Drasztikusan, 16 százalékra csökkent a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) által megkérdezett azon magyarországi cégek aránya, amelyek növelni tervezik fejlesztési kiadásaikat, miközben 30 százalék visszafogná azokat. A mínusz 14 százalékos egyenleg a legkedvezőtlenebb adat 2010 óta, azaz a pénzügyi világválság óta - derül ki Duihk ta
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a faanyag-kereskedelmi lánc felügyelethez kapcsolódóan ismét elkészítette elemzését a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem aktuális helyzetéről. Az összegzés idén már nyolc év adatainak összehasonlításával készült.
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. A cég közleménye szerint az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az IT-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befekt
Az olasz sportautó-gyártó a pénzügyekben is jól teljesített az idei első negyedévben. A cég honlapján közzétett adatok szerint a március végével zárult három hónapban az adózott eredmény 17 százalékkal, 412 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 352 millió euróról.A kamat- és adófizetés, valamint leírások és értékcsökkenés előtti ere
Az EU a 2027-es céldátumot tűzte ki, amikorra mind a 27 tagállamot le szeretnék választani az orosz energiaimportról. Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa megerősítette ezeket a terveket, ám a részletes szabályokkal később áll elő a szervezet.
A lakossági hitelállomány nőtt, a vállalati viszont csökkent az Ersténél az első negyedévben - ez hangzott el a bank szerdai sajtótájékoztatóján, amin a Pénzcentrum is részt vett. A bank elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován más számokat is megemlített a beszámolójában.
Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal érkezik idén a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál. A tavasz legsokoldalúbb, éjszakába nyúló rendezvénysorozatát május 22-24. között rendezi meg a műtárgy.com. A fesztiválozók olyan helyekre is eljuthatnak ezeken a napokon, ahol ritkán fogadnak látogatókat. Feltárulnak a restaurátor műhelyek titkai
A biológiai sokféleség egy nagyon jó részét igenis vissza lehet állítani, csak akarni kell – véli Ürge-Vorsatz Diána. A CEU professzorával, az ENSZ klímatestületének alelnökével a száj- és körömfájásjárványból levonható súlyos tanulságokról, a divatról és a városok élhetővé tételéről is beszélgettünk. - A tavalyi az eddigi legmelegebb év volt, és v
Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására. Független szakértői értékelése során a Moody’s Ratings glob
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az Ey-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az It-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befektetési célponttá.
A kiskereskedelem gyenge márciusi teljesítménye annak tudható be, hogy a fogyasztók bizalmatlanok, emiatt a szabadon rendelkezésükre álló forrásaikat nem elköltik, hanem inkább félreteszik.
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal március hónapra vonatkozóan: havi alapon mérséklődött a forgalom, 0,5 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója gyakorlatilag stagnált: 0,4 százalékkal nőtt éves alapon a harmadik hónapban, ami elmaradt a várakozásunktól és a kons
Rekordra ugrott a kereskedelmi deficit és a várakozások szerint az infláció is nőni fog. Mi történt? Megérkeztek az első, 145 százalékos vámmal terhelt kínai konténerek Amerikába, a szállítmányok megfeleződtek. Az amerikai fogyasztók heteken belül magasabb árakkal és bizonyos termékek hiányával fognak szembesülni. Bővebben. A Kínából érkező amerika
A tavaszi vetések sikere gyakran azon múlik, hogy időben érkezik-e a megfelelő mennyiségű csapadék. Idén április végén és május elején megérkeztek a várva várt esők, aminek sok termelő örülhetett. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint ezek az esőzések különösen fontosak voltak a tavaszi vetések indulásához, ugyana
A kiskereskedelem gyenge márciusi teljesítménye annak tudható be, hogy a fogyasztók bizalmatlanok, emiatt a szabadon rendelkezésükre álló forrásaikat nem elköltik, hanem inkább félreteszik.
Erősödni kezdett a dollár azt követően, hogy kedd este India megtámadta Pakisztánt, ezzel kitört a háború a két atomhatalom között. A forint piacán egyelőre nyugalom uralkodik reggel, változatlanul 405 közelében jár az euró jegyzése a tegnapi forintgyengülés után.
Ahogy a Pénzcentrum megírta, az Európai Unió Bíróságának precedensértékű ítélete nyomán érvénytelennek minősülhetnek azok a devizahiteles szerződések, amelyekben az adósokat nem tájékoztatták megfelelően az árfolyamkockázatról - ebben az esetben az ügyfelek csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamveszteséget és a kamatokat a pénzintézetek v
Az FDA engedélyezte a Genus PRRS-rezisztens, génszerkesztett sertéseit – ezzel új távlatok nyílnak a sertéstartásban, csökkenhet az antibiotikum-használat.
Az Equilor Befektetési Zrt. szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Budapesti Értéktőzsdén. A független magyar befektetési szolgáltató még a Tőzsde újraalapítása előtt kezdte meg működését, aktív tagja a Budapesti, valamint a Varsói és a Prágai Értéktőzsdének is. Az elmúlt évtizedekben az Equilor számos
Óvatos mozgásokkal indult a nap az európai tőzsdéken, és Amerikában sem várható nagyobb elmozdulás. Noha a befektetők alapvetően pozitívan értékelik, hogy az USA és Kína tárgyalni fognak (és enyhülés jöhet a vámháborúban), de a mai nap a Federal Reserve esti kamatdöntéséről szól: a várakozások szerint a jegybank nem nyúl a kamatokhoz, de Jerome Pow
A lengyeleknél 50, míg a cseheknél 25 bázispontos alapkamat-csökkentésről dönthetnek a jegybankok. Míg azonban a lengyeleknél a holnapig tartó kamatdöntő ülés egy hosszabb kamatcsökkentő ciklus kezdetét jelentheti, addig a cseheknél vegyesebb a kép.
Több bank is módosította a személyi kölcsönök feltételeit, volt, ahol drágult, volt, ahol csökkent az éves kamat. A magasabb jövedelmű igénylők örülhetnek, számukra már több banknál is elérhető a szabad felhasználású kölcsön 10 százalék alatti éves kamattal.
Óvatos mozgásokkal indult a nap az európai tőzsdéken, és Amerikában sem várható nagyobb elmozdulás. Noha a befektetők alapvetően pozitívan értékelik, hogy az USA és Kína tárgyalni fognak (és enyhülés jöhet a vámháborúban), de a mai nap a Federal Reserve esti kamatdöntéséről szól: a várakozások szerint a jegybank nem nyúl a kamatokhoz, de Jerome Pow
Rekordnak számító résztvevővel zajlott le május 4-én a Wings for Life World Run nemzetközi futás. A jótékonysági eseményen a gerincvelő-sérültek gyógyításának támogatásáért futnak a világ minden táján: Magyarországon a Városligetben gyűltek össze a tapasztalt és amatőr sportemberek. A rendezvény fényét emelték olyan hírességek is, mint Stana Alexan
Május 6-tól Simon György irányítja a Yettel lakossági marketing igazgatóságát. Simon György több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, karrierje jelentős részében az infokommunikációs szektor különböző területein szerzett tapasztalatot, majd az elmúlt három évben a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, ahol digitális lottójátékok fejleszt
Az egy évvel korábbi 29 milliárd után 20 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el a magyar Erste Bank az első negyedévben, a bevételek stagnálását ugyanis a költségek emelkedése kísérte a társaságnál. A bank sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint az Európai Bíróság múlt heti devizahiteles ítéletét jogalkalmazóként egyelőre nem tudják komme
Mérséklődő ütemben ugyan, de már a 36 egymást követő hónapban zsugorodott az építőipar teljesítménye az euróövezetben idén áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet szerdán ismertetett felmérése szerint.
A 16 év feletti lakosság többségét nem érdekli a celebek politikai állásfoglalása, legalábbis saját elmondásuk szerint: a teljes népességnek csak 12 százaléka állítja, hogy többnyire, vagy rendszeresen követi a celebek ilyen típusú megnyilvánulásait. Érdekesség, hogy elsősorban a fiataloknál (16-29 évesek) jellemzőbb az ilyen irányú figyelem, az ő
A közlemény szerint történelemből középszinten 1 129 helyszínen 72 834 vizsgázó (közülük 2 284 fő angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten 142 helyszínen 8484 vizsgázó (közülük 275 fő angol, francia, horvát, német, spanyol vagy szerb nyelven) tesz érettségit.
Kesztölcön átadták a 325 millió forintos beruházással felújított óvodát - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Területfejlesztési Kft. projektmenedzsere az MTI-vel.
A kormány új árréscsökkentést készül bevezetni 30 háztartási termékkategóriára, amely a drogériákban kapható termékek árát 16-18 százalékkal mérsékelheti május közepétől. Az intézkedést várhatóan csütörtökön jelentik be hivatalosan a Kormányinfón - írta meg az Index.
Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi E
A brüsszeli döntéshozók nagyon magabiztosak abban, hogy az a konstrukció, amit kitaláltak az orosz gázról és olajról való leválás kapcsán, jogilag működőképes, de könnyen lehet, hogy az érintett országok egy része a nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva próbálja majd elszabotálni a dolgot – mutat rá körképében a Politico.
Biológusok és robotikai mérnökökből álló kutatócsoport olyan virtuálisvalóság-rendszert fejlesztett ki halak számára, amely segít megfejteni, hogyan mozognak együtt rajokban.
A községekben még jobban emelkednek a lakásárak, mint a fővárosban Minden településtípus esetében dinamikusan emelkedtek a lakásárak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb Lakásárindexe szerint, amely a 2024 negyedik negyedéves adatokat tartalmazza. Budapesten az éves növekedési ütem 14,3 százalékra gyorsult, de már a vidéki városokban is elérte a 1
Az Otp Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. tízéves együttműködési megállapodást kötött egy 320 hektáros erdőterület természetvédelmi célú fejlesztése érdekében. A városierdő szemléletű fejlesztés célja, hogy a terület egyszerre szolgálja a természet megőrzését, valamint a rekreációt és a közösségi élményeket. Ez a projekt megmutatja azt, hogy a természe
A fukszia az egyik legnépszerűbb dísznövény az otthonokban. Látványos virágai miatt sokan választják balkonra, teraszra, vagy akár szobanövényként is. Éppen ezért nem árt tisztában lenni a leggyakoribb betegségeivel, hogy időben felismerje a jeleket, és megóvhassa növényét a komolyabb károktól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát.
Stagnál a hitelpiac, aminek sem az ingatlanok értékének növekedése, sem a magas hitelkamatok nem segítenek. Mi történt? Bár látszólag nőtt az új lakáshitel-szerződések értéke márciusban, az adatokat szezonálisan kiigazítva már csökkenést láthatunk februárhoz képest – írja a BiztosDöntés.hu A pontos számokat nézve márciusban 137,8 milliárd forint ér
Egyedülálló hibrid naperőművet és energiatároló rendszert mutatott be a KKS Energy és a Huawei Technologies Hungary. Az új megoldás csökkenti az ipari energiafüggőséget, optimalizálja a költségeket és támogatja a villamosenergia-hálózat stabilitását. Az újonnan bemutatott technológia azoknak az ipari szereplőknek lesz hasznos, akik fenntartható és