2026. március 11. szerda

márc. 11
13:15
Lépnek a szolgáltatók a telefonos csalások ellen: nyártól a mobilszámoknál is szigorítás jön (Médiapiac)
A magyar szolgáltatók az NMHH-val együttműködve már tavaly komoly lépéseket tettek a telefonos csalások visszaszorítására. 2026 nyarától pedig a mobilszámok hamisítása ellen is erősebb védelem lép életbe, ami jelentősen csökkentheti az ilyen visszaélések számát.
márc. 11
13:15
Olyan vihar jöhet, ami rég volt itthon: erre fel kell készülnünk (Agrárszektor)
Az elmúlt napokban nyugodt, csendes, több alkalommal zavartalanul napos időt okozó anticiklon egyre inkább veszít erejéből, miközben kelet felé húzódik. Ezzel egyidejűleg az Izland fölött örvénylő több középpontú ciklonrendszer előoldali áramlási rendszerébe kerülünk, délnyugat felől pedig egy úgynevezett meleg nedves szállítószalag húzódik fölénk.
márc. 11
13:21
Stratégiai hiba volt az atomenergia leépítése (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság elnöke szerint stratégiai hiba volt, hogy Európa az elmúlt évtizedekben fokozatosan visszaszorította az atomenergiát. Ursula von der Leyen kijelentése a párizsi Nemzetközi Atomenergia-csúcson hangzott el, reflektálva az egész világ energiaellátását megzavaró iráni konfliktusra. Európa az 1990-es években még villamosenergia-term
márc. 11
13:21
Fontos szerepet kapnak a sertések az országgyűlési választáson, forró téma gerjesztett vitát Dániában (Agrofórum)
Magyarország mellett más országokban is lesznek hamarosan országgyűlési választások, Dániában például egészen újszerű dolog vált kampánytémává.
márc. 11
13:27
Megszólalt a neves pénzember: most jön a világtörténelem legnagyobb összeomlása (Portfolio)
A nagy megmondásairól hírhedt Robert Kiyosaki szerint megérkezett a történelem legnagyobb tőzsdei összeomlása, a guru szerint a krízist a BlackRock magánhitelpiaci piramisjátéka indíthatja el.
márc. 11
13:27
Háború: előbb a műtrágya ára, aztán a gazdák költségei nőnek (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: az iráni háború hatása még nem a gabonaárban, de a logisztikai költségekban, a műtrágyaárban mutatkozik.
márc. 11
13:27
Fókuszban az Industry Hub – megjelent januári lapszámunk (Gyártástrend)
Tartsanak velünk és csatlakozzanak új, cross-industry platformunkhoz. Alakítsuk együtt az ipar közös nyelvét!
márc. 11
13:33
Korszakváltás jön a magyar építőiparban (Menedzsment Fórum)
A magyar építőipar szereplői számára a digitalizáció és az adatalapú működés szintje többé nem önkéntes vállalás vagy távoli jövőkép kérdése. Egy friss hazai jogszabályi környezet ugyanis egyértelműen az egységes, digitális azonosítás felé tereli a szektort, ahol a talpon maradás záloga a pontos és szabványos adatkezelés.
márc. 11
13:33
Nem egy védett ár van, hanem mindjárt három: az üzemanyag-ársapka részletei (Portfolio)
A Portfolio Checklist legfrissebb adásában (a 17. perctől) az üzemanyagok hatósági áráról volt szó. Mit tanult a kormány a 2022-es ársapka alkalmazásából, és mik az intézkedéscsomag legfontosabb részletei? Egy deeszkaláció során mennyire gyorsan rendeződhetnek vissza az árak a konfliktus előtti szintekre? Vendégünk volt Kabát Krisztián, a Portfolio
márc. 11
13:39
Egy évet sem ért meg Szabó Zsófi új vállalkozása (Privátbankár)
A politikai műsorvezetővé avanzsált influenszer tavaly októberben két tulajdonostársával jegyeztette be a cégét, de máris végelszámolják.
márc. 11
13:39
Corvinus: kutatás tárta fel az orosz dezinformáció koordinált működését a visegrádi térségben (Kreatív Online)
Új kutatás eredményeit ismertetik március 19-én a Budapesti Corvinus Egyetemen: a vizsgálat szerint az orosz dezinformáció a visegrádi régióban szorosan összehangolt módon jelenik meg. A kutatást Rácz András Oroszország-szakértő, az egyetem Globális Tanulmányok Intézete docense vezette.
márc. 11
13:39
A világ legjobbjai között a Sport TV sajátgyártású műsorai (MMonline)
Hamarosan átadják a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) Mediadíjat (AIPS Media Awards). A szövetség a napokban jelenti be, hogy az egyes kategóriákban mely pályaművek maradtak versenyben. A Sport TV két sorozata, a „Mesél a Pálya” és „A Calcio Titkai” is a legjobbak közé került.Az AIPS Médiadíja az egyik legrangosabb szakmai elismerés a sport
márc. 11
13:39
Gyorsuló marketing, a gyorsabb játékimpulzusért - Beszélgetés Dion Andrással - Podcast ajánló! (Digital Hungary)
Beszélgetőtársam Dion András, a Szerencsejáték Zrt marketing főosztályvezetője.
márc. 11
13:45
Fontos üzenetet küldött a kormány az üzemanyagárakról: az automata kutaknál is jöhet a fordulat (Pénzcentrum)
Az üzemanyag-forgalmazói szövetségek jogszabály-módosítást kezdeményeztek, hogy az automata benzinkutakon is alkalmazni lehessen a védett üzemanyagárakat. A kormány jelenleg vizsgálja a lehetőséget.
márc. 11
13:45
A szőlősgazdáknál most lett teli a pohár: nem a fitoplazma a baj (Agroinform)
Miközben a híradások az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée) pusztításától hangosak, a magyar szőlőskertekben sokkal mélyebb sebek tátonganak. Körkérdés a szezon elején.
márc. 11
13:45
Ennek az adatnak még utoljára örülhet a Fed (Portfolio)
Az infláció és a maginfláció is a várakozásoknak megfelelően alakult februárban. Előbbi 2,4%, utóbbi 2,5% volt éves alapon. Azonban a piacok alig reagáltak az adatra, ami nem véletlen, ugyanis az inflációs pálya szempontjából most sokkal fontosabb mi történik a Közel-Keleten.
márc. 11
13:45
Energiahatékony fejlesztés indul a Kútvölgyi szakrendelőben (Öko-drive)
Mintegy háromszáz millió forintból energiahatékonysági beruházás valósul meg az Észak-budai Szent János Centrumkórházban.
márc. 11
13:45
Az OTP szakértői erre számítanak idén a lakáspiacon (Haszon.hu)
A hektikus 2025 után idén egyenletesebb lehet a lakáspiac, ami a lassuló áremelkedésben, a kínálat bővülésében és az ingatlanok túlárazottságának csökkenésében is megmutatkozhat – hangzott el az OTP Csoport éves ingatlanpiaci sajtótájékoztatóján, ahol a hitelintézet szakértői az is elmondták, milyen főbb tényezők alakítják jelenleg a lakáspiaci fol
márc. 11
13:45
Itt az igazság a szántásról: nem úgy van, ahogy rengetegen hiszik (Agrárszektor)
Az eke a mezőgazdaság egyik legfontosabb, emberi civilizációt formáló szerszáma, amely a talaj előkészítésében, forgatásában és lazításában játszik kulcsszerepet. A talaj mechanikai és kémiai állapotának javítása révén az eke nemcsak a levegő és a nedvesség bejutását, hanem a szerves anyagok lebomlását is elősegíti, így alapvetően befolyásolja a te
márc. 11
13:51
Teljes megújulásra készül az egyik magyarországi étteremlánc (Piac és Profit)
A Pizza Hut fokozatosan megújítja magyarországi éttermeit egy új, digitális megoldásokat előtérbe helyező koncepció szerint. Az új rendszerben a vendégek QR-kód segítségével okostelefonról is leadhatják és kifizethetik rendelésüket, miközben a hagyományos pincéri kiszolgálás is megmarad. Az átalakított éttermekben nyitott konyha, önkiszolgáló italá
márc. 11
13:51
Az energiaárak és az energiahatékonyság kulcskérdés a lakhatási válságban (Alternatív Energia)
Ajánlásokat fogadott el az uniós lakhatási válság megoldására az Európai Parlament.
márc. 11
13:51
Sziget-belépő járhat az öngondoskodásért (Bank360 blog)
A fiatalabb generációk megszólítását célozza az OTP Nyugdíjpénztár legújabb kampánya.
márc. 11
13:51
CZ már gazdagabb Bill Gatesnél is a Forbes becslése szerint (BitcoinBázis)
A kriptopénzek világában ritkán marad sokáig változatlan az erősorrend, de most még ehhez mérten is figyelemre méltó fordulat történt. A Forbes becslése szerint a Binance alapítója, Changpeng Zhao – ismertebb nevén CZ – vagyona 110 milliárd dollárra nőtt, amivel a világ leggazdagabb emberei közé került, és a számítások alapján már Bill Gatest is me
márc. 11
13:51
Februárban is zúgtak a gépes cikkek a portálunkon: itt a márciusi hírösszefoglalónk (Magro)
Gépek, traktorok, robotok, mesterséges intelligencia: februárban is szép számmal hoztunk cikkeket a mezőgazdaság technológiai területeiről
márc. 11
13:57
Az emberek 70 százaléka leváltotta az eddigi lakásbiztosítását (Menedzsment Fórum)
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megeg
márc. 11
13:57
A Telekom emelkedik csak ma a hazai blue chipek közül (Portfolio)
Esnek az európai tőzsdék a szerdai kereskedésben, ezzel együtt a magyar piac is.
márc. 11
13:57
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben (newtechnology.hu)
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort. A jubileumi motort egy harmadik generációs Audi Q3 modellbe
márc. 11
13:57
Új mérföldkő az élelmiszermentésben: az Auchan vásárlói átvették a 100 000. Munch csomagot (Digital Hungary)
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett az Auchan és a Munch együttműködése: a vásárlók átvették a 100 000. Munch csomagot Magyarországon. Az eredmény jól mutatja, hogy a Munch mára az Auchan áruházak napi élelmiszermentés folyamatának szerves részévé vált, miközben a vásárlók is aktívan hozzájárulnak a pazarlás csökkentéséhez.
márc. 11
14:03
Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban (Privátbankár)
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében
márc. 11
14:03
Te is a polcon töltöd a szerszámgéped? Debrecenben majdnem tragédia lett belőle (Agroinform)
Egy csavarbehajtó lítiumion-akkumulátora gyulladt ki vasárnap délután Debrecenben, egy Jerikó utcai tízemeletes panelház egyik lakásában.
márc. 11
14:09
VML trendriportja: a válságtudatos optimizmus és az emberi kapcsolódás lesz idén a legtrendibb (Kreatív Online)
A VML nemzetközi reklámügynökség a The Future 100: 2026 című trendriportja szerint az idei a „metamorfózis éve” lesz: a mindent átható bizonytalanságból új kreatív korszak születhet. A VML a „válságtudatos optimizmus” kifejezéssel írja le a megküzdési stratégiákat.
márc. 11
14:09
Hat vármegyében, 93 útszakaszon kezdődnek felújítási munkák (ProfitLine)
Északkelet-Magyarország hat vármegyéjében, 93 útszakaszon kezdődnek felújítási munkák márciusban és áprilisban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából - jelentette be az Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a Hajdúsámsont és Hajdúhadházat összekötő úton elkezdett felújítás munkaterületé
márc. 11
14:09
Mezőgazdasági hulladékból víztisztító (Magyar Mezőgazdaság)
Az amerikai Delaware-i Egyetem kutatása szerint a farmokról származó növényi maradványokból előállított bioszén képes egyszerre eltávolítani az ammóniát és a mikro-, illetve nanoműanyagokat a szennyezett vizekből.
márc. 11
14:15
NAV: hétfőig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását (Adózóna)
Még öt napig, március 16-áig kérhetik az szja-bevallási tervezetek postázását azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel – hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), tette közzé az MTI.
márc. 11
14:15
Kevesebb papírmunka, több profit? Ezt ígéri az új kamarai törvény a vállalkozóknak (Agroinform)
Bár a változások jövőre lépnek életbe, a kormány és a kamara megállapodása már most kijelölte az új irányokat. Aki nem követi az adminisztrációs terhek csökkenését és az új kamarai jogosultságokat, az értékes időt veszíthet az ügyintézés során.
márc. 11
14:15
Kiderült, hogyan tarthatják életben Ukrajnát, ha Magyarország megvétózza a 90 milliárdos hitelt (Portfolio)
Alternatív finanszírozási megoldáson dolgozik az Európai Unió, miután egyre nagyobb a kockázat, hogy Magyarország vagy Szlovákia megvétózza az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt. A balti és skandináv országok arra készülnek, hogy saját zsebből járulnak hozzá az ukrán védekezéshez, így addig azt mindenképp lehetne folytatni, ameddig nem lenne
márc. 11
14:15
Nem robbant a villanyautós piac, ezért energiatároláshoz gyárt akkukat a Volkswagen (Telex)
A német járműgyártó első nagy energiatároló létesítménye hétfőn kezdte meg működését Salzgitterben, az eltárolt árammal kereskedni is fognak. Máshol is bizonytalan az európai akkugyártás felfutása.
márc. 11
14:21
Miért dönthetett úgy az amerikai elnök váratlanul, hogy hozzájárul az Epstein akták nyilvánosságához? (Piac és Profit)
Egy külföldi hacker három évvel ezelőtt betört az FBI New York-i irodájába, amikor Jeffrey Epstein, a néhai szexuális bűnöző elleni nyomozáshoz kapcsolódó fájlokat lopott – állítja egy, az ügyhöz és a Reuters által áttekintett, nemrégiben közzétett Igazságügyi Minisztériumi dokumentumokhoz közel álló forrás.
márc. 11
14:21
10 perc a mikróban, és eltűnnek a kártevők és a kórokozók a talajból? (Agrofórum)
A palántanevelés sikerét nemcsak a fajta és a tápanyagellátás határozza meg, hanem a termesztőközeg állapota is. A kereskedelmi forgalomban kapható virágföldek többsége ellenőrzött, mégis előfordulhat bennük kártevő vagy fertőzőképes képlet.
márc. 11
14:27
Milliárdos profitok után törlik a kaszinós cégeket (Menedzsment Fórum)
A Cívis Grand Casino Kft. és az Onyx Casino Kft. is már végelszámolás alatt áll. Ez logikus következménye az elmúlt hónapok történéseinek, amelyek alaposan átalakították a hazai kaszinópiacot.
márc. 11
14:27
Újraválasztotta elnökét a MEME (Kreatív Online)
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete egyhangú szavazással ismét bizalmat szavazott Dr. Tóth Csabának, akit harmadik alkalommal választottak meg az egyesület elnökének.
márc. 11
14:39
Ha volna 1 dollárom, nem most fektetném bitcoinba (Kripto Akadémia)
A kriptovilág egyik legismertebb szereplője, Arthur Hayes ismét megszólalt a bitcoin kilátásairól, és jelenleg meglehetősen óvatos álláspontot képvisel. A legsikeresebb kriptós kereskedési termék, a napi több mint száz milliárd dolláros forgalmat bonyolító Perpetual Futures megalkotója egy podcastbeszélgetésben beszélt arról, hogy a jelenlegi makro
márc. 11
14:39
A FIX 3 százalékos hitel befagyasztotta a bérleti díjakat (ProfitLine)
A FIX 3 százalékos hitel befagyasztotta a bérleti díjakat - éves szinten ez akár százezer forintos megtakarítást is jelenthet az albérletben élőknek - írta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség (ME) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook oldalán.
márc. 11
14:39
Fontos a tavaszi védelem a szőlő aranyszínű sárgasága ellen (Agrárágazat)
A szőlő aranyszínű sárgasága ellen tavasszal kell megtenni a legfontosabb megelőző lépéseket mezőgazdaságban!
márc. 11
14:39
Az elemzők szerint az Ethereum 2400 dollár felé repülhet, ha áttöri a 2150-es szintet (KriptoMagazin)
Az Ethereum árfolyama kulcsfontosságú ellenállási szintet tesztel, miközben a havi grafikonon hosszabb konszolidációs szakasz rajzolódik ki. A technikai elemzések szerint az ármozgás nagyobb kitörés előtti felhalmozási mintát jelezhet. Az Ethereum a napi idősíkon a 2150 dolláros ellenállási zóna közelében kereskedik, miután visszaszerezte a 2000 do
márc. 11
14:45
Itt az újabb fordulat a Mol felsővezetőinek ügyében: kiterjeszthetik a vizsgálatot (Portfolio)
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) ismét az MNB-hez fordult a Mol-vezetők feltételezett bennfentes kereskedéseinek ügyében, az új beadvány többek között annak a lehetőségét is felveti, hogy az olajcégnél megvalósíthatták a piaci visszaélésekről szóló rendeletben szereplő 30 napos kereskedési tilalmi időszak megsértését. Ír
márc. 11
14:45
Figyelmeztetést adott ki az NMHH: így vernek át a telefonos csalók, mutatjuk, mire figyelj (Pénzcentrum)
A hazai szolgáltatók 2025-ben - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) együttműködésben - jelentős lépéseket tettek a vezetékes hívószámok hamisítása ellen, idén nyártól pedig már a mobilszámokkal is nehezebb lesz visszaélni. A hatóság szakértői hangsúlyozzák: az egyre hatékonyabb szolgáltatói védelem mellett is fontos, hogy tudatosak mar
márc. 11
14:45
A Temu olcsóbb, de nem mindenben erősebb (MMonline)
Drasztikusan megváltoztak a magyar vásárlási szokások: bár a fizikai boltok dominanciája megmaradt, a döntések már a mobilkijelzők előtt születnek. A Temu és más globális e-kereskedelmi platformok erős árversenyt hoztak a piacra, de a hazai kereskedők legnagyobb előnye továbbra is a bizalom és a fizikai jelenlét.A hazai kiskereskedelem jelentős áta
márc. 11
14:45
Új világmodell: Foltokban tágul az univerzum (Mínuszos)
Magyar kutatók szerint a világegyetem gyorsuló tágulása sötét energia nélkül is magyarázható, ha az univerzum
márc. 11
14:45
Bejelentette az Aldi: csak ilyen tejet forgalmaznak a magyar boltjaikban (Agrárszektor)
Az Aldi a Tej Terméktanács tagjaként segítséget nyújt a magyar tejtermelőknek. Az áruházlánc 2021-ben vállalta, hogy kizárólag magyar forrásból származó Esl és Uht tejet forgalmaz és ehhez most is tartja magát.

Keresés