Az eddigi tulajdonos cég korábbi vezérigazgatója vette meg a Frieze-t és bár a menedzsment, legalábbis egyelőre, marad, a vásár piaci pozicionálásában változások következhetnek.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított az amerikai importtermékek listájáról, amelyet az EU ellenintézkedései érinthetnek, valamint a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordul, amennyiben a folyamatban lévő tárgyalások nem vezetnek kölcsönösen előnyös eredményre, illetve az amerikai vámok eltörléséhez.
Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a sz
Az MBH Bank és a Mol stratégiai együttműködésre lépett az ATM-hálózat bővítése érdekében. Ennek keretében csütörtökön átadták az első készpénzfelvevő automatát a Mol egyik budapesti töltőállomásán. Bankautomatákkal
A vezető kriptotőzsdeként és Web3-vállalatként ismert Bitget meghatározó szerepet játszott a Google Developer Group május 2-a és 5-e között megrendezett “Build with AI” hackathonján, amelynek a Constructor Egyetem adott otthont. A Bitget nem csupán szponzorként vett részt az eseményen: Blockchain4Youth nevű kezdeményezése aktívan kapcsolódott a mun
Az Alfa Biztosító és az Union Biztosító is bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével összhangban korlátozza lakásbiztosítási díjait, miután az Allianz is bejelentette ugyanilyen tartalmú vállalását.
Az elmúlt évek technológiai fejlődése lehetővé tette, hogy mesterséges intelligencia (AI) segítségével lenyűgöző portrékat készítsünk magunkról. Ezek az AI által generált üzleti portrék ugyan idő- és költséghatékony alternatívát nyújtanak, mégsem fenyegetik a profi fotósok munkáját – állítja Tóth Balázs, Magyarország egyik vezető üzleti portré fotó
Nem titkoltan a piaci állóvíz felkavarása a célja a Revolutnak azzal, hogy előfizetéses mobilszolgáltatást indít. A fintechtől látszólag távol álló szolgáltatás elsőként az Egyesült Királyságban és Németországban indul el, de a későbbiekben további országokra is kiterjesztik a mobilszolgáltatás elérhetőségét.
Már több mint egy hónapja él az árrésstop; a március havi élelmiszer-inflációs adatok megjelentek, annak havi változása pedig rendkívül alacsony volt. Felmerül a kérdés, hogy ez a korai siker fenntartható-e?
A győri Széchenyi István Egyetem négy doktori iskolája magas színvonalú PhD-képzéseket és kiemelkedő tudományos lehetőségeket biztosít hallgatóinak. Az intézmény május 15. és június 15. között várja a leendő doktoranduszok jelentkezését a szeptemberben induló, négyéves műszaki képzésekre a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájába.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amely a gáztárolási szabályok rugalmasabbá tételével kívánja csökkenteni a gázpiaci árakat és enyhíteni a spekulációt, miközben továbbra is biztosítja az energiaellátás biztonságát.
1926. május 8-án született David Attenborough, a természettudós legenda előtt a Libri egy különleges installációval tiszteleg: a Rákóczi úti Könyvpalotában a mozgólépcső tetején május 8-10. között valóságos dzsungel – számtalan zöld növény és az esőerdőket idéző, meditatív hangfestés – fogadja az olvasókat.
Megérkezett a Netflixre az Örökké című sorozat: az ifjúsági regény-feldolgozás két feketebőrű tinédzser első szerelméről szól és a helyszíne más lett, mint az eredeti műben.
Az ukrán parlament megszavazta csütörtökön az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti közös befektetési alap létrehozásáról, vagyis az ukrajnai ásványkincsek kiaknázásáról szóló megállapodás ratifikálását. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint az előterjesztést 338 képviselő támogatta a 450 tagú törvényhozásban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy hajmáskéri élelmiszer-előállító üzemben: a szakemberek 3,4 tonna jogsértő, részben nem nyomon követhető, részben lejárt fogyaszthatósági idejű tételt vontak ki a forgalomból.
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési lehetőséghez jut – derül ki az Etele Plaza friss kutatásából. A fogyasztók több mint fele legalább havi rendszerességgel vesz részt nyereményjátékokban, és jelentős részük nyert már 50.000 forintnál értékesebb ajándékot. A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebookon az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban bejelentette: május 19-től augusztus végéig újabb területen lép életbe a kormány árréscsökkentési intézkedése, ezúttal a drogérialáncokat célozva. A lépés több ezer terméket érint, az árak pedig átlagosan 16–18 százalékkal is csökkenhetnek.
Elsőként 55 Mol-töltőállomásra telepít ATM-et az MBH Bank. A berendezések közül 42 már üzemel. A hitelintézet egyébként az erről kiadott közlemény szerint jelenleg több mint 1050 készpénzautomatát működtet 700 feletti településen, amelyek közül 300 kistelepülésen egyedüli pénzintézetként biztosítja ezt a szolgáltatást.
Az amerikai nagykereskedelmi készletek az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedtek márciusban, miközben több termékkategóriában csökkenés volt tapasztalható. A vámháború miatt sok cég már elkezdett raktározni.
Megfejtés: a fehér akác épp még ki nem nyílt virágai. A mézédes illatú fürtök nemcsak a méhek számára vonzóak, hanem számunkra is igazi gyógyító csemegék. A virágok édes, lágy íze pedig sokak szerint meglepően hasonlít a gumicukorra, csak jóval egészségesebb! De mikor virágzik az akác? Tudtátok, hogy a virágából, nemcsak fehér akác tea, akácvirág s
A Dunaferr két utódcége, a Dunarolling és a Duna Furnace hamarosan csoportos létszámleépítést hajt végre, több száz dolgozó érintettségével. A munkáltatók május második felében adják át a felmondásokat, a tájékoztató szerint legkésőbb július 10-ig megtörténnek a kifizetések is. Eközben a hengermű iránt két külföldi befektető is érdeklődik: a cseh h
Az Accor a svájci prémium kategóriás vendégszeretetet hozza el Budapest szívébe a Mövenpick Hotel Budapest Centre elindításával, ami jelentős lépés a márka közép- és kelet-európai terjeszkedésében. A svájci vendéglátás és a kulináris kiválóság szinonimája, a Mövenpick ma bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását. Az Accor prémium m
Annak ellenére, hogy Európa energiapolitikai kapcsolatai Oroszországgal befagytak, washingtoni és moszkvai tisztviselők tárgyalásokat folytattak arról, hogyan segíthetne az Egyesült Államok az orosz gázértékesítés újjáélesztésében az európai kontinens felé – nyolc, az egyeztetések részleteit ismerő forrás tájékoztatta erről a Reuterst.
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata szám
A Google újabb lépést tett a mesterséges intelligencia integrálása felé a hirdetési rendszerén belül. A vállalat nemrégiben jelentette be legújabb fejlesztését, az AI Max for Search nevű funkciócsomagot, amely bétaverzióban már ebben a hónapban világszerte elérhetővé válik a hirdetők számára. A cél: még hatékonyabb, precízebb és intelligensebb kere
Megjelentek az MNB márciusi hitelezési statisztikái: rengeteg kölcsönt vettek fel a magyarok az év harmadik hónapjában. Mintegy 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok a kérdéses hónapban, ez 40,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A növekedés nagyrészt annak köszönhető, hogy az érdeklődők jóval
A külföldi befektetések szigorúbb ellenőrzését célzó új szabályokat szavazott meg csütörtökön az Európai Parlament, amelyek célja, hogy jobban kiszűrjék a biztonsági és közrendbeli kockázatokat.
A Nébih súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy hajmáskéri élelmiszer-előállító üzemben: a szakemberek 3,4 tonna jogsértő, részben nem nyomon követhető, részben lejárt fogyaszthatósági idejű tételt vontak ki a forgalomból. A forgalomba hozatalát azonnal megtiltották, és a tételeket zár alá helyezték, így a fogyasztókhoz ezek a termékek nem juthatta
Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. A tájékoztatás szerint az intézkedés a Mizo UHT zsírszegény (1,5 százalékos), GMO- és laktózmentes, egyliteres, április 22-i minőségmegőrzési ide
Az EU teljes mértékben megszüntetné az orosz energiától való függőségét. Pletser Tamás, az Erste csoport olaj– és gázipari elemzője hangsúlyozta: azt látni kell, hogy itt van egy komoly amerikai érdek is, hisz az USA is szeretné, ha az orosz földgáz helyett amerikai LNG-t vennénk.
Elkezdődött a Portfolio Investment Day konferencia, ahol máris több érdekes téma is előkerült. Szó volt állampapírokról, Donald Trumpról, és az általa indított vámháborúról, de emellett azt is megtudhattuk, hogy mit és hogyan gondolnak most a profik a jelenlegi piaci helyzetről.
Simon Györgyöt (képünkön) nevezték ki a Yettel lakossági marketingigazgatójának. A szakember szerint a valódi ügyfélélmény és értékteremtés képezi az üzleti siker alapja. Simon több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik az infokommunikációs szektor különböző területein. Pályafutása során számos iparági szerepkörben tevékenykedett, az elmúlt három
Az ukrán parlament megszavazta csütörtökön az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti közös befektetési alap létrehozásáról, vagyis az ukrajnai ásványkincsek kiaknázásáról szóló megállapodás ratifikálását. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint az előterjesztést 338 képviselő támogatta a 450 tagú törvényhozásban.
Az Ethereum legújabb frissítése, a Pectra upgrade, már elérhető több népszerű tárcában is, köztük az Ambire és a Trust Wallet megoldásaiban. Az EIP-7702-es fejlesztési javaslat a felhasználói élmény (UX) jelentős javulását hozza el az Ethereum ökoszisztémában, különösen a számlák absztrakciójának terén. Mit jelent az EIP-7702? Az EIP-7702 lehetővé
Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette a céget ügyvezetőként és cégvezetőként, neve itthon összeforrt az Eisberggel, az egészséges életmód népszerűsítésével, valamint az üzleti szférán túlnyúló társadalmi felelősségvállalással. Vezetésével az Eisberg olyan emberközpontú, értékalapú vállalati kultúrát épített fel, amel