Ökrös Oszkár helyettes államtitkár az Agrárminisztériumban fogadta Feng Fauit, a kínai Szecsuán tartomány Ganzi Prefektúrájának kormányzóját. A találkozó során a felek Magyarország és a tartomány agrárkapcsolatait érintő kérdéseket vitatták meg, különös tekintettel a magyar szakemberek részvételére a kínai szőlő-bor ágazat fejlesztésében.
Június elejétől új csomaggal bővül az RTL+ streamingplatform kínálata. Az „RTL+ Premium reklámokkal” nevű előfizetési lehetőség ugyanazokat a kiemelt tartalmakat kínálja, mint a jelenlegi „Premium” csomag, viszont mivel reklámokat is megjelenít, annál olcsóbban juthatnak hozzá a felhasználók. A médiavállalat bejelentette azt is, hogy június 1-től a
Az Usa és Kína közötti kereskedelmi vita rendezésének hiányában az amerikai szójabab export akár 20%-kal is csökkenhet, miközben a termelői árak jelentősen zuhanhatnak. Az AgResource agráripari tanácsadó cég szerint ha nem születik megállapodás a két nagyhatalom között, az amerikai szójabab export 1,865 milliárd bushel helyett 1,5 milliárd bushelre
Május 26-án új évaddal tér vissza TV2-re A hegyi doktor – Újra rendel. Végre a magyar közönség is láthatja a 18. évadot, amelyben a főszereplő Hans Sigl oldalán Gryllus Dorka színésznő is feltűnik majd. Dr. Martin Gruber története újabb izgalmas eseteket tartogat a 18. évadban is. A lenyűgöző osztrák hegyekben játszódó családi szériában ezúttal dr.
Az árrésstop ellenére nem csökkent jelentősen az infláció, és a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak a gyümölcstermésben, ami további áremelkedéseket eredményezhet a piacon.Az áprilisi 4,2 százalékos inflációs adat azt mutatja, hogy az árrésstop bevezetése ellenére sem sikerült az áremelkedést a kormány által remélt 4 százalék alá szorítani. Madár
Hosszú távon vissza kell térni a beruházás vezérelte gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) új társelnöke az érdekképviselet éves, egyben tisztújító közgyűlésén szerdán Budapesten.
Az Instagram a favorit a 14-25 éves korosztálynál: innen tájékozódnak leggyakrabban a világ dolgairól, ehhez a platformhoz ragaszkodnának a leginkább, ha csak egyet kellene választaniuk, és 10-ből 8-an naponta használják. A mesterséges intelligenciával is kezdenek összebarátkozni, több mint 80 százalékuk igénybe vette már a házi feladat elkészítésé
Jelentős halpusztulás történt a Velencei-tavon, ahol elsősorban az inváziós ezüstkárász egyedei hullottak el. A Mohosz hivatalos tájékoztatása szerint a pusztulás hátterében valószínűleg egy specifikus kórokozó, valamint az időjárás hirtelen változása állhat.
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési lehetőséghez jut – derül ki az Etele Plaza friss kutatásából. A fogyasztók több mint fele legalább havi rendszerességgel vesz részt nyereményjátékokban, és jelentős részük nyert már 50.000 forintnál értékesebb ajándékot. A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány. A közel 400 v
Az Európai Bizottság átfogó intézkedéscsomagot mutat be a Közös Agrárpolitika (Kap) egyszerűsítésére, amely évi 1,58 milliárd eurós megtakarítást eredményezhet a gazdálkodóknak és 210 millió eurót a nemzeti közigazgatásoknak, miközben rugalmasabbá teszi a kifizetéseket és a válságkezelési eszközöket. Az uniós gazdálkodók jelenleg jelentős adminiszt
2025 egyik legfelkavaróbb filmje A csúf mostohatestvér, mely a magyar premier előtt a Telex filmklubban sokkolja a közönséget.A csúf mostohatestvér (The Ugly Stepsister) a Hamupipőke történetének merész feldolgozása, melyet a csúnya mostohatestvér szemszögéből mesél el az elsőfilmes Emilie Blichfeldt, a komédia és a horror határán mozogva.A film fő
A vezető tejipari és kávézóláncok nem tűznek ki célokat a metánkibocsátás csökkentésére, miközben az állattenyésztés jelentős szerepet játszik a globális felmelegedésben. Egy új iparági értékelés szerint a nagy tejipari vállalatok "szemet hunynak" a klímakárosító metánkibocsátás felett.
Ugyan a Kiwi.com által vizsgált országok fiataljai közül a magyarok terveznek a legkevésbé külföldre utazni idén, viszont akik repülnek, azok körében leginkább a magyarok keresik a pénztárcabarát megoldásokat, és vetnek be különböző trükköket, hogy kedvező áron repülhessenek. A Kiwi.com több országban végzett reprezentatív felmérése alapján a magya
Bár a klímaváltozás miatt a vízvisszatartási feladatok és az aszály elleni védekezés vált hangsúlyossá, a vízügyi igazgatóságoknak foglalkozniuk kell a víztöbblet kezelésével, az árvízvédelemmel is - mondta az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára szerdán a Kisdelta árvízi szükségtározó komplex vízkárelhárítási gyakorlatán
Igazságosztó bohóc a főszereplője Eli Craig új filmjének, az Óvakodj a bohóctól című horrornak, mely június 5-én kerül a hazai mozikba.Eli Craig, a Trancsírák (Tucker & Dale vs. Evil, 2010) és a Little Evil (2017) című horrorkomédiák rendezője új filmmel jelentkezik: az Óvakodj a bohóctól szintén egy véresen őrült horrorvígjátéknak ígérkezik, tinéd
Az év harmadik hónapjában éves szinten visszaesést mutatott, míg a havi adatok alapján – amellett, hogy továbbra is visszafogott teljesítmény jellemzi – kismértékben mégis növekedni tudott az ágazat. Emellett pozitív, hogy a termelés meghaladta a tavalyi utolsó negyedévit, viszont a GDP első negyedéves teljesítményét mégsem tudta jelentősebben felf
A vártnál magasabb lett az április infláció. A jövőt nézve sok a bizonytalanság, a mostani helyzet szerint 4,5 százalék alatt lehet az éves infláció. Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig 0,2 százalékkal emelkedtek az árak.„Mindkét tényadat meghaladja a várakozásunkat, mivel 4 százalék alatti éves tempóra számítottunk,
Együttműködési megállapodást írt alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab), a kutatási, innovációs kooperáció célja a mesterséges intelligencia intenzív bevonása a statisztika-előállításba a folyamatok gyorsítása és a hatékonyság növelése érdekében.
2025 májusától az engedélyeztetési, levegővédelmi, zajvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságokat szabályozó, valamint a felszíni víz védelmére vonatkozó rendeletmódosítások értelmében a vállalatokra jelentős bírságok szabhatók ki. Az új szabályozási keret szerint a környezetvédelmi előírások megsértésével drámai mértékben emelkednek a pénzbeli szankc
A ritka új-zélandi csigafajnál most először figyelték meg kutatók a petézés folyamatát. A kritikusan veszélyeztetett puhatestű a nyakából préseli elő a petéit.
Több mint ötven év után ütötte fel ismét a fejét idehaza a ragadós száj- és körömfájás járvány. A Haszon Agrár magazin olyan hajdú-bihari állattenyésztőket szólaltatott meg, akik fél évszázada már átélték át ezt a szörnyűséget. Milyen emlékeket őriznek a fél évszázada történtekről? Milyen hasonlóságok és milyen különbségek vannak az akkori
Oktatási központot hozott létre a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi Szakképzési Centrummal együttműködésben. A tápiószelei gyárban működő Ganz Oktatási Központ Magyarországon is egyedülállónak számító, a transzformátor- és
Közleményben foglalt állást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) „A közélet átláthatóságáról” című törvényjavaslattal kapcsolatban. A szervezetet a közlés szerint „mélységesen felháborítja a szabad sajtó ellen indított legújabb brutális támadás”. Ezért arra kérnek minden, Magyarország demokratikus működését fontosnak tartó magyar állampol
Az idei lakásbiztosítási kampány adatai alapján egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar ügyfelek tudatosabban és hosszabb távra tervezve biztosítják otthonaikat. Az OVB adatai alapján a 2025-ös kampányban az ügyfelek 76%-a tartamkedvezménnyel választott, a legtöbben (81%) pedig saját értékmeghatározással kötötték meg szerződésüket, miközben a csop
Negyedik alkalommal rendezték meg Csopakon a Banana Records szervezésében a Kemp dalszerzőtábort, amely hazánk különféle stílusokban alkotó zenészei és dalszerzői számára biztosít közös alkotási, improvizációs és kísérletezési lehetőséget. A kiemelt támogató Spar Magyarország kreatív feladattal bízta meg a vállalkozó kedvű táborlakókat: reklámzene
Melyik cég kínálja a legvonzóbb munkahelyet Magyarországon? A Randstad Employer Brand Research legfrissebb kutatása alapján most kiderült melyek a legnépszerűbb munkáltatók. A 2000 óta végzett kutatást a Randstad nemzetközi kutatópartnere, a Kantar végezte. Az aktuális kutatás lekérdezése 2025 januárjában zajlott. A felmérés eredményei alapján ítél
Az idei év eddig a vállalati bitcoin vásárlások éve. Miközben a kisbefektetők eladnak, a cégek egymás után vásárolják fel a piacról a “digitális aranyat”. De vajon mit jelent mindez a kriptovaluta jövőjének szempontjából? Beindultak a vállalatok – a Strategy-vel az élen A River befektetési cég friss kutatása szerint 2025-ben eddig a cégek voltak a
A Microsoft és az OpenAI teljesen újratervezheti partnerségét. Az MI-fejlesztő jelenleg "kemény tárgyalásokat folytat" egyik legnagyobb befektetőjével és partnerével, a Microsofttal.
A felmérésben résztvevők túlnyomó többsége azt mondta, hogy arra kérték őket, hogy rövidítsék le a szülési szabadságukat, hogy a munkáltatójuknak kedvezzenek.
Magyarország történelme során mindig is a keleti és a nyugati kultúra határán egyensúlyozva volt kénytelen életben maradni. A rendszerváltáskor egységes volt az akarat, hogy akkor most már irány Nyugat egyszer és mindenkorra. Most 35 évvel később ismét rakétasebességgel tartunk Kelet felé.
A gyerekek nyári szünideje amellett, hogy anyagilag is megterhelő a családok számára, a felügyelet megszervezésében is komoly kihívás elé állítja a szülőket. Sok családban ezért ebben az időszakban a nagyszülőkhöz fordulnak segítségért, de egyre többen vannak azok is, akik gyorshitel felvételében, vagy rokoni és baráti támogatásban gondolkodnak. Az
Ahogy az elektromos járművek terjedése új csúcsokat dönt világszerte, egyre nagyobb figyelmet kap az akkumulátorok biztonsága. A Hyundai legújabb fejlesztése erre a kihívásra ad választ: olyan akkumulátorral álltak elő, amely önállóan képes megelőzni a tűzvészt, még azelőtt, hogy a helyzet kritikussá válna.
Stipsicz András (képünkön), a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója vehette át a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerését, a XIII. Bolyai-díjat. Világszínvonalú eredmények a matematika csúcsán Stipsicz a differenciáltopológia, azon belül is a négydimenziós sokaságok és háromdimenziós terek kontakt struktúráinak kutatásában
A cargo-partner és a Nippon Express egyesítik európai közúti szállítmányozási tevékenységüket, és egy integrált, egész Európát lefedő közúti hálózatot hoznak létre, amit „ONE Road” projektnek neveztek el. A regionális erősségek
Donald Trump a választási kampányában azt ígérte, hogy ha megválasztják olyan "boom" lesz, mint még soha. Boom valóban lett, csak nem abban az értelemben, ahogy azt sok befektető gondolta. A Mar-a-Lago desszert az a forgatókönyv, amitől tényleg minden befektető étvágya elmegy. De akkor miben érdemes reménykedni? Vendégszerzőnk Tunkli Dániel, az Acc
A kertészkedés során sokszor az újdonságokra, friss telepítésekre helyeződik a hangsúly, pedig érdemes figyelmet fordítani a már meglévő, korosabb növényekre is.
A Warner Bros. Discovery ismét nevet vált a streamingplatformján. A 2023-ban egyszerűsített Max márkanév helyett újra a jól ismert HBO Max kerül reflektorfénybe. A névváltoztatás nem csupán formai döntés – a vállalat stratégiai irányváltást jelez vele, mely a minőségi tartalmakra, elsősorban az HBO-ra épít.
Hazánk első animációs filmfesztiválja – egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiváljaink egyike –, az idén 40 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a színes nemzetközi program mellett hangsúlyt helyez a legnagyobb magyar alkotók bemutatására is. Május 27. - június 1. között átfogó válogatást láthat majd a közönség a 111 éves magyar animá
A kormány a szakértőkkel és a józan ésszel szembe menve tett fel mindent az akkumulátorgyártásra, amely óriási problémákkal küzd. A KSH részletes adatai szerint márciusban folytatódott a szektor mélyrepülése.
A múlt héten a piac ráijesztett Romániára, hiszen a lej meredek gyengülésbe kezdett és a kötvényhozamok jelentősen emelkedtek az elnökválasztás első fordulója után. A nacionalista George Simion a vártnál nagyobb fölénnyel nyerte meg a voksolást, amit követően a kormány lemondott totális politikai káoszba taszítva az országot. A vasárnap esedékes má