Az elemzők 3,6 százalékos éves inflációra számítottak szeptemberre, az Eurostat előzetes adata azonban 3,8 százalékos értéket mutat. Havi összevetésben 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
A Web3 és a fitnesz határterületén mozgó kiterjedt lakossági ökoszisztémák egyike, a Sweat Economy drámai bejelentéssel rázta meg a kriptovaluta-piacot. A projekt mögött álló The Sweat Foundation hivatalos közleményében tudatta, hogy a Sweat Wallet applikáció, valamint a SWEAT token jelenlegi formájában 2026. december 30-ával megszűnik. Az átállást
Németországban jó körtetermés várható az idén is. A termelők a tízéves átlagnál kedvezőbb eredményt várnak, bár a tavalyi kiugrót nem sikerül megismételni.
Március végéig rendezni kell az egységes budapesti parkolási rendszer kialakításához szükséges jogi hátteret, amihez törvénymódosításra is szükség lesz. A tervek szerint a parkolás üzemeltetése és a díjak beszedése a kerületektől a Fővárosi Önkormányzathoz kerül, a bevételeket pedig kizárólag a rendszer működtetésére és a budapesti utak fenntartásá
A nyári aszály, a paksi atomerőmű leállása és az iráni háború ellenére a magyar gazdaság három és fél év után lendületet vehet az idén - vélik legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Bank szakértői. Az elemzők szerint a kormány euróbevezetési tervei mellett nem kell jelentősebb forintgyengüléstől tartani, de az erősödés irányába is limitált a ma
A spanyol parlament alsóháza nem hagyta jóvá pénteki ülésén azt a két rendeletet, amelyeket a lakhatási problémák megoldására fogadott el a kormány a hét elején.
A füge őszi gondozása nem csupán a visszavágásból áll. Ahhoz, hogy a növény sikeresen átteleljen és jövőre is bőséges termést hozzon, a legfontosabb teendők közé a bokor állapotfelmérése, az óvatos, tisztító jellegű metszés, az éretlen termések átválogatása, valamint a fiatal tövek szakszerű ültetése és fagyvédelme tartozik - számolt be a Pénzcentr
Súlyos válságba került a hazai háziorvosi rendszer, a betöltetlen körzetek és a túlterhelt orvosok számának drasztikus növekedése miatt a kormány 2027-re egy átfogó stabilizációs intézkedéscsomagot vezet be. A tervek között szerepel a finanszírozás átalakítása, a háziorvosi hatáskörök bővítése, valamint a jelenlegi ügyeleti rendszer felülvizsgálata
A halradar egyre népszerűbb eszköz a horgászok körében, de hazánkban nem mindenhol szabad használni. Megmutatjuk, hogyan ellenőrizd az aktuális szabályozást, hogy elkerüld a bírságot és felelősen horgászhass.
Lezárult az MVM földgázfelhasználókat kiszolgáló informatikai rendszerének frissítése, így ismét teljes körű a földgázügyintézés - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
Európában súlyos burgonyahiány alakult ki a nyári hőhullámok miatt, mivel a szélsőséges időjárás mintegy 3,1 millió tonna termést pusztított el. Az iparági elemzők szerint a fogyasztók hamarosan kisebb és drágább sült krumplival számolhatnak - számolt be a Financial Times.
Szélsőséges hőhullámok, tartós szárazság és rekordközeli tengervíz-hőmérsékletek jellemezték az idei nyarat. A Kopernikusz adatai szerint a kontinens több mint felén az egészségre is veszélyes hőstressz alakult ki.
Alig egy hónappal a kinevezésük után hárman is lemondtak a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány öttagú kuratóriumából – vette észre a Telex. A megüresedett helyekre az illetékes minisztérium már ki is írta a pályázatot, ám ezúttal az egyetemi szenátus bevonása nélkül, közvetlenül választják ki az új tagokat.
A KWS Magyaroszág Kft. és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. szántóföldi bemutatóján a mezőgazdaságot sújtó tényezők, a kockázatkezelés és a nemesítési programok mellett a cukorrépa, a cirok és a kukorica hazai kilátásai is terítékre kerültek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,87 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 140 050,08 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
Alig egy hónappal a kinevezésük után hárman is lemondtak a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány öttagú kuratóriumából – vette észre a Telex. A megüresedett helyekre az illetékes minisztérium már ki is írta a pályázatot, ám ezúttal az egyetemi szenátus bevonása nélkül, közvetlenül választják ki az új tagokat.
Növelte részesedését az Opus Globalban Mészáros Lőrinc. A társaság péntek esti közleménye szerint 7,4 millió részvényt szerzett meg, ezzel szavazati jogainak aránya 24,65 százalékról 25,71 százalékra emelkedett. A tranzakcióval Mészáros átlépte a tőkepiaci törvényben meghatározott 25 százalékos bejelentési küszöböt. Hasonló témákkal is foglalkozun
Ahhoz, hogy az önkéntes pénztárak szerepe érdemben erősödhessen az időskori anyagi biztonság megteremtésében, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) álláspontja szerint több változtatásra is szükség volna: egyebek mellett a munkavállalók automatikus beléptetésére, a munkáltatói befizetések ösztönzésére, valamint a megtakarítások után biz
A hackerek nem feltétlenül bonyolult módszerekkel jutnak hozzá az adatainkhoz. Sokszor egy gyenge jelszó vagy egy gyanús e-mail is elég lehet. Néhány egyszerű szokással azonban sokat tehetünk a biztonságunkért.
Az Exodus Web3 Wallet böngészőbővítmény támogatása 2026. október 1-jén véget ért. Új felhasználók már nem telepíthetik az Exodus Web3 tárcát. Ha pedig telepítve van az Exodus Web3-as wallet, a böngészőbővítményt már nem használhatod. A küldés, a fogadás és az egyenleg megtekintése sem működik, már csak arra van lehetőséged, hogy megnézd a 12 szóból
Közel egymilliárd forint friss tőkét von be az AKKO Invest a fő tulajdonosától, a WING Csoporthoz tartozó Mevinvesttől. A társaság új részvényeket bocsát ki, a befolyó pénzt pedig üzletfejlesztésre és akvizíciókra fordítaná. Az AKKO célja, hogy öt éven belül 100 milliárd forint fölé emelje csoportszintű árbevételét, ami nagyjából a tavalyi bevétel
A Wing Csoport árbevétele 41 százalékkal, Ebitda-ja 23 százalékkal nőtt 2026 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Csoport mérlegfőösszege június végén 1 358 milliárd forintot tett ki, eszközállományának közel 63 százaléka Lengyelországban és Németországban található.
Idén november 1-jén megkezdi működését az új, önálló gyógyszerhatóság, a következő két évben pedig alapjaiban alakítják át a hazai gyógyszerfinanszírozási rendszert. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a jövőben értékalapú és betegközpontú finanszírozásra tér át, miközben az egészségügy a jövő évtől, 2027-től évi 500 milliárd forintos t
Az elmúlt hónapokban több súlyos ipari tűz és robbanás történt Magyarországon, amelyek a jelentős vagyoni károk mellett akár hosszabb időre is leállíthatják az érintett vállalkozások működését. Egy ilyen káreseménynél azonban nemcsak az számít, hogy rendelkezik-e biztosítással a cég: a térítés függhet a választott fedezetektől, a tűz- és munkavédel
Gyönyörű neve ellenére nagy baj, hogy megjelent az EU-ban először Magyarországon a pöttyös lámpahordó-kabóca. A Nébih szakemberei azonosították a fajt, mely uniós zárlati károsítók közé tartozik. Mit is jelent ez pontosan?
Meg kell fontolni az árrésstop kivezetését, mert Magyar Péter szerint az intézkedés egyre nagyobb terhet jelent az agráriumnak és a kisebb üzleteknek. A miniszterelnök kisvárdai fórumán arról beszélt, hogy a döntést a kamarákkal és az élelmiszerláncokkal együttműködve kell meghozni. Az infláció időközben jelentősen mérséklődött, augusztusban 1,3 sz
A Pénzcentrumon minden nap új kvíz jelenik meg változatos témákban, amelyekből minden hónapban kiválogatjuk az olvasóink kedvenceit. Te is kitöltenél most 1-2 kvízt? Vagy volt olyan kvíz, amiről pont lemaradtál? Szemezgess a hónap legjobbjaiból! Szeptemberben több különleges témájú kérdéssor is nagyon népszerű volt, mint a rántott hússal kombinált
Meg kell fontolni az árrésstop kivezetését, mert Magyar Péter szerint az intézkedés egyre nagyobb terhet jelent az agráriumnak és a kisebb üzleteknek. A miniszterelnök kisvárdai fórumán arról beszélt, hogy a döntést a kamarákkal és az élelmiszerláncokkal együttműködve kell meghozni. Az infláció időközben jelentősen mérséklődött, augusztusban 1,3 sz
Argentína állampolgárságot ad azoknak a külföldieknek, akik legalább 350 ezer dollárt (kb. 115 millió forintot) befizetnek az államkincstárba, vagy erre a célra létrehozott államkötvényt vásárolnak - jelentették be pénteken hivatalosan. A program 2026 végén indul.
Jelentősen átalakítaná ellátási láncát a Nike, ami a gyártás egy részét közelebb vinné legfontosabb piacaihoz, és a jövőben nagyobb mértékben támaszkodna külső partnerekre a logisztikában és a disztribúcióban, írja a Bloomberg. A változtatások egy szélesebb költségcsökkentési és működési program részét képezik, miközben a sportszergyártó bevételei
A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó adózott eredménye 2 százalékkal, az árbevétele 4 százalékkal csökkent az augusztus végével záródott első pénzügyi negyedévében. A nyereség meghaladta, az árbevétel alulmúlta a piaci várakozásokat.
A kormány jóváhagyta Magyarország projektjavaslatait az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2026-os CEF2 Reflow pályázati kiírására – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. A listán vasúti fejlesztések, digitális közúti infrastruktúra, nehéztehergépjármű-töltők és a Budapest Airport katonai-polgári kettős felhasználású fejlesztése is szerepel
A kedvező makroadatok ellenére 87 000 dollárról fordult vissza a Bitcoin a héten, miközben új sztárok jelentek meg a kriptopiacon. A BTC már a hét elején többször próbálkozott a 85 000 dolláros ellenállás leküzdésével, de minden alkalommal visszafordult innen. Az árfolyam egészen 83 000 dollár alá esett a hét közepére, de a szerdán közzétett, vártn
Horvátország akár két éven belül megkezdheti a földgáz szállítását a krki LNG- (cseppfolyósított földgáz) terminálról Németországba - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök Zágrábban pénteken, miután tárgyalt Markus Söder bajor kormányfővel.
A kereskedési volumen csökkent, ám a lendület még nem ért véget. A döntő Bitcoin áttörés kimenetele most dőlhet el. 85 000 dollárnál található eladási fal akadályozza a további száguldást. Miközben a bikák próbálják magasabbra tolni az árakat, egy gigantikus akadály nőtt fel velük szemben. A Glassnode legfrissebb elemzése alapján a bitcoin a legfo
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a méhészek figyelmét, hogy a jövő évi támogatások igénybevételéhez fontos, hogy a méhcsaládokat 2026. október 15-ig bejelentsék a TIR-ENAR rendszerben. A határidőt követően bejelentett méhcsaládok után már nem vehető igénybe a 2027. évi támogatás – írja honlapján a Nébih.
A brit munkahelyeken gyors ütemben terjed a mesterséges intelligencia, azonban az új technológiák bevezetése önmagában nem garantálja a tartós sikert. Egy friss kutatás rámutat, hogy a változások fenntarthatóságában a frontvonalbeli vezetők szerepe és támogatása alapvető jelentőségű.
Az OTP Csoport történetében először vezetnek be egy nemzetközileg egységes, új kommunikációs keretrendszert. A megújulás célja, hogy egyszerűbben, emberközelibben és helyenként könnyedebb hangnemben szólítsák meg az embereket, miközben továbbra is ugyanazokra az értékekre építenek: a stabilitásra, a szakértelemre és a folyamatos fejlődésre. Az irán
A mesterséges intelligencia gyorsan válik a mindennapi információszerzés részévé, az álláskeresésben azonban egyelőre jóval óvatosabbak a magyarok a Profession.hu országosan reprezentatív kutatása szerint. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy az álláskeresők nyitottak azokra az AI-alapú megoldásokra, amelyek kézzelfogható segítséget nyújtanak
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte.
Több ezer olyan kormányhatározat született a NER alatt, amelyet a nyilvánosság – egészen eddig – nem láthatott. A Tisza-kormány közzétette ezeket, mi pedig átnéztük, hogy a legvagyonosabb magyarok közül kik és milyen gyakran bukkannak fel benne.