Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol - jelentette ki az EB javaslatára reagálva szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki szerint egy ilyen terv gazdasági öngyilkosság lenne, amit ő elu
Letartóztatták Michael Pitt amerikai színészt, akit többek között szexuális zaklatással, testi sértéssel és fojtogatással vádolnak. Az ügyészek szerint a vádak egy korábbi kapcsolatból származnak, és négy, 2020 és 2021 közötti esethez kapcsolódnak. A színész ártatlannak vallotta magát, ügyvédje szerint pedig egy teljesen alaptalan bosszúról van szó
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az IT-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befektetési célponttá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is. Mindezt azért közölték, mert az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a szerdán közzétett, havi bázison zsugodorodó kiskereskedelmi forgalmi adattal kapcsolatban azt írták, hogy az várható volt és az árrésstoptól nem
A magyar vállalkozások kiemelkedő érdeklődésének köszönhetően az EXIM Magyarország frissen indult Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel termékére szánt keretösszeg több mint 90%-ára érkeztek kérelmek két nap leforgása alatt.
Egymilliárd forinttal károsították meg az államkasszát egy számlagyár irányítói. A hálózat három vezetője a bíróság döntése értelmében rácsok mögött várja az ítélet megszületését. A bűnszervezet azonosított tagjai többszintes céghálózatot, számlagyárat hoztak létre és működtettek. Az ügyletek célja az volt, hogy a tényleges tevékenységet vé
Külön, a vízügyi ellenállóképesség javítását célzó pénzügyi alapot követel az a témában készített jelentés, amelyet az Európai Parlament szerdai, strasbourgi ülésén kiemelkedő többséggel fogadtak el a képviselők. A szavazás után tartott sajtótájékoztatón az Agrárszektor kérdésére válaszolva a jelentéstevő kijelentette: segíteni kell a gazdákat a jo
Először rendezték meg a termelők gasztronómia versenyét, a Magyarország étele 2025 rendezvény keretében az Agroturizmus Étele versenyt Szolnokon, a Debreceni Egyetem Campusán - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerdán az MTI-vel.
Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök szerint a magas jövedelmű áramipari vezetőknek kellene állniuk az atomerőművek működtetésének költségeit, ha nem akarják leállítani azokat. A kormányfő ezzel próbálja elhárítani a kritikákat a rekordméretű áramkimaradás után
Az iskolák honlapján is elhelyezhető, közérthető tájékoztatással segíti az intézményeket a köznevelési törvény szerinti tájékoztatási kötelezettségük teljesítésében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011 óta működő jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH).
Az orosz energiaimport felszámolásáról szóló brüsszeli tervezet támadás a magyar rezsicsökkentéssel szemben, ennek nyomán évente nagyjából 600 milliárd forinttal nőne hazánk energiaimportjának költsége - jelentette ki szerdán Szijjártó Péter. A Portfolio gyors kalkulációval megnézte, hogy ez milyen mértékű tehernövekedést jelentene, ha valóban bekö
A cseh jegybanktanács negyed százalékponttal 3,5 százalékra csökkentette az alapkamatot szerdán - jelentette be Jakub Holas, a cseh nemzeti bank szóvivője a jegybanktanács ülése után Prágában.
Az Európai Bíróság friss döntése nem rajzolja át alapvetően a magyar devizahitelesek helyzetét, Lengyelországba viszont épp az ottani devizahiteles bizonytalanság miatt nem lép be az OTP – mondta a hvg.hu-nak a bank elnöke.
Warren Buffett távozik a világ egyik legnagyobb befektetési vállalatának, a Berkshire Hathawaynek az éléről. Utódja, Greg Abel nem kis örökséget vesz át: 347 milliárd dollárnyi készpénzt és állampapírt. Az összeg akkora, hogy a teljes bitcoin készlet közel 18 százalékát is felvásárolhatná – legalábbis elméletben. Bár a Berkshire vezetése eddig nyíl
Vegyes mozgásokat láttunk ma a nemzetközi piacokon, Európában a vezető, elsősorban nyugat-európai indexeknél esés volt megfigyelhető, miközben a régiós tőzsdék felülteljesítők voltak, beleértve a magyar tőzsdét is. A BUX index végül mindenkori csúcsa közelében zárt.
Tilos az egészségre vonatkozó állításokat alkalmazni olyan étrend-kiegészítők reklámozásában, amelyek botanikai anyagokat, például gyógynövényeket vagy növényi kivonatokat tartalmaznak, amíg ezek tudományos értékelése és uniós szintű engedélyezése le nem zárul, erősítette meg a Európai Unió bíróságának döntése.
Globálisan is hatalmas tempóban növekednek a védelmi kiadások, amiben az ukrajnai háború miatt teljesen az élre tört Európa. A kontinens országai tavaly majdnem hétszer akkora mértékben emelték a védelemre szánt forrásokat, mint az Egyesült Államok, így összesítve már háromszor annyit költ fegyverkezésre, mint a legközvetlenebb fenyegetést jelentő
A K&H Bank 2025 áprilisától új, díjmentes biztonságtudatossági programot kínál vállalati ügyfeleinek, amely egészen októberig tart. A K&H kezdeményezésének célja, hogy segítsen a cégeknek felismerni és hatékonyan kezelni a digitális fenyegetéseket. A három részből álló program különféle megközelítéseken keresztül támogatja a vállalkozásokat kiberbi
Királyok, csaták, forradalmak és sorsfordító döntések – a történelem izgalmasabb, mint hinnéd. Ha érdekelnek a múlt nagy alakjai, a birodalmak felemelkedése és bukása, vagy csak szívesen tesztelnéd a tudásod, itt a lehetőség! Töltsd ki ezt a kvízt, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a történelem világában! Kvíz: Egy kis agytorna a matekérettségi
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) "hamis állításaival ellentétben" az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
A pápaválasztó bíborosok a konklávé napján a megválasztandó pápáért bemutatott misén vettek részt a Szent Péter-bazilikában, ahol a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet.
Egyes filmek nemcsak szórakoztatnak, hanem olyan mély nyomot hagynak bennünk, hogy évtizedek múltán is elevenen élnek emlékeinkben. Főleg, ha gyerekként látjuk őket, amikor még nem vagyunk felkészülve a komorabb témákra vagy az érzelmi megrázkódtatásokra. Az alábbi traumatikus gyerekfilmek valamilyen módon biztosan megrázták, formálták vagy egy éle
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) „hamis állításaival ellentétben” az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
Egy friss felmérésből kiderül, a válaszadók majdnem háromnegyede az elmúlt két évben részt vett a kollégáival a munkától függetlenül szervezett társas eseményen. Az új kutatások szerint a csapatépítést elhanyagoló munkahelyek széles körű és hosszú távú előnyökről maradhatnak le – írja a HR News, olvasható a hrportal.hu-n.
2024 az elmúlt öt év legaktívabb éve volt a magyar iparjogvédelemnek, minden oltalmi formában emelkedtek a hazai bejelentési számok - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) szerdán az MTI-vel.
Az Európai Parlament elfogadta a következő költségvetési ciklusra vonatkozó iránymutatásait, amelyek bár bizonyos szempontokból kifejezetten mérsékeltek, mégis jelentősen felbolygathatják az uniós forrásokat elosztó mechanizmusok működését. A jelentést készítő képviselők szerint elsősorban nem több pénzre, hanem egy jobb rendszerre van szükség, aho
Pavel Stanchev vezérigazgató leváltása után Vastag Csaba tanácsaira sem tart többé igényt a TV2 – írta egy bulvárlap. Az énekes azonban egy videóban azt állítja, a két dolog nem függ össze: szerződése már hamarabb lejárt, még Stanchev menesztése előtt.
Mintha teljesen más Magyarországon élnének a kevéssé, illetve a nagyon versenyképes hazai cégek, annyira máshogy ítélik meg a politikai és gazdaságpolitikai tényezőket – állapítja meg a Corvinus egyetem legfrissebb versenyképességi kutatása. Abban azonban egységesek, hogy a felsővezetőik sorra markánsan jobbra értékelik saját teljesítményüket ipará
Az Alphabet részvényei 6%-kal zuhantak, miután kiderült, hogy az Apple mesterséges intelligenciával működő keresési funkciót tervez beépíteni Safari böngészőjébe, ami veszélyeztetheti a Google keresési piac feletti dominanciáját - írta meg az Investing.
A Nestlé Hungária Kft. 1,8 millió euró értékű, éves szinten 1,5 Gw teljesítményű napelempark átadását ünnepelte Szerencsen, ami egyben a több mint 30 éve Magyarországon tevékenykedő svájci vállalat operációjának legújabb fejlesztése.
Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát, közölte az Exim Magyarország szerdán.
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok 1,5 százaléka nagyságrendileg a vagyon 1,5 százalékát igényelte eddig lakáscélra – mondta el Mohr Lajos, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke a Grantis podcastjában.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Az Európai Unió egészségügyi hatósága vizsgálatot indított a Valneva chikungunya vakcinájával kapcsolatban, miután idősebb felnőtteknél súlyos mellékhatásokról érkeztek jelentések.
Januártól a kanadai Greg Abel lesz a Berkshire Hathaway vezérigazgatója. A cégnek 124 ezermilliárd forint értékű készpénze van, és el kéne dönteni, mit csináljanak vele.