2026. október 3. szombat

okt. 3
0:12
PwC-felmérés: új működési modellt építenek a pénzügyi vezetők (Üzletem)
"Ma már nem elegendő pontos beszámolókat készíteni és biztosítani a megfelelést: a pénzügyi területtől egyre inkább azt várják a szervezetek, hogy aktívan támogassa az üzleti döntéseket, vezesse a változásokat és segítsen kiaknázni az új technológiákban rejlő lehetőségeket."
okt. 3
0:12
Okoseszközök, appok, biomarkerek: így mérjük ma a saját testünket (Digital Hungary)
A testünket jellemző adatok soha nem voltak ennyire hozzáférhetők, mint napjainkban. Amit régen csak orvosi vizsgálat során lehetett megtudni, ma egy karórával, egy applikációval vagy egy otthoni teszttel is nyomon követhető. A mozgás, az alvás, a pulzus vagy éppen a táplálkozási szokások mind mérhetővé váltak, és ez a fajta önismeret egyre inkább
okt. 3
0:12
4 perc 30 másodperces, Mi által támogatott ultragyors töltést mutatott be a Geely (Gyártástrend)
A Geely bemutatta új, mesterséges intelligenciával támogatott Smart Charging technológiáját, amely a vállalat szerint minden korábbinál gyorsabb, sorozatgyártásra kész töltést tesz lehetővé. A valós körülmények között végzett teszteken a Lynk & Co 10 mindössze 4 perc 30 másodperc alatt töltött 10-ről 70 százalékra, míg a Zeekr 001 8 perc 40 más
okt. 3
0:12
Óváron mutatta a Bonafarm: többet hozhat a konyhára a precíziós takarmányozás a sertés- és baromfitelepeken (Magro)
Nagyon nem mindegy, mi kerül az állatok elé: a takarmányozás teszi ki a sertés- és baromfitelepek költségeinek messze legnagyobb részét, így az ezen a területen elért legkisebb hatékonyságnövekedés is milliókat hozhat a gazdák konyhájára. Az óvári precíziós állattenyésztési és takarmányozási szakmérnök képzésen a Bonafarm elismert szakemberei mutat
okt. 3
0:12
Ennyivel lett olcsóbb év eleje óta a személyi kölcsön (Haszon.hu)
Az új személyi kölcsönök átlagos THM-je a 2023. januári közel 19,5%-ról 2026 júliusára 14,2%-ra csökkent, egy év alatt is 1,8 százalékponttal mérséklődött. Itt egy gyűjtés konkrét példán, hogy mennyi volt százalékpontban a teljes hiteldíjmutató esése.
okt. 3
0:12
A Netflixen nehezen találsz a fogadra valót? Mutatjuk mit nézz! (Diplomátszerzek)
Az itthon is népszerű streaming szolgáltatóra töméntelen sok alkotás kerül fel minden héten, de nem könnyű a sok középszerű alkotás közül kiválasztani a jókat. Mi most összegyűjtöttünk pár címet, amit érdemes megnézni.
okt. 3
0:12
Teljesen más almák nőttek itt a fákon, mint amit a termelők vártak (Agrárszektor)
Dél-Tirolban lezárult a Gala alma idei betakarítása, amely egyértelműen alacsonyabb termésmennyiséget mutat, elsősorban a gyümölcsök kisebb mérete miatt. Mindennek oka, hogy egyes ültetvényeket nagyon súlyosan érintett a hőség.
okt. 3
0:16
Közérdekű munkára ítélték az allergiás kislánynak szóját tartalmazó ételt adó óvodai dolgozót (Adózóna)
Nem jogerősen kétszázötven óra közérdekű munka büntetésre ítélte a Kazincbarcikai Járásbíróság azt a nőt, aki egy borsodi óvodában szóját tartalmazó ételt adott egy súlyos szója- és mogyoróallergiában szenvedő kislánynak - közölte a Miskolci Törvényszék pénteken az MTI-vel.
okt. 3
0:16
Átadták az Év Felnőttképzői pályázat díjait (HR Portál)
"A mai munkaerőpiacon a felnőttképzőknek kell a leggyorsabban reagálniuk a változásokra." Átadták a HR Portal által alapított Az Év Felnőttképzője 2026 pályázat elismeréseit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gáláján. Tizenkét kategóriában 38 felnőttképzőt díjazott a szakmai zsűri.
okt. 3
0:16
A Huawei új chipekkel kerüli ki a szankciókat (Mínuszos)
A Mate 90 sorozattal a Huawei saját chiptervezésére és a HarmonyOS új változatára támaszkodik, ám
okt. 3
0:16
Új eseménysorozatot indítottak magyar női startupoknak (MMonline)
Új, havi eseménysorozatot indított Magyarországon a Women Startup Competition (WSC) – Európa legnagyobb, nők által alapított startupoknak szóló versenysorozata – WSC Social Club néven. A klub minden hónap utolsó csütörtökén várja a résztvevőket. A kezdeményezés célja, hogy rendszeres közeget teremtsen magyar női vállalkozóknak, startuppereknek, vag
okt. 3
0:16
Három év után lendületet vehet a magyar gazdaság - az OTP szerint ezért nehezített a terep (Növekedés)
A nyári aszály, Paks leállása és az iráni háború ellenére a magyar gazdaság három és fél év után lendületet vehet idén – írja friss elemzésében az OTP, mely úgy látja: a kormány euróbevezetési tervei mellett nem kell jelentősebb forintgyengüléstől tartani, de az erősödés irányába is korlátozott a tér.
okt. 3
0:16
A technikai felkészültség nemcsak szakmai, hanem önbecsülési kérdés is (Forbes)
Egy rosszul induló Zoom-callban nem az a legnagyobb baj, hogy recseg a mikrofon, vagy rossz ablakot osztasz meg. Amíg te a technikával küzdesz, a közönséged már döntést hozott rólad: érdemes-e figyelnie rád, és megbízhat-e a szakmaiságodban, ha már ezt sem tudtad megugrani? Mert a jó technika nem látványos extra, hanem az a láthatatlan biztonság, a
okt. 3
0:16
Saját napirend 200 programpontból: így működik az Internet Hungary mobile alkalmazása (Digital Hungary)
.
okt. 3
0:16
Intelligensebb karbantartás digitális ikerrel (Gyártástrend)
2026 szeptemberében lezárult a Pundit nemzetközi K+F projekt, amelyben a Pannon Egyetem és a Silver Frog Kft. német kutatási és ipari partnerekkel közösen fejlesztett intelligens ipari döntéstámogató megoldásokat. A projekt a digitális iker, az állapotfelügyelet és a kockázatalapú karbantartás összekapcsolásával a hatékonyabb és intelligensebb ipar
okt. 3
0:16
Miközben Románia és Ausztria már fizet, a magyar gazdák hiába várnak a 6,5 milliárdos uniós támogatásra (Magro)
Miközben az elszabaduló üzemanyag- és műtrágyaárak, valamint az évszázados aszálykár közel hatalmas veszteséget okoztak a magyar agráriumnak, a gazdák egyelőre hiába várnak a számukra megítélt 6,5 milliárd forintos uniós válságtámogatásra. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a régiós versenytársak – köztük Románia,
okt. 3
0:16
Ennyit ér ma délelőtt az euró, a frank és a dollár (Haszon.hu)
A reggeli indulás óta délelőttre némileg erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
okt. 3
0:16
Melyik tó a legmélyebb, legsósabb vagy legnagyobb? – Kvíz (Diplomátszerzek)
A tavak első pillantásra békés víztükröknek tűnhetnek, de a mélyükön és a partjaik között egészen elképesztő rekordok rejtőznek.
okt. 3
0:16
Rendkívüli! Olyat rögzítettek a Gps-nyomkövetők, amilyen ritkán történik (Agrárszektor)
Szokatlanul népes, 67 egyedből álló fehérgólya-csapat érkezett Máltára. A ritka jelenségre külföldi kutatók Gps-nyomkövetői hívták fel a figyelmet, a madarak ugyanis a megszokott útvonalukat elhagyva, a nyílt tengeren keresztül indultak Afrika felé - számolt be a sokszinuvidek.24.hu.
okt. 3
0:18
Lezárult a közmédia jövőjéről indított szakmai egyeztetés (ProfitLine)
Szeptember végén lezárult a magyar közmédia jövőjéről indított szakmai párbeszéd - tájékoztatta a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium pénteken az MTI-t.
okt. 3
0:20
Figyeljen az útra! Ismét egyhetes rendőrségi ellenőrzés jön (Adózóna)
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport (ROADPOL Operation Group) 2026. október 5–11. között "Focus on the road" "Figyelj az útra!" elnevezéssel hirdetett fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozik – írja honlapján az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK).
okt. 3
0:20
Új amerikai parancsnokság az autonóm hadviselésre (Mínuszos)
Az Egyesült Államok új katonai parancsnokságot hoz létre az autonóm és robotizált rendszerek fejlesztésére, különös
okt. 3
0:20
Új tulajdonos és szolgáltatás bővítés a Media Dynamics-nél (MMonline)
Megvalósult a 2026. májusában bejelentett menedzsment-kivásárlás (MBO) a Media Dynamics Kft.-nél, így a hazai médiareklám-piac meghatározó szereplőjének új tulajdonosa a céget megalapítása óta ügyvezetőként irányító Kapitány Orsolya (Tóth Orsolya). A belső MBO kivásárlás stratégiai célja, hogy a menedzsment a hazai és nemzetközi médiaügynökségi tev
okt. 3
0:20
Tovább drágul az élet Horvátországban: az energiaárak 20 százalékkal nőttek (Növekedés)
Az infláció gyorsulásában a rezsiköltségek emelkedése játszotta a legnagyobb szerepet: az energia Horvátországban több mint 20 százalékkal drágult meg egy év alatt.
okt. 3
0:20
Temus Hollywood Kisvárdán, avagy így néz ki Sesztákék birodalma (Forbes)
Így néznek ki Kisvárda és a közeli Rétközi-tó közpénzből létrehozott látványberuházásai. Mi történt? Lówellness, műdínók, angol nyelvű bentlakásos luxus-teniszakadémia és egy 11 méteres ölelő óriás. A 24.hu bejárta Kisvárda és a közeli Rétközi-tó közpénzből létrehozott látványberuházásait. Megmutatják, hogyan jelenik meg körülöttük a Seszták Miklós
okt. 3
0:20
Világbajnoki ezüst Sanghajban: a Széchenyi István Egyetem oktatója készítette fel a győri autószerelő-diákot (Gyártástrend)
Ezüstérmet szerzett autószerelés szakmában Albrecht Martin, a Győri Szc Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum tanulója a WorldSkills Shanghai 2026 szakmai világbajnokságon. A fiatal versenyző felkészítője Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának oktatója volt.
okt. 3
0:20
Így néz ki, ezt tudja az új 3-as BMW (Haszon.hu)
A BMW idén márciusban leplezte le az i3-as elektromos szedánját, amelynek most megérkezett a belső égésű motoros 3-as testvérmodellje.
okt. 3
0:24
Epson A3-as szublimációs nyomtatót mutatott be (Mínuszos)
Az Epson új A3-as festékszublimációs nyomtatója kisvállalkozásoknak kínál nagyobb formátumot, CISS rendszert és mobil nyomtatást
okt. 3
0:24
Intelligens segítség (MMonline)
A mesterséges intelligencia már most is komoly segítséget nyújt a hazai PR-ügynökségeknek, többek között kutatásokhoz, a begyűjtött információk elemzéséhez, összegzések készítéséhez. A lapunk által megkérdezett cégeknél azonban úgy látják, hogy a tapasztalt kommunikációs szakemberekre továbbra is nagy szükség van. Bár pontos mérése nincs arra vonat
okt. 3
0:24
Kitolódott a házasságkötés ideje, sokkal később nősülnek a férfiak (Növekedés)
Zala és Somogy megyében átlagosan 38,5 évesen kötnek házasságot a férfiak, a nőknél pedig országosan 1980-hoz képest csaknem 9 évvel tolódott ki az első házasságkötés időpontja.
okt. 3
0:24
Aranykonvoj-ügy – saját hatáskörbe vonta a nyomozást a főügyészség, közben Orbán közvetlen érintettsége is egyre erősebben felmerül (Forbes)
A KNYF nyomozásért felelős főügyészhelyettese döntött így a törvény szerinti lehetőséggel élve, a lépést a célszerűséggel indokolják. Mi történt? A sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette miatt indult nyomozást a továbbiakban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytatja – közölte a főügyészség a pénteki közleményében.
okt. 3
0:24
16-ból 16 biztonsági őr dolgozott feketén (Haszon.hu)
A navosok komoly foglalkoztatási szabálytalanságot tártak fel egy rendezvénybiztosítást végző társaságnál. Egy egyetemi rendezvényen egyetlen biztonsági őrt sem jelentettek be. Az eredmény: jelentős bírság vár a cégre.
okt. 3
0:28
Fontos megállapodást kötött az AD MAX (MMonline)
Szintet lép az AD MAX hazai médiapiaci jelenléte, miután a vállalat stratégiai együttműködést kötött az IndaNext Hungary Kft.-vel, amelynek eredményeként az IndaNext több meghatározó digitális médiamárkája is bekerül az AD MAX prémium natív hirdetési portfóliójába. Az együttműködés és az AD MAX portfóliójának további bővülése révén a hálózat havi h
okt. 3
0:28
Pachert Balázzsal erősít az OTP Junior Piacralépők vállalkozói műsor – indul a második évad (Növekedés)
Egyre több fiatal gondolkodik saját vállalkozásban, az ötlettől a megvalósításig azonban hosszú az út. Ehhez nemcsak egy jó elképzelésre, hanem tudásra, kitartásra és megfelelő támogatásra is szükség van.
okt. 3
0:28
Nem találod a megszokott termékeket? Kiderült, mi tűnt el az Aldiból és miért (Forbes)
A magyar Aldi a korábbinál egyértelműbben visszatér a klasszikus diszkontmodellhez, amelynek középpontjában az alacsony ár és az ehhez szükséges költséghatékony működés áll. Mi történt? A magyar Aldi a korábbinál egyértelműbben visszatér a klasszikus diszkontmodellhez, amelynek középpontjában az alacsony ár és az ehhez szükséges költséghatékony műk
okt. 3
0:28
Tudják, hogy veszélyes, mégis rákattintanak (Haszon.hu)
A munkavállalók túlnyomó többsége tisztában van a digitális fenyegetésekkel, a gyakorlatban mégis sokan figyelmen kívül hagyják az alapvető biztonsági szabályokat - derül ki az Eurobarometer felméréséből.
okt. 3
0:32
Itt követhetik a hazai rajongók Messi búcsúmérkőzését (MMonline)
A futballtörténelem egyik legnagyobb alakja, Lionel Messi elbúcsúzik az argentin nemzeti csapattól, amellyel világbajnokságot és Copa Américát is nyert. A Benin elleni mérkőzésen viseli utoljára a válogatott mezét október hatodikán (magyar idő szerint október hetedikén hajnalban). Az ünnepi hangulatú találkozót Magyarországon élőben közvetíti a Spo
okt. 3
0:32
Kiszállt a NAV: az egyetemi rendezvényen az összes biztonsági őr feketén dolgozott (Növekedés)
A NAV revizorai súlyos foglalkoztatási szabálytalanságot tártak fel egy rendezvénybiztosítást végző társaságnál. Egy egyetemi rendezvényen egyetlen biztonsági őrt sem jelentettek be, így a szabálytalanságok miatt 10 milliós bírság várható.
okt. 3
0:32
Így gálázott a Forbes a legnagyobb családi cégekkel (Forbes)
A budapesti Anantara Hotelben tartotta meg a Generációk Gáláját a Forbes Magyarország, ahol díjakat is kiosztott.
okt. 3
0:32
Ez a vezető halálok, az EU-ban is a lista végén állunk (Haszon.hu)
Az Európai Unióban csaknem minden harmadik haláleset a keringési rendszer betegségeihez köthető, Magyarországon azonban több régióban ennél is jóval súlyosabb a helyzet az Eurostat adatai szerint.
okt. 3
0:36
Nálunk is elindult a Mediaboard szolgáltatása (MMonline)
Magyarországon is elindította szolgáltatását a Mediaboard, Európa egyik vezető médiafigyelő és -elemző vállalata. A vállalat közép-kelet-európai regionális ügyfelei körében jelentős keresletet érzékelt a magyar piac iránt, és meggyőződésük, hogy a hazai megrendelők is nyitottak a cég modern technológiai megoldásaira. A Mediaboard átfogó szolgáltatá
okt. 3
0:36
Itt az árrésstop eredménye: rossz minőségű, külföldi áru helyettesíti a magyart (Növekedés)
Meg kell fontolni az árrésstop kivezetését, mert tönkreteszi az agráriumot és a kisboltokat - jelentette be ma Kisvárdán Magyar Péter.
okt. 3
0:36
Kevesebbet mekiztek a magyarok, nem ment jól a milliárdos cégének (Forbes)
Két új éttermet is nyitottak itthon, illetve további nyitásokat készítenek elő, de a forgalom meredeken csökkent az első félévben. Mi történt? Közzétette eredményeit a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján olvasható első féléves beszámoló szerint az egyik leggazdagabb mag
okt. 3
0:36
Mikor, melyik spenót a nyerő? (Haszon.hu)
A mikrozöldektől a nagyüzemi alapanyagokig sokoldalú arcát mutatja a mezőgazdaságban és a gasztronómiában egyaránt ez a zöldség. Íme egy kisokos.
okt. 3
0:40
Így építhetsz olyan pénzügyi hátteret, ami krízisben is jól működik (x) (MMonline)
Egy váratlan kiadás bármikor felmerülhet, ez pedig könnyen felboríthatja a megszokott havi költségvetést. Elromolhat egy fontos háztartási gép, sürgős javításra szorulhat az autó, vagy átmenetileg csökkenhet a család bevétele; a stabil pénzügyi háttér abban segít, hogy az ilyen helyzetek kezelhetőbbek maradjanak. A Cofidis Bank jól tudja, milyen fo
okt. 3
0:40
Csaknem megháromszorozta eladásait itthon a BYD (Növekedés)
A BYD kínai autómárka 2026 első kilenc hónapjában 3482 darabos értékesítéssel 266,2 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest a magyarországi újautó-piacon. A teljes hazai autópiacon a BYD a 11.helyen áll.
okt. 3
0:40
Rogán-Szendreiék újabb cégből szálltak ki (Forbes)
A Bau-Styl ahhoz az Újház építőanyag-kereskedelmi hálózathoz tartozik, amelynek egy másik tagja, a Piramis Építőház révén Bessenyei István üzleti érdekeltségeihez is eljutunk. Mi történt? Ahogyan arról néhány napja mi is írtunk, jó időzítéssel adta el a Top News Hungary Kft.-ben meglévő nyolcvan százalékos részesedését Rogán-Szendrei Cecília Sarka
okt. 3
0:40
Megbicsaklott a növekvő trend: ennyit hitelt vettünk fel augusztusban (Haszon.hu)
Augusztusban júliushoz képest visszaesett a lakáshitelek igénylése értékben és darabszámban is. Ám az év eddigi részes bőven felette van a tavalyinak hitelezésben.
okt. 3
0:44
Végre csökkenhet a dízel ára, százmillió hordó tartalékot szabadítanak fel a nagyhatalmak (Növekedés)
A hét vezető ipari hatalom (G7) 100 millió hordó dízelt és nyersolajat fog felszabadítani stratégiai készleteiből a következő négy hónapban, hogy csökkentsék a nyomást az üzemanyagárakon, továbbá megállapodtak abban, hogy nem korlátozzák az ilyen irányú exportjukat - jelentette be pénteken Emmanuel Macron francia államfő.
okt. 3
0:44
Tizenegy feljelentést tettek Orbán ellen, mégsem indul nyomozás (Forbes)
Az ügyészség szerint Orbán sérelmezett magatartása tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt. Mi történt? Orbán Viktor a Hír TV Bayer Show című műsorában tett kijelentéseivel korábban hatalmas vihart kavart, amikor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársairól beszélve nyíltan kijelentette: "Nyomon

Keresés