23-án megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány az online árfigyelőhöz új kereskedői kört és termékkategóriákat rendel hozzá, és pontosítja az érintettek adatszolgáltatási kötelezettségét.

Keresés