Jelenleg 600 darabos emuállomány él a Viss határában lévő karámokkal, keltetővel felszerelt Bellemu farmon. Futás Levente emutartó szerint ez Európa legnagyobb emufarmja, amelynek kiépítése hat évbe tellett.
Az orosz hazai össztermék (GDP) növekedése 2 százalékra lassult az idei első negyedévében éves szinten, miután a tavalyi első negyedévben még 5,4 százalékos bővülést mértek - áll az orosz központi bank hétfőn ismertetett jelentésében.
Múlt héten 110,2 milliárd forintot lapátoltak lakossági állampapírba a befektetők az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a 6,5%-os kamatozású Fix Magyar Állampapír és a most 7,36%-os kamattal induló Bónusz Magyar Állampapír produkálta. A megelőző héthez képest közel 27 milliárd forinttal nagyobb volt
Az Európai Tanács a Stop-the-Clock (STC) irányelv keretében elhalasztotta a fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének kezdetét, ami több időt ad a cégeknek az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) folyamatok kiépítésére - közölte az EY.
Fennakadásokat okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új parkolási rendszer bevezetése, amely korlátozza az ingyenes, rövid idejű parkolási lehetőségeket. Az április 30-án bevezetett rendszer szerint az eddig elérhető, 5 perces ingyenes parkolási lehetőséget már csak napi egyszer lehet igénybe venni, azonban sokan nem voltak tisztába a sz
Új informatikai rendszert használhatnak 2025. május 6-ától az exportőrök. Az automatizált kiviteli rendszer (Automated Export System – AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Fennakadásokat okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új parkolási rendszer bevezetése, amely korlátozza az ingyenes, rövid idejű parkolási lehetőségeket. Az április 30-án bevezetett rendszer szerint az eddig elérhető, 5 perces ingyenes parkolási lehetőséget már csak napi egyszer lehet igénybe venni, azonban sokan nem voltak tisztába a sz
Hivatalosan is megnyílt Győr első magas köteles mászóterme, a Torony Climbing Gym, amely 12 méteres falaival és 352 négyzetméteres alapterületével a Dunántúl legújabb és legmodernebb mászóközpontja.
2025 áprilisában tovább folytatódott a hazai vállalkozói szektor lassú átrendeződése. A társas vállalkozások száma tovább csökkent, miközben az egyéni vállalkozások gyors ütemben bővülnek, főként a szolgáltatási szektorban.
Az AAII 1987 óta zajló heti szintű befektetői szentimentfelmérésén még soha nem volt olyan hosszan 50 százalék felett a pesszimisták aránya, mint most. Immár 11 hete uralkodik ez a mély pesszimizmus, miközben eddig a leghosszabb sorozat 7 hétből állt még 1990-ben és 2022-ben. Volt még egy harmadik esztendő is, amely tartós pesszimizmussal telt: a 2
Donald Trump fiainak bitcoinbányász vállalata, az American Bitcoin a Nasdaq tőzsdére készül lépni a Gryphon Digital Mininggal történő részvénycserés egyesülés révén - számolt be a Cnbc.
Az AI-agentek térnyerése, a promptolás mint új készség, valamint a vállalkozói lét első lépései kerültek fókuszba a Portfolio GEN Z Fest 2025 második szekciójának első felében május 9-én. A résztvevők megtudhatták, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a munka világát, hogyan kommunikáljunk hatékonyan az AI-val, és azt is, milyen kihívások
A Koenigsegg Jesko Absolut új csúcsot állított fel, amikor a gyár saját tesztpályáján a világ leggyorsabb rendszámos, belső égésű motoros autójaként 8,88 másodperc alatt tette meg – a körülbelül 400 méternek megfeleltethető – negyedmérföldes távot. Ezen túl pedig még egy érdekes rekordot is átadott a múltnak. Számos rekordot állított fel má
A Media1-nek több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a svájci tulajdonos, a Ringier Sports Media Group eltávolította Kiss Ottót, a Sportal.hu sportportál kiadójának ügyvezető igazgatóját. Súlyos problémák húzódnak meg a háttérben.
Robert Francis Prevost Martínez amerikai bíborost május 8-án választották meg a katolikus egyház fejévé. Mielőtt a Szent Péter-bazilika kéményéből felszállt a fehér füst, Prevostnak már közel 380 ezer követője volt a Twitteren.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. friss közleménye szerint a mai naptól, 2025.05.12-én este 20:00 óra és reggel 06:00 óra között 2025.05.15-ig az M0 autóúton, Dunakeszi térségében szalagkorlát javítási munkálatok miatt több helyszínen forgalomkorlátozás és ágzár várható.
Egy amerikai szenátor pénteken törvényjavaslatot terjesztett be, amely arra utasítaná a Kereskedelmi Minisztériumot, hogy írja elő a kivitel-ellenőrzés alá vont mesterséges intelligencia (AI) chipek helymeghatározási mechanizmusait annak érdekében, hogy korlátozza Kína hozzáférését a fejlett félvezető technológiához. A „Chipbiztonsági Törvény” néve
Kriston Gábor onlinemarketing-szakértő és csapata egy újabb amerikai versenyen aratott sikert.Az amerikai marketingspecialista, Alex Hormozi által szervezett Skool Games verseny célja az volt, hogy egy hónap alatt ki tudja a legtöbb eladást elérni egy adott ajánlattal a legfelkapottabb közösségi platformon. A siker kulcsa egy AI-alapú szoftver, ame
Csalló Jenő elkötelezett kisüstipárti. Azzal foglalkozik, amit nemcsak maga, hanem mások is szeretnek, sőt el is ismernek, ugyanis 2019-ben a Parlamentben vehette át a Pálinka Életműdíjat.
Hogyan lesz a nyírt gyapjúból hangszigetelő anyag, és miként tudnak több mint százéves gasztrobrandek ma is sikeresek lenni? A Nagy Kreatív Kultnapon erre is válaszokat kaptunk.
Legnagyobb hazai employer branding kampányát indítja el a magyarországi McDonald’s a Republic Group ötletei alapján és szakmai támogatásával. Ezzel új szintre lép a Meki munkáltatói márkakommunikációja.
Az MSZP képviselői dr. Tóth Bertalan, dr. Gurmai Zita, dr. Harangozó Tamás, dr. Hiller István , dr. Molnár Zsolt, Hiszékeny Dezső, Komjáthi Imre, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Vajda Zoltán "A családi támogatások emeléséről és a családi pótlék kiterjesztéséről" címmel T/11896. számon törvényjavaslatot nyújtottak be május 12-én.
Te is hajlamos vagy naphosszat üldögélni a tévé előtt és megállás nélkül nézni a streaming szolgáltatók végtelen kínálatában fellelhető legújabb filmeket, sorozatokat? Ha nem telik el napod anélkül, hogy bekapcsolnád a Netflixet, van egy jó hírünk: a Pénzcentrum mai gazdasági kvíze arra kíváncsi, vajon mit tudsz a világ egyik legnépszerűbb streamin
Története egyik legnagyobb szabású fejlesztését hajtották végre a Csabacast Kft. könnyűfémöntödéjében, a csaknem nyolcvan éve működő Heves vármegyei üzem így már a tisztán elektromos hajtású járművek gyártásában is részt vehet, energetikai rendszere pedig a magyar piacon úttörő megoldással segíti a termelést.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten tárgyalt Ko Haj-csiaoval, a Bank of China elnökével - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Megjelent az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelmet szolgáló pályázat, amely jelentős segítség az állattenyésztőknek az állatbetegségek hatékonyabb kezelésében és megelőzésében - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.
Áprilisban – az előző év azonos időszakához viszonyítva – a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 10,9 százalékkal magasabban alakultak. Ezen belül továbbra is kiemelten teljesültek a fogyasztáshoz kapcsolódó adók: itt az előző év azonos időszakához viszonyított növekmény mintegy 13 százalék.
A Cannes Nemzetközi Filmfesztiválon debütál a budapesti székhelyű Scripted Productions nemzetközi divízója. A Hámori Barbara nevéhez fűződő produkciós cég szerviz- és koprodukciós házként már nemzetközi projekteket is vár.
Ceglédbercel Budapesttől délkeletre, mintegy 60 kilométerre található. Történelme és látnivalói mellett arról vált ismertté, hogy Magyarország első okosfalujává vált.
Műanyag fóliadarabok lehetséges jelenléte miatt Dubai csokoládé jégkrém visszahívásáról tájékoztat honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).